Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-11 / 109. szám

8 K ei et-Magy arország 1987. május 11. Labdarúgó NB I Bz éllovasok fekete napja Az első osztály 26. bajnoki for­dulójában fekete napjuk volt az éllovasoknak, egyikük sem tu­dott győzni. Legnagyobb bravúrt a Békéscsaba szolgáltatta az Ü. Dózsa legyőzésével. Az Eger és a D. Kohász sorsa — látszólag — (megpecsételődött. BP. HONVÉD—DUNAÚJVÁROS 3:1, Kispest 3 ezer néző, v.: Mol­nár L. A hazaiak kényelmes já­tékkal is megszerezték a két bajnoki pontot. Gól: Kippai, Csuhay, Kovács ill. Boldoczki (ll-esből). SIÓFOK—MTK-VM 2:2, Siófok, 12 ezer néző, v.: Maczkó. A lá­tottak alapján a pontosztozkodás igazságos, de mindkét csapat megnyerhette volna a mérkőzést. A játékvezető indiszponáltan mű­ködött. Gól: Pardaivi 2 (mind­kettőt ll-esből), ill. Talapa, Ké­kesi. VASAS—DEBRECEN 1:1, Fáy utca, 2 ezer néző, v.: Bay. Végig a Vasas játszott fölényben, a Debrecen viszont jól védekezett. Gól: Nyúl ill. Mörtel. ZTE—TATABÁNYA 1:0, Zala­egerszeg, 6500 néző, v.: Fekete. Megérdemelten nyert a ZTE a dobogóra pályázó Bányász ellen. Gól: Dobány. RÁBA ETO—EGER 2:1, Győr, 8 ezer néző, v.: Németh. Küzdel­mes mérkőzésen, a vendég egri­ek a végén majdnem kiegyenlí­tettek. Gól: Szentes 2, ill. Si­mon II. VIDEOTON—PÉCS 1:0, Székes- fehérvár, 5 ezer néző, v.: Puhl. A hazaiak győzelme a 2 pont mellett a biztonságot is jelenti. Gól: Szabó. FERENCVÁROS—HALADÁS 1:1, Üllői út, 12 ezer néző, v.: Hart­man. Első félidőben a hazai, szünet után a vendégcsapat ját­szott jobban. Gól: Dukon ill. Dómján. BÉKÉSCSABA—Ü. DÓZSA 3:1, Békéscsaba, 9 ezer néző, v.: Ma­kó I. A lendületes Békéscsaba szünet után valósággal lehenge­relte az ezüstéremre aspiráló Dózsát. Az eredmény a váloga­tottakkal teletűzdelt újpestiekre nézve hízelgő. Gól: Szekeres 2, Belvon ill. Kovács. AZ NB I ÁLLÁSA 1. MTK-VM 26 15 7 4 44-19 37 2. Ü. Dózsa 26 14 7 5 42-19 35 3. Tatabánya 25 14 4 7 35-19 32 4. Bp. Honvéd 26 13 4 9 36-34 30 5. FTC 26 9 10 7 26-21 28 6. Pécs 26 11 5 10 23-17 27 7. Békéscsaba 25 9 9 7 30-30 27 8. Haladás 26 10 7 9 28-28 27 9. Vasas 26 10 6 10 34-35 26 10. DMVSC 26 7 10 9 30-35 24 11. ZTE 26 6 11 9 26-30 23 12. Siófok 26 7 9 10 30-35 23 13. Rába ETO 26 6 10 10 38-39 22 14. Videoton 26 7 8 11 22-26 22 15. Eger 26 4 8 14 21-51 16 16. Dúnaújv. 26 4 7 15 23-50 15 A Tatabánya—Békéscsaba mér­kőzést május 27-én játsszák. Mai műsor Labdarúgás: NYVSSC ve­gyes—JSV Lehnheim (NSZK- beli) nemzetközi mérkőzés, a városi stadionban, 17 órakor. Egy kimaradt helyzet a vendégek kapujánál. (Fotó: Jávor L.) Nyíregyháza, városi sta­dion, 5 ezer néző, v.: Roxin [Horváth Gy., Kurmai). Nyíregyházi VSSC: Rab­csák — Szobonya, Boda, Szikszai, Ács — Szegedi, Tóth E., Drobni — Váczi, Gere, Csehi. Edző: Tóth Já­nos. Bp. Volán SC: Rosner — Szabó, Tóth J., Hatvanger, Huszár — Kertész, Herczeg, Seres, Kiss