Kelet-Magyarország, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)

1987-06-12 / 137. szám

8 , Kelet-Magyarország 1987. június 12. 8z NYVSSC férfi röplabdásai a II. helyen Betömik-e a léket ^ a süllyedő hajón • Ahogy közeledett a hosszú bajnoki menetelés vége, úgy olvadt az NYVSSC férfi röp­labdacsapata. Kovács Tibor még máig vitatott körülmények között igazolt vissza a főváros­ba, Pál Lászlót hosszas tárgya­lás után adta ki a klub a Tungsramnak, Dorogi László az első kör után adta be a kul­csot, ezután csak a munkahe­lyén szeretne bizonyítani, Dro- tár György és Raska Gyula februárban bevonult, Barbócz Tamás, mivel szerinte kevés já­téklehetőséget kapott, inkább abbahagyta a sportolást. S mi­re véget ért a bajnokság, a múlt nyáron annyira dicsért fiatal, tehetséges, jó erőkből álló gárda romokban hevert, s a süllyedő hajóról egy év óta folyamatos a menekülés. Az évet az együttes új szak­vezetővel, Járosi János irányí­tásával kezdte el. Titkon ménykedet.t * -«*■ A „nagy bombázó”, Kánya Gá­bor — képünkön leütés közben — nem tudta megismételni elmúlt évi nagyszerű teljesít­ményét. (Császár felv.) jut a legjobb hat közé. S hogy végül holtversenyben a ZTE- vel és a Csepellel az NYVSSC az NB I-ben 64 pontot szerzett, s ezzel a 11. helyen végzett, az előbb felsorolt játékosok távo­zásának is köszönhető. Az új nyitásfogadási alakzatok nem jöttek be, a csapat kérte az edzőt a régi visszaállítására. A feladón kívül az öt játékos be­vonása a támadás befejezésébe csak részben sikerült, de ez biztató a jövőre nézve., Hiszen ezzel nőttek a variációs lehe­tőségek. A bajnokság ' t menetben r bertr* nők Tungsram SC-t hazai pá­lyán legyőzte az NYVSSC, s a 14 meccsből szerzett 9 győze­lemmel és 5 vereséggel vágott neki a keresztjátéknak. A má­sodik menetben enyhén szólva megroggyant az együttes. Dup­la vereség a Malévtól és a ZTE-től, 1—1 a Szegedtől és a Veszprémtől. A pontvesztések­kel akkor még nem csúszott lejjebb a csapat, de felhozta magára az üldözőket. A harma­dik körre a felnőttek közül Ba- tai, Szikszai, Prékopa, Kánya, Strezeneczki, Varga és az újonc Köteles maradt, hozzájuk tár­sultak az ifjúsági korú játéko­sok : Rácz, Lóczi, Kocsis. A re­mény, hogy megismétli múlt évi 8. helyezését az együttes, továbbra is megmaradt. Csak­hogy míg a vetélytársak pozi­tív játszmaaránnyal büszkél­kedhettek, addig a nyíregyhá­ziak negatívval. Győzelmeik többségét 3:2 arányban köny­velhették el. míg általában 3:0- ra veszítettek. S ezért rosszabb játszmaaránnyal zárta a 11. he­lyen a bajnokságot a csapat. — Ezzel a csapattal gyenge eredmény ez a helyezés, még így is, hogy ennyien marad­tunk — értékelte az évet a szakvezető. — Sajnos a játéko­sok állandó anyagi gondjai, a pályán való veszekedések, a hibák utáni egymásramutoga- tások csak ilyen teljesítményt vonhattak maguk után. Ráadá­sul a fiatalok kevés edzésen vettek részt, és a hozzáállá­sukkal sem voltam elégedett. A játékosokat értékelve a szakvezető elmondta, hogy va­lamennyien elmaradtak képes­ségeiktől. Fokozatosan csök­kent a harci kedvük, a „nagy bombázók” — Kánya, Batai, Prékopa — percről percre es­tek vissza a mérkőzéseken, Varga bármennyire szerette volna, nem tudta ráerőltetni akaratát a csapatra. Utóbbi sé­rülése után hiába kapott hosz- szú távon bizalmat Strezenecz­ki, nem élt vele. A ,,zuhanyhíradó” szerint to­vábbi játékosokat kerestek meg NB I-es klubok, bár — Préko­pa kivételével — valamennyi­ket több éves szerződés köti a klubhoz. Egyelőre