Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-23 / 120. szám

Kitüntetett termelőszövetkezetek Melléküzem és rekordnyereséi Újabb közös gazdaságok­nak adtak át 1986-ban elért termelési eredményeikért ki­tüntetéseket megyénkben teg­nap. A balkányi Szabolcs Ter­melőszövetkezet több mint 1000 tagja 6100 hektáron gaz­dálkodik, de földjeinek aranykorona-értéke alig ha­ladja meg a kilencet. Kima­gasló eredményt hozott náluk az elmúlt esztendő az alap- tevékenységben. Létrejötté­ben a kedvező időjáráson kí­vül nagyon sokat köszönhet­nek a költségtakarékos gaz­dálkodásnak, valamint az időben és jó minőségben el­végzett talajmunkáknak. Bú­zából három, rozsból 2,7, ku­koricából 6,6, burgonyából 15,7, téli almából 19,6 tonnás átlagot értek el. Jelentős ágazatuk még a juhászat kö­zel három és fél ezres átlagos anyalétszámmal. Az alaptevékenységen kí­vüli tevékenységben targon­cajavítással foglalkoznak. A nagyjavítások, a szervizszol­gáltatás és az alkatrészgyár­tás egymaga 7,7 milliós nye­reséget hozott. A termelő- szövetkezet termelési értéke megközelítette a 200 millió forintot. A balkányi Szabolcs Tsz eredményei alapján Ki­váló Termelőszövetkezet ki­tüntetésben részesült, ame­lyet tegnap adott át László András, a megyei tanács ál­talános elnökhelyettese Er­délyi Gyula elnöknek. Kivá­ló Munkáért miniszteri ki­tüntetést kapott Lőrinczi Gábor főmezőgazdász, An­csák János gépműhelyvezető és Vilmánszki János targon­caszerelő. A mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter Dicsérő Oklevelét kapta tavalyi ered­ményes gazdálkodásáért a nyírtassi Dózsa Termelőszö­vetkezet. A kitüntetést teg­nap adta át dr. Técsi László elnöknek Hárskúti László államtitkársági titkár. Az ün­nepségen az élenjáró dolgo­zók közül Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Vass Sándor ágazatvezető és Halmainé Kazuska Ilona, la­boráns. Az egész évi áldoza­tos munka meghozta ered­ményét a közös gazdaságban. 1986-ot rekordnyereséggel zárták. A tiszta nyereség 49 százalékkal haladja meg az 1985. évit. A bruttó jövede­lem 23 százalékkal maga­sabb, a szövetkezeti vagyon értéke pedig öt százalékkal. Az átlagos állományi létszám hat fővel gyarapodott, a kifi­zetett munkadíjtömeg pedig 8,6 százalékkal. Az évvégi részesedés 61,5 százalékkal haladta meg az előző évit. Az idei tervük az elért ered­mények megszilárdítását tűz­te ki célul. Az ófehértói Búzakalász Termelőszövetkezet ugyan­csak a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter Dicsérő Oklevelét kapta tavalyi gaz­dálkodási eredményei alap­ján. Az oklevelet a tegnapi ünnepségen Farkas Ferenc. a Magyar Nemzeti Bank me­gyei igazgatója adta át Bol­dizsár József elnöknek. Ki­váló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Rubóczki Pálné gyümölcstermesztési dolgozó és Falajtár Józsefné ragasztó szakmunkás. Fél év­tizeddel ezelőtt a gazdaság még hullámvölgyben volt, azóta azonban sorra szülét-_ nek a jobbnál jobb eredmé­nyek. Megszigorították a munkafegyelmet, a korábbi­nál ösztönzőbb bérezési rend­szert vezettek be, kialakítot­tak egy viszonylag egyszerű, de annál jövedelmezőbb ter­melési szerkezetet, és meg­honosították a faluban az ipari termelést, mely nem­csak tisztességes nyereséget produkál, de munkát ad csaknem száz helybelinek. A Szabolcs-Szatmár me­gyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetsége is elis­meréseket — Szövetségi Ok­levelet — ítélt oda jól gaz­dálkodó közös gazdaságok­nak. A nyírmadai Béke. a penyigei Zöld Mező. a zá­honyi Lenin, a vásárosnamé- nyi Vörös Csillag, a napkori Kossuth, a nagykállói Nyír­ség, a nyírbogáti Rákóczi, a nvírpazonyi Zöld Mező, a be- regdaróci Barátság, és a ra- kamazi