Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-30 / 126. szám
ff! HÉTVÉGI MELLÉKLET vándorolnak. A tenger pedig nem egykönnyen adja meg magát, csaik a tápláló folyók meddő medrei szoríthatják beljebb. De ha nyugati szél jószágok is tépettek lehetnek. Bizony a filmen, színes fotókon, állatkertben látott, naponta fényesre tisztított jószágok mások, mint a béklyóval a lábon napokra ki- csapottak. mint a beton. A napszítta, ezernyi barázdával ráncos arcú öreg kazah láthatóan nagy élvezettel, inkább szem- villanásokkal és apró kézmozdulatokkal irányította a család • férfi tagjait, hogyan M eg kell ismerkedni a sivataggal is — ajánlották ismerőseim a kazahsztáni Tengizben, ahová helikopterrel érkeztem, tehált addig legfeljebb százméteres magasságból láthattam a környező területet. A magasság pedig — utólag már tudom — igencsak megszépítette az alattunk elterülő kietlen mocsaras, majd homokos, (hivatalosan) félsivatagos vidéket. A sűrűn lakott Európában élő ember számára a Sivatag még akkor is nehezen képzelhető el, ha történetesen látott már nyírségi fu- tóhomokot és olvasott néhány Rejtő-könyvet. Sajátos világ, amely az ott élők előtt megnyílik, a távolról jött idegien előtt zárva marad. Pedig mennyi mindenről beszélhetne! peremén járunk. A Balti- tenger szintjénél 28'méterrel mélyebben vagyunk, a környék mindenfelé sík, a homokdombok különben is Majdnem egy hét múlt el, amikor egyik percről a másikra csend lett, s ahogy elült az utdlsó fuvallat, eldőlt „a játszma”, a tenger megbán fogalmazva: illúziórombolónak) tűntek a rövid sivatagi barangolás során látott tevék. Ludas ebben a tavasz is, amikor a legszebb maguknak: jurtát, karámot, tűzhelyet. A kisváros emeletes házából nyárára kiköltöznék a szabadba, amely bizonyára kedveltebb számukra, hunyászkodott, és gyors ütemben kezdett- visszahúzódni. Néhány nap múltán már csak apró fehér kagylók mutatták a sivatag szélén, hogy itt az elemek szokatlan módon harcoltak. Nem sikerült megtudnom, vajon mit érezhették a szomszédos kisváros^ Karaton lakói, amikor visszajönni látták a tengert. Nekik ugyanis fél évszázada még csinos tengeri kikötőjük volt — ma is láthatók az enyészet által elfoglalt mólók, vastraverzek — most általában legalább negyven kilométerre van a nagy víz tükre. Lakóhelyüket pedig sivatagi város néven említik. Távolodunk a tengertől. Kiépített út visz Szarikamisz felé — hála az olajlelőhelyeknek. Gondolom, nem volt könnyű errefelé utat építeni. Egyszerűen nem volt mihez kötni a követ, kipergett alóla a talaj. És a sivatag sem adja meg könnyen magát. Nagyok a hőingadozások — ha nappal negyven fok van, attól még este fagyponthoz 'közelíthet. A legjobb aszfalt is hamar megrepedezik ilyen viszontagságok közepette. De ha ez nem elég, a homok egyszerűen befonja, eltemeti azt, ami tőle idegen. Két-há- rom méteres homokbuckák — mint nálunk telente a hófúvások — betakarják az utat. A vándor aztán legfeljebb terepjárón mehet tovább, útjelzői a sivatagot is behálózó elektromos vezetékek lehetnek. Persze a sivatag hajójával, a tevével is lehetne boldogulni — de ez a Kaszpi vidékén mégsem mindenütt jellemző. Itt már kopogtat az ipar, mégpedig a modern idők óriása, a kőolaj- és földgázhasznosítás. Az alapanyag mindenképpen kell. Ha a munkások gépkocsija nem bírja, jön a terepjáró, a lánctalpas. Ha az sem haladna, helikopterek garmadája érkezik — a föld belsejének kincse nem maradhat rejtve. Mi több, nem maradhat a helyén sem. Teve mégis van — tejéért, szőréért tartják, helyenként teherhordónak tenyésztik. Nekem azonban mindvégig furcsának (talán pontosabter (Magyarország 93 031), előttünk pedig 380 kilóm."' - rés, jó esetben hatórás ut - zás áll. Igaz, nagy részén van kiépített út, ám itt kilométerekre leszóltunk az útkoronáról, s beljebb haladunk, hogy lássuk, vajon mit takar a természet. Apró tavak mellett haladunk — a víztükör körül félméternyi fehér gyűrű: só. A legdere- kább növényre is csak jóindulattal mondhatjuk, ho; cserje és zöld, inkább csa«: zöldesszürke, pedig az időjárás kegyeibe fogadott bennünket. Két napja eső esett, ami megfogta kissé a pont, a homokot. De a kis sós tavaknál itt- ott forgószél perdül, tíz-tizenöt méterre emeli, ami belekerül. És vágja, nyomja, sűríti, eszi be magát mindenbe a sivatagi por. ötven kilométer után már elmondhatjuk, hogy mindjárt „vályogot köpünk”, de végül kiszárad a A homok nehezen tűri az aszfaltot. tájolják be a jurta ajtaját — mert annak dél felé kell néznie; hová kerüljön a karám, mert az lényegesen függ a széliránytól... Az első sivatagi barangolás hamar véget ért. de 'a programot úgy szerveztük, 'hogy visszaútban a legfeljebb egyórás helikopterút helyett terepjáróval induljunk a közeli nagyvárosba, * Gurjevbe, amely csakúgy, mint Isztambul, arról nevezetes, hogy Európa és Ázsia határán fekszik — a központját is átszelő Ural folyó választja el a két földrészt. A .közeli” azonban e környéken mást jelent, mint a Nyírségben. Maga a gurjevi terület (megye) 261 300 négyzetkilomészánk is. Képi kellene, gézmaszk vagy ilyesmi, és hát — víz ... Szóval nehéz vidék. Mégsem élettelen. Ha megpihenünk a homokbuckák lankáin, s nyugodtan maradunk, egyre-másra figyelhetjük meg, miként kapja el villámgyors mozdulattal egy- eg.v gyífcformájú állatka az óvatlan bogarat, hogy aztán később szemtanúi legyünk annak is, amint méltóságteljesen köröz a sas, és egy zuhanórepülés után emeli fel zsákmányát. Talán azt, amelyik az előbb lakmározott. Csak annak kietlen, élettelen ez a vidék, aki siet... Marik Sándor De ami számomra legérdekesebb volt: nagyon sok tevét „felöltöztetve” láttam. Pokrócba burkolták még az öreg jószágokat is — többnyire csak lábuk, fejük, netán púpuk hegye 'látszott ki. Sokáig nem tudtam mit kezdeni a látvánnyal (felkészületlenségem következménye is ez), mígnem a második napon, Kulszári környékén ráadtam magam, hogy megkérdezzem, miért is öltöztetik a sivatagi tevét. A válasz roppant egyszerű volt, ki •• lehetett volna találni. A s; vafagban kevés 'az olyat, nagy élőlény, mint a teve. Viszont nagyon sok az apró élősködő, a rovar. Néhol az arányok olyan rosszak, hogy egyszerűen halálra sebeznék a legelésző jószágot. A takaró megelőzés csupán ... Egy népesebb család volt, amelyiktől a felvilágosítást kaptam. Ők a magyar építők telepétől néhány száz méterre nyári szállást építettek májusi eső után. (A szerző felvételei.) Egy apró fehér teve „védőöltözetben” Hullámos homokbuckák, látványnak is szépek — a szél építette őket. Ha valamelyik lankát megbolygatom — kagylók kerülnek ki a friss homok alól. Nem túl régiek, aprók, mint amilyeneket bármelyik tengerparton talál a kószáló, a víz közelében. Itt is tenger volt, csak kevés a tápláló víz: a Kasz- pi-tó (vagy tenger) felülete egyre csökken, az Emba és a Kuma Vize például csak áradáskor éri el, s a volt tengerfenékét lassacskán a sivatag veszi birtokba. De a dolog korántsem ilyen egyszerű! Furcsa vidék a Kaszpi-mélyföld, amelynek — kis barátjával. fúj! Mint most május közepén ... Napokig nem akart nyugodni, egyre feljebb és feljebb 'korbácsolta a tengert, és hajtotta maga előtt a vizet. Hozta az utánpótlást ■tíz-tizenöt kilométerre, és a tenger lépésről-lépésre vette vissza hajdani birtokát. Nem volt mély a víz, még egyméteres se, de haragos zöld, habos, fodrozó. És senki sem tudta megmondani, vajon meddig bírja „tüdővel” a szél, tartalékkal a tenger. Jölttek a kísérők is: sirályok, gyönyörű rózsaszín flamingók. Bizarr dolog a sivatag peremén... A sivatag — Temető a sivatagban. Barangolás A SIVATAGBAN
