Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-13 / 138. szám
1987. június 13. Kelet-Magyarország 3 [ Szombati jegyzetünk | Vigyázat, csapda! A DOLGOZOK ÁTKÉPZÉSÉNEK kérdései kerültek szóba nemrégiben egy megbeszélésen, melyen szak- szervezeti vezetők vettek részt. Körüljárva a témát, valaki felvetette: mihamarabb ki kell alakítani az átképzés hatékony intézmény- és ösztönző rendszerét, hisz ezek hiányának tudhatok be a most még meglévő gondok. MINDEZEK KÉTSÉGTELENÜL fontos dolgok, ám azt hiszem, csalatkozunk, ha csupán ettől várjuk az átképzéssel kapcsolatos problémák megoldását — ingatta fejét a társaság egy másik tagja, s kétkedését igazolandó elmesélte egyik ide vágó élményét. Egy nyíregyházi vállalat vezetése különösen nagy figyelmet fordított arra, hogy dolgozóit ne érje felkészületlenül egy esetleges munkaerő-átcsoportosítás, más területeken is alkalmazhatók legyenek. A cél érdekében tanfolyamokat szerveztek, s olyan ösztönző rendszert alakítottak ki, hogy az már- már jogszabályellenes volt — a tanfolyamon eltöltött időt fizették, aki sikeres vizsgát tett, azt külön jutalomban részesítették. PUSZTÁN ANYAGI megfontolásból is tiszta haszon lett volna tanulni, a vezetők tehát joggal hitték, hogy nagy lesz az érdeklődés. Ám tévedtek — alig akadt jelentkező. A kevés vállalkozó is azok közül került ki, akik külföldön szándékoztak munkát vállalni, s úgy gondolták: szakmájukon kívül esetleg máshoz is érteniük kell majd. AZ ESET TANULSÁGA túlmutat az átképzéseken. Azt példázza, hiába a lehetőség olyanoknak, akik képtelenek élni velük, mert nem is igénylik őket. Hiába — mondjuk — a színház annak, aki nem veszi a fáradságot, hogy elmenjen; hiába az uszoda, tornapálya annak, aki füstös presszókban érzi jól magát; hiába az mai a két műszaki emU bér egymással szemben a vonaton. Bár most látják először egymást, mégis jól elbeszélgetnek. — Ott voltam a BNV-n — meséli az egyik. — Esztergákat állítottunk ki. Mi ugyanis azzal foglalkozunk, hogy az egyszerű esztergákat, mint alapgépeket felújítjuk és megokosítjuk, vagyis számjegyvezérléssel látjuk el őket. Persze a munkánk után szemre nem változik semmit az eszterga, mindössze annyit, hogy oldalt billentyűk kerülnek rá. Szóval ott állok a standon, odajön hozzám egy üzletkötő és érdeklődik: Mennyibe kerül az eszterga? Mondom, hogy a felújított alapgép ennyi, meg ennyi, a vezérlés áráról pedig meg szoktunk egyezni a vevővel. Erre megkér: Mutassam már meg, milyen magasságig tart az alapgép, a gép alapja ...!? Erre mondják: ha a butaság fájna, ordítani tudna — veszi át a szót a másik utazó. — Én a saját bőrömön éreztem: mit jelenthet, ha más nem ismeri az adott szakmát. Én ugyanis lövő ember vagyok. Így neveznek minket a munkatársak, és így hívjuk mi magunkat is. Az a dolgunk, hogy sugárral megvizsgáljuk. megröntgenezújság, a könyv annak, akit nem érdekel semmi... Lehetne sorolni még, de ne kalandozzunk el! NAP MINT NAP halljuk, olvassuk, hogy gazdaságunk megújítása új gondolkodás- módot követel, s akárhányszor találkozunk ezzel a jól hangzó mondattal, valamennyiszer rábólintunk. Mégis, mintha nem tudna a kéz a fejről, igen keveset teszünk, ami új gondolkodásmódra utalna. CSAK TALÁLGATNI LEHET, mi ennek az oka. Gyaníthatóan egyebek között az, hogy hozzá vagyunk szokva az „egyértelmű” programokhoz, ahhoz, mikor kerek-perec megmondják, mit kell csinálnunk. Ez kényelmes és felelősség nélküli dolog, még ha olykor dohogásra is adhat okot. Persze, hogy csapdába esünk, mikor az új lényege éppen az, hogy ránk van bízva, mit és mennyiben újítunk — legelőször