Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-12 / 110. szám
1987. május 12. Kelet-Magyarország 5 Árubemutató ÁRUSÍTÁS: JÜNIUS 1-TÖL Lakásfelszerelési cikkeket mutattak be azon a kiállításon, amelyet május 11-én rendezett a Vasvill Kereskedelmi Vállalat Nyíregyházán a csehszlovákiai Jablonec város hasonló profilú vállalatának részvételével. A kiállításon az ország valamennyi vas- és műszaki cikket forgalmazó nagykereskedelmi vállalata részt vett. A vendégek 700 ezer forint értékű lámpát, csillárt, konyhai és fürdőszoba-felszerelést mutattak be. A nagykereskedelmi vállalatok a helyszínen szerződést köthettek a jablo- neci kereskedőkkel és hamarosan a hazai boltokban láthatjuk viszont a tegnap bemutatott ízléses, modern vonalú termékeket. TÁRSADALMI VITÁRA BOCSÁTJÁK azt a tanulmányt, amelyet a Magyar Hidrológiai Társaság készített a Holt-Számos komplex vízgazdálkodásának megvalósítására. A rendezvényt május 13-án a tunyogmatol- csi* művelődési házban tartják. A vitaindítót Szlávik Lajos, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója mond. A program résztvevői a helyszínen ismerkednek meg a Holt-Szamossal és az azzal kapcsolatos tervekkel. Valamennyi érdeklődőt várnak a szerdai társadalmi vitára. a vérellátás és vérfel- HASZNÁLÁS rohamos fejlődése indokolta, hogy Szabolcs-Szat- márban tanfolyamot szervezzenek az e területen dolgozó hematológiai asszisztenseknek. A múlt év szeptemberében kezdődött tízhónapos tanfolyamot a megyei tanács egészségügyi osztálya kezdeményezésére szervezték meg és a megyei kórház mellett a városok kórházaiból is járnak a tanfolyamra az asszisztensnők. akik a napokban tesznek vizsgát. Jegyek a nyírbátori zenei napokra Június l-től már kaphatók a nyírbátori zenei napok hangversenyeinek jegyei. A szervezők idén változtattak az árusítás módján. Ezúttal nem vásárolhatók meg a-jegyek valamennyi városunkban, hanem csak Nyírbátorban, a művelődési központban, Nyíregyházán a Nyírtoúrist irodájában, vála<mint a Debreceni Filharmóniánál kaphatók. Más városok lakói megrendelés útján juthatnak a belépőkhöz. Megyénk t valamennyi Nyír- tourist irodájában, pontos helymegjelöléssel is leadhatók“,az igények. A szervezők ' vállalták, • hogy az igényelt jegyeket- névre szólóan, időben eljuttatják a zeneszerető megrendelőknek. Osztályozó TÍzsga felnőtteknek Osztályozó vizsgára jelentkezhetnek azok a tizenhat évnél idősebbek, akik még nem végezték el az általános iskolát. Nyíregyházán, a 6-os iskolában (Makarenko utca 7. szám) az első-második, a harmadik-negyedik és az ötödik-hatodik osztály tananyagából összevontan, a hetedik és nyolcadik osztályból pedig külön-ikülön tehetnek vizsgát a jelentkezők június 2-án (írásbeli) és 4-én (szóbeli). Mindazok részt vehetnek az osztályozó vizsgán, akik munkanapokon 11 és 16 óra között a 6-os iskolában kérelemmel és iskolai bizonyítvánnyal jelzik ezt a szándékukat. (Az egész megye területéről várják az érdeklődőket!) KENDERVETÖMAG JUGOSZLÁVIÁNAK. 250 tonna kendervetőmagot szállított a megyei vetömagtermeltető és ellátó vállalat nyírségi üzeme Jugoszláviába. AZ ÉPÜLETSZERKEZETEK HIBÁIRÓL. Az Építőipari Tudományos Egyesület szervezésében az Épületszerkezetek viz- és hőszigetelési hibáiról tart. előadást május 12-én, kedden fél háromtól a Nyírbernél Benczéné Szécsi Márta, az Építőipari Minőségellenőrző Intézet munkatársa. Országos aktfotókiállítás nyílt a hét végén a szentesi kisgalériában. A pályázatra 91 szerző 804 fotót küldött, ezekből válogatta a zsűri a kiállított 145 képet, amely húsz szerző munkája. A képen: egy fotó a kiállítás anyagából. MEGKÉRDEZTÜK Céllövölde az ablak alatt? Több olvasónk hívott fel tegnap a nyíregyházi Szamuely lakótelepről. Ki nehezményezte, ki kesergett amiatt, hogy már megint húsz méterre az ablakaiktól állították fel bódéikat a céllövöl- dések, tegnap reggel már szerelték a ninglispilt. Elviselhetetlen a zaj, a bűz, a szemét, bömböl