Kelet-Magyarország, 1987. május (44. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-16 / 114. szám

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET TT— 1987. május 16.

,--------------------------- VALÓSÁGUNK KÖZELKÉPBEN ---------------------------n

(VELÖSCSONT) Szindbád lelki szemei előtt mór megjelent a fenséges illatú, csillogó, rezgő velő. Leheletnyit belefújt a szépséges velőscsontba, fogta a kést, s ráemelte, majd finom mozdulatokkal szétkente, aztán megpergette sóval, szegedi édes-nemes paprikával, s beleharapott a ropogós pirítósba. Szájában szétomlott, s elárasztotta a finom ízharmónia.

Gondolatban ezek a képsorok jelentek meg az igazgató előtt.

— Ha ellenőrzéseim során arra vetődöm, ahol kamionnyi nagyságú konténerekbe gyűjtik a csontokat, elgondolkodom: hát ilyen gazdag ország vagyunk?! Ezt is megengedhetjük magunknak?! — elmélkedik Tamás Imre, a Szabolcsi Húsipari Vállalat igazgatója.

Csak a Szabolcsi Húsipari Vállalatnál naponta 20(!) tonna csont termelődik. Ennyit kótyavetyélnek el kényszerűségből.

— Mi történik ennyi csonttal?

— Elszállítják. Enyvet készítenek belőle. Kétnaponta, szállítják a csontot. És mellesleg még szidják is a húsipart, ugyanis a velőscsont a zsírtartalma miatt az enyv céljára káros. Küszködnek vele, hogy kivonják belőle a csontzsírt — magyarázza.

A velöscsont kilója 7,60 forint. Ha lehetne kapni. Csak azok a „kivételesek" jutnak hozzá, akik gondolnak a vevőkörükre. Mások nem, ugyanis a kereskedelem az árrésből gazdálkodik, amely a húsnál és a húsféléknél 8—9 százalék. Egy átlagos értékű kilónyi húsnál ez 5—6 forint. S mennyi a velőscsontnál? Hatvan fillér, ha lehet. A hentes a húst „szétcsapkodja" késsel, bárddal. de a csonthoz, egyáltalán a ve- lősc^onthoz (!) kézi fűrész is kell. Nem bajlódnak vele. Ilyen szerszámmal fel sincsenek szerelve.

— Valamikor olyan' kitüntetett szerepe volt a velőscsontnak az éttermekben, hogy fehér, keményített damaszt szalvétával szervírozták, hogy a kedves vendég az etikett szabályainak megfelelően fogja meg a csontot, s helyezhesse a pirítós kenyérre a velőt. S a bab, a lebbencs, a burgonya stb. leveseket nem vízzel, hanem a finom, friss csontlével engedték fel. Felséges ízük volt ezeknek a leveseknek .. . Bizonyos pazarlásaink miatt nem csupán fogyasztói szokásaink rendeződnek át, s devalválódnak, hanem az igénytelenség következményeként olyan generációk nőnek fei, akik nem ,,látnak" velőscsontot,»nem ízlelnek pirítós velős kenyeret. Eltűnik ez az igény. Szindbád filmkockáiról köszön vissza a velőscsont.

Hol lehet ma Magyarországon igazi csontlevest rendelni a hozzá járó velővel, pirítós kenyérrel? Ritka, drága, osztályon felüli éttermekben talán. Ekkora tekintélye lett a velőscsontnak.

—. ön szerint elpazaroljuk?

— Nem csupán a velős- és egyéb más sertés-, marhacsont elpazarlásáról ván szó. A pocsékolás láttán attól is rettegek: mikor fognak felelősségre vonni környezetszennyezés miatt. Arról nem is szólva, hogy a csont elfecsérlésével — mert a kereskedelemben nem lehet kapni! — egy másik újabb pazarlási folyamatot indítunk el. Szemtanúja voltam, amikor az egyik hentesüzletben egy fiatalasz- szonyka valamiféle levesnek való húst kért. Olyan drága*húst kapott, amelyből rostélyost, sültet, vagy minV •.

den más finomságot lehetett volna készíteni. Kár volt levesnek „elpazarolni".

★

(A GUBERÁLÓ) Csont sétapálcát, könnyű kalapot, selyemsálat visel, s. még i rosszkedvűnek nem láttam. Az utóbbi időben kissé megtört, megviselte az idő, mely lassan jár felette is. Ismert(?!) figurája a városnak, s ha még most is guberálásra adja a fejét, csak kesztyűvel nyúl a „bányába", amelyből meggazdagodott. Ö már csak „befőtt' helyekre jár, olyan bányákban kotorászik, amelyeket évtizedek alatt mért fel. Valóságos térképe Van róla, hol, melyik városrészben mit találhat. Olykor még ma is megállunk néhány szóra beszélgetni, s ilyenkor ismételten elhangzik az ominózus kérdése mosolyogva:

— Szerkesztő úr!. Nem lenne valami értéktelen, kidobható akármi a részemre?