önmagunkon. Pedig a reformok természete olyan, hogy akik megértik, s szelét vitorlájukba fogják, azokat röpíti, akik nem, azokat vonszolja. Ez utóbbi — minek is mondani? — kellemetlen, hisz akiket érint, azoknak számtalan egyéni kényelmetlenséget okozhat. MERT ITT VANNAK például azok a tanfolyamra nem jelentkező dolgozók a történetbéli vállalatnál. Ha egynémelyikük egyoldalú szaktudása feleslegessé válik, mert mondjuk gazdaságossági megfontolásból meg kell szüntetni annak a terméknek a gyártását, amin ő dolgozott, máris kereshet új munkahelyet. Hiába tudná a vállalat olyan helyen alkalmazni, ahová az a szaktudás kellene, amit a tanfolyamon oktattak... A gondolatmenet talán kissé erőltetett, ám jelzi a lényeget: akik tudással vértezik fel magukat, kevésbé vannak kiszolgáltatva a változásoknak. Czine Gáspár A lövő ember zük a különleges helyekre szánt szerkezeti anyagokat, csöveket, nincs-e valami rejtett hibájuk. Ügy is szokták nekünk a parancsot kiadni: „Menjetek, lőjétek meg ezt meg ezt a csövet!" A mi szakmánk nagyon ritka, ezért a vállalat az országnak hol az egyik városába, hol a másikba helyez minket. Így kerültem Paks- ra, az atomerőmű építkezéshez. Alig voltam ott néhány napja, találkoztam egy régi ismerősömmel, aki rögtön meg is hívott hétvégére magához, segítsek neki építkezni. Vasárnap késő délutánig dolgoztunk az ismerősöm házán. Elfáradtam rendesen, ittunk is közben, úgy hogy aznapra épp elég volt mindenből. Fogtam a biciklit és az atomerőmű közelében egy ösvényen megindultam hazafelé. Megállít két rendőr. Miért járok én itt, hová megyek? Mondom: hazafele megyek. „Hol lakik?" Arrafelé lakom, és mutattam nekik az irányt. De ha kettéAmikor lapunk hasábjain ezek a sorok megjelennek, Róka Imre, a nyíregyházi KÖZTÉR Vállalat főmérnöke megyénk delegátusaként már ott ül az építők szak- szervezeti székházában: a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat IX. küldöttgyűlésén megyénket képviseli több társával együtt. A főmérnök közel negyedszázada tevékenykedik a TIT-ben. Eleinte rendszeres előadó volt szakmája, a műszaki tudományok (a mezőgazdasági és közlekedési gépészet) terén, később; a hetvenes évek elején — mint e körzetben dolgozó ismert műszaki szaktekintélyt — a TIT gá- vavencsellői szervezetének elnökévé választották meg. Akkortájt alakultak az első vidéki szervezetek. Most pedig két ciklusban megyei és városi elnökségi tagja a szervezetnek. Küldöttként felszólalásra készül, de ha a szűkös időre szabott szombati tanácskozás ezt nem engedi, írásban terjeszti elő vélemé„Nem mondhatunk le a szellem pallérozásáról...” Beszélgetés a IX. TIT-küldöttgyülés előtt nyét, az ismeretterjesztés gondjairól, melyek túlnőnek a megyehatáron. — És természetesen saját szakterületem, a műszaki ismeretterjesztés tárgykörén is ... — teszi hozzá a főmérnök, majd összefoglalja azt a gondolatsort, aminek hangot kíván adni a küldöttgyűlésen is. — Az ismeretterjesztő munka, a TIT-tevékenység feltételei alaposan megváltoztak. A vállalatoknál mind erőteljesebben védik a törvényes munkaidőalapot, így azután még a dolgozók képzésére is a legritkábban szánják, szánhatják rá a munkaidőt. Ezzel egyidejűleg a szabad időben is jócskán megnőtt az emberek terhelése — éspedig a sze-~ mélyes jövedelemszerzés okán. Ez olyan kontrasztot szül, ami már-már kizárja«. az eredményes, sokoldalú ismeretterjesztés és képzés megteremtését. Ez így önmagában nem több, mint a jól ismert gond újrafogalmazása. A kiutat kell keresni, a megoldást kell kutatni, mert a műszaki fejlődés előrehaladtával — hogy szőkébb