Z. — Magyar, Szokolai. Edző: Bálint László. Csere: Herczeg helyett Szávai az 53., Szokolai he­lyett Hídvégi a 65., Szegedi helyett Hidegh a 76., Váczi helyett Huszák a 88. perc­ben. Gólszerző: Gere a 36. percben. \ Sárga lap: Tóth J. a 23., Szokolai a 61., Szabó a 68., Váczi a 77. percben. Szögletarány: 6:4 (4:0) a Bp. Volán javára. Jó iramban indult a ta­lálkozó, sok mozgással, ügyes megoldásokkal. Az el­ső izgalmas pillanat a 4. percben adódott a hazaiak kapujánál, Herczeg közeli lövése csak centiméterekkel ment el a jobb sarok mel­lett. A következő percben óriási gólszerzési alkalmat szalasztott el a Volán. Szik­szai hibájából három fővá­rosi , játékos vezethette a labdát Rabcsák kapujára, végül Szokolai hosszan szöktette, magát, oda lett a helyzet! A 23. percben Vá­czi beadását Drobni a kapu torkában elvétette. A 36. percben vezetést szerzett a Nyíregyháza. Tóth E. tért ölelő indítása jó helyzetben találta a jobb­összekötő helyén felfutó Szegedit, a fiatal játékos a 16-oson kívül összecsapott a kifutó Rosnerrel, de nála maradt a labda, egyből kö­zépre továbbított, s a tá­madást kísérő Gere 10 mé­terről biztosan lőtt a kapu közepébe. 1:0. A 38. percben Váczi lab­dája a jobb kapufa mellett hagyta el a pályát. Szünet után előbb hazai rohamok következtek. Az 50. percben Tóth E. jobb olda­li beadását Drobni a léc alá irányította, Rosner óriási bravúrral mentett. A kirú­gott labdával Szokolai ira­modott meg a bal oldalon, Seres elé továbbított, aki 14 méterről a kapufát találta el. Az 56. percben már gólt kiáltottak a hazai nézők, de nem lett az. Történt: Tóth E. jó labdát ívelt a Volán- kapu irányába, Gere átfe­jelte azt a kifutó Rosneren, a kétségbesesetten mentő Hatvanger előbb saját felső kapufájára „mentett”, on­nan messze a mezőnybe pat­tant a „pettyes”. Továbbra is a hazaiak szorongattak, de a Volán is készenlétben állt a gólszerzésre. A 63. percben tűzijáték alakult a nyíregyházi kapunál, Rab­csák gyors egymás után, há­rom gólba tartó labdát há­rított. Az utolsó percek ese­ménye: Tóth E. beadását Gere közelről a kapu mellé fejelte. Nagy várakozás előzte meg a Bp. Volán nyíregyhá­zi játékát. Nagy erővel kezd­tek a fővárosiak, arra töre­kedtek, hogy dirigensei le­gyenek a találkozónak. Az első félidőben többnyire a hazaiak térfelén pattogott a labda, de a nyírségi véde­lem jól állt a lábán. A gól azonban meghozta a ha­zaiak játékkedvét, ekkor már a vendégek védelme is kapkodni kezdett. A máso­dik félidőben nagyot válto­zott a kép, az NYVSSC ne­kibátorodott, s bár a baj­nokjelölt mindent elköve­tett a kiegyenlítő gól meg­szerzéséért, nem sikerült be- találniok Rabcsák kapujába. A sok izgalmat hozó hajrá­ban mindkét kapunál akad­tak helyzetek, de ezek ki­maradtak. A találkozó össz­képe alapján a döntetlen jobban megfelelt volna a látottaknak. Jók: Rabcsák (a mezőny legjobbja), Boda, Tóth