Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-03 / 129. szám
1987. június 3. Kelet-Magyarország 3 írók, témák, kezéletiség Hasznos játék, fantáziával Számítógépes diákok Baktalórántházán Kenyvheti beszélgetés Cseres Tibeml A könyvhét országos megnyitója alkalmából két napig járt megyénkben Cseres Tibor, az írószövetség elnöke. A Kossuth-dí- jas, háromszoros József At- tila-díjas írót — akit az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével is kitüntetett — nemigen kell bemutatni az olvasóknak. Több mint húsz könyve jelent meg eddig, életműve egy egész könyvespolcot betölt. Legismertebb regénye, a Hideg napok, ami — filmen is láthattunk — érzékeny témát feszeget, a nemzeti felelősséget boncolgatja. Könyve nem kis vihart kavart, de bizonyos bűnökkel is szembe kell néznünk, hogy nyugodt lelkiismerettel éljünk tovább. — Az idei Körképben egy regényvázlatot találhattunk öntől, Vízaknai csaták címmel. Úgy tűnik, ismét a nemzetiségek együttélése foglalkoztatja. Kérem, meséljen készülő új regényéről. — Ez a jövő évi könyvhétre megjelenő könyvem. Ezer oldalas lesz, s olyan ember életét kíséri végig, aki 1850-ben született és 1940-ben halt meg. Egy kilenc évtizedes életpálya bemutatása összes családi vo-. natkozásával együtt. Mint tudjuk, a Nagyszeben közelében lévő Vízaknán és környékén magyarok, románok, szászok régóta élnek együtt. A háttér tehát Erdély, így érthető, hogy a magyar román együttélést, a két nép közötti kapcsolatok lehetőségét boncolgatom. Ez egyébként egészen más írás, mint a Hideg napok. — Miben látja az írók közéleti szerepét? — Az utolsó kétszáz évben a magyar írók mindig feladatuknak érezték, hogy a társadalom kérdéseit megvizsgálják, ily módon segítsenek a valóság feltárásában. Ez a szerep most is megvan, és csak akkor működik jól, ha az író reálisan elemzi a társadalom problémáit. Fontos, hogy a megoldásra váró gondokat idejében jelezzük a politikai hatalomnak. Ebből olykor esetleg konfliktusok is származnak, de ne feledje, hogy az olyan vélemények, amelyek ma érdesek, holnap esetleg a kormány programjává válnak. — Egy korábbi — több mint tíz évvel ezelőtti — nyilatkozatában a fiatal írónemzedékről szól. Úgy tűnt, véleménye nem volt túlságosan hízelgő. Elmondta, hogy ha a fiatal írónemzedék az ország gondját egészében nem látja, akkor nem képes a megoldáshoz hozzátenni a maga munkájával legfeljebb csak morzsákat. Hiánynak érezte azt is, hogy a fiatalok nem kapták meg azokat a történelmi élményeket, amelyekre szükség lett volna. Úgy gondolom, a fiatal írónemzedék — ha kevésbé zajos történelmi események közepette él is — élete sem volt zökkenő- mentes. És felnőtt egy tehetséges írónemzedék ... — Neveket én nem mondanék, széles a kör. Ügy gondolom, azokat a témákat, amelyeket a társadalom az előbbi generációktól elvár, a fiatal íróktól is számonkéri. Természetes, hogy egy új nemzedék más módszerrel, más gondolati rendszerrel közelíti meg a feldolgozandó témákat, bár a történetiség nem hiányzik az ő műveikből sem. A fiatal írók új ízlésterrorral lépnek fel, ami mindig jót jelent az irodalom fejlődésében. De éppen mivel erőszakos ízlésformákat közöl, ajánl, vagy erőltet, úgy érzem félő, hogy elszakadnak az olvasók nagy részétől és egy belterjes irodalom felé sodródnak. A holnap dönti el végérvényesen, hogy az olvasók tudják-e követni őket, vagy csupán egy szűk körben olvassák majd ezeket a műveket. — Mi a véleménye a könyvhétről? Hasznosnak találja? — Jó hagyomány, melynek előnyeit elsősorban nem az egyes író látja, hanem az egész magyar olvasókultúra. — Bizonyára sokak véleményét tolmácsolom: örülünk, hogy jelenlétével megtisztelte a nyíregyházi könyvheti ünnepséget és néhány író-olvasó találkozóra is elment. Az utóbbi időben viszont úgy tűnik az írók nagy része nem szívesen vállalkozik arra, hogy találkozzon olvasóival. Meglehetősen nehéz Szabolcs-Szatmár megyében meghívni néhány költőt, vagy írót. ön szerint miért? — Azt hiszem, sok író változatlanul szívesen találkozna olvasóival. Sajnos, a találkozókat néha rosz- szul szervezik. Elmegy például valahová egy ismert író, akivel egyik fontos könyvéről beszélgethetnének, gondolatokat cserélhetnének izgalmas témákról, problémákról. A találkozón azonban mindössze két tucat kisdiák várja, olyanok, akiket odavezényeltek. Az ilyenből jó dolog nem kerekedik ki. Persze fontos a találkozás a fiatal olvasókkal is, de ennek más módja lenne. — Társadalmunk széles rétegében ismertek az Írószövetség körüli konfliktusok, problémák. Lát-e kivezető utat? — Az a véleményem, hogy a problémák hamarosan megoldódnak. Bodnár István _________________________________> Gyakran tanítás után is a számítógép jellegzetes pi- tyegő hangja szűrődik ki a baktalórántházi Mező Imre Gimnázium egyik tantermének ajtaján. Lyukas óráikon, szabad délutánjaikon a diákok dolgoznak a gépekkel, írnak újabb és újabb programokat. Tizenegy számítógép áll rendelkezésükre, amelynek beszerzéséről Gerö Lász- lóné, az iskola igazgatója a következőket mondta: Házilag is barkácsoltak — Ezelőtt négy évvel mindössze egy géppel kezdtük. A gyerekeket azonban érdekelte a számítógép, így adott volt a feladat, hogy újabb készülékeket szerezzünk. Gimnáziumunk abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a község üzemei különböző támogatásban részesítettek bennünket. Kihasználtuk ugyanakkor az informatikai intézet kedvezményes vásárlási akcióját, amelynek eredményeként 13 300 forintért vehettünk 6 HT-gépet. A számítógépes terem kialakításában gimnáziumunk tanárai és karbantartói segítettek. A munkák jelentős része Kaluha Zoltán technika szakos tanár nevéhez fűződik. Használt padokból házilag barkácsoltak össze asztalokat a készüléknek, és ők maguk alakították ki a terem elektromos rendszerét is. A különböző támogatások révén felszabadult pénzösszegek átcsoportosításával lehetőségünk nyílt újabb gépek vásárlására is. Most már különböző kiegészítő berendezések is segítik a tanulók munkáját. De minden beszédnél többet ér ha megnézzük a számítógéptermet. Joó Sándor matematika szakos tanár a szakkör vezetője kísér át bennünket, ahol most is gyakorolnak a gyerekek. Rutinos mozdulatokkal táplálják a gépbe a programokat, majd elkezdődik a játék. önkéntelenül is felvetődik a kérdés, hogy nem ront- ják-e el ezek a gyermekek a gépet. Török Csaba harmadik osztályos tanuló azonban megnyugtat: —t Innen a billentyűzetről, nem. Az alapvető ismereteket mindenki elsajátította, és utána egymásnak segítünk. Megbeszéljük, megvitatjuk, mit hogyan kell csiépzeld, milyen peches vagyok — állított meg a minap barátom, a Dezső. Nagynehezen, fű alatt sikerült jegyet szereznem a nagy sikerű vesztemre, erre persze ma reggel közölte a főnök, hogy délután fontos értekezleten kell részt vennem. Mi mást tehettem, mint őszinte együttérzésemről biztosítottam Dezsőt, majd a számára felesleges papírkát fele áron elkértem. Régi vágású vagyok — egy gyerekkori csínytevés nyoma húzódik végig államon — ezért még nyakkendőt is felvettem. Már csak így illős egy magamfajtának kulturális szabadidőt eltölteni. A tömeg időben besodort sorombamire kényelmesen elhelyezkedtem a széken, máris elsötétedett, kezdődött a film. És a kálváriám. A cselekményfonal elején tartottunk, ám a mögöttem ülő fiatalember minden jelenetet előre bekonferált barátnőjének, természetesen olyan hangerővel, hogy én is hallhattam. Nyilván így akart nálni, vagy éppen hol lehet a hiba, ha valami nem jól sikerült. Kinek nehéz? — Nem a gépkezelés itt a lényeg, hanem a fantázia — veti közbe Szűcs Ferenc, aki szintén harmadik osztályos. Ha valakinek jó fantáziája van, bármit meg tud csinálni. Azoknak bonyolult a számítógép, akik csak kívülről nézik. Elé kell ülni, kipróbálni, és biztos, hogy megszereti az ember. Aki azzal indul, hogy úgy sem ért hozzá, az nem is fog. Oláh Tünde első osztályos tanuló még meggondolja minden mozdulatát. — Én csak az idén kezdtem foglalkozni számítógéppel — mondja kissé bizonytalanul, meghúzva magát a rutinos rókák mellett. Egyszerű programokat már én is tudok készíteni, és nagyjából ismerem a gépet, de azt hiszem, még sokat kell gyakorolnom ahhoz. hogy olyan magabiztosan kezelhessem, mint Csabáék. Joó Sándor a szakkör vezetője csendes szemlélője a beszélgetésnek. Nem magyarázkodik, és a munka közben is hagyja, hogy a gyerekek önállóan dolgozzanak, fedezzék fel a számítógép lehetőségeit. — Általában év elején indítunk egy szakkört. Mindig Moziban imponálni. Egy ideig tűrtem, mint Miklós. Ám mikor előre tudtam, hogyan menekül meg Főhős a Rosszak fogságából úgy, hogy a csörgőkígyó a tarka ló lábába harap — nem bírtam tovább. Egy erélyes mozdulattal előrehajoltam, az alattam ülők feje fölé. Vesztemre. Ott egy haspók párocska egyre- másra bontogatta felfelé a zizis, furés, ropis zacskócs- kákat. A csörgéstől alig-alig hallottam valamit a szövegből. V ércukorszintem akkor érte el a kritikus értéket, mikor az újabb selyemcukor- adag előkészítésekor nem hallottam meg a jelszót, amivel az indiánok aranybányájának ajtaja nyílik. Ismét uralkodtam indulataimon, humanista lévén nem osztottam ki néhány gyógykokit, hanem visszadőltem eredeti találunk olyan fiatalokat, akik komolyan szeretnék megismerni a számítógépeket. Az alapvető ismereteket hamar elsajátítják, utána pedig bármikor gyakorolhatnak, amikor idejük van. Napközben megkeresnek, elkérik a kulcsot, így tartalmasán tölthetik el szabadidejüket. Általában akik itt megkedvelik ezt a területet, későbbi tanulmányaik vagy munkáik során sem fordítanak hátat. Török Csaba számítás- technikával, Szűcs Ferenc pedig elektronikával szeretne foglalkozni a gimnázium befejezése után. Alkalmazzák az oktatásban — Azt azért még el kell mondanunk — veti közbe utoljára Gerő Lászlóné —, hogy a gyakorlás csak az egyik oldala a számítógép hasznosításának. Már az oktatásban is alkalmazzuk, például a fizika tantárgynál. A technika tantárgyain belül pedig egy fél éven keresztül ismerkednek a gyerekek a gépekkel. Leginkább ez tette szükségessé, hogy kialakítsuk a számítógéptermet. A község üzemeinek, intézményeinek pedig ingyenes számítógépes tanfolyamot hirdetünk, amelyet azonnal beindítunk, ha lesz rá elég jelentkező. Kertész Sándor helyzetembe és ujjaimat füldugóként használva csak a vizuális élményre szorítkoztam. Én kis bugyuta, hiába is reménykedtem. iderült ugyanis, hogy szomszédomat aligha nevezhetném stabil idegrendszerűnek. Egy-egy lövésnél, vagy váratlan, izgalmas jelenetnél — márpedig egy vesztem bővelkedik az ilyenekben — epileptikus rángatózásba kezdett, és mire megnyugodott volna, jött az újabb krízis. Nem tehettem mást, feladtam, összegörnyedtem, mint egy embrió, nem láttam és nem hallottam semmit, magamban busongókat dudorászva vártam a megváltó véget. Jó óra múlva eljött. A katarzis érzésével távoztam a filmszínházból. Másnap persze jött a Dezső. — Na, öregem, milyen volt? — kérdezte kissé irigykedve. — Klassz, de legközelebb elég lesz, ha csak elmeséled a filmet — válaszoltam. Mán László A tét H ajlamosak voltunk afféle intellektuális aszpirinként felfogni a KISZ felhívását, amely a Jövőnk a tét! hangzatos címet viseli. (Vagyis —. hogy megmagyarázzam a Grendel Lajos írótól kölcsönvett kifejezést —: lehet, hogy a fejfájás elmúlik tőle, de a baj megmarad.) A kezdeti bürokratikus kapkodás is ezt a nézetet látszott megerősíteni. de aztán egészen komoly fordulatot vett a dolog. Ismét bebizonyosodott, hogy értelmes célokra sokan hajlandók megmozdulni, s ha valóban kíváncsiak a véleményükre, akkor bátran kifejtik elképzeléseiket. Az egész magyar társadalom, a gazdaság, a politikai rendszer megérett a következetes, átgondolt reformra, a megújulásra. Az egyes területek szakértői és politikai vezetők fogalmazzák meg mindezt, természetes tehát, hogy a fiatalok is munkára fogják szürkeállományukat, hiszen elsősorban ennek a korosztálynak a jövője múlik a mostani döntéseken, változásokon. A Magyar Ifjúság május végi számában már napvilágot látott egy tervezet, amelyhez továbbra is várják a KISZ-tagok javaslatait, véleményét. (Az így kialakuló végleges szöveget juttatja aztán el a KISZ Központi Bizottsága a párt vezető szerveinek,, a Minisztertanácsnak.) A Jövőnk a tét!-akció jegyében szervezte meg a közelmúltban az értelmiségi fiatalok napját a megyei KISZ-bizottság mellett működő Értelmiségi Fiatalok Tanácsa is. Mielőtt ennek a találkozásnak. a tapasztalatairól szó esne, nem érdektelen idézni a korábban említett tervezet egyik fontos passzusát: ,,A szocialista elvek jobb érvényesítése érdekében a szocializmus hazai gyakorlatának radikális korszerűsítésére van szükség. Csak ez teremthet alapot a továbblépéshez nélkülözhetetlen társadalmi közmegegyezés megújításához. Ehhez a nyilvánosság jelentős bővítésén, a felelős társadalmi párbeszéd erősítésén át vezet az út.” A felelős társadalmi párbeszéd egyik apró, de korántsem jelentéktelen jeleként foghatjuk fel a sóstói találkozót is. Ahhoz, hogy valóban komolyan gondolkodhassunk el a jövőnkön, nélkülözhetetlen feltétel a tények, a társadalmi, gazdasági folyamatok kendőzetlen megismertetése. Szőkébb hazánk gazdaságáról, változási irányairól szólt — a számok segítségével — a megyei tanács osztályvezetője, Kánási Erika. Nagyobb léptékben hasonlóra vállalkozott a Közgazdasági Szemle felelős szerkesztője, Petschnig Mária, Kéri László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének munkatársa pedig a társadalmi folyamatokat elemezte, különös figyelmet szentelve a fiatal értelmiség helyzetére. Az elhangzottak jó alapot teremtettek a beszélgetésre. vitára. S bár a sóstói találkozón a vártnál kevesebben vettek részt, így is kitapintható volt, hogy a fiatal értelmiség tevékenyen akarja kivenni részét a szocialista jövőépítésből. A számadatok akár el is keseríthették volna a-részt- vevőket, ehelyett azonban éppen a felelős együttgondolkodást segítették elő. Talán legfontosabb tanulságként azt vonhattuk le, hogy a nehezedő életfeltételeket is elfogadná az emberek jó része — de csakis akkor, ha a kilábalás, a felemelkedés lehetőségének megteremtését szolgáljuk vele. Papp Dénes
