Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-21 / 118. szám
4 1987. május 21. Gorbacsov-interjú Leszerelésről, átalakításról A szovjet lapok szerdai számukban közük azt az interjút, amelyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára adott május 18-án Moszkvában Gerardo Chiaro- monténak, az OKP vezetősége tagjának, a L'Unitá fő- szerkesztőjének és munkatársainak. Az európai közepes ható- távolságú rakétákról kötendő szovjet—amerikai megállapodásra vonatkozó kérdésre válaszolva Gorbacsov többek között kifejtette: néhány héttel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a megállapodás csupán karnyújtásnyira van, mivel a szovjet fél elébe ment az Egyesült Államok és nyugateurópai ' szövetségesei álláspontjának. Kiderült azonban, hogy néhány nyugat-európai kormány még nem döntötte el, kívánja-e a közepes ható- távolságú rakéták felszámolását, ha ez .együtt jár az amerikai rakéták megsemmisítésével. A Szovjetunió és Kína kapcsolatairól szólva Mifiail Gorbacsov kijelentette, hogy szovjet részről aktívan munkálkodnak a két ország viszonyának teljes normalizálása érdekében. Az utóbbi időben dinamikusan fejlődnek a két ország kereskedelmi, gazdasági, tudományosműszaki és kulturális kapcsolatai, politikai konzultációk folynak időszerű nemzetközi kérdésekről. Gorbacsov visszautasította azt az állítást, hogy a Szovjetunió csak olyan megoldást fogadna el, amely meghagyná az ő befolyási övezetén belül Afganisztánt. A Szovjetuniónak nincsenek befolyási övezetei és nem is törekszik ilyenek létrehozására — hangsúlyozta. Közölte, hogy a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulójának megünneplésére különböző pártok és mozgalmak delegációit is meghívják Moszkvába. A szovjet szándék az, hogy a kommunista és más pártok részvételével nem hivatalos találkozót tartsanak Moszkvában, s ezen párbeszédet folytassanak az egész világot nyugtalanító legfontosabb kérdésekről. TELEX Irak hajlandó a kártérítésre Richard Murphy amerikai külügyi államtitkár bejelentette: Irak hajlandó az Egyesült Államok által követelt kártérítés megfizetésére, a Start amerikai fregattot ért támadás áldozatainak kártalanítására. Vranitzky USA-ban az Megérkezett az Egyesült Államokba Franz Vranitzky osztrák kancellár. Csütörtökön fogadja őt Reagan elnök, Shultz külügyminiszter és találkozik Meese igazságügyminiszterrel is. A kancellár azt kívánja elérni, hogy lecsillapodjanak a Waldheim. köztársasági elnök ellen hangoztatott amerikai vádak miatt alaposan felkavart szenvedélyek. Kelet-Európába látogat a kínai pártvezető A kínai külügyminisztérium szóvivője szerdai sajtóértekezletén hivatalosan bejelentette, hogy Csao Ce- jang, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Magyar parlamenti küldöttség Kanadában A magyar országgyűlés küldöttségét, amely Sarlós István vezetésével Ottawában tartózkodik, fogadta John A. Frazer, a képviselőház elnöke. A szívélyes légkörű megbeszélésen Sarlós István tájékoztatta vendéglátóját a magyar választási rendszerről, az országgyűlés és a képviselők munkájáról. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a két ország népének közeledését, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok kiszélesítését jól segíthetik a parlamenti kapcsolatok további erősítésével. Véleménycserét folytattak a világpolitika időszerű kérdéseiről és egyetértettek abban, hogy a legfontosabb feladat a béke megerősítése, a világ népei közelítése egymáshoz. Kifejezésre jutatták azon véleményüket, hogy a gazdaság terén tovább kell szélesíteni kapcsolatainkat. A képviseleti szerveknek a gazdasági és kulturális közeledésben is segíteniük kell a gazdálkodó szervek, a vállalatok együttműködésének erősítését. Sarlós István találkozott Joseph Clark kanadai külügyminiszterrel is és megvitatta vele a nemzetközi politika időszerű kérdéseit. megbízott főtitkára, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke június 4. és 21. között hivatalos baráti látogatást tesz több kelet-európai országban, majd június 21. és 24. között Pakisztánban. A szóvivő közölte, hogy május 21-én érkezik Peking- be hivatalos látogatásra Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának főtitkára, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság elnöke. Fő tárgyalópartnere Csao Ce-jang megbízott pártfőtitkár és miniszterelnök lesz, s többek között találkozik Teng Hsziao-pinggel, a Kínai Kommunista Párt Központi Tanácsadó Bizottságának elnökével, Kína első számú politikai vezetőjével is. A kínai külügyi szóvivő határozottan cáfolta azokat a nyugati sajtóban közölt híreket, amelyek szerint az elmúlt napokban fegyveres ösz- szecsapások voltak a kínai— indiai határon, s ezekkel ösz- szefüggésben átmenetileg lezárták a polgári légiforgalom elől a Ihászai repülőteret. Mesterségük — mindenes. Legrövidebben talán így lehetne összefoglalni, hogyan dolgoznak tőlünk négyezer kilométerre a Kaspi-tenger partján épülő új szovjet kőolaj- és földgázlelőhely építésénél a magyar szakemberek. Hatalmas tempót diktál a munka, s gyakorta előfordul, hogy szakmára való tekintet nélkül a feladat kívánta helyre kell állni. A „Tengiz” szó alig több, mint egy esztendeje ismert Magyarországon. Eredetileg kazah nyelven tengert jelent, mi viszont egy ipari település neveként tanultuk meg, államközi szerződés alapján itt dolgoznak ugyanis a magyar szakemberek. E munka előzménye a magyar népgazdaság VII. ötéves tervében fogalmazódott meg konkrétan: „a népgazdaság hosszabb távú energiaigényének kielégítése érdekében hazánk részt vesz a KGST-or- szágok közös energetikai beruházásaként megvalósuló Progressz földgázvezeték megépítésében.’’ Az előkészületek után 1985. december 30-án írták alá az államközi egyezményt, amely rögzítette, hogy ' a magyar szakemberek mely területen, milyen részfeladatot végeznek el. Így kerültek Tengiz- be, ahol egy kőolaj- és gázfeldolgozó komplexum egyes részleteit készítik; komplett épületeket, vezetékeket, utakat és más létesítményeket. Van, ahol külföldi szerelők keze alá dolgoznak: gépalapok, vezetékek készítése a feladat. A beruházás ütemére jellemző, hogy az államközi szerződés aláírását követő 53. napon már megérkeztek a magyar előőrsök és megKOSSUTH RÁDIÓ 4.30— 7,59: Zenés műsor. — 8,30: Varázsos hangok. — 9,15: Mondókák, gyermekjátékok. — 9,30: Riport Kínáról. — 9,59: Tallián Tibor zenei műsora. — 10,50: Verbunkosok, nóták. — 11,17: Prága város panoptikuma. 