szakmai területemnél maradjak — nem mondhatunk le a továbbképzésről, de a humán területen sem a szellem pallérozásáról. Róka Imre abban látja a jelenlegi úgymond ismeretterjesztési, képzési válság- helyzetből kivezető utat, hogy a TIT-nek az üzem mindennapi tevékenységében azonnal vagy „másnap” megtérülő tananyagot kell kínálnia, s ebbe kell „becsempészni” a távlati hasznú ismeretanyagot. — Ez persze csak átmeneti, amolyan foltozó munka. Az igazi megoldást majd a teljesítményhez kapcsolódó munkabér rendszere nyújthatja — de ez már túlmutat a TIT lehetőségének határain. A nyíregyházi főmérnök — delegátusunk — úgy látja, hogy a műszaki fejlődés legfontosabb befogadójává kell előléptetni magát a vállalatot, termelő üzemet, hogy érdekelt legyen dolgozói ismereteinek bővítésében. Ugyanakkor rendkívül fontos az olyan emberekhez is eljuttatni a tudományok ismeretanyagát, akik egyéb úton nem jutnak hozzá. Lényegesnek tartja továbbá az előadói gárda utánpótlását, nevelését is. Ehhez jó alapot nyújthat — ha sikerül felfrissíteni tevékenységét — a két nyíregyházi főiskola TIT-csoportja is. Sz. Sz. Kitüntetett építők Tisztelet a szép munkának Hagyományosan június második vasárnapja előtt ünnepük az építőiket. Azokat, akik a legnagyobb gépesítés, a szakma változásai ellenére az időjárás viszontagságainak kitéve fáradoznak azon, hogy szebbek legyenek városaink és községeink, új épületekkel, közművekkel váljék összkomfortossá életünk. Az ünnep előtt három, Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetéssel elismert dolgozót kerestünk meg, hogy beszéljenek szakmájuk szépségéről, nehézségeiről. — Minek örül, amikor visz- szatekint a munkájára? Bagoly Mihály: Jó érzés, hogy bárhol' megyek végig Nyíregyházán, tudom a gyermekeimnek mutatni, ennek és ennek az épületnek az építésében is részt vettem. Jó érzés, ha látom, hogy az emberek szívesen laknak az általunk épített házakban. Kulcsár Attiláné: Személyes siker is, ha egy tervbírálaton elfogadják, amit én vágtak volna se tudtam volna megmondani, milyen utca, hány szám alatt. Hiába. Csak egy pár napja voltam Pakson, meg aztán annyit költözgettem én már ... Az ital is dolgozott bennem ... Személyi igazolvány sem volt nálam. Gyanús lettem, bekísértek az őrsre. Ott aztán fagga- tózni kezdtek. Ki vagyok, mit akartam? Hol lakom? De mindez semmi ahhoz képest, amikor megkérdezték: Mivel foglalkozom? Válaszoltam rendesen: lövő ember vagyok. Erre aztán lett hadd el hadd. „Hol akar maga lövöldözni?" Nem győztem kapkodni a fejemet. Még hogy nevezzem meg a társaimat! 4 ddig bent tartottak, míg le nem ellenőrizték: valóban igaz válaszokat adtam-e. Így is hétfő hajnal volt már, mire kiengedtek. Fáradt voltam, ideges. Pár óra múlva menni kellett munkába. Gondoltam magamban: mi lett volna, ha előállíttatom az egész műszakot, végül is a rendőrök kérték: nevezzem meg a társaimat! Akkor most nem kéne melózni menni. Sőt, míg egyenként leellenőrizték volna mindenkit, kipihentem volna magam a priccsen. Sztancs János Bagoly Mihály kubikos brigádvezető húsz éve dolgozik a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalatnál. Sza- kolyban lakik, négy gyermeke közül a két nagyobbik építőipari szakmát tanul. Brigádjával ismét elnyerte „A vállalat kiváló brigádja” címet. elképzeltem. Most a vásáros- naményi szakmunkásképző, a hozzá tartozó konyha és kollégium a legnagyobb, 150 millió forint értékű munkám. Örülök neki, hogy a legnagyobb takarékoskodás ellenére meghagytak néhány olyan részletet, amivel szebbé tehetjük az épületet. Andrási Péter: Az igényes, szép