Mosolyomból ismételten sejti a választ évek óta. S valahányszor rákérdezek: nos S. bácsi, hogy megy az üzlet? Csak huncutkásan mosolyog.

— Már nem a régi.

S. egy város lakosságának a pazarlásaiból gazdagodott meg. Vásárolt házat, bankbetéttel rendelkezik szerényen él, előfizetésesen étkezik. Patyolatban mosat, házvezetőt tart, de szerényen öltözködik. Ha látod nem mondanád róla: ő a guberálók királya.

Igaz lehet a példabeszéd: „Minden munkából nyereség lesz, de az ajkaknak beszédéből csak szűkölködés.”

★

(IRMA-JELENSÉG) Irma, te szép, Irma, te drága! És Irmát, mely valóban drága, egy ország átkozza. Az építőipari Irmát — azt a fántázianevű tetőszigetelést, amelyet építőiparunk magyarított az amerikai Irmából, amelyhez a néven kívül valóban semmi köze.

— Legalább másfél évtizede átkoznak bennünket az Irma-tetőszieetelések miatt:—említi a világot járt ízes beszédű, tapasztalt építőipari szakember. — Ezt a minisztérium ajánlotta, mi építettük, adtuk -a lakóknak a kulcsot, s amikor a tetőn kizöldült az akác, az ecetfaerdő. rázták az öklüket, mi meg húztuk a nyakunkat, s azóta is tart az egymásra mutogatás.

„Magyarítása" azért nem sikerült, mert sem a kívánatos anyagminőséget, sem a megkövetelt kivitelezési gondosságot nem adták hozzá az építők. A hanyag vízzáró szigetelés időzített bombaként viselkedett: mivel takarta a felső hőszigetelő réteg, a hibát nem lehetett időben sem észlelni,, sem kijavítáni. (Népszabadság 1°87. április 9. számából) lav aztán a magvar Irma klímájában pompásan virultak a háztetőkön a bokrok, a fák.

Gondatlanságból elkövetett pazarlás országszerte. A kár milliárdokra rúg. Nyíregyházán más anyagokból, más technológiával 1874 forintba került a helyreállítás négyzetmétere.

— A pazarlások, oocséko- lások, trehánvságok miatt lassan szégvellnivalóVá válik a szakmánk. És ezekről nem a kőműves, az ács, az építőipari szakmunkás tehet, akiről olyan sok rosz- szat mutatott már a tv is, hogv szinte felforr az emberben a vér. Mert ez a munka az ég alatt ..folyik”. Itt nem lehet irodába bújni. ha meg akar inni a me- lós egy üveg sört. Ügy csinálunk, mint a strucc, mintha az irodákban nem innának csak vizet!

Építkeztünk Z.-ben. A főnök rosszul számolt, több cementet rendelt. Nem kellet. Bedöglött. Mit csináltunk volna vele?, Nem „nyelhettük” el, elnyelte a folyó. Csakhogy akkor még magas volt a vízállás. Mikor apadt, úgy emelkedtek

ki a mederből, mint a dombok. Elzavarták a főnököt.

— Említeni sem merem, mennyibe kerüli egy négyzetméter burkolás az intézményben, mert a rossz, hanyag munka miatt kétszer kellett megcsinálnunk. Fizették. Kinek a zsebéből, kinek a zsebére? Ki tudja, hogyan „nyeli" ezeket el a könyvelés? Vagy itt van a város egyik faramuci módon alkotott háza. Eszmei dicsőséget hozott a tervezőnek, de becsorog a lakókra a víz és szidják, mint a bokrot.. Ügy tudom, még most sem vették át az épületet. No aztán készült a vgros egyik reprezentatív háza. Legyen szép, különleges, a rendeltetéséhez méltó. Egye fene. Ennyit megengedhetünk magunknak itt Nyírországban is. De amikor megláttam a terven a pilléreket, azt hittem agyvérzést kapok. Nézem a költségét. Hű az anyját! És négyet kell építeni. Ott állt a rajzon. Először azt gondoltam tévedés. Kérdezem, s mondom minek ezek ide? Néz rám a tervező. „Minek a gallér a nyakán?" Nem 'azt válaszolta, igazam van, ez marhaság.

Megépítették.

★

(TUSKÓTEMETÖ) „A

szegénység közvetlen oka a nagy vagyon" — vallja La Bruére híres francia moralista.

Kivágták az erdőt, a tus- kókat kitermelték. Ké4-há- rom évig ott álltak a kiszedett tüskök hosszan az új, telepítésű erdő középvonalában. Finom, száraz, tüzelésre alkalmas, egykori szegény családok téli kincse. Ha az illetékesek nem látták, a környékbeliek néhányat elcipeltek. Egy-egy egész heti tűzrevalót pótolt.

Eltüntették.

— Mi történt a sok tus- ikóval?

— Eltemették. Hatalmas, hosszú „sírt” ástak részükre, s elföldelték. Fölötte most szép, tiszta, sima az erdő. Ilyen rendezett még soha nem volt.

★

CÜJÍT ÁSOK—TALÁLMÁNYOK) Nagy reformgondolkodó államférfiunk

Széchenyi István azt vallotta, hogy tőlünk függ minden, csak akarjunk. így van-e?

— Szinte már irritáló, bosszantó, milyen pazarlás tapasztalható a mi műszaki-szellemi alkotásainkkal. — mondja az illetékes SZMT-titkár, Halinda Tibor közgazdász. — Évente Szabolcs-Szatmárban másfél ezerre tehető az elfogadott újílások-találmányok száma. Ezeket a munkahelyeiken csak 80—90 százalékban vezetik be. Az arányt rontja. hogy az évente benyújtott 3 000— 3 500 újítás—találmány egy része a teljes vállalati érdektelenségbe fullad az alkalmazhatóság hiánya (feltételek) miatt. Ugyanakkor ezek a felbecsülhetetlen értékek másutt milliós megtakarításokat eredményezhetnének.

Országos pazarlás, hogy az elfogadott újítások 99(!) százaléka nem kerül a gyárkapun kívül, nem kerül be az ország műszaki megújulását segítő-szolgáló, a takarékosságot eredményező, a devizát óvó, az exportot növelő vérkeringésbe. S ez az értékek, a szellemi tőke legpazarlóbb módja. Két okból is. Egyrészt .mert egy már kitalált megoldást nem ismernek meg és nem alkalmaznak széles körben, párhuzamosan gondolkoznak vagy dolgoznak már meglévő újításokon, műszaki-szellemi alkotásokon, s ezzel szellemi energiát, anyagot, eszközöket, tőkét pazarolnak el.

— Dr. Szegedi János belgyógyász főorvos és Buscher László a vesebetegek részére egy, a betegek által is kezelhető eszközt fejlesztettek ki, amely importból származó dializáló oldatot takarít meg. Egy beteg évi kezelési költségének a megtakarítása 250 ezer forint! De ami a legfőbb: beteg emberek sokaságának könnyítene az életén, válna hasznára. Mégsem terjedt el az országban. Szabolcsban s tudomásunk szerint még néhány helyen alkalmazzák csupán. Nehezen találnék arra magyarázatot, hogy miért. Irigység? Bürokratizmus? Közöny? Nem tudom. Sok minden közrejátszik abban, hogy szinte belefáradnak a megszállott újítók, felalálók, amikor

egyik falat lebontják, s ott f emelkedik előttük a másik. Elfogy az erejűk a birkózásban. Ezt a göröngyös utat járja az Ibrányba való . Tóth Pál rotációs kapája is ...

— Óriási ^feszítéseket teszünk évr< l évre, hogy a szellemi éi keket hasznosítsuk. Már negyedik alkalommal rendeztünk Sóstón az újítók feltalálók műveiből kiállítást, bemutatót. Eredményét ecseteltem. Elszomorító? Bizonyosan.

★

(VÍZ JELENSÉG) — Az

OVH (Országos Vízügyi Hivatal) úgy állapítja meg a vállalat területére alkalmazandó vízdíjat, hogy figyelembe veszi víznyerési, beszerzési körülményeit, lehetőségért. Nálunk Szabolcsban csak lefúrunk, s felfakad a jó víz, nem úgy, mint Nógrádban vagy Borsodban. Ezért Szabolcsban 15,80 forint 1 köbméter szabvány minőségű ivóvíz. Ennyit kapunk érte az ipari üzemektől. Ha ipari víznek használják -j- 1,30 forint

pótdijat. S itt következik a „trükk". A lakosság ugyanezért a vízért köbméterenként 2—3,80 forintot fizet csak, ugyanis két 'kategória van. Nem tudok rá' magyarázatot adni miért. Ennyi. Fia egy új település most „belép", az OVH közli, hogy milyen áron kell a lakossági vizét számláznunk. S ez mostanában mindig 3,80 forint. És következik az újabb „trükk". Beszedjük a lakosságtól a 2—3,80 forintos vízdíjakat, melyet az állam „bácsi" fogyasztói ártámogatással 15,80 forintra kiegészít. így a ráfizetés köbméterenként 12 forinttól 13,80-ig terjed — magyarázza a Szabolcs-Szat- már megyei Víz- és Csa- tonamű Vállalat főmérnöke. Tóth Tibor.

Évente (tavaly) az ivóvíz állami árkiegészítése 183 milliót!) forint volt. És még így is 7 milliós vesztesége' volt a vállalatnak. A szennyvíz esetében hasonló a helyzet. Tavaly az állami támogatás ez esetben 42 millió forintot tett ki. Itt 8 millió veszteséggel számolt a vállalat.

— Hogyan lehetne a pazarlást csökkenteni?

— öntudatra hivatkozva- semmi esetre. Azzal nem, hogy felhívunk: zárják el a csapokat, ne mossák a kútnál a gépkocsikat, ne építsenek feleslegesen a kiskertbe öntözőrendszert stb. Ügy vélem csak a gazdasági szabályozással lehetséges a jelenlegi pazarlásnak elejét venni. Fizesse meg mindenki a vizet. Amennyibe kerül! A szennyvízzel együtt ez köbméterenként 25,60 forint. A közületek, vállalatok ezért takarékoskodnak.

— A vállalat nem kap dotációt, a lakosság helyett viszont fizet az állam — jegyzi meg az igazgató. —

S a lakosság kétszeresét fogyasztja, mint az ipar. És amíg nem fizetjük meg a víz árát, addig pazaroljuk. Nem is tudjuk felfogni az értékét. Mert van víz!

Ott kincs a víz, ahol nincs. És hány helysége van a hazának, ahol a nitrát os víz miatt minden cseppjét megbecsülik a beszerzett, megvásárolt ivóvíznek.

— Olyan faluban rettentő nehéz csecsemőt felnevelni, ahol niitrátos kutak vannak. Ilyen helyre a zacskósán szállított víznek az önköltsége köbméterenként 5 ezer(!) forint.

Víz-élet.

★

(VÉR) Az ízlésesen terített asztalnál szemben ültem az illetékes bank vezérigazgató-helyettesével. Stílusosan friss, finom, fűszerezett hagymás vért tálaltak. Ott gőzölgött az ínyencség előttünk a porcelántálakban. A vállalat igazgatója kínálta. A szép derék embert öröm volt nézni, amilyen eleganciával szedett és evett. S csak természetes: mi más is lett

volna a beszédtéma, ha nem a vér. A vendég dicsérte, áradozott róla. A vállalati igazgató meg „főzte" és „fűzte”.

Szóba került már minden: a vér összetétele, értékes anyagai, megmenthe- tősége, felhasználhatósága, de legfőképpen a pazarlása.

— Az egész ország érdeke, hogy mielőbb megmentsük az állati vérben lévő értékes fehérjéket. Egy részét hasznosítjuk azzal, hogy megetetjük a sertésekkel. de ez rettentő luxus. Naponta a nyíregyházi üzemünkben 7—8 ezer liter vért nyerünk. Tizede hasznosul! Jelentős mennyiség a szemétbe kerül, — magyarázza az igazgató.

Elemeire bontva „a vér használható takarmánynak, humán gyógyászati alapanyagnak, s porítják fehérjének, hiszen a legmagasabb fehérje értékekkel azonos. S étkezési célra! A vér litere 4 forint. Az országban egyedül a Szabolcsi Húsipar gyártja a fűszeres • vért, keresett termék. Kilója 18 forint. Másfél kilóból kiváló vacsora készülhet egy családnak.

— Az értékpusztulás, a pazarlás, a megmenthető- ség, s a gazdaságosság növelése vezetett bennünket, hogy meghívjuk a Fejlesztési Bank vezetőit: mentsük. ami menthető, s kérjem a segítségüket egy vér- feldolgozó üzem megépítéséhez — magyarázza a vállalat igazgatója.

Egész Kelet-Magyarorszá- gon nincs ilyen üzem!

— Egyről tudok a Dunántúlon is, Zalaegerszegen — mondja az igazgató.

— Hol tart az ügy?

— Nem feneklett meg. Jelenleg a vállalati elmaradottság felszámolásán és a rekonstrukció beüzemelésén dolgozunk. .De nem mondtunk le róla. Elké’szült az új vágóüzem tanulmányterve. Bízom ben- . ne, hogy Nyíregyházán megvalósul. Nem lesz olcsó, a beruházás 30—40 millióba •kerülne, de öt éven belül megtérülne, s olyan értékes vérfehérjéket nyerhetnénk humán gyógyászati célokra, amelyekkel jelentősen csökkenthetnénk tőkés importunkat.

Addig viszont minden évi késedelem a vállalatnak és a népgazdaságnak 5—10 millió pazarlásban mérhető.

★

Seneca, a híres római filozófus államférfi mondta: „ ... késő a takarékosság, amikor már fogytán van a vagyon.”

Farkas

Kálmán:

Pazarlásaink