4. rész. — 12,30: Ki nyer ma? — 12,45: Zenés szomszédolás. —, 13,00: Klasszikusok délidőben. — 14,10: A magyar széppróza. Szabó Dezső. — 14,25: Zenei tükör. — 15,00: Séta a Múzeumkertben. Pándy Lajos műsora. — 16,05: Révkalauz. — 17,00: Könyvszemle. — 17,30: Népszerű zenekari művek. — 18,03: Kritikusok fóruma. — 18,16: Hol volt, hol nem volt... — 18,30: Esti magazin. — 19,15: Lottósorsolás. — 19,25: Shakespeare: A windsori víg nők. — 22,20: Tíz perc külpo- liüka. — 22,30: Hangszerszólók. — 22,45: Kicsoda ön? Dr. Járai Jenő. — 23,05: Operaest. — 0,15 —4,20: Zenés műsor hajnalig. PETŐFI RÁDIÓ 4.30— 7,59: Zenés műsor. — 8,05: Nóták. — 8,20: A Szabó család. — 9,05—12,00: Napközben. — 12,14: Útikalauz üdülőknek. — 12,19-: Nemzetiségeink zenéjéből. — 13,05: Nosztalgiahullám. — 14,00: Vásárrádió. — 14,30: Találkozás Félix- szel — jmortré. — 15,10: Opera- slágereRs. — 15,45: Törvénykönyv. — 16,00: Találkozás a stúdióban. — 17,08: Dzsesszze- ne. — 17,30: Kézfogások. — 18,30: Slágerlista. — 19,05: Ope- rettkedvelőknek. — 20,00: Poptarisznya. — 20,55: Sport, röplabda EB. — 21,05: Népdalok, néptáncok. — 21,50: Kabarécsütörtök. — 23,00: Peter Gabriel nagylemezei — 8/2. rész. —0,15 —4,20: Zenés műsor hajnalig. 3. MŰSOR 6,05: Muzsikáló reggel. — 8,12: Operaáriák. — 8,44: Ko- csár Miklós műveiből. — 9,25: Monteverdi zenéje. — 11,05: Felhívjuk a figyelmet! —11,10: Brahms: c-moll zongoranégyes. — 11,45: Muszorgszkij operáiból. — 12,11: Goldmark1987. május 21., csütörtök nyitányok. — 12,44: Fúvósművekből. — 13,05: Magyarán szólva. — 13,20: A barokk — V. — 14,10: A Régi Zene Együttes játszik. — 15,00: Pophullám. — 16,00: Kórusművek. — 16,13: Szonátafelvételek. — 17,00: Iskolarádió. — 17,30: Dudanóták. — 18,06: Új felvételeinkből. — 18,30: Román nemzetiségi műsor. — 19,05: Rádióhangversenyekről. — 19,35: A Bartók vonósnégyes hangversenye. — Közben, kb. 20,25: Munkáskórusok. — Kb. 20,45: A hangverseny-közvetítés folytatása. — Kb. 21,45: Szimfonikus táncok. — 22,00: Napjaink zenéje. NYÍREGYHÁZI rádió 6,20—6,30 és 7,20—7,30: Hírek, tudósítások Észak-Tiszántúlról. (A reggeli adás szerkesztője: Horvát Péter) — 17,30: Hirek. — Zenés játékokból — Bánsz- ki István könyvkritikáj a — Zöldborsó dömping ? (Kolláth Adrienne) — 18,00—18,30: Északtiszántúli krónika. — Lapszemle — Műsorelőzetes. (A délutáni adás szerkesztője: Pálfi Balázs) MAGYAR TV 8,55: Tévétorna nyugdíjasoknak. — 9,00: /skolatévé. Fizika (ált. isk. 8.) — 9,25: „Ha a világ rigó lenne”. II. — 9,45: Te- ledoktor — a mikrosebészetről. — 9,55: Starsky és Hutch. A táncos lábú lány. Bűnügyi tévéfilmsorozat. — 10,40: Képújság. — 16,40: Hírek. — 16,45: 100 éves a Magyar Mentésügy. — 17,15: Reklám. — 17,25: A pingpong Napóleonja. Portré- film. — 17,55: Reklám. — 18,05: Telesport. — 18,30: Képújság. — 18,35: Reklám. — 18,45: A rózsaszín párduc. XV/12: A párducdajka. — 19,05: Esti mese. — 19,15: Lottósorsolás. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. — 20,00: Reklám. — 20,05: Szomszédok. Teleregény. — 20,35: Hírháttér. — 22,05: Van öt perce? Wagner: Lohengrin — Nászinduló. — 22,10: Maréknyi álom. Angol tévéjáték. — 22,45: Híradó 3. 2. MŰSOR 17,05: Képújság. — 17,10: Árendás közi történet. — 17,55: Tévétorna. — 18,00: Pannon krónika. — 19,00: Szomszédok. Teleregény. — 19,30: Repülő őshüllők nyomában. Rövidfilm. — 20,00: A szerelem és tisztelet története. Csehszlovák film. — 21,40: Híradó 2. — 21,55: Betűreklám. — 22,00: Férfi röplabda EB. Magyarország—Ausztria. — 23,15: Képújság. SZOVJET TV 6,05: Nyilvánvaló — hihetetlen. — 7,05: Lenin élete — film. — 9,00: Hirek. — 14,00: Hirek. — 14,15: A vallás és a politika. — 15,00: Hírek. — 15,05: Tizenhat évig és azon túl. — 15,50: A szavak mögött tettek. — 16,20: Esztrádműsor Bulgáriából. — 16,45: Világhiradó. — 17,00: Dokumentumfilm. — 17,50: Hirek. — 18,00: Lenin élete — film. — 19,00: Híradó. — 19,40: Szertorna EB. — 20,25: Hangverseny. — 21,05: Világhiradó. — 21,20: Béke kerékpárverseny. — 21,50: Lövés az erdőben — film. — 23,10: Hirek. — 23,15: T. Szanyavszkaja hangversenye. — 23,56: Az aranygyűrű. SZLOVÁK TV 8,50: Hirek. — 9,00: Iskolatévé. — 9,20: A becsület kérdése. 1. rész. — 10,30: A flotta — tévéjáték. — 11,50: Azimut. — 12,35: A haladó tapasztalatok iskolája. 8. rész. — 13,05: A televízió diszpécserszolgálata. — 13,35: Hírek. — 15,05: Hirek. — 15,10: Kerékpáros békeverseny. 12. útszakasz. — 16,50: Iskolatévé. — 17,10: Szakmunkástanulók műsora. — 17,40: A siker alapja — dokumentumfilm. — 18,00: Tudósítóink jelentik .. . — 18,20: Esti mese. — 18,30: Urh-kocsival — magazin. — 19,10: Gazdasági jegyzetek. — 19,20: Időjárás-jelentés. —19,30: Tv-híradó. — 20,05: Tévéjáték. — 21,00: A katona barátja — dokumentumfilm. — 21,25: Energiaóceán — dokumentum- film. — 22,00: A prágai tavasz ’87 hangverseny felvételről. — 22,45: Hírek. MOZIMŰSOR Nyíregyházi Krúdy: SZÉPLEÁNYOK. TÁVOL AFRIKÁTÓL I—II. Nyíregyházi Béke: De.: MIRE MEGYEK AZ APÁMMAL? Du.: EN IS JÁRTAM ISONZÓNÁL. A SAOLIN TEMPLOM SZENT KÖNTÖSE. Nyíregyháza Móricz: A SÁNTA DERVIS. HÁZIBULI. 21., csütörtök, 19,00: Irma, te édes. Bajor-bérlet. m MEGYEI ÉS VÁROSI r J MŰVELŐDÉSI KÖZPON1 21-én, csütörtökön 16, 18 és 20 órakor a hangversenyteremben. Nosztalgiamozi. Egy éjszaka Erdélyben. kezdték a helyszíni építési munkák előkészítését. Cseppet sem volt könnyű dolguk: a félsivatagos kietlen vidéken geodéták jelzökarói mutatták csupán, hogy itt kell megkapaszkodni. Csak a különösen jó fantáziával megáldottak képzelhették el, hogy másfél éven belül nemcsak egy ötezer lakosú összkomfortos magyar városka lesz itt, ahonnan reggelente menetrendszerű Ikaruszokkal indulnak majd a munkások a tizenöt kilométernyire lévő ipari telepekhez, hanem ipari létesítmények körvonalai is kibontakoznak. Ma mindez már valóság. pülőtéren. Megérkeztünk. Már a KEMÉV-szállásig tartó rövid úton is rengeteg ismerőssel találkozunk. Az első kérdés nündig azonos: mi újság otthon, mit üzent a család? Legtöbben karácsony tájban voltak idehaza, azóta csak levélben jönnek-mennek a hírek. És természetesen az ismerősök útján, akik különböző hivatalos ügyekben hazautaznak, vagy itthonról érkeznek néhány napra. A KEMÉV dolgozóinak lakóhelye a 20-as „aluházEz egyemeletes épület, amelyben kétszáz személyt lehet elhelyezni. Nem luxusszálló, KEMÉV-csek Tengizben Barabás Lászlóval, a Kelet-magyarországi Állami Építőipari Vállalat pártbizottsági titkárával indultunk a távoli munkahelyre, ahol a KEMÉV-nek csaknem 200 munkatársa dolgozik tavaly augusztustól. A pb-titkár az MSZMP tengizi pártértekezletén vett részt május 17-én, vasárnap. E sorok írója pedig arra keresett választ, hogyan élnek, dolgoznak, hogy érzik magukat a szabolcs- szatmári szakemberek Kazahsztánban. De Tengizbe előbb még el kellett jutni. Ennek ma már menetrendje van. A hajnali háromórás autóutat két és félórás repülőút követi Budapesttől Moszkváig. Sereme- tyevón az építkezés magyar fővállalkozójának megbízottja várja az érkezőket. (Közöttük jócskán vannak olyanok, akik életük első re- pülőútját tették meg.) Mik- robuszunk máris robog a Mo- logyozsnaja szálló, a magyarok moszkvai támaszpontja felé, mert csatlakozó gépünk csak másnap délben indul. Reggel a vnukovói repülőtérrel ismerkedünk, ahonnan újabb TU—154-es száll fel, hogy két óra múlva Gurjev- ben legyünk. Óráinkat újraigazítjuk, itt már Budapesthez képest négy órával járnak előbbre. Helikopter gördül a nagy gép mellé, itt is magyar utazásszervező intézkedik és közli: máris indulhatunk. A légiút 50 perc, sivatag és tenger váltakozik alattunk, majd egy tiszteletkor a magyar lakótelep fö- löitt, landolás az alkalmi rede a négyágyas légkondicionált szobák mellett öltözők, zuhanyzpk vannak, külön KEMÉV-klub is működik. Zombor József főépítésvezető szobájában telepedünk le, hogy a kölcsönös hírcserék után a munkák állásáról • beszélgessünk. — A budapesti 22-es ÁÉV alvállalkozójaként szerződtünk a tengizi munkára és tavaly augusztus 20-án jött az első KEMÉV-es csoport, amelyet azóta további kettő követett. Így vagyunk most 190-en — mondja. — Ipari- és ivóvízvezetékeket, tározókat, különböző csarnokokat építünk. Kezdjük bedolgozni magunkat és alvállalkozóból generálkivitelezővé is előlépünk, sőt soron kívüli munkákra is felkértek már bennünket. Tartálytelepet, további víz- és gázvezetékeket, utakat építünk. A majdani ipari bázis végleges létesítményeiből több üzemrész kivitelezése a mi feladatunk. Nagy méretekről van szó, hiszen a szállítójármű javítócsarnok 24X150 méteres, egy állványozási feladat 600 ezer négyzetmétert jelent 20—43 méteres állványokkal. Nemcsak a létesítmények nagysága, a tempó is szokatlan a hazai építkezések gyakorlatához képest. Egyik hétről a másikra jelentősek a változások. De itt csak az kap bizalmat és újabb megrendeléseket, aki gyorsan és jó minőségben dolgozik. Marik Sándor Következik: Ikarusszal a sivatagban. A ,.NYlRTEX ” Fonó-Szövő Leányvállalata pályázatot hindet SZEMÉLYZETI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére. Feltétel: szakirányú felsőfokú végzettség, és legalább 3 éves vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet: a leányvállalat igazgatójánál. Cím: Demecser. Gyár úl 16. (4516) Telefon: Nyíregyháza 15-915, vagy Demecser 7. (1004) Kelet-Maorarasuc fTTÍ HALLGASSUNK CT NÉZZÜNK MEG