Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-24 / 147. szám

1987. június 24. Kelet-Magyarország 5 Nyelvi táborok a mezőgazdasági főiskolán Gyakori buktatója az idegen nyelv tanulásának, ha nincs mód a rendszeres társalgás­ra. Az élőbeszédes nyelv­gyakorlás fontosságát szem előtt tartva szervezett nyelvi tábort a nyíregyházi mező- gazdasági főiskola a TIT me­gyei és városi szervezetének támogatásával és a tanárkép­ző főiskola közreműködésé­vel, felhasználva annak zwickaui (NDK) kapcsolatait az ottani testvérintézettel. A hétfői elhelyezkedés és megismerkedés után június 23-án kezdődött meg a prog­ram. Két héten át gyakorol­ják a német nyelvet az egy német és három-négy magyar összeállítású kiscsoportokban. Tizennégy olyan nyelvtanuló jelentkezett a táborba — a főiskoláról és a megyéből —, akiknek már nincs gondjuk a német társalgással, a gya­korlást viszont szükségesnek érzik. Erről gondoskodik a négy német vendég. Felhasz­nálják az alkalmat arra is, hogy a két nép képviselői egymás országainak életével is közelebbről megismerked­hessenek. A jövő hétfőn újabb ha­sonló csoportot indítanak a főiskolán, jóval nagyobb lét­számmal, kezdőknek, közép­haladóknak és haladóknak. A szemét Megkezdődött az idegen- forgalmi szezon, s ennek én szívből örülök. Autók, az or­szág minden részéből, ha­talmas buszok a Dunántúl­ról tűnnek fel a megye út­jain. Igazi megelégedéssel láttam, hogy szombaton Túristvándiban is egymást érték a kirándulók. Annak még jobban örültem, hogy Bakk Sanyi bácsi, a vízi­molnár újra egészséges, s fogadja a vendégeket. Az viszont már elszomorított, hogy a malom környékén állt a szemét. Szétdobált do­bozok, papírok jelezték: voltak már sokan. Egy jó kinézetű, a tájhoz illő sze­metesláda, egy udvarias, de határozott felirat segithetne. Itt is, a Túr-bukónál is, a csarodai tájház mellett is. Figyeljünk erre, s védjük magunkat. És a természe­tet. B. L. ERDŐTELEPÍTÉSSEL HASZNOSÍTJA csak arra al­kalmas földjeit a vajai II. Rá­kóczi Ferenc Termelőszövet­kezet. Az idei terv 97 hek­tár, amelyből tavasszal 45 hektáron ültették ki a cse­metéket. Az erdőtelepítést ősszel folytatják. KÖZÉPISKOLAI FIZIKA­TANÁROK eszközkészítő tá­bora nyílt meg június 22-én Fehérgyarmaton a Petőfi Sándor Közgazdasági Szak- középiskolában. A megyei pedagógiai intézet szervezésé­ben megrendezett táborban 27-ig Nógrád és Szabolcs- Szatmár megye fizikataná­rainak részvételével olyan számítógépekhez csatlakoz­tatható eszközöket készíte­nek, amelyek segítségével bo­nyolult fizikai kísérletek vé­gezhetők el. Az elkészített eszközök a tábor zárása után az iskolákba kerülnek és a szaktanárok munkáját segí­tik majd. ERDŐSÍTIK A GYENGE HOMOKTALAJOKAT a nyír- madai Béke Termelőszövet­kezetben. A termelési szerke­zet ésszerűsítése keretében nem kevesebb, mint 450 hek­táron váltja fel erdő a jöve­delmet alig hozó szántóföldi kultúrákat. Eddig 390 hektá­ron végezték el a csemeteül­tetést, így már a hasznosítá­son törik a fejüket. Űj üze­met létesítenek majd, amely­ben a gallyból és más hulla­dékból tüzelésre alkalmas anyagot préselnek. KORSZERŰBBÉ VÁLT az üzemegészségügyi munka a nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskolai Tangazdaságban. Rendszeressé vált a helyszíni orvosi rendelés a körzetek­ben. Eredményes elsősegély,- nyújtó tanfolyamot rendez­tek a közelmúltban, amelyen a gyors baleseti ellátás isme­reteit 39 dolgozó sajátította el. JAVUL A MUNKAFEGYE­LEM az állatforgalmi és hús­ipari vállalatnál. A megrová­sok és a szigorú