vannak jó röplabdások az NYVSSC-nél, de csapategység még nincs. Pedig jövőre a 16 csapatból már 4 fog kiesni, s a bentmaradásért folytatott küzdelem keményebb lesz, mint idén. Persze ennek a csapatnak nem az a célja, hogy elkerülje a kiesést, ha­nem hogy megszerezze az 5—8. hely valamelyikét. De ha nyá- -—> (KI L> ■ Ifjúságiak, megyei I. osztály: Levetlek—Aj.ak 5:0. Kisvarcia— Nia.gykáilló 6:0, Záhony—Tiszá­vá s vári 4:1, Nagyhalász—Nyírbá­tor 1:1, Nagyecsed—Tyúkod 5:1, Fehérgyarmat—Ibrány 4:3, Tisza- lök—Tuzsér 1:2, Máriapócs—Var- sánygyüre 5:1. Az élcsoport ál­lása: 1. Nagyecsed 51, 2. Leve­lek 48, 3. Fehérgyarmat 43. II. osztály: Nyírtass—Nyírká­rász 3:1, Baktalórántháza—Vaja 5:1, Mándok—Tarpa 12:0, Kótaj— Sényő 5:2, Csenger—Dombrád. 7:1, Encsencs—Kemecse 7:1, Ko- csord—Fényeslitike 5:9, Balkány —Hodász 6:2. Az állás: 1. Bal­kány 43, 2. Kocsord, 3. Vaja, 4. Encsencs 41—41. Felnőttek, Fehérgyarmat vá­roskörzet! 1. osztály: Palád SE— Panyola 0t3, Nagyair—Tunyogma- tolcs 2:1, Tiszakóród—Vámosoro- szi 4:5, Penyíge—Csegöüd 7:2, Jánkmajtis—Tisztaberek 1:2, Ga- csály—Kisar 0:0, Szamossáiyi— Nábrád 1:0, Kölese—Méhtelek 6:2. Az állás: 1. Pemyi’ge 50, 2. Panyola 44, 3. Tunyogmatolcs 42. Vásárosnamény, városkörzeti: Tiszaadony—Tjszas Zalka 1:1, lik—Vásárosnamény 0:3, Csarodia —Nyírmada 0 :!■, Vitka—Lónya 1:5, Aranycsapat.—Barabás 1:2, TMSE—Jánd 1:2, Beregdaróc— Kisvarsány 1:1, Pusztadobos sza­badnapos volt. A bajnokság állása: 1. V.-namény 28 22 2 2 88-26 46 2. Ny.-mada 26 22 1 3 84-27 45 3. T.-szalka 27 20 2 5 108-34 42 4. Lónya 26 16 3 7 79-37 35 5. T.-adony 26 16 3 7 57-50 35 6. TMSE 26 17 — 9 63-45 34 7. P.-dobos 26 10 5 11 52-52 25 8. Vitka 26 11 2 13 55-47 24 9. Jánd 26 10 4 12 46-47 24 10. Barabás 26 8 5 13 62-76 21 11. K.-varsány 26 5 6 15 29-69 16 12. B.-daróc 27 5 4 18 35-86 14 13. A.apáti 26 4 4 18 34-88 12 14. Csaroda 26 4 2 20 30-84 10 15. Ilk ♦ 26 3 3 20 24-78 9 Kisvárda városkörzeti I. osz­tály: Kékese—Pap 3:1. Zsurk— Tiszakanyár 5:1, Tiszabezdéd— Petneháv.a 3:1, Gyulaháza—Tisza- szentmárton 7:0, Anarcs—Sza- bolcsveresmart 6 :U, Dögé—Eper­jesire 1:0. Az állás: 1. Dögé 36, 2. Gyulaháza 35. 3. Kékese 31. A bajnokság végeredménye: 1. Üjdombrád 18 13 2 3 46-20 28 2. M.-ladány 18 12 3 3 47-16 27 3. T.mogyorós 18 11 3 4 42-21 25 4. Benk* 18 11 3 4 41-15 23 5. Ojkenéz 18 8 6 4 36-17 22 6. T.-pálca 18 8 5 5 26-18 21 7. Laskod 18 3 4 11 20-47 10 8. Komoró 18 2 4 12 17-50 8 9. Lövöpetri* 18 2 5 11 22-53 5 10. Jéke 18 2 1 15 14-54 5 • egy büntetőpont levonva. Nyíregyháza, városkörzet! I. osztály: Mg. Fő is kos a—Üjfehértó 3:3. Bastaatom—Napkor 1:4, Ti- szabercel—Apagy 4:0. Oros—Gá- vavencseüllő 5:2, Tiszatetek—Búj 1:0, Demecser—Bíri 5:0. Kálmán^ háza—Tiszaidada 4:0, Nyírtelek— Nyírpazony 2:2. Az élcsoport ál­lása: l. Demecser 45. 2. Mg. Fő­iskola 37. 3. Búj, 4. Napkor 36— 36. r Uszóverseny Kisvárdán Kisvárdán 1967-ben adták át a termálvi­zes fürdőt. A húsz­éves jubileum alkal­mából a SZAVICSAV vízibalett csoportja tartott bemutatót, majd úszóversenyt rendeztek. Győzte­sek. Leány 25 és 50 gyors: I. kcs. Varga Katalin, II. kcs.: No- vák Viktória (mind­kettő Kisvárda), III. kcs.: Lázár Enikő (Nyíregyháza). A legeredményesebb iskolának kiírt ván­dorserleget a kis- várdai 4-es iskola nyerte. Képünkön Lipők András a Kis- várdai SE ügyvezető elnöke adja át a vándorserleget a 4-es iskola tanulóinak. (Vincze felv.) Labdarúgó-bajnokságok-*«ivr XJiik0,n*z—Lövnpebri

Next

/
Thumbnails
Contents