Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)
1987-05-16 / 114. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. május 16. Gerák Mariann Fehér Mi köze lehet a íőzőkanálnak és a fodrászollónak a magyar nyelvhez? Valószínűleg nem sok. Hacsak az nem, hogy két nyíregyházi tanuló: Gerák Mariann, aki fodrász lesz és Sörényi István, aki szakácsnak készül. olyan sikert ért el a magyar nyelv, a szép beszéd ismeretében, amivel korosztályukból kevesen dicsekedhetnek. Ök ketten és egy mátészalkai gimnazista: Fehér László rövid ideje a Kazinczy-érem büszke tulajdonosai. Ezt az elismerést azok kaphatják meg, akik szépen beszélnek magyarul. Vigyázva olyan „apróságokra-’ is, mint a helyes kiejtés. hangsúlyozás, pontos szövegértelmezés. Sörényi István tavaly ősszel, az Édes anyanyelvűnk ^versenyen, Gerák Mariann és Fehér László pedig idén tavasszal a Kazinczy- versenyen vehette át a díjat. Ök hárman már tudják, hogy ez nem is olyan könnyű feladat. Különösen manapság, mikor sok jogos kifogás éri köznyelvünket, mert általánossá vált a durvaság, a pongyolaság, a felületesség. — Szerencsére olyan családban nőttem fel. ahol nagyon vigyáznak a szép beszédre — mosolyog Sörényi István. — Édesanyám óvónő, nagyapóm pedig magyart és történelmet tanított Nyírturán. Nálunk mindig jutott rá idő, hogy beszélgessünk, vagy kicsi koromban meséket mondjanak nekem. Később olyan könyveket adtak a kezembe, mint Jókai vagy Mikszáth művei, Petőfi Sándor versei. Ha azt mondom: a fene egye mag! — nagyapám már ráncolja a szemöldökét. Persze azért én sem vagyok szent. Hiába vigyázok, néha kicsúszik a számon egy-egy durvább szó. De hát: mindenütt ezt hallom... — Mi lehet az oka? — A Kazinczy-verseny országos döntőjén dr. Deme László arról beszélt, hogy nem eléggé olvasottak a fiatalok. Nagy baj, hogy a nyelv kiszolgáltatott a divatnak. Szegényes a szókincs, torzul a hanglejtés. Köznyelvünk siralmas állapotban van — ezt így látom én is — panaszolja Fehér László. — Kevés az idő. Az általános iskolás évek alatt rengeteget olvastam, sokkal többet, mint mostanában. Legfontosabb a tanulás! Emellett néha pihenni is kell: moziba menni, televíziót nézni, zenét hallgatni. Ma Magyarországon sokféle lehetőség van rá, hogy egy fiatal megcsillogtathassa tudását. Vannak versenyek, melyek győztesei azt a jutalmat kapják, hogy a választott tantárgyból mentesülnek az érettségi, a felvételi alól, szakmunkástanulók pedig vizsga nélkül válhatnak szakmunkássá. Ma, amikor nem divat szépen beszélni, kicsit meglep, (hogy ez a három fiatal nem a könnyebb boldogulás reményében, hanem hobbiból vállalkozott a versenyzésre. Sörényi István az Édes anyanyelvűnk döntője óta a Szakma Kiváló Tanulója-verse- nyen is indult. A magyar nyelvhelyesség ismeretéből adott számot, és országos ötödik helyezett lett. — Beneveztem a szakmai versenyre is, melyen szintén továbbjutottam a megyei fordulón. Már bánom, hogy az országos döntőre nem mentem el. Miért? Erre még csak magyarázatot sem tudok adni, mert szeretem a szakmám és ragaszkodom is hozzá. Ügy tervezem, hogy leérettségizem, utána pedig vendéglátóipari főiskolára jelentkezem. Talán a Kazinczy-érem miatt állt hozzám közelebb a nyelvhelyességi verseny. SoLászló Sörényi István kát kellett tanulnom, mert nagyon nehéz volt. Papik Péterné tanárnővel órákon át ültünk a könyvtárban és gyakoroltunk, gyakoroltunk, Neki rengeteget köszönhetek, ö készített fel az Édes anyanyelvűnk fordulóira is. Nem véletlen, hogy a legjobb felkészítő tanári munkáért őt is Kazinczy-éremmel jutalmazták. — Ha tanárnőm: Takács Zoltánná nem biztat, nem lett volna bátorságom jelentkezni — szól Mariann. — Kedvet adott, hogy szeretem az irodalmat, a verseket. Rendszeresen szavalok is az iskolai ünnepélyeken. Ez persze legfeljebb alapnak elég. Igen nagy munkát jelentett a felkészülés. Idegen szövegeket olvastam, s tucatjával elemeztem a mondatokat a Beszélni nehéz című rádióműsor szabályai szerint. Rengeteg erőfeszítésbe került, míg megtanultam szabályozni a beszédem ritmusát. Ha nem figyelek oda, kicsit hadarni szoktam. — Sokat számít a szép kiejtés vagy egy jó orgánum. Persze gyakorlásra is szükség van. Nekem több segítőm is volt:-az osztályfőnököm, Szilágyi Jánosné és a Beszélni nehéz-kör vezetője, T. Nagy Gyuláné —sorolja Fehér László. — A verseny megérte a fáradságot. Hiszen csodálatos érzés, ha örülnek nekem, ha tetszik, amit csinálok — legyen az versmondás vagy bármilyen más előadás. A mátészalkai gimnazista nemcsak a Ka- zinczy-versenyen elért sikerével örvendeztette meg iskoláját. Ötödmagával olyan ajándékot adott az Esze Tamás Gimnáziumnak, amire bizonyosan még sokáig emlékezni fognak. — Irtunk egy várjátékot — újságolja a fiatalember. — Az ötletet az adta, hogy idén negyvenéves a gimnázium. Gondoltam, érdekes lenne egy színdarabban megörökíteni ezt a négy évtizedet. „Szellemes megoldás — avagy: időutazók farmerben” — ez lett a címe. A darabot öten írtuk Sablauer Jenőné tanárnő segítségével. A fantasztikus történet három diák és egy kísértet kalandjairól szól. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy iskolánk alkalmi színjátszó- csoportja idén elő is adta a játékot. Ilyen előzmények után azt gondolnám, hogy Fehér László az irodalmat választotta élethivatásul. — Nagyon sokáig nem tudtam eldönteni, hogy ipi legyek, mert rengeteg dolog érdekel. Aztán harmadikban eldöntöttem, hogy orvosi egyetemre jelentkezem. Gondoltam rá, hogy esetleg színi pályára lépek, de lemondtam róla. A színészet olyan életmódot jelent, amit nem nekem találtak ki. A három Kazinczy-díjas fiatal közül egyedül Gerák Mariann dédelget ilyen álmokat. — Szeretnék leérettségizni, utána pedig megpróbálkozom a színművészeti főiskolával. Tudom, hogy nagyon nehéz lesz. de komolyan készülök rá. Most már bátorságom is van hozzá. Ha nem sikerül, az sem lesz tragédia. Tetszik a szakmám, örömmel csinálom. Ha fodrász maradok, akkor sem vész kárba az a rengeteg munka, amit a versenyre fordítottam. Én úgy gondolom, hogy a vendégekkel illik szót váltani. Rengeteget számít: miről és hogyan tudunk beszélgetni. Az üres locsogás, vagy a hallgatás szerintem egyformán rossz ajánlólevél. A Kazinczy- verseny értékelésén azt mondták:" ez a díj valamennyiünket kötelez. Ezt én igyekszem komolyan is venni. Házi Zsuzsa Szépen magyarul — szépen emberül Élőkép Fölélénkült élő szavunk mostanában. Persze korábban nem volt élőhalott. Hajdanán úgy született meg, mint melléknévi igenév: vadon élő lény, tanyán élő ember, vagyis olyan, ami vadon, illetőleg aki