Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-01 / 102. szám
Szabolcsi galéria MAKRAI ZSUZSA: SZKlTA SZARVAS NAGY MIHÁLY: FÉLELEM KONCZ ZOLTÁN: VÍZPARTON NAGY LÁSZLÓ: Májusiak Hajnalban állnak már vitézül, szökik az égről a felhő, haragos fejükön vigyázva szalagot ingat a szellő ... Ünnepi ruhádat vedd elő, danolhatsz, fütyülhetsz békén, rögökön kapavas ne csengjen, gyáron se füstöl a kémény. Mióta a mezők nyugodtak, s nem ragyog fű között töltény, azóta viruló ünnep ez, minekünk eleven törvény. Pernyévé égett a papíros, amire tilalmat írtak, májusfát magasat állítunk, szegfűink szabadon nyílnak. Májusfák suhogják magasan az ember szabadult kedvét, tövükben a táncot ne járják sarkantyús csizmájú medvék. BERDA JÓZSEF: Vándorolj, képzelet! Mindenkori úti társaim: hegyek, völgyek és erdők, kik elpártoltatok tőlem a történelem forgószelében; utánatok szomjúhozik most a nyugtalan lélek, az elernyedőben levő test, mely, mint a fürgelábú őz, futna már felétek. De ím, itt tart a szomorú kényszerállapot még: az otthoni gondok tömege. — Itt a jó idő, a tavasz felé nevető nap, a bőséges szabadság sugarával s lám, mégis álmaimban bolygok csak bennetek, mint holmi holdkóros az igézet után. Ügy jelentek meg éjszakánként előttem, akár szerelmes leányzó képzeletében a távoli vőlegény, kivel álmában ölelkezhet csupán a szenvedő vágyakozás. Ó, mélyzengésű erdők, hegyek és völgyek; megnőtt karom ölelésre nyúl értetek, szemem napsugárrá válik s máris ott csillog bűvölő tájatok felett, legyőzvén a mostoha valóságot, mely gyökeret eresztett lábaimban, hogy végül a képzelet nyisson utat nekem nyugtalan vándorlásaim szépséges örömére. Képeír Az emberi NDI Tíz év: tizenöt kötet Irodalmi „zsengék” Mi jellemzi ma a Szabolcs-szatmári irodalmi életet, hogyan jelenik meg a megyei író- csoport tevékenysége az ország kulturális fórumain, mennyire „jegyzik” a Nyíregyházán megjelenő helyi kiadványokat, miként alakul a tehetséggondozás? Többek között ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Katona Béla irodalomtörténész főiskolai tanárral, a megyei írócsoport vezetőjével abból az alkalomból, hogy tízéves a csoport. Elsőiként az ország, főváros, vidék könyvkiadói problémakörét elemezte: Országos mezőnyben — Régi és állandóan visz- szatérő panasz, hogy a vidéken élő alkotók' hátrányos helyzetben vannak, távol a „műhelyektől”, a folyóiratoktól, .amelyek a publikációban segítenek. Ha ez szóba •kerül, azt szokták mondani: a könyvkiadásunk túlságosan is centralizált. Vidéken nincs könyvkiadás, viszont a legutóbbi időkben is újra és újra felmerül ennek szükségessége. Valójában furcsa kettősség jellemzi a kiadói állapotokat, mert mégis van bizonyos kiadványozás, részben a helyi tanácsok, részben a könyvtárak, múzeumok, levéltárak, illetve olyan alkotói műhelyek foglalkoznak irodalmi művek megjelentetésével, amelyeknek nem ez a fő hivatásuk. Vajon Szabolcs-Szatmár hol foglal helyet az országos mezőnyben? — A mi megyénk nem tartozik az élenjáróik közé, de azt hiszem nem is az utolsók között vagyunk. Itt is rendszeresen foglalkoznak a különféle intézmények könyvkiadással, újabban a tanácsok, a könyvtár, a múzeum és a levéltár ilyen tevékenységéhez csatlakozott a Pedagógiai Intézet is. Esetenként •egy-egy kötet megjelentetéséhez hozzájárult a Szálloda és Vendéglátó Vállalat és a népfrontbizottság is. Tíz esztendő irodalmi életéről a legékesebben a megjelent kötetek szólnak: öt antológia és kilenc önálló kötet jelent meg, és hamarosan a tizedik is az olvasók kezébe kerül. Nagyhatású volt az első antológia kiadása Hogy a virág megmaradjon címmel, amely elsőként foglalta össze a megye költői „(termését”. Büszkék az Üzenetvál- tás-ra, rrtely a finn testvér- város Kajaanival alakuló ‘kapcsolataink egyik záloga, és nagy érdeklődést váltott ki a legutóbbi antológia, a Kisebb hazám — ezt akár iskolai segédkönyvnek is tekinthetjük. — A legnagyobb vállalkozásunk a Tiszita szíwel-füze- tek útnak indítása volt — emlékezik vissza Katona Béla 1982-re. — Először valami Váci-jeligére gondoltunk, de aztán ennél a József Attilától kölcsönzött verseimnél maradtunk, ami a fiatalságot, a zsenge próbálkozásokat idézi fel, azt a tisztaságot, hogy valaki író akar lenni, amikor ennek ma sok minden ellene „dolgozik”. Az embereiket olyan sok minden költi le, hogy nehéz közelebb vinni hozzájuk a költészetet. Ilyen körülmények között sikerült eddig kilenc kötetet megjelentetni, sorrendben Mester Attila, Nagy István Attila, Bodnár István, Madár János, Buda- házi István, Jánosi Zoltán, Bartha Gábor, Antal Attila és Udud István könyveit, és most várjuk a tizediket, az egy antológia lesz Ikarosz, készülődik címmel. Ezzel a címmel azt kívánjuk jelezni, hogy szeretnének „repülni” a kötet szerzői, de még az elején vannak, még csak készülődnek az esetleges nagyobb „útra”. Vidéken, egyetemes mércével Érdekelne, hogyan alakult így a megjelenés sorrendje, kik milyen szempontok alapján döntöttek? — Nem egyszerűen egy kalapból húzzuk ki, hogy ki mikor következik. Amikor megterveztük ezt a sorozatot, egyértelmű volt, hogy a legelőbb Mester Attila tartott, a többiek elismerték, hogy ő a legtehetségesebb, a legérettebb. A későbbiekben azt néztük, ki tart legelőbb az országos publikációban. Mert vidéken élnek, de azt szeretnénk, ha az egyetemes irodalom mércéjével mérhetnénk a szabolcs-szatmári költészetet, irodalmat. Az viszont, hogy ki hol, milyen lapban jelenik meg, lehet véletlen, szerencse, összeköttetések függvénye is. — Kétségtelenül, esetenként a szerencse, a véletlen is közbejátszhat, tartósan viszont nem. Akit több helyen elfogadnak, folyóiratok közlik verseit, azt vettük előre, és így, ezzel az országos mércével elértük, hogy sikerült távoltartani az írócsoporttól az erőszakos fűzfapoétákat, az önjelölteket és a dilettánsokat. A megjelent kötetek szerzőiben igyekeztünk azt tudatosítani: ez még nem a csúcs, ne bízzák el magukat, de ne is álljanak be a „megyei sorba”, hogy 4—5—6 év múlva esetleg újra megjelenhessen a megyei könyvtár gondozásában egy kötetük. Aki erre épít, az nem lesz alkotó, hanem megmarad vidéki költőnek. Érdekes véletlen, most jutottunk el odáig, hogy Madár Jánosnak a Szépirodalmi kiadónál jelent meg kötete, akire, ha a kezdet-kezdetén prognosztizálhattunk volna, nem gondolt senki. Most nem az a fontos, hogy ő vagy más, de példa van arra; ha van szufla, kitartás, eredmény is lesz. önmagában a tehetség nem elegendő ma a költői pályára, lehet, hogy valaki tehetséges, de ha nem elég kitartó, akkor „lemorzsolódik”. Hogyan értékelik ezeket a szabolcsi „zsengéket” az országos irodalmi életben? f — A legnagyobb problémát . az jelenti, hogy nincs megoldva a vidéken megjelenő kiadványok terjesztése, nagyon nehezen jut bele az országos vérkeringésbe. Viszont büszkén említhetjük, hogy több országos lap, folyóirat foglalkozott ezekkel a kiadványokkal, jó visszhanggal. Nincs-e vajon „hiányérzet” azokkal kapcsolatban, akik mindeddig kimaradtak — például Antal Miklósra gondolok. — Bizonyos műfajban, mint például a műfordítás, már adhattunk volna ki kötetet, de ez a sorozat erre kevésbé ad lehetőséget. Mi inkább a - kezdőbbeket menedzselnénk, és például Antal Miklósnak nincsenek publikációs problémái. Érvényes ez egyébként Révai Valériára is, aki finnből fordít. Váci öröksége, Ratkó jelenléte Mi a tapasztalat, hogyan hat az elsőkönyves költőkre kötetük megjelenése? — Nagyon érdekes megfigyelésem van: akik idáig eljutottak, rendkívüli erővel szugerálja őket a kötet, maga az a tény, hogy egybegyűjtve látják azokat a verseket, amelyek egyébként már mind megjelentek valahol — de ő maga, a költő akkor szembesül önmagával ... Van-e valami megkülönböztető töltése a szabolcs- szatmári költészetnek, amolyan „Kelet felől”-i hang, stílus? — Nem törekszünk valami megkülönböztetőre, sőt, a mindenséggel mérnénk magunkat, mégis, észrevehető egy sajátos hangvétel. Bár hasznosítják a mai modern költészet kifejező eszközeinek vívmányait, de nagyon erősen kötődnek a hagyományokhoz. Jellemző a szűkebi szülőföldhöz tartozás, a mó riczi realizmus-igény, a költészetben Váci költői magatartása és öröksége, dlletvf Ratkó jelenléte, költészeté nek közelsége. Vállalják j „Kelet felől” indulást, nem tévednek a neo- és poszta vantgard zsákutcáiba. Azt hi szem, szégyelleni valón! nincs, és hogy tíz éven á így működhettünk, minden iképpen elismerés illeti azo kát a szerveket, intézmé nyékét, ' amelyek ezt tárno gatták. Enélkül az erkölcs és anyagi segítség nélfcü nem valósulhattak voln meg terveink, és reméljüt hogy munkánkat az eddigi ekhez hasonlóan tudjuk foly tatni a következő tíz észtén d ők ben is. Baraksó Erzsébe KM ÜNNEPI MELLÉKLET