munkát tisztelik, becsülik meg nálunk. Hidak előregyártott elemeit, betonelemeket gyártunk, itt nagyon fontos a jó minőség, mert különben nem tartana sokáig beépítés után. — Milyen változást tapasztalt, milyen változtatást vár az építőiparban? Bagoly Mihály: Hiába a gépesítés, a lapátot csak meg kell fogni. Arra gondolok, milyen nehéz a fiatalokat belenevelni a tempós munkába. Kulcsár Attiláné: A szemléleten is változtatni kell ahhoz, hogy a tervező szorosabban együtt dolgozzon a kivitelezővel, mindegyik szíve szerint csinálja, amit vállalt. Szeretném, ha nem pusztán az anyagiak döntetének, hanem arra is gondolnának, egy-egy épület évtizedekre meghatározza egy település képét. Andrási Péter: össze sem lehet hasonlítani a mai munkát, a gépesítést azzal, mint ami korábban volt. Másrészt viszont azt szeretném, ha nem változna az az összetartás, ami munkatársaink között van. Andrási Péter 15 éve került a Nyíregyházi Közúti Építő Vállalathoz. Nap mint nap Bujról jár be munkahelyére, az orosi keverőtelepre. Olyan embernek ismerik, akire lehet számítani, aki kiveszi a részét a feladatokból, részese a jó kollektívának. — Érdemes ebben a szakmában dolgozni, megkapják a kellő elismerést? Bagoly Mihály: Egy biztos, a fizetésünk lehetne több, különösen, hogy nekem reggel 4 órakor kell kelni ahhoz, hogy hétre munkába álljak. Azonban azt is el Kulcsár Attiláné, a Nyírterv vezető tervezője sokat vállalt magára, amikor három gyermek mellett főiskolai végzettséget szerzett. Kezdettől egy munkahelyen dolgozik, az utóbbi időben főleg óvodák, iskolák, gyermekintézmények tervezése a feladata. kell ismerni, hogy a vállalaton belül megbecsüük a munkánkat. Kulcsár Attiláné: Keményen megdolgozunk egy szép tervért. Meg kell vallanom, egy kicsit női szemmel, úgy nézem azt az iskolát, konyhát, hogy ha én odajárnék, ott főznék, akkor milyennek érezném. S ha találkozom másak megelégedésével, akkor tudom, hogy érdemes a munkának szentelni magam. Andrási Péter: Másutt lehet, hogy többet fizetnék ezért a munkáért, azonban azzal, hogy jó szót kapunk, megbecsüli a főnök is a munkánkat, elégedettek lehetünk. Lányi Botond URH-kapcso/ai Víztisztítás távirányítással Befejezéséhez közeledik Felsősimán a nagyszéki tó melletti II. számú szennyvíz- tisztító telep építése. (Az egyes számú Nyíregyházán, a Kótaji úton van.) Az építési munkák zömét a Kelet-magyarországi Állami Építőipari Vállalat végzi. Majdan az új szennyvíztisztító telepre jut több nyíregyházi ipari üzem, az Arany János utca és környéke, valamint a Ságvá- ri-kertváros szennyvize. A beruházás teljes költség- előirányzata 265 millió forint. A telep működését automatikus folyamatirányító géppel vezérlik majd. Az irányító Kqtaji úti és az új felsősimái telep között urh-kapcsolat lesz. Az új létesítmény működtetésénél minimális számú személyzetet kívánnak alkalmazni. A város különböző pontjain lévő szennyvízátemelő berendezéseket a Kótaji út telepről urh-telemechanika rendszerrel fogják távirányítani, ami a „szennyvízkor- mányzásfioz” is lehetősége biztosít, vagyis a telepekre érkező szennyvíz mennyisége a telepek leterheltségétől vagy esetleges üzemzavaftó függően szabályozható. A napi 10 ezer köbmétei szennyvíz tisztítására alkalmas új telepen az idén össze kezdődnek meg az üzempróbák. A legnagyobb műtárgy e mintegy 4 ezer köbméter űrtartalmú levegőztető medence, aminek optimális vízszlnt- jét a minél jobb tisztítási föl elérése érdekében egy osztrál berendezés szabályozza. / technológiai kellékek zöm< hazai. A tisztított szennyvíz ; nagyszéki tóba kerül. (cselényi