tanyán él. Aztán afféle tulajdonságot jelentő melléknév lett, amilyen a valóságos, eleven: élő tanú- bizonyság, élő hagyomány. Sőt főnevesült is, vagy úgy, hogy hozzátapádt az utána következő szóhoz (élőlény), vagy maga lett azzá, amire vonatkozott: az élők tulajdonképpen élőlények, élő emberek. Sokan vannak ma már az élők között. Hiszen bármelyik ágát nézzük is, elég népes az élő szó családja. Beletartozik az egész élővilág. Az élő természetnek egy részét alkotják az élő növények, az élő virágok. A sűrűre rakott bokrokból élősövény tevődik össze. Ha élő állatot szállítanak a vasúton, akkor élő rakománynak nevezik, ha pedig még meg is mérik, akkor élősúlyhoz jutnak. Nemcsak azért beszélhetünk élővízről, mert élő anyag, élő szervezet van benne, hanem azért is, mert természetes forrásból, friss vízből táplálkozik. Csak manapság sajnos — ahogy egy illetékes nyilatkozta — könnyen szennyezetté válik. így vannak élő ismereteink is: sok esetben élő lexikonná gazdagítanak, máskor meg élő szoborrá merevedhetünk tőlük. M, Z. M. Bár Erdőss Pál filmjének címe. a Gondviselés nem vezeti félre a nézőt, mégis nehezen tudok megbékülni vele. Túlságosan is személytelennek. elvontnak érzem, ráadásul egy olyan alkotást jelöl, amely tálve van személyes indulatokkal, s aki úgy nézi végig, hogy érdekeltnek tekinti magát az ábrázolt ügyben, maga sem lehet mentes ezektől az érzelmektől. A Gondviselésben a fiatal rendező töretlenül, következetesen halad előre azon az úton, amelyet korábbi filmjei kijelöltek. Kell ehhez a folytatáshoz némi elszántság, elkötelezett hit, mert az előzmények eléggé megosztották a közvéleményt. Első filmje, az Adj, király, katonát! kifejezett szakmai és fesztiválsiker volt, de nem kísérte túlságosan nagy érdeklődés sem a mozikban, sem a televíziós sugárzáskor. Második filmje, a Visszaszámlál ás valamivel jobb közönségvisszhangra talált, de a jegyüzérek aligha gazdagodtak meg rajta.. A fogadtatáson nem lehet csodálkozni, mert az olyasfajta művek, mint Erdőss Pál alkotásai is, amelyeket jobb híján dokumentarista megoldásokkal fűszerezett játékfilmnek nevezhetünk, s amelyek a magyar filmművészet immár hosszú ideje erőteljes vonulatát jelentik, még e filmfajta legjelesebb darabjaival sem tudtak átütő sikert elérni. Ma elég gyakran tapasztalható az a türelmetlen álláspont, amely értékkategóriává óhajtaná avatni a nézőszámot és a bevételi mutatókat, s megkérdőjelezi azon filmeknek a létjogosultságát is, amelyek nem vonzanak tömegeket a moziba. Manapság minden olyan film, amely nem akcíódús, izgalmas cselekményt vagy nem a kellemesség érzetét felkeltő életút-formálódást mutat be, hendikeppel indul a moziban. Ezt a starthelyzetet a Gondviselés is kénytelen vállalni, mert munkáshősei, akik itt és most élnek közöttünk, csak azáltal válnak figyelemre méltóvá, hogy mindennapi gondjaik megoldására elszánt akarat van bennük. de a társadalmi kontraszelekció következtében kevés esélyük nyílik még szerény szándékaik megvalósítására is. E jegyzet — írója szándéka szerint — nem védőbeszédnek készült Erdőss filmje mellett, de mindenképp a nagyobb türelemre apellál, nemcsak a Gondviselés, hanem a hasonló jellegű filmek ügyében is. Érthető egyébként, hogy a néző. aki a mindennapi életében egyre inkább