a zene késő éjszakáig. Kisgyermekes családok és idősek élnek a Móricz Zsigmond utca és az almatároló között lévő telkek tőszomszédságában és nyugalomra vágynak. Már több fórumon próbálkoztak, miért nem lehetne megtiltani a mutatványosoknak ott a tevékenységet, de nem jártak eredménnyel. Mennyit ér a lakó szava, ha az egy kisebb közösség érdekében történik? Kovács István, a Nyíregyházi Városi Tanács V. B. műszaki osztályvezetője válaszolt, mivel >a közterületfoglalási engedélyt az általa irányított osztály adja ki, — Rendszerint a körzet tanácstagjával egyeztetjük az engedélyezés előtt, akarnának-e ott egy ilyen mutatványos bódét pár napra vagy sem. Miután többen szóvá tették, bizonyára most nem történt meg ez az egyeztetés. Most már nem változtatunk ezen az engedélyen, de legközelebb az ott élő és műköA megye népművészete és céhes emlékei címmel nyílt kiállítás május 8-án délután Kisvárdán a Rétközi Múzeumban. A hónap végéig látható. Ezzel együtt tekinthetik meg az érdeklődők Páll Gyula festőművész emlékkiállítását, valamint a város és környékének néprajzi emlékeit, (vincze) Macska kontra kutya L ehet, hogy a kutya még mindig az ember legjobb barátja, de mint ajándék, már nem divatos. Ma már a kedveltebb háziállat a macska, mert könnyebb ápolni, adómentes, nem ugat, és nem kell sétáltatni. Ezt állapította meg Reinhard Hahn, a nyugatnémet Allatkereskedök Központi Szövetségének ügyvezető igazgatója — amiről a Die Welt számolt be. A macskák népszerűsége számokban is kifejezhető: a háziállatok .között 3.8 millió macskát és 3,5 millió kutyát taHanak nyilván. Sok ajándékba kapott kutya néhány nap múlva az utcára kerül. dő tanácstagok véleményét mindenképpen kikérjük. S ez nemcsak erre a területre vonatkozik. (tk) A KÖJÁL közleménye • • Önkéntes AIDS-szűrés önként* jelentkezők AIDS- szűrővizsgálatát kezdi meg a megyei KÖJÁL (Nyíregyháza, Árok utca 41.) A szűréshez szükséges vizsgálati anyag (vér) vételét kedden és pénteken 8 és 9 óra között teszik lehetővé a KÖJÁL- toan. A vérek vizsgálatát a Hiajdú-Bihar megyei KÖJÁL víruslaboratóriumában végzik el, a legteljesebb titoktartás mellett, — csupán a személyi szám alapján. A szűrés eredményéről a vérvétel helyén, a megyei KÖJÁL járványügyi osztályán tájékozódhatnak a jelentkezőik, miután a megyei KÖJÁL értesítette őket. Szabolcs-Szatmár megyei KÖJÁL járványügyi osztály Értesitjük T. Fogyasztóinkat, hogy ivóvízhálózat-mosatási munkák miatt 1987. május 6-tól 1987. május 24-ig Nyíregyháza város területén nyomáscsökkenéssel, vízzavarosodással kell számolni. A karbantartási munkát mindennap 22,00 órától 06,00 óráig végezzük. Kérjük T. Fogyasztóink szíves türelmét és megértését. SZAVICSAV Nyíregyházi Üzemmérnöksége. (1033) Alkaloida Vegyészeti Gyár címmel nyílt termékbemutatóval egybekötött dokumentumkiállítás Nyíregyházán, a Szak- szervezetek Házában. Képünk a kiállításon készült, melyet május 15-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. (Farkas Zoltán felvétele) Kitűnően sikerült Horváth Péter majálisa! A faipari vállalat asztalosa, aki a Nyíregyházi Sporthorgász Egyesületben hódol kedvenc szenvedélyének, hatalmas halat fogott május elsején a császárszállási tóban. Munkatársa, Czetö László akasztotta meg, aztán pedig gyorsan ő vette át a botját, s húszperces fá- rasztás után emelhette ki a felvételünkön is látható tükörpontyot. A zsákmány egészen pontosan 15 kilót és 11 dekát nyomott, 77 centiméterre nőtt, a kerülete 82 centi volt. Elég jó befektetésnek bizonyult az az egy szem vaníliás kukorica, hiszen a pontyból jóllakott az egész nagy család. Utazzunk együtt! VETÉLKEDŐ A SZOVJETUNIÓRÓL A Magyar—Szovjet Baráti Társaság -által meghirdetett Utazzunk együtt! címet viselő vetélkedő nyíregyházi városi döntőjét május 15-én, pénteken 12 órától rendezik meg Nyíregyházán, a KE- MÉV Vörösmarty téri ifjúsági klubjában. A nagy októberi szocialista forradalom közelgő 70. évfordulója tiszteletére meghirdetett vetélkedőn az MSZBT-tagcsopor- tok képviselői vesznek részt. MSE NYÍREGYHÁZÁRÓL. Idén folytatja a sikeres kis- esztergagép gyártást a Nyíregyházi Mezőgép Vállalat. Az első negyedévben 8 MSE kisgép készült el, melyet elsősorban oktatási célra használnak, de a termelésben is megállja a helyét. Csendes ügyeletek Ritkán tudósíthat csendes ügyeletről a krónikás: szerencsére, tegnap az esti órákig a mentők csak a szokásos betegszállítást végezték, baleset nem történt az utakon. Hasonló jó hírt közölt a tűzoltóság és a rendőrség ügyeletese is. ÉRVÉNYES 1987. ÁPRILIS 13-TÓL Á tartósítóipari termékek új ára HÚSKONZERVEK Fémdobozos Camping sertéspörkölt tisztasúly 0,40 kg 48,70 59,— Marhapörkölt fémdobozos, tisztasúly 1,815 kg 199,—• 228,— Sonkaszalámi fémdoboz '/^-es töltősúly 0,40 kg 82,50 84,50 Marhapörkölt üveg, 5 8-os tisztasúly 0,45 kg 43,90 52,— Marhapörkölt fémdobozos 1/3-os tisztasúly 0,30 kg 24,— 29,50 HÚSKRÉM Camping vagdalthús fémdoboz 1,5-ös 16,20 18,50 Weekend vagdalthús fémdoboz 1/5-ös 15,50 18,— Luncheon-meat fémdoboz 1/5-ös 17,50 19,50 MÁJKRÉMEK Marhamájkrém fémdoboz, 1/10-es 7,— 7,80 Sertésmájkrém fémdoboz, 1/10-es 7,80 8,20 Camping krém fémdoboz, 1/10-es 7,30 8,— EGYÉB SZÁRNYAS KONZERVEK Tyúkpörkölt fémdoboz, Vj-es tisztasúly 0,42 kg 26,80 32,— Pacalpörkölt 1/1-es fémdobozban tisztasúly 0,515 kg 78,50 100,— Pacalpörkölt sertésbőrkével tisztasúly 1,70 kg fémdobozban I. o. 130,— 149,— Növényvédelmi előrejelzés Az elmúlt évben kalászos gabonáinknál soha nem tapasztalt mértékben jelentkezett a vetés- fehérítő bogár. Most a vetésfehérítő bogarak betelepedése Nyíregyháza és Nyírbátor térségében nagy, helyenként a táblák általános fertőzöttsége van kialakulóban. A bogaraknál megkezdődött a párosodás és a pe- tézés. A gyengébb állományú vetéseknél (ilyen sok van az érintett térségekben) nagy jelentősége van az imágók elleni védekezésnek. A végrehajtott kezeléssel a lárvatömeg jelentősen csökkenthető. Indokolt a permetezés azokban a gazdaságokban is, ahol 10 hálócsapásban 8—10 bogarat találnak. Az őszi búzánál a gabona liszt- harmat első tünetei is megjelentek. A fertőzés még nem általános, ezért is a vegyszeres gyomirtással együtt végrehajtott kezeléssel sikeresen meggátolható a betegség gyors terjedése. Védekezésre elsősorban a kéntartalmú gomhaölő szerek a jók. II Keleti Irragyanrszág | KÉPEK 1 Május 12., kedd KRÓNIKA PONGRÁC NAPJA A Nap kél 5 óra 12 perckor, nyugszik 20 óra 9 perckor. A Hold kél 19 óra 15 perckor, nyugszik 4 óra 19 perckor. Nyolcvan évvel ezelőt» ezen a napon nyitották meg a Korb Flóris és Giergl Kálmán építőművészek tervei alapján készült budapesti Zeneakadémiát, amely 1925 óta Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolaként biztosítja a magyar zenei élet utánpótlásának képzését. A felsőfokú magyar zeneoktatás tulajdonképpen 1875- ben indult meg Pesten, Liszt Ferenc kezdeményezésére és vezetésével, a zeneszerző lakása melletti helyiségben. Az intézmény végleges otthonát 1904-ben kezdték el építeni a Gyár utca (a mai Liszt Ferenc tér) és a Király (ma Majakovszkij) utca által határolt területen, s három évvel később átadták rendeltetésének. 1887-től 1893-ig egyébként a Zeneakadémia (a Színészeti Tanoda utódával, az Országos Színésziskolával egyesülve) Országos Zene- és Színművészeti Akadémia néven működött; az 1918-as polgári forradalom ruházta fel főiskolai jelleggel. Várható időjárás ma estig: eleinte borult idő lesz, sokfelé esővel. Később felszakadozik a felhőzet, lehet néhány órás napsütés, főként a Dunántúlon záporok. Napközben a délnyugati szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 15 és 20 fok között várható. Megér egy mosolvt — Tudod ki az optimista? — Nem. Ki? — Az a férj, aki járatja a gépkocsija motorját, amíg a felesége valami apróságot vásárol. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA Esti ügyelet: 15-124