E., Gere, ill, Hatvanger, Hu­szár, Kertész, Seres. Tóth János: — Örülök, hogy nem eresztettünk le ... Ennyivel tartoztunk lelkes közönségünknek. Bízom a további jó folytatásban. Bálint László: — Úgy ér­zem, nem érdemeltünk ve­reséget. Jó mérkőzés volt, olyan, amelyen a nézők is jól szórakoztak. Kovács György További eredmények: Vác—Szeged 5:1 (2:0), Met- ripond—Olajbányász 3:0 (2:0), Ózd—Salgótarján 0:0, Baja—Csepel 3:1 (1:0), Ka­posvár—Szolnok 1:0 (0:0), Keszthely—Diósgyőr 2:1 (0:0), Veszprém—Szarvas 4:1 (2:1), Budafok Ganz- MÁVAG 2:2 (2:2), Komló— Szekszárd 3:1 (1:1). Az NB II állása: 1. Kaposvár 29 15 10 4 34-24 40 2. Bp. Volán 29 17 5 7 53-34 39 3. Csepel 29 13 10 6 39-24 36 4. Vác 29 14 7 8 40-30 35 5. NYVSSC 29 13 8 8 44-37 34 6. Veszprém 29 12 9 8 34-31 33 7. Komló 29 14 4 11 45-38 32 8. Salgót. 29 9 12 8 27-27 30 9. Szolnok 29 10 8 11 31-31 28 10. Szeged 29 10 7 12 43-40 27 11. Keszthely 29 8 11 10 28-30 27 12. Ganz-M. 29 9 9 11 32-35 27 13. Metrip. 29 9 8 12 37-30 26 14. Diósgyőr 29 6 14 9 30-40 26 15. Ózd 29 9 7 13 36-36 25 16. Szeksz. 29 9 7 13 41-49 25 17. Baja 29 10 5 14 28-39 25 18. Budaf. 29 8 6 15 33-49 22 19. N.-kanizs. 29 6 10 13 29-50 22 20. Szarvas 29 8 5 16 33-43 21-------------------------\ LABDARÚGÓ NB II A bajnokjelölt „karambolja44 NYVSSC—Bp. Volán 1:0 (1:0) Keret a lengyelek ellen A szombati NB I-es bajno­ki labdarúgó-forduló után Verebes József szövetségi ka­pitány kijelölte azt a 19 lab­darúgót, akik a Lengyelor­szág elleni jövő vasárnapi EB-selejitezőre készülnek. Tíz játékos hétfőtől kezdi meg a felkészülést, további kilen­cen szerdán még olimpiai se­lejtezőn szerepelnek, aztán csatlakoznak az A-válogatott- hoz. A hétfőitől együtt készülő­dök: Végh (Videoton), Péter (ZTE), Kiprich (Tatabánya), Garaba és Détári (Bp. Hon­véd), Preszeller és Hajszán (Rába ETO), Híres, Bognár és Boda (MTK-VM). A szerdai olimpiai selejte­zőn figyelembe vettek: Gás­pár, Szalai és Varga (MTK- VM), Zsiborás (FTC), Far­kas (Vasas), Szekeres (Békés­csaba), Disztl L. (Videoton), Rostás (Ü. Dózsa), Vincze (Tatabánya). TITITTHTTITTIIIIIWWlrllTrinrlIlWiWlWWITBaWnarKHlw^HWnWBWHBBBanBaBBWi II Kelet* ilbgyarország 'un—-um—■iHm>wiiinr'rinwii.j8’,wiiMwwwri«i *dwaa**aaraaw«aiaMCMMg» Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-271. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím : Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadá Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—3. ^"'efon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: NyíregyháP*. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, 1 bár..;U; b-lapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. HEGYEI I. OSZTÁLY Döntetlen a halászi rangadón N agyecsed—V arsány gy üre 0:1 (0:1). Nagyecsed, 1000 né­ző, v.: Vida. Nagyecsed: Tra- hán — Tarcsa G., Veres A., FácSka, Fehér, Czine, Ve­res Cs., Oláh (Rostás), Tar­csa B., Molnár, Veres Z. Ed­ző: Kokas Miklós. Varsány- gyüre: Oláh — Nagy, Se­bestyén, Ti ba, Kovács, Sukta, Balázs, Gáspár, Juhász, Szpodnyi, Balogh. Edző: Gás­pár László. A hazaiak sorra hagyták ki helyzeteiket, az első félidőben büntetőt is hi­báztak, így a szerencsésebb csapat nyert. Gól: Szpodnyi. Máriapócs—Záhony 2:0 (1:0) Máriapócs, 250 néző, v.: Lőrincz. Máriapócs: Kulán- da — Magyar I., Simon (Ma­gyar III.), Nagy, Baracsi, Herczku, Teschmayer, Ma­gyar II., Sári, Űjfalusi, Nyisz- tor. Edző: Szécsi Sándor. Zá­hony: Orosz — Tömöri, He­gedűs, Sárkány, Lippai, Haj­dú, Gyüre S., Csákvári (Gyü- re Z.), Tóth, Márton, Pokol (Galgóczi). Edző: Karasz La­jos. A helyzeteit jobban ki­használó hazaiak győztek. Gól: Herczku, Magyar II. Tiszalök—Tiszavasvári 0:1 (0:1). Tiszalök, ezer néző, v.: Mónus. Tiszalök: Balogh I. — Szelezsán, Gáli, Berki, Szabó (Csáki), Aszalós, Csatlós (Leskovics), Balogh T., Vas, Péntek, Kubik. Ed­ző: Csáki Miklós. Tiszavas­vári: Bató — Fitos, Gyurján, Ambrusz, Veress Cs., Veress M., Széki, Lakatos, Hegyes, Nyisztor, Szabó. Edző: Var­ga János. Érettebb játékával megérdemelten nyert a ven­dég vasvári gárda. Gól: He­gyes. Nagyhalász—Kisvárda 2:2 (2:1). Nagyhalász, 600 néző, v.: Tassy. Nagyhalász: Kiss — Csombók, Nagy II., Vass, Szoboszlai, Tátrai, Kelemen, Tompa, Hegyes, Oláh, Pór (Szabó). Edző: Nagy Béla. Kisvárda: Virtás — Bárdi (Eszenyi), Tóth, Balogh, Raj­zinger, Kovács, Rankovics, Badar (Kosa), Szondi, Ta­kács, Nyerges. Edző: Nagy Gábor. Nagy iramú mérkőzé­sen a hazai csapat közelebb állt a győzelemhez. Gól: He­gyes, Kelemen, ill. Kovács, Kosa. Fehérgyarmat—N agy kálló 0:2 (0:0). Fehérgyarmat, 500 néző, v.: Ambrus. Fehér- gyarmat: Varga — Riskó, Ponczók, Papp, Máté, Ju­hász Zs. (Ducsa), Tóth, Ve­res, Horváth, Futó, Juhász A. Edző: Badar József. Nagykál- ló: Cziotka — Tréfán (File), Viszokai, Gelsi, Papp, Csor­dás, Katona, Mirgai, Gyer- mán, Vágó, Földesi (Kovács). Edző: Gerliczki János. Meg­érdemelt vendéggyőzelem. Gól: Vágó 2. Tuzsér—Ibrány 1:1 (0:0). Tuzsér, 400 néző, v.: Sós. Tu­zsér: Kepics (Barnai) —Esz- terhai, Gazdag, Hegedűs, Ra­vi, Révész Z., Révész Cs., Lovass, Lénárt, Kocsis (Ba­rabás), Molnár. Edző: Revák László. Ibrány: Toronyi — Imre D. Rácz, Mester, Kor­mány, Imre J., Lippai, Má­tyás, Kardellás, Németh. Ed­ző: Berencsi András. A tu- zsériak továbbra is gólsze­génységben szenvednek, még büntetőt is hibáztak. Gól: Lé­nárt, illetve Kardellás. Ajak—Tyúkod 1:2 (1:0), Levelek—Nyírbátor 2:1 (1:0). (Utóbbi két találkozóról nem érkezett tudósítás.) A bajnokság állása: 1. Kisvárda 25 19 5 1 60:20 43 2. Nagykálló 25 15 6 4 50:22 36 3. Nagyecsed 25 13 6 6 44:23 32 4. Levelek 25 12 7 6 38:27 31 5. V.-gyüre 25 13 4 8 39:30 30 6. Nagyhalász 25 11 4 10 46:34 26 7. Tyúkod 25 11 4 10 34:43 26 8. Máriapócs 25 9 6 10 26:46 24 9. Tuzsér 25 6 10 9 24:27 22 10. T.