megrovások száma tízzel csökkent tavaly. Nyereség-, vagy kedvezmény­megvonással a korábbi 15 helyett tíz dolgozót sújtottak. Áthelyezést a korábbi hat eset helyett kilencszer, elbo­csátást pedig nyolc helyett, 11-szer alkalmaztak. NEMZETKÖZI CIGÁNY- FOLKLÖR-TALÁLKOZÓ RÁ hívta meg az Országos Köz- művelődési Központ a milo- tai cigányegyüttest. A nyári szereplésre 24 énekes-táncos készül, a csoport legfiatalabb tagja alig tíz-, a legidősebb pedig hatvan esztendős. A ré­gi cigánydalokat és -táncokat Milotán és a környező tele­püléseken gyűjtötték. BÉRBE ADJÁK A DIÓST a tarpai Esze Tamás Terme­lőszövetkezetben. A 112 hek­tárnyi telepített és már ter­mőre fordult ültetvény fáinak közét tavasszal rendbe tet­ték, és megtörtént a fák fel­nyírása és szárazolása. Az új konstrukcióban jelentős jövedelememelkedést várnak a Tisza-parti dióligettől. KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY! Értesítjük a tisztelt utaző kö­zönséget, hogy Nyírbátor belte­rületén a Nyírcsászári út, Ró­zsa Ferenc út, Vár út közötti sza­kaszát szennyvízcsatorna építés miatt 1987. június 25-től várha­tóan két hónap időtartamra a forgalom elöl lezárjuk. A Nyír­bátor—Mátészalka közötti forga­lom az Édesanyák útja, Vár utca megkerülő útvonalon fog haladni. Szíves megértésüket előre is köszönjük. KEVIÉP 21. sz. önálló ép. vez. (1439) BELFÖLDI TURNÉRA INDULT június második felé­ben a népszerű Varga Miklós Band. Soldos László, Sze­keres Tamás, Ács András, Vangre László és Szverencz János a zenekarvezetővel együtt nagy sikerű 90 perccel lopta be magát a fehérgyarmati közönség szívébe is. A koncertkörút nyitányán azonban még mindig a „Vén Európa...” a sláger. Vésztartalék vegyszerekből Tartalékalappal áll part­nergazdaságai rendelkezésére a Szatmárkert Gyümölcster­melési és Feldolgozási Társa­ság növényvédőszer-raktára a legfontosabb szerekből. Az alapnak az a célja, hogy se­gítségére siessen olyan part­nerüzemeinek, ahol váratla­nul nagymértékben lépnek fel a kártevők. Az 1980-ban létrehozott konszignációs rak­tár forgalma tavaly 100 mil­lió forint volt gomba- és ro­varölő szerekből. Tarr János festő tárlatát nyitották meg hétfőn Mátészalkán, az áfész klubtermében. A kiállítás július 10-ig tekinthető meg. (Császár) FOGADÓÓRA. Kárpáti Tibor, a Mátészalkai Városi Tanács el­nökhelyettese június 25-én dél­előtt nyolctól tízig, és délután négytől hatig hivatali helyiségé­ben fogadóórát tart. A HAZAFIAS NÉPFRONT MEGYEI CIGÁNYTANÁ­CSA kedden a negyedéven­ként sorra kerülő tanácsko­záson — amelyet ezúttal Nyíregyházán a népfront székházában június 23-án tartottak — Lipóczki Imre, szakfőorvSs, a megyei KÖ­JÁL osztályvezetője, a me­gyei egészségvédelmi progra­mot ismertette. A jelenlévők is kinyilvání­tották, az egészségvédelmi program megvalósítása össz­társadalmi feladat. A hozzá­szólásokból, a jelenlévők sze­mélyes tapasztalataiból is ki­derült, sajnos változatlanul sok a tennivaló. Különösen érvényes ez a cigánylakosság­ra hátrányos helyzete miatt. Körükben az egészségügyi felvilágosításra is nagyon szükség van. Ulattolvajok y irágot és csókot lop­ni nem bűn — ál­lítja egy ábrándos közmondás. Maradva az előbbinél: próbálja meg bárki mondjuk Nyíregy­háza parkjainak valame­lyikében a közterület-fel­ügyelők- szeme láttára. Utóbbiak figyelmébe ajánl­juk, hogy a Tanácsköztár­saság téren ágastól gyűj­tik a még gyenge hárs vi­rágát. Mit gyűjtik... Ez itt lopásnak és rongálás­nak minősül. Ha ez így megy tovább, hovatovább nem lesz egy árnyas és illatos parki hársfa, amely alatt érdemes csókot lop­ni. (és) Műanyaghulladék­megsemmisítő Múzeumi találkozó a Sóstón Országos rendezvény szín- leményt cseréljenek, tapasz­helye lesz június 25—26-án a tálatokat szerezzenek.”A „há- Sóstói Múzeumfalu. Itt gyűl- zigazdák” ezt az alkalmat is nek össze valamennyi hazai felhasználják arra, hogy a múzeumunk népművelői az- Felső-Tisza vidéke népi épí- zal a céllal, hogy a szabad- tészetének sajátosságait meg­téri néprajzi múzeumokban ismertessék a vendégekkel és megvalósítható közművelő- népszerűsítsék Nyíregyháza dési formák módszereiről vé- múzeumfaluját. Még nem jelentek meg a buldózerek, hogy eltolják közel­múltunk egyik emlékét, a régi trafóházat a Bocskai úton, Nyíregyházán. Talán még nem késő, hogy kis ráfordítással megőrizzük ezt a régi épületet, amely 'ma már ipari műem­léknek tekinthető, fgy, magára hagyatva a leromlás és enyé­szet napjai várnak a város ipari múltjának kis darabjára. (S. T.) Baleset Oros és Napkor között Tegnap délután Nyíregyhá­zán, a Debreceni úton a TÜ- ZÉP-ről kitolatva egy kis te­herkocsi összeütközött egy arra haladó személygépko­csival. A balesetnek egy sú­lyos sérültje volt, akit a men­tők a baleseti sebészetre szál­lítottak. Ugyancsak kedden este a 41-es úton Oros és Napkor között ütközött két gépkocsi. Három könnyű sérültet hoz­tak be a nyíregyházi kórház-- ba a mentők a balesettől. Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 393 Trabant Lim. Combi (Bp.)* 133 Trabant Lim. (Debr.) 7288 Trabant Combi (Debr.) 1763 Wartburg Standard (Debr.) 1H49 Wartburg Spec. (Debr.) 2184 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 10416 Wartburg Tourist (Debr.) 1161 Skoda 105 S (Debr.) • 8737 Skoda 120 L (Debr.) 14385 Lada 1200 (Debr.) 31770 Lada 1300 S (Debr.) 15077 Lada 1500 (Debr.) 11770 Lada Combi (Debr.) 5048 Moszkvics (Bp.) 16793 Polski Fiat 126 P (Debr.) 724 FSO (Polski Fiat) 1500 (Bp.) 6349 Dacia Lim. (Debr.) 3089 Dacia Combi (Debr.) 1832 .Dacia TLX (Debr.) 1668 Zastava (Bp.) 16313 Volga Lim. (Bp.) 1270 Volga Combi (Bp.) 1089 A tárgyalóteremből Végzetessé válhatott volna... A nagy tömegben keletkező poliészter hulladékok környe­zetkímélő megsemmisítésé­hez fejlesztett ki korszerű berendezést a Prometheus Tüzeléstechnikai Vállalat, a Budaplast Műanyagipari Vállalattal és a Flextherm Pjt-vel közösen. Az új meg­semmisítő berendezés fűtésre felhasználható meleg vizet termel, a tüzelés illóanyaga- it speciális utóégetővei ártal­matlanítja, a visszamaradó üvegszálak pedig alkalmasak az újrahasznosításra. A pro­totípus berendezés elkészült és sikeresen használják a Budiaplast egyik vidéki te­lephelyén. Több hazai válla­lat már érdeklődött a mű­anyaghulladék-megsemmi­sítő működésének tapaszta­latairól. Áramszünet. Értesítjük fogyasztóinkat, hogy az alábbi helyeken és időpon­tokban áramszünetet tartunk: 1987. június 29., 30-án reggel 7 órától du 15 óráig: Sóstóhegy Nyírség u. 1987. július 1-én reg­gel 7 órától du. 15 óráig: Sátor u., Felsősóskút, Nyírszőlős Buji út, Jókai lakótelep. 1987. július 2- án reggel 7 órától du. 15 óráig: Szélsőbokori, ív, Legyező, Fé­szek út által határolt terület, Labda, Kőris, ív, Rajk L., Mun­kás, Rózsa F., Derű, Cászy L., Prága, Sallai, Fürst, Hámán K., Szikla, Tiszavasvári, Alkotás, Levél, Verseny, Kerék, Barát u. 1987. július 3-án reggel 7 órától du. 15 óráig: Benkő-, Gerhát-, Róka-, Pólyák-, István-, Szélső­bokor. 1987. július 4-én reggel 7 órától du. 15 óráig: Tokaji, Ko­pogó, Sirály, Kagyló, Árvácska, Kapor, Repülőtér, Acél, Rozma­ring út területén TITASZ nyír­egyházi kirendeltség. (1468) A kiskorú nevelésére, fel­ügyeletére, gondozására kö­teles személy, aki e felada­tából folyó kötelességét sú­lyosan megszegi, s ezzel a gyermek testi, értelmi vagy, erkölcsi fejlődését veszélyez­teti — így fogalmazza meg büntető törvénykönyvünk a kiskorú veszélyeztetésének bűntettét, mely miatt K. Gyula a kisvárdai bíróság elé került. K. Gyula — akinek teljes nevét gyermekeire tekintet­tel nem írjuk ki — három saját és egy mostohagyerme­ket tartott el. Munkahelyén csendes, szorgalmas ember­nek ismerték, büntetve nem volt. 1984-ig békésen, boldo­gan élt családjával. Abban az évben azonban rákapott az ivásra, s felbo­rult a családi békesség. Ha ivott, agresszívan viselke­dett: feleségét a gyerekek előtt szidta, olykor meg is ütötte. Többször előfordult, hogy az asszonynak a gyere­kekkel el kellett menekülnie otthonról és az éjszakát há­zon kívül töltötték. A kocs­mába pedig K. Gyula mindig valamelyik gyerekét küldte italért. Szeptember 18-án a férfi nagyon leittasodott. Három­éves kisfiával együtt bezár­kózott a konyhába és öngyil­kosságot akart elkövetni: ki­nyitotta a gázcsapot. Szeren­csére a család többi tagja észrevette, hogy ömlik a gáz. Rájuk törték az ajtót, a csa­pokat elzárták és kivitték az ittas K. Gyulát és a kisfiút a szabadba^ Az öngyilkossági kísérlet óta a férfi mérsékel­te az ivást és felhagyott ko­rábbi kötekedő, durva maga­tartásával. Az elkövetettek miatt azon­ban bíróság elé került. K. Gyulát négy rendbeli kisko­rú veszélyeztetése bűntettért vonták felelősségre, s bün­tetlen előéletére, munkahe­lyén tanúsított kifogástalan magatartására, valamint tö­redelmes megbánására te­kintettel 1 év próbaidőre fel­függesztett 10 hónapi szabad­ságvesztésre ítélték. Ezzel egy időben 'a bíróság köte­lezte, hogy vesse alá magát az alkoholisták intézeti gyógykezelésének.. Az ítélet jogerős. B. A. 11| Kelet­[WapTrszágj j KÉPEK I I-----:------* .... , —J 24., szerda KRÓNIKA IVÁN NAPJA A Nap kél 4 óra 47 perc­kor, nyugszik 20 óra 46 perckor. A Hold kél 2 óra 5J perc­kor, nyugszik 19 óra 50 perckor. Kilencven éve született I Hódmezővásárhelyen és i Dachauban halt martirha- j Iáit Baktai Gyula (1897— 1944) cipész, a munkásmoz- j galom önfeláldozó harcosa- ■ majd mártírja. Az első világháború után i csak 1930-ban tér haza az , oroszországi hadifogságból. Egerben telepedett le. s .• hamarosan bekapcsolódott a « munkásmozgalomba. 1934- ben letartóztatták és 3 hó- í napi szabadságvesztésre ; . ítélték. Kiszabadulását kö- ; vetően Budapesten bekap- f csolódott a bőrösök szak- ■ szervezeti mozgalmába, a Vörös Segély munkájába, s atkívan tevékenykedett az antifasiszta függetlenségi f mozgalomban. is. Előrejelzés az ország terü­letére ma estig: északon és keleten kevés, másutt több napsütés mellett gyakorta lesz erősen felhő9 az ég. többfelé várható zápor, zi­vatar. Az északi szél több­nyire kissé élénk, zivata­rok környezetében átmene­tileg erős, vibaros lesz. A legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet 11 és 16 fok kö­zött, a legmagasabb nappa­li hőmérséklet ma általában 20 és 25 fok között, délen, délnyugaton helyenként ke­véssel 25 fok fölött alakul. — Már egy éve van jogosítványod, és még soha nem láttalak vezet­ni. — Tudod te egyálta­lán, milyen nehéz meg­szerezni egy jogosít­ványt? És nem akarom elveszíteni... Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügy életes: ESIK SÁNDOR Esti ügyelet: 1S-124 Június

Next

/
Thumbnails
Contents