Győzelem Termelő­szövetkezet részesült kitün-. tetősben. A TIT megyei elnöksége előtt Szabadegyetem 12 ezer hallgatóval Tizenkét tudományág té­maköreiben hirdettek meg előadássorozatokat, s a ter­vezett 89 előadásból eddig több mint hetven hangzott el. Figyelmet érdemlő, hogy a vidéki városokban — így Fehérgyarmaton, Kisvárdán. Mátészalkán — már hat ta­gozat működött az elmúlt évadban, amelyeken csak­nem negyven előadást sike­rült megtartani pedagógiai, politikai és filmművészeti témakörökben — hangzott el többek között a TIT me­gyei elnökségének tegnapi ülésén, ahol — többek kö­zött — a Bessenyei György szabadegyetem 1986—87. évi tapasztalatairól és a követ­kező évad előkészítéséről tárgyaltak. A nyíregyházi és a kihelyezett tagozatok elő­adásain csaknem 12 ezer hallgató vett részt, ami lé­nyegesen magasabb, mint az előző évad eredménye. Ez a növekedés a nemzetközi-po­litikai tagozat iránti érdeklő­dés élénkülésének köszönhe­tő elsősorban, míg a többi tagozatnál tovább erősödőit a törzsközönség. Néhány szakosztály már összeállította a következe» évad programját is. így pél­dául helytörténeti sorozatot indít a történelmi szakosz­tály, a nemzetközi-politika: szakosztály öt nagyközség­ben szeretne újabb tagozatot indítani. Folytatják a kerek- asztal-beszélgetést az orvos- tudományi szakosztályban . ezúttal a központi téma a rákbetegség okai és gyógyí­tása lesz. Szeptemberre sze­retnék a jövő évadi teljes programot az érdeklődök elé tárni. MA Elindulnak a katedra felé (3. oldal) Hétvégi melléklet (5—12. oldal) Gyermekgyógyászok tanácskozása Kádár János fogadta Szergej Szokolovot Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének társaságában pénteken a Köz­ponti Bizottság székházában fogadta Szergej Szokolovot. a Szovjetunió marsallját. az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagját, szovjet hon­védelmi minisztert. A szívélyes, elvtársi légkö­rű találkozón részt vett Hor­váth István, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára. Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter és Hor­váth István altábornagy, po­litikai főcsoportfőnök, hon­védelmi miniszterhelyettes. Jelen volt Alekszej Lizi- csev hadseregtábornok, a szovjet hadsereg és haditen­gerészeti flotta politikai fő­csoportfőnöke. valamint Bo­risz Sztukalin, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Pénteken befejezte ma­gyarországi hivatalos, baráti látogatását és elutazott Bu­dapestről Szergej Szokolov, a Szovjetunió marsallja. az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának póttagja, szovjet hon­védelmi miniszter, aki Kár­páti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter meg­hívására négy napig hazánk­ban tartózkodott. A látogatás során a hon­védelmi miniszterek megbe­széléseket folytattak- a két testvéri hadsereget kölcsönö­sen érintő kérdésekről, a vé­delmi képesség fejlesztésé­nek napjaink követelményei­hez igazodó tennivalóiról, az együttműködés további erősí­tését szolgáló feladatokról. A szovjet honvédelmi miniszter és kísérete magyarországi programja során meglátogat­ta néphadseregünk pápai re­pülőalakulatát, és Szentend­rén, a Kossuth Lajos Kato­nai Főiskolán nagygyűlésen találkozott leendő tisztekkel. Pen teken öt megye — Haj­dú. Borsod. Heves. Nógrád és SzabMcs-Szatmár — gyer­mekgyógyászainak kétnapos tudományos tanácskozása kezdődött Nyíregyházán. A péntek reggeli megnyitó előtt Czirják Ferenc, a megyei pártbizottság osztályvezetője, dr. Csinády László megyei főorvos és dr. Vagvölgyi Já­nos főigazgató főorvos kö­szöntötte a résztvevőket, majd dr. Karmazsin László professzor, a Debreceni Or­vostudományi Egyetem gyer­mekklinikájának igazgatója mondott megnyitó beszédet. Képünkön a tanácskozás résztvevőinek egy csoportja. Export előtt a KÖZGÉP-nél Vizsgahegesztés - minden évben A Közúti Gépellátó Válla­lat nyíregyházi telepe a Veszprémi Szénbányák meg­rendelésére már jó ideje ké­szít a gépi szénfejtésnél hasz­nálatos pajzsokat, melyeket a veszprémiek részben Ma­gyarországon. részben az NSZK-ban értékesítettek. A Közúti Gépellátó Válla­lat a dollárelszámolású ex­portjának fokozása érdeké­ben felvette a kapcsolatot egy duisburgi céggel, ám az NSZK-beli vállalatnak addig nem tudták exportálni a ter­mékeiket. amíg a megrende­lők meg nem nézik: a Közúti Gépellátó Vállalat szakem­bergárdája mire képes. Erre került sor a közelmúltban, amikor is a németek a Köz­gép nyíregyházi telepére lá­togattak. Ott többek között megvizsgálták a gépek álla­potát, az anyagmozgatás fel­tételeit, valamint 14 hegesz­téssel foglalkozó szakember képességeit. Közülük hat megfelelt a rendkívül magas követelményeknek. A kétnapos vizsga során a szakemberek a hangsúlyt a jelöltek gyakorlati munkájá­ra helyezték. A vizsgázóknak a 30 milliméter vastag leme­zen védőgázos hegesztéssel tompa varratok másik anya­gon viszont sarokvarratol kellett készíteniük. A szakér­tők a varratokat röntgenvizs­gálatnak, illetve töréspróbá­nak vetették alá. Az MTESZ-elnökség üléséit Nemzeti minííségfeilesztö akció Az MTESZ Országos El­nöksége pénteken Fock Jenő elnökletével ülést tartott. A testület megvitatta, hogy mit tesznek a szakemberek az elektronizáció és az in­formációs technológia elter­jesztéséért, a biotechnológiák fejlesztéséért és alkalmazásé­Újított az ELEKTERFÉH Áruskála kisbútorból A nyíregyházi Elekterfém Szövetkezetnél az elmúlt év­ben született meg a gondo­lat, hogy a gyakran hiány­cikknek számító kisbútorok gyártásához kezdjenek. Az ötletet tett követte. A terve­zők és a kivitelezők gondos munkája nyomán dohányzó- asztaluk az őszi BNV-n díjat kapott. A jövőben tovább kíván­ják bővíteni a választékot. Más méretű, különféle funk­ciók ellátására szolgáló asz­talok készítését tervezik. Amennyire a szériagyártás keretei megengedik, egyéni megrendeléseknek is igyekez­nek megfelelni. Sorolható polcrendszereket, fürdőszobai kisbútorokat is szeretnének előállítani és árusítani, (d) Az alma- és körtefákat permetezik a nyírcsászári Üj Élet Termelőszövetkezetben. A képen: Kincs János traktoros a nyírderzsi kertben. (E. E. felv.) ért, a gazdaságirányítási rendszer továbbfejlesztésé­ért, valamint a ráfordítás- csökkentő kormányprogram teljesítéséért. Az elnökség az ülésen Or­szágos Környezet- és Termé­szetvédelmi Tanácsot alapí­tott. amely az MTESZ szak- tanácsadó szerveként segíti majd az országos jelentőségű környezetvédelmi feladatok megoldását. Népszerűsíti a környezetkímélő technológiai és technikai megoldásokat, s az úgynevezett környezetba­rát eljárásokat. A testület elfogadta az MTESZ legutóbbi küldött- közgyűlésén meghirdetett Magyar Márka-mozgalom programját, amely szerint a magyar gazdaság fejlesztése érdekében átfogó nemzeti mi­nőségfejlesztő akciót kezde­ményeznek a termékek minő­ségének javítására. A jövő­ben kialakítják a legkorsze­rűbb minőségszabályozási és -tanúsítási rendszereket, be­vezetik a minőségügyi okta­tást és kidolgozzák a Magyar Márka kitüntető cím elérésé­nek feltételeit. A testület Tóth János fő­titkár előterjesztésében elfo­gadta a szövetség 1987. évi munkatervét, és állást foglalt abban, hogy megalakítja a genetikával foglalkozó szak­emberek munkabizottságát, amely előkészíti a genetiku­sok egyesületének létrehozá­sát. (MTI) I XLIV. évfolyam, 120. szám ÁRA: 2,20 FORINT 1987. május 23.. szombat

Next

/
Thumbnails
Contents