-vasvári 25 7 8 10 27:37 22 11. Záhony 25 5 11 9 22:26 21 12. Tiszalök 25 9 3 13 35:40 21 13. Ibrány 25 7 4 14 21:44 18 14. F.-gyarraat 25 6 5 14 28:45 17 15. Nyírbátor 25 4 7 14 18:32 15 16. Ajak* 25 5 6 14 24:39 15 * egy büntetőpont levonva! TERÜLETI BAJNOKSÁG Csak a H. ASE Nem remekeltek a szabol­csi együttesek a területi baj­nokság Tisza-csoportjának 25. fordulójában. H. Asztalos SE—Martfű 2:0 (0:0). Nyírtelek, 500 néző, v.: Nyéki. ASE: Tokaji — Sós, Rácz, Fige, Fürjes, Szántó, Lakatos (Kelemen Z.), Győr- fi, Kelemen R., Szarvas, Ros­tás. Edző: Siska László. A vendégek keményen védekez­tek, és az első félidőt sike­rült is gól nélkül megúszniuk. Szünet után még nagyobb se­bességre kapcsolt a hazai gárda, és megszerezte a veze­tést a 63. percben Kelemen Z. hatalmas partdobása után Sós fejjel csúsztatta a labdát a hosszú sarokba 1:0. Ne­gyedórával később formás hazai támadás végén Kele­men Z. a jobbösszekötő he­lyéről, mintegy húsz méter­ről lőtt a hálóba, 2:0. Megér­demelt, biztos hazai győze­lem. Jók: Fürjes, Szántó, Győrfi, Szarvas, Rostás, illet­ve Palcsó, Hegedűs, Szabó. Sárga lap: Kelemen R., il­letve Hábersusch. DUSE—Rakamaz 4:0 (2:0). Debrecen, 400 néző, v.: Tóth II. S. Rakamaz: Fenyvesi — Pásztor, Losonczki, Goneth, Schubert, Bohács, Szankovics, Tudósítóink voltak: Fülep Kornél, Gulár Ferenc, Kapo- nyás József, Losonczi Imre, Molnár Gusztáv, Revák László, Szabó István, Szécsi Sándor. Ügyeletes munkatársak: Ko­vács György, Mán László. Suskó (Horváth L.), Farkas, Horváth J. (Kiss), Béres. Ed­ző: Szász Simon. A vendég­látó debreceniek egységesebb és gólratörőbb játékukkal biztosan nyertek. Gól: Varga 2, Vékony 2. Sárga lap: Sza­bó I., illetve Goneth, Szanko­vics. További eredmények: Kar­cag—Nyh. Volán-DSC 2:0 (2:0), Hajdúböszörmény— Mátészalka 3:1 (3:0), Bal­mazújváros—Kaba 2:1, Rá- kóczifalva—Jászberény 0:0, Hajdúszoboszló—Szabó SE 1:0, Püspökladány—D. Ki-, nizsi 0:0. A bajnokság állása: 1. D. Kinizsi 26 18 5 3 56:19 41 2. B.újváros 26 13 7 6 40:27 33 3. H. Szabó SE 26 14 4 8 52 :25 32 4. De. USE 26 13 6 7 42:27 32 5. Jászberény 26 11 9 6 27:24 31 6. Rákóczlf. 26 11 8 7 38:30 30 7. H.-böszörm. 26 9 10 7 34:25 28 8. H. ASE 26 9 10 7 31:26 28 9. Kaba 26 8 9 9 18:22 25 10. P.-ladány 26 8 8 10 24:30 24 11. Martfű 26 6 11 9 32:43 23 12. Rakamaz 26 7 8 11 34:42 22 13. H.-szoboszló 26 7 6 13 34:48 20 14. Karcag 26 7 6 13 22:39 20 15. Nyh. Volán 26 7 5 14 25:38 19 16. Mátészalka 26 1 6 19 18:62 8 TOTÓ 1. Siófok—MTK-VM 2:2 x 2. Zalaegerszeg—Tatab. 1:9 1 3. Frankfurt—Leverk. 1:0 1 4. Kaisersl.—VfB Stuttg. 3:0 1 5. Mönchengl.—Uerdingen 2:0 1 6. Kassel—St. Pauli 1:3 2 7. Salmrohr—Aachen 1:1 x 8. Verona—Juventus 1:1 x 9. Atalanta—Internazion. 1:0 1 10. EmpoU—Avellino 0:1 2 11. Bari—Cesena 1:0 1 12. Campobasso—Cremon. 0:0 x 13. Modena—Messina 1:1 x +1 Lanerossi—Parma 2:0 1

Next

/
Thumbnails
Contents