Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-27 / 123. szám
XLIV. évfolyam, 123. szám ÄRA: 1,8« FORINT 1987. május 27., szerda Áruforgal»i jelentés Élénk kereslet éleliiszerekbil A Belkereskedelmi Minisztérium áruforgalmi jelentése szerint az év első négy hónapjában a kiskereskedelem forgalma 180,8 milliárd forint volt, folyó áron 7,8, összehasonlítható áron 3 százalékkal több, mint az elmúlt év azonos hónapjaiban. Áprilisban a kiskereskedelem értékesítése meghaladta az 50 milliárd forintot, folyó áron csaknem 10 százalékkal több volt, mint tavaly áprilisban. Ebben a hónapban leginkább az élelmiszerek és élvezeti cikkek forgalma növekedett. A jelentés szerint az élelmiszerek iránt megnyilvánuló igen élénk keresletéit kevés kivétellel kielégítette a kereskedelem. Hiány az ország több területén elsősorban fényezett rizsből, üdítőből és margarinból volt. A téli tárolású burgonya-, zöldség- és gyümölcsválaszték kis mértékben romlott, a készletek fokozatos csökkenése következtében nőttek az árak, miközben romlott a minőség. A vegyes iparcikkek körében javult az ellátás egyebek között porszívókból, hazai hűtőszekrényekből, villanybojlerekből és alumimium- edényekböl. Továbbra sincs azonban elegendő hazai automata mosógép, s egyre kevésbé kapható fekete-fehér televízió. Egyes cikkekből a termelők alig több mint felét szállították a tavalyi mennyiségnek. A bútorok mennyisége megfelelő lenne az üzletekben, ám a kínálat összetétele nem kielégítő. Hosz- szabb idő óta nincs elég elemes szekrénysor, gyermekbútor és kellő választékban kárpitozott garnitúra. A TÜZÉP-telepeken áprilisban elegendő szilárd tüzelőanyag állt a vásárlók rendelkezésére. A kedvezményes tüzelőakció során szénből április végéig több mint .160 ezer tonnát adtak el, brikettből pedig 215 ezer tonnát meghaladó mennyiséget. Az építőanyag-választék a TÜZÉP-telepeken bizonyos faanyagok, égetett tégla és tetőcserép kivételével kielégíthető. Péntektől: ünnepi könyvhét Országos megnyitó Nyíregyházán Az idén május 29-én, pénteken kezdődik és június 3- ig tart a magyar irodalom kiemelkedő kulturális eseménye, az ünnepi könyvhét — tájékoztatták a szervezők a sajtó képviselőit kedden Budapesten, a Zeneművészek Klubjában. Az országos megnyitót ezúttal Nyíregyházán, a Váci Mihály Megyei és VáVásárosnamény: Több telefon, gyorsabb kapcsolás Az elmúlt négy évben Vá- sárosnamény telefonhelyzete csak elenyésző mértékben javult, tovább növekedett a távolsági beszélgetések várakozási ideje. Megoldásként még ebben az évben ezer állomás kapacitású konténer- központot létesítenek, amely a városon belüli hívásokat automatikusan, a távolsági beszélgetéseket azonban továbbra is ki lő közreműködésével fogja lebonyolítani. A távolsági beszélgetések kapcsolására viszont kevesebbet kell majd várni, mert a központ üzembe helyezésével egyidejűleg növelik a távhívóhálózathoz csatlakozó áramkörök számát is. Befejezés előtt áll a Gergelyiugor- nya—Jónd egységes hálózat építése és még az idén megkezdik a Vitka—Olcsva egységes hálózat kivitelezését. Ezzel az itt lakó előfizetők a naményi központhoz helyi előfizetőként csatlakoznak — többek között erről tárgyalt kedden délután a vásárosna- ményi tanács végrehajtó bizottsága. Tájékoztató hangzott még el a tanácsi úthálózat állag- megóvásáról, mivel ezeket a lassú, de folyamatos leromlás jellemzi. A meglévő úthálózat az olcsó, gyenge szerkezet, a nem kielégítő alépítmény és a megnövekedett forgalmi terhelés hatására évről évre jelentős károsodást szenved. Ezen az őszi és tavaszi kátyúzással, vízelvezetőárok építésével próbálnak segíteni. Ebben az évben tervezik, hogy új aszfaltburkot kap az ABC előtti autóbuszváró, kerékpárutat építenek a benzinkút és a temető közötti szakaszon, valamint sor kerül a Dózsa György út teljes felületi lezárására. rosi Művelődési Központban rendezik. A kulturális ünnep megnyitóján Berecz János, az MSZMP KB titkára mond beszédet. Zentai Péter László, a Könyvvilág felelős szerkesztője elmondta, hogy 74 féle kiadvány kerül a boltokba, könyvsátrakba. A könyvheti listán a kortárs magyar szerzők művei mellett külföldi írók kötetei, magyar történeti munkák, illetve tanulmánykötetek is helyet kaptak. Az ötvennyolcadik könyvünnepre tizenöt kiadó 1 millió 809 ezer kiadványt jelentetett meg. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése irodalmi műsorokat állított össze, amelyeket nagyüzemekben könyvtárakban, művelődési házakban, valamint iskolákban adnak elő. Nyíregyházán tárlat nyílik a Szép magyar könyvverseny elmúlt évi díjnyertes műveiből*. A megnyitón osztják ki a díjakat, s akkor adják át a közönségnek leginkább tetsző kötetért járó elismerést is. Gyakorló postahivatal Már csak néhány nap választja el a középfokú oktatási intézmények tanulóit a tanév befejezésétől. Kisvárdán a Császy László Szakközépiskolában a postaforgalmi szak működik. A jobb tanulási körülmények érdekében a Debreceni Postaigazgatóság gyakorló postahivatalt alakított ki mintegy 600 ezer forintos költséggel. Képünkön: Működik az új „gyakorló” posta, munkában a harmadévesek. (vincze) Nvirmlhálydiban és Ümbilyin Elismerés jó munkáért, településfejlesztésért Kiváló szövetkezet címet nyert el a nyírmihálydi Űj Élet Termelőszövetkezet. A magas elismerést kedden délután Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke adta át Kereki Tibor elnöknek. A kicsiny, alig 1800 hektáron gazdálkodó termelőszövetkezet a kedvezőtlen termőhelyi adottságok ellenére javarészt a mezőgazdasági alaptevékenység jó színvonalával érte el eredményeit. Tavaly 63 millió forintos árbevétel mellett 11 milliós nyereséget könyvelhettek el, az egy évvel korábbinak több, mint dupláját. Valamennyi ágazat eredményesen gazdálkodott, de a legnagyobb hasznot a másfélszeres almaterméssel érték el. A háztájiban lévő terményeket — főleg a dohányt — a közös vette át, itt 20 millió forint értékű volt a termelés, ami hozzájárult a 146 dolgozó tag jövedelmének kiegészítéséhez. A Dél-Nyírségben egyre inkább kibontakozóban van a környékbeli mezőgazdasági üzemek együttműködése. Így társultak a nyírlugosi konzervüzemhez, amely egyszerre segít a biztonságos értékesítésben, valamint a foglalkoztatásban. Az idén az elért nyereségből Nyírmihálydiban a gépesítést kívánják fokozni, újabb feldolgozóüzemek beruházásában vesznek részt. Az ünnepségen a szövetkezet dolgozói közül a Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést vehette át Nagy József ágazatvezető, Ráthonyi Bertalan fűrészgépkezelő és Vá- nyi Józsefné brigádtag. Kimagasló társadalmi munkáért kapott elismerést Omboly. A nyírbélteki nagyközségi tanács május 26-i ülésén, mint társközség, Omboly részesült a Hazafias Népfront Országos Tanácsa kitüntetésében. Tavaly ugyanis 4,9 millió forint értékű társadalmi munkával gyarapította szülőfaluját a 613 főt számláló község. így minden ömbölyi lakos átlagosan 8111 forintértékben végzett közösségi munkát. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa elismerő oklevelét Leitner István, a népfront megyei bizottságának alelnöke nyújtotta át. Ezzel együtt 300 ezer forintot kapott a falu. Ezzel az eredménnyel Omboly a társadalmi munka megyei versenyében a kategóriájában második helyezést ért el. Vándorzászlót és további 300 ezer forint jutalmat vehettek át érte a tegnapi tanácsülésen. Sóstói táborozások Ideológiai nevelőmunka a KlSZ-ben A KISZ ideológiai, politikai nevelőmunkájának megyei tapasztalatairól és a további feladatokról szóló előterjesztést vitatta meg tegnapi ülésén a KISZ megyei bizottsága. Határozatot nem hoztak, mert ezt a témát még a megyei bizottság mellett működő rétegtanácsok is megvitatják és ha kell, kiegészítik. Azért is fontos, hogy több fórumon véleményt nyilvánítsanak a fiatalok erről a kérdésről, mert a közeljövőben a megyei párt végrehajtó bizottsága is napirendre tűzi a KISZ-ben folyó ideológiai, politikai nevelőmunka tapasztalatainak megvitatását. Tájékoztató hangzott el az idei nyári táborokról, köztük is azokról, amelyeket a politikai képzési központ szervez. Több turnusban képezik majd a középiskolai alapszervezeti titkárokat, az iskolai KISZ-bizottságok titkárait. Lesz ismét számítás- technikai tábor. Sóstó ad otthont az országos középiskolai folklórtábornak július 1-jé- től. Továbbképezik a propagandistákat, a közművelődésben alkalmazott fiatalokat, sportfelelősöket, a gazdasági felelősöket, a diszkósokat. MEGKEZDTÉK A LUCERNA KASZÄLÄSÄT a jármi Alkotmány Termelőszövetkezetben. Az Urbárista tagban első alkalommal kaszálja a 20 hektáros táblát Szász Zoltán. (Jávor László felvétele) Nyíregyházi találmány Biotető a BNV-n A biotető Kalocsai Istvánnak, a SZÁÉV kutatómérnökének a találmánya. Ezt a tetőrendszert pár éve elsősorban garázssorok építésénél használják. A tető felső rétege fűvel, gyeptéglával, esetleg cserjékkel és virágokkal borított — innen az elnevezés. A kísérletek bebizonyították, hogy a biotető lakóépületek építésénél is alkalmazható. Az új tetőszerkezetet a Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállították, érdeklődést váltott ki a szakemberek körében. A közelmúltban a biotető elterjesztésére egy komplex társulás jött létre a SZÁÉV, a Tiszai Vegyi Kombinát és egy budapesti, újdonságokat menedzselő cég, a NOVIKI összefogásával. A tetőszerkezetet a BNV-n a VOVIKI pavilonjában állították ki. A biotető olyan fordított rétegsor rendszerű, műanyag csapadékvíz elleni szigetelési rendszer, amelynek anyaga és munkaigénye minimális, s költsége csupán egyharmadát teszi ki a szokványos műanyag szigetelések árának. Réteg sorrendje alulról felfelé a következő: hullámosí- tott födémszerkezet, párazáró réteg, vízgát, és párakivezető csatorna, hungarocell hőszigetelés, légpaplan, fólia, cementhabarcs védőréteg, per- lit-homok keverék, humusz, gyeptégla. A felső réteg a környezet és ízlés szerint alakítható. (n. 1.)