szembetalálja magát gazdasági természetű gondokkal, a társadalmi viszonyok egyre nehezebben áttekinthető szövevényével, a moziban szeretne ezektől a helyzetektől függetlenülni, s kikapcsolódni. Am tudomásul kell vennünk, hogy egyetlen gond sem oldódik meg anélkül, hogy nevén ne nevezzük őket, s anélkül, hogy létezésük feltételeit ne tárnánk fel. Ez a film pedig ebben az irányban tesz határozott lépéseket. Fiatal házaspár sorsa áll a mű középpontjában. Az asz- szony alakját Ozsda Erika formálja meg. aki ezúttal már nem először éli meg szerepét olyan természetességgel és hitelességgel, amely profi színészeknek is becsületére válna. Egy jugoszláviai magyar színészt, Döbrei Dénest ismerhetünk meg a férj alakjában, aki meggyőző erővel tudja a perifériára szorult, de tehetséges munkásember néha jogos, néha a hamis értékrendjéből fakadó jogosulatlan indulatait találó színészi eszközökkel kifejezésre juttatni. Az események középpontjában kettejük harca áll az emberhez méltó életkörülmények megteremtéséért és gyerekeik visszaszerzéséért. Csak sajnálni lehet, hogy a film, helyenkénti kevésbé szerencsés megoldásaival, a benne rejlő hatáslehetőségeket kihasználatlanul hagyja, néhol gondolati érvényességét tompítja. Erdőss Pál nem tudta kiküszöbölni az ilyen jellegű filmek általános hibáját, a terjengősséget. Fegyelmezettebb szerkesztéssel, gazdaságosabb vágással könnyebb lett volna az alkotóknak a nézőt igazuk oldalára állítani. Szólni kell a cselekményvezetés megoldatlanságairól is. Alulmotivált az asszony börtönbe zárása, holott ez kulcsfontosságú mozzanat az események további menetében; az autós üldözési jelenet pedig kifejezetten logikátlan, hiteltelen, olyasfajta engedmény a kommerciális igény, irányában, amely méltatlan ahhoz az ügyhöz, amelynek szószólóivá szegődtek az alkotók. Ami miatt mégis figyelemre méltónak gondolom Erdőss Pál munkáját, az az, hogy nagy nyomatékkai fi- gyeírpeztet a hátrányos helyzetben élők valós gondjaira, s főként ezeknek a helyzeteknek az erkölcsi vetületé- re. A filmbéli házaspár a megaláztatásoknak olyasfajta, s rendkívül hitelesen ábrázolt sorozatát éli át, hogy szinte csoda, hogy vannak még lelki tartalékaik, amelyekkel ki tudják egyensúlyozni ezeket. (A gyerekre alkudozás jelenete aligha feledhető, megrendítő erejű részlete a filmnek.) De — és áttételes módon ezek a kérdések is ott vannak a befejező részletekben — meddig futja ezekből a lelki tartalékokból? És lesz-e elég társadalmi erő, amely arra ösztönzi őket, hogy őrizzék a legfontosabb étikai értékekbe vetett hitüket? Hamar Péter Valószínű, még sok idő eltelik, amíg elérkezünk odáig, hogy igazi szenzációvá váljék egy-egy irodalmi összefoglaló mű megjelenése. Még távolabb van az az idő, amikor az érdeklődők egymás kezéből akarják majd ki- ikapkodni ezeket a könyveket. Mégsem lehet lemondani a rég- és a közelmúlt irodalmi értékeinek újabb és újabb felfedezéséről és bemutatásáról. Ezek jutottak eszembe, amikor megkaptam a „Kisebb hazám-’ című, formájában szerény, ám tartalmában gazdag megyei kiadású könyvet, amelynek. főcíme alatt ez áll: Szabolcs-szat- mári irodalmi' olvasókönyv. Az előszó mintegy védekezésül, úgy kezdődik: „Könyvünk címe iskolai tankönyvet sejtet, s nem tagadjuk, hogy gyűjteményünk oktatási célokat is szolgálni kíván.” Mégsem tankönyv csupán — írják —, s nem is csak diákoknak, fiataloknak készült. Minden olyan olvasónak szánják, akik szűkebb hazánk irodalmi öröksége, hagyományai iránt érdeklődnek. S miről győzi meg az olvasót a kötet? Elsősorban arról, hogy igen időszerű és nemes szolgálatot vállaltak a kötet szerkesztésében, lektorálásában és megjelentetésében részt vevők: Való igaz, hogy nem voltak könnyű helyzetben, Kisebb hisz jó néhány hasonló megyei irodalmi antológia korábban már megjelent: így vagyunk együtt, JTÍzen énekelnek, Nyírségi hangok, Krúdy-emlékkön.yv, S2a- bolcs-Szatmár huszonöt éve, Én szőke városom. Kelet felől, Hogy a virág megmaradjon stb. Ezekből óhatatlanul meríteniük kellett. Ez azzal jár, hogy elkerülhetetlenek az átfedések, az egyes művek, részletek „átemelése” a mostani kötetbe, amelynek mégis van az előzőktől eltérő vonása. Olyan szöveg- gyűjteményt ad az olvasó kezébe, amely a legrégibb időktől napjainkig lehetőleg minden jelentős, a megyében született vagy a megyéhez, annak tájaihoz, városaihoz, községeihez kapcsolódó irodalmi alkotást tartalmaz. Így válhat a „Kisebb hazám” című kötet valóban nélkülözhetetlen iskolai segédkönyvvé tanár és diák számára, de haszonnal forgathatják a népművelők, a különböző irodalmi műsorok összeállítói, vagy a helytörténet, a honismeret iránt érdeklődők. Eredményesen birkóztak meg a kötet szerkesztői azzal a gonddal is, hogy a gazdag irodalmi anyagból megfelelő arányban, mégis minden értéket lehetőleg felmutatva válogassák ki a célnak megfelelő szövegrészeket. Azaz: nem szabó Ics-szatmá- ri költők és írók antológiáját kívánták közreadni csupán, hanem olyan szöveggyűjteményt, amelyben a művek, illetve azok részletei kötődnek a Szűkebb hazánkhoz ... így nagy örömünkre szolgál, hogy a régi nagyok — Rákóczi, Bessenyei, Kazinczy, Vöhazám rösmarty, Petőfi, Madách, Jókai, Eötvös, Mikszáth, Ady, Móricz, Krúdy. Tamási, Fé- ja. Hunyadi Sándor, Szabó Lőrinc, Tersánszky, Nagy Lajos írásai mellett helyet kaptak a kisebbek is, vagy csak megyeileg számon tartott írók. költők, Czóbel Minka, Vietórisz József, Méreyné Juhász Margit, Bory Zsolt írásai is bekerültek a kötetbe. A közelmúlt — illetve a jelen alkotói is — természetesen — szerepelnek a könyvben: Gádor Bélától Sipkay Barnáig, illetve Váci Mi- hálytól. Galambos Lajostól, Rákos Sándorig, Ratkó Józsefig. Balázs Józsefig, Végh Antalig és a közelmúltban indult fiatal írókig-költőkig. Sajnos — mint minden átfogó válogatás — ez sem tarthat igényt a teljességre. Maguk a szerkesztők is mondhatják: „néhány olyan szerző is kimaradt a könyviből, akit egyébként — föltétlenül számon tartunk megyénk irodalmi hagyományainak sorában. Ha nem találtunk tőlük valóban helyhez kötődő írást, kénytelenek voltunk lemondani szerepeltetésükről ...” így igaz, mégis sajnáljuk, hogy e szerzők kimaradtak — csupán ötletszerűen, korszakok és műfaji szempontok nélkül említjük Zalka Mátét, Darvas Józsefet, Kurucz Gyulát, de még folytathatnánk a sort — anélkül, hogy csökkenteni kívánnánk a könyv értékeit. A kötetet Katona Béla szerkesztette, a Megyei Pedagógiai Intézet adta ki — készült a Nyírségi Nyomdában, Váratlan ajándék az ünnepi könyvhétre. " P. G. ngmrmren Három Kaznnms A házaspár harca