Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)
1987-04-08 / 83. szám
8 Kelet-Magyarország 1987. április 8. Ülöröplabda Az ülőröplabda-bajnokság felső házában, az 1—6. helyért a Nyíregyházi Piremon I. a Szombathely és a Pécs csapatát egyaránt 3-0-ra, Egert 3-1-re verte. Mindhárom írjérkőzésen közepes teljesítményt nyújtott a nyírségi gápia. Az „alsóházban” a Nyíregyházi Piremon II. kétszer győzött, előbb a Vásá- rosnarhényt, majd a Miskolcot fektette két vállra, egyaránt 2-0-ra. A Vásárosna- mény még egy mérkőzést játszott, a Halasi II-től 2-0-ra kapott ki. Szombaton rangadóval folytatódott a legjobbak küzdelme. A Piremon I. a sokszoros magyar bajnok Halasy SC, illetve az elmúlt évi bronzérmes, Nagykanizsa ellen játszott. A tavalyi első két helyezett együttes csatáját a Halasy nyerte. Halasy—Piremon I. 3-2 (5, —2, 13, —12, 17). 95 perces csatában a Ke- kecs, Gál, Szabó, Lóka, Domokos, Laczkó összeállítású nyíregyházi gárda végig ■egyenrangú ellenfele volt a fővárosiaknak. A döntő játszma 30 percig tartott, amelynek végén a Halasy örülhetett. A Piremon I-ben ezen a találkozón mindenki jól játszott. A nyírségiek a Nagykanizsa ellen biztosan, 3-0 (9, 10, 13) arányban nyertek. Fekete Lajos-kézilabdatorna Újkígyós nyerte az első ízben rendezett emlékversenyt A nyíregyházi 9-es számú általános iskola elmúlt évben elhunyt testnevelője tiszteletére „Fekete Lajos országos kézi- labda-emléktornát” rendezett. Az örökösföldi iskola tornatermében színvonalas, jó mérkőzéseket láthattak a szurkolók. A résztvevők zöme a hazai általános iskolás korú korosztály élmezőnyét képviselte. A tornán végül szoros csatában az újkígyósi általános iskola csapata győzött. A vendéglátók, a 9-es iskola kézilabdázói a harmadik helyet szerezték meg. A tornán a következők kaptak különdíjakat: legjobb mezőny- játékos Kotorán Attila (Szeged), legjobb kapus Szacsvai Tamás (Szeged), legsportszerűbb csapat Túrkeve, a legjobb góllövő Mohácsi Árpád (Újkígyós) 43 góllal. Eredmények: áz 1. helyért: Újkígyós—Szeged 20:19, a 3. helyért: 9-es iskola—Veszprém 23:22, az 5. helyért Debrecen— Tiszavasvári, Kabay ált isk. 19:13, a 7. helyért: Túrkeve— Ózd 22:18. A kupát a győztesnek Fekete Lajosné adta át. Képünkön: a fináléban a sötét mezes szegedi játékos megállítja ellenfelét, de a meccset az újkígyósiak nyerték. Hírek — eredmények TOLLASLABDA felszabadulási országos verseny, Szolnok, férfi egyesben: 3: Kiss Csaba, női egyesben: 2. Vargáné Cserni Éva. Férfi páros: 1. Kiss Csaba és Pet- rovits Gábor (NYVSSC, BE- AC), női páros: 2. Gönczi, Losonczki, 3. Vargáné, Kovács Zs. (NYVSSC, SZOTE), vegyes páros: 3. Kiss Cs., Vargáné és Gönczi, Gebhardt (NYVSSC, HKFSE). AZ ÁPRILIS 4-E tiszteletére Kemecsén rendezett községi spartakiádon kétszázan indultak! Kispályás labdarúgásban a Tüzép vállalat csapata végzett az első helyen, asztaliteniszben Gergely Gyula (Tüzép) győzött. AZ ARANY ÜST nemzetközi úszóversenyen Szakács Csaba, az NYVSSC sportolója l:05,15-tel nyerte a 100 m pillangóúszást, míg 200 m vegyesen 2:26,06-tal második lett. Ezzel teljesítette az ifjúsági aranyjelvényes szintet. Taurus-győzelmek A másodosztályban a Nyíregyházi Taurus mindkét csapata hazai pályán mérkőzött, s mindkét gárda győzött. Női mérkőzés. Nyíregyházi Taurus—Szanki Olajbányász 6:2 (2314:2264). A szezon utolsó mérkőzésén a már NB I-be jutott vendégek ellen biztosan nyert a Taurus, de ez a győzelem is kevés volt ahhoz, hogy dobogón végezzen a nyíregyházi csapat. Pontszerzők: Szabó 402, Vargáné 394, Lakatos 391, Ki- szely 386. Férfitalálkoző. Nyíregyházi Taurus—Egri Spartacus 6:2 (2575:2429). Győzelmével tovább növelte előnyét a táblázaton a Taurus. Három fordulóval a befejezés előtt (a nyíregyháziaknak van még egy elmaradt találkozója) a nyírségