Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-22 / 145. szám

1987. június 22. Kelet-Magyarország 3 vendégeket vár A megye hegye hívogat „Ezen vendégkönyvet, mint a ház gazdája 1984. április 12-én húsvét első napján indítottam az itt megforduló ven­dégek bejegyzésére. Kívánom, hogy a házamban megforduló vagy több napig tartózkodó vendégek, vagy közeli rokonok és jó emberek sok kedves emléket szerezzenek.” Az olvasó kérdésére Mán László r • w / r újságíró válaszol Kilátás a hegyről Örömmel tapasztalhattam, hogy olvasóink közérzete ja­vult, és bizonyára sokuk ap- róbb-nagyobb gondja, prob­lémája megoldódott. Lega­lábbis erre a következtetésre juthattam, hiszen a megszo­kottnál kevesebben jelentkez­tek kérdésekkel. Kezdjük mindjárt egy olyannal, amely bár időközben aktualitását vesztette, mégis megért egy telefont. P. £. és felesége fiatal nyíregyházi házaspár, márci­usban befizették az úgyneve­zett beugrót az örökosföld egyik új tízemeletes épületé­nek egyik lakására, ám az átadás egyre csak késett. A miért után érdeklődtek, miként én is az OTP-nél, ahol kiderült hogy az elmúlt pénteken már átvehették la­kásukat. A késés oka prózai volt: amíg az épület lakói­nak legalább hatvan százalé­ka nem köti meg a szerző­dést, addig a már befizetők sem kaphatják meg lakásu­kul. A nyár az üdülések, a sza­badságok évszaka. Sokan mennek el ilyenkor hosszabb- rövidebb ideig otthonukból, ám vannak akik az előfize­tett újságokat szeretnék az üdülőben is megkapni, akár­csak F. pál nyíregyházi ol­vasónk. Amint azt a posta hírlap- osztályán megtudtam semmi probléma, hiszen erre van lehetőség. Legalább egy hét­tel az üdülés előtt egy nyom­tatványt kell kitölteni, ame­lyen közölni kell az új cí­met, és a posta külön költség nélkül oda kézbesíti az újsá­gokat. Napi- és hetilapokat egyaránt, utóbbiakat egy-két nap csúszással. Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond utca és a Huszár sor lakói nevében érdeklődött egy telefonáló: Van lehetőség arra, bogy a jövőben zöldség­boltot nyissanak a környé­ken? Mint mondotta, bár az ABC árusít zöldséget és gyü­mölcsöt, de az hamar elfogy. A Zöldért kereskedelmi osztályán a következőt tud­tam meg: Korábban volt a vállalatnak egy pavilonja, amely éppen az ABC meg­nyitásáig üzemelt. Mivel az áfész magára vállalta a zöld­ségfélék és gyümölcsök for­galmazását is, az ő feladatuk enne a probléma megoldása, választékbővítéssel, és meg­ölelő mennyiségű készlet biz- osításával. A Zöldért nem ervezi új üzlet megnyitását. K. A. Nyíregyháza, Kun Bé­la utcai lakost két dolog ösz- szeférhetetlensége foglalkoz­tatja, mindkettő Sóstógyógy­fürdőhöz kapcsolódik. Az egyik az általa nevezett lu­xusadó, a másik néhány ot­tani szomszéd sertése, juha és baromfija által okozott „háztáji illat”. Ami az általa felvetettek lső részét illeti, a luxusadó livatalosan üdülőhelyi díj, mely jogszabályok által negszabott. Az üdülőövezeti llattartással kapcsolatban az Imúlt héten, június 17-én ipett érvénybe az új taná- si rendelet. Eddig az 1-es vezetben (Sóstógyógyfürdő le esik- semmiféle állatot em lehetett tartani, illetve ülönféle engedélyek esetén taxrmum harminc darab ga- imbot. Az új rendelet módo- tott a korábbiakon, ennek rtelmében maximum tíz da- )b baromfit tarthat minden ilajdonos. így, ha valakinek szomszédja sertést, esetleg ihot tart, akkor szabálysér- st követ el. Volt olyan kérdés, amelyet nem én vettem, hanem kol­légáim. Az egyik papíron a következő állt: Nyugdíj előtt állok, szolgálati lakásban élek családommal együtt. Kérdésem az, hogy köteles vagyok-e kiköltözni nyugdí­jazásomkor — minden térí­tés nélkül — az említett szol­gálati lakásból? Mit ír ilyen­kor a jogszabály? Aláírás­ként az szerepelt: egy nyír­egyházi munkásember, utcai telefonról. Nos, a probléma nem olyan egyszerű, hogy köteles, avagy nem. Ehhez ismerni kellene munkahelyét, munkaviszo­nyának idejét, és még sok mindent. Ezért kérem a tele­fonálót, hogy vegye a fárad­ságot és személyiben keressen fel, vagy esetleg — ha van náluk — a munkahelyi jo­gásznál érdeklődjön. És most térjünk át szakte­rületemre, a sportra. Egy ki­vételével valamennyi kérdés, vagy vélemény az NYVSSC NB Il-es labdarúgó-csapatá­val kapcsolatos. Az az egy a kővetkező: Miért nem adják meg a rangot a salakmotoros Nyíregyháza Város Nagydíjá­nak.’ — kérdi K. S. Nyíregy­háza, ószölö utcai lakos. Az idén tizedik alkalom­mal rendezett nagydíjon már láthattunk jó néhány koráb­bi nagymenőt, vagy olyan fi­atal vaspapucsost, aki később vitte sokra. Hogy a jelen leg­jobbja közül — értve ezalatt világbajnokokat, döntősöket — miért nem jönnek Nyír­egyházára, ennek alighanem egyszerű oka van. Nehéz a nemzetközi versenyprogram­mal összeegyeztetni az idő­pontot, és sok-sok pénz kel­lene hozzá. Ám a szervezők igyekeznek, és remélhetőleg a jövőben láthatunk majd egy-két világhírű motorost a nyíregyházi salakon. Az NYVSSC labdarúgóival kapcsolatban a legtöbb kér­dés az volt: miért nem akar­tak felkerülni, az NB I-be, kit igazolnak, ki megy el? Egy magát meg nem nevező konzervgyári brigád — nem éppen fair, hogy név nélkül kérdeznek, ám a szurkolók­nál már ez is felmerült — azt kérdezi, hogy a szerintük eladott mérkőzések mit hoz­tak a játékos(ok) konyhájá­ra? Ez utóbbi ikivételével va­lamennyi kérdésre választ kaphatnak majd a későbbi­ekben, a szokásos bajnoki ér­tékelésben, ezért ezekre most nem térek ki. Volt aki úgy tudta — a szurkolók néme­lyike nagyon jól értesült — hogy a Dajka (Bp. Honvéd) és Turtóczki (MTK-VM) Nyíregyházára igazol. Nekik annyit, hogy mindez csupán dajkamese. Guti Béla borháza a tarpai szőlőhegyen barabási termés­kőből épült. Teraszán fara­gott faoszlopok, belül ugyan­csak barabási kőből rakott kandalló, a gazda saját cse­resznyefájából faragott szé­kek és heverők, régi, a gyűj­tők számára igen értékes vas­kályha, mind-mind Tarpa múltjára, az ősök mestersé­gére emlékeztet, miközben a ma emberének is kényelmet kínál. Von látnivaló — Azt szerettük volnra, ha minél többen megismerik — mondja a házigazda — s míg teletölti a poharakat a hegy levével, körbemutat a szőlő­vel betelepített hegyen. Saj­nos, úgy tűnik, nem sikerült. Azt szerettük volna' ha va­lamelyik idegenforgalmi hi­vatal beiktatja Tarpát is a programba, mert van itt bő­ven látnivaló. Mutathatják a Bajcsy-Zsílinszky-emléke- ket, a szárazmalmot, a temp­lom freskóját, a tarpai táj­házat, Esze Tamás szobrát, a természeti kincseket. És a program egy hegyi’ kirándu­lással zárulhatna, ahol ven­dégül látnánk a csoportokat — a „megye hegyén”. Megérkezik a szomszéd, Esze József nyugdíjas, ö étel­kínálattal toldja meg Guti Béla szavait. — Ismeri maga a kürtös főnkot? — kérdezi, s választ sem várva már mondja is, hogyan sütötték szabad tűzön a gömbölyű fára rátekert tésztát. — Papp Rózának még megvan a fa és egy-két széles udvaron igazi paraszti életmódot is be tudnánk mu­Kedves vendégeket köszönt­hettünk a hét utolsó napjain Nyíregyházán és a megyé­ben. A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének kilencfős cso­portja látogatott ide, dr. Grétsy László professzor ve­zetésével. Utazásuk célja az volt, hogy ismerkedjenek a megyeszékhellyel, Bereggel és az Erdőháttal. Szombaton és vasárnap a megyei könyvtár hathatós támogatásával ke­resték fel a látnivalóikat. Jár­tak Tákoson, Csarodán, Tar­tatni. Persze ide csak az jöj­jön, aki pihenni vágyik. Ná­lunk megízlelhetné, mit ettek őseink, s mit ettünk koráb­ban, hiszen itt minden pa­raszti munkának megvolt a maga kísérő, étele is. Falusi turizmus? Kovács Béla tanácselnök­nek is van borháza a hegyen. Aztán kiderül, hogy a tar- paiak többségének van, s ha mind nem is volna alkalmas vendégfogadásra, nyolc-tiz borház — köztük Esze Jó­zsefé is — mindenképpen fo­gadhatna vendéget. De a fa­luban is találhatnának szál­lást maguknak a falusi tu­rizmust kedvelő, a falusi éle­tet megismerni vágyó embe­rek. A tanácselnök a korábbi felsorolásból kimaradt érde­kességeket említi. Azt, hogy van 1500 hektár erdő, amely­ből majdnem ezer hektár vé­dett kocsányos tölgy, de vé­dett körülbelül huszonöt ház is, mert jó volna, ha ezek a múltat őrző emlékek megma­radhatnának a jövőnek is. És van Tarpának Tisza-partja is. bár ez strandolásra nem al­kalmas, de nem kell öt kilo­métert se menni a tivadari partig. Guti Béla fényképeket tesz elénk. — Lefényképeztem a csor­dát, a tájat, a lovakat itatás közben, s bemutattam, hogy mit látnának azok a vendé­gek, akiket ide hozhatnának a turizmus szervezői — mondja, míg képeit nézzük. — És felajánlottam a .borkósto­lást, a szalonnasütést, a te­pertős pogácsát. Elmondtam, hogy lehetne lovastúrát is szervezni, de azt mondták, hogy nincs iparom. Hát mit csináljak? Tényleg nincs. Mi pán, Nagyarban, Fehérgyar­maton, megnézték a túrist- vándi vízimalmot, a Rókás- rétet, felkeresték a tiszabecsd emlékhelyeket, a szatmárcse- kei temetőt és a Kölcsey- emlékeket. Útjuk során alka­lom nyílott arra is, hogy be­szélgessenek olyan emberek­kel, akik még ma is Arany János szép szavával közük mondandójukat. A látogatás annak a fokozott érdeklődés­nek része, mely Szabolcs- Szatmár megye iránt nyilvá­nul meg. csak azt akartuk itt néhá- nvan, hogy ha már divattá vált Dunántúlon a falusi tu­rizmus, mi se maradjunk el. Nekünk is van annyi muto­gatnivalónk. Á Nyírtourist tervezi Ezt hallottuk Tarpán, s ez okozott tanácstalanságot azoknak, akik tenni szeret­nének valamit az idegenek odacsábításáért. Nyíregyhá­zán aztán változott a kép, a NYÍRTOURIST vezetőinek ugyanis eltökélt szándéka, hogy Tarpa az öt megillető súllyal részesedjen a me­gyénkre kíváncsi, vagy a me­gyében élők közül Tarpára kíváncsi emberek vendégül látásából. És ennek fontos ré­sze lesz a tarpai hegy, s mind­az, amit Guti Béláék kínálni tudnak. Balogh József Tudós vendégek a megyében Nyelvészek Szatmárban, Beregben Szépen fejlődnek a kalászosok, közeledik Péter-Pál napja, a hagyományos aratás kezde­te. Az már biztosnak látszik, hogy az idén kissé megkésve indulhatnak az aratógépek. (Elek Emil felvétele) Az éjjel beköszöntött a „hivatalos", a csillagászati nyár — mögöttünk van az idei esztendő legrövidebb éjszakája. Mától újra rövi­dülnek a nappalok (ha alig észrevehetően is), és bár­mily furcsa: most már az ősz felé kellene kacsintgat­nunk, hiszen az közeledik. Ám persze, senkinek se ez jár az eszében ilyentájt, jú­nius végén, hanem a nyár. a szabadságok, a vakáció napjai-hetei, melyek még előttünk vannak. A múlt héten minden kis­diák kézbe vehette az év végi bizonyítványt, lezajlot­tak az évzárók — ki nyu­godt, ki kevésbé nyugodt szívvel néz a hosszú sza­badság elébe. Mert hosszú ez a vakáció, kéthónapos. Sok szülőnek fő a feje már hetek óta, hogy miképp ossza be gyerekei szünide­jét úgy: legyen elfoglaltsá­ga a csemetének, lehetőleg felügyelet alatt, ne kelljen kulcsot akasztani a nyaká­ba, s szabadjára engedni — ugyanakkor valamiképp együtt is lehessenek egy időre a szülők s gyerekek. Ahol nagymama van a családban, ott kisebb a gond, ám ahol nincs, vagy távol él. ott bizony nagy. S most ne menjünk bele. hogy a „kulcsos gyerekek” így meg úgy — maradjunk an­nál a bizonyos időnél, amit — szabadsága idején — a szülő a fiával-lányával tölt­het. Az év elején megszüle­tett egy rendelet: minden­ki köteles egyben kivenni az éves szabadságának két­harmadát. A cél persze vi­lágos volt: ne aprózzák el a szabadságokat, ne tördel­jék szét a munkarendet a dolgozók — hosszabb időre menjenek szabadságra, s pihenjenek. Nem vált be. Felzúdulás támadt itt is. ott is. Hol az volt a baj, hogy nem lehet így beosztani a szabadságokat a munkahely jellege vagy más ok miatt — hol pedig az, hogy a dol­gozó gúzsba kötve érezte magát, mert ö egészen más­képp osztotta be idejét, szabadságát. Megszületett hát a kompromisszumos döntés: a kétharmad rész marad, csak az változik, hogy az alapszabadságot kell számításba venni, nem az egészet. Jó dolog, persze, hogy így történt, s „alulról jövő” nyo­másra megváltoztatták a döntést — de nem jó, hogy beróhatjuk képzeletbeli no­teszunkba; íme, újra volt egy elhamarkodott, életkép­telennek bizonyult rendele- tünk, amit módosítani kel­lett. Jó dolog, hogy még mindig van egy „törzsidö", amit egyszerre kell kiven­nie a dolgozónak (mert igenis kell — kellene — a pihenés!), de nem jó dolog, hogy sokan még mindig gúzsba kötve érzik magu­kat. Azért, mert ők nem akarnak hosszabb időt ki­venni (ami pedig most már csak tíz nap), mivel elap­rózva akartak szabadságra menni. Szabadságra? Dehogyis! Ilyen meg olyan külön­munkára, kertbe, ki tudja hová — ahol pénzt lehet ke­resni. Ami önmagában ért­hető — csak nagyon vesze­delmes. Nincs pihenés, nincs együttlét a gyerek­kel, nincs regenerálódás — csak a hajsza van, a roha­nás ... Nem is érdemes feltenni a szónoki kérdést: jó ez így? Tarnavölgyi György SZERKESZTŐI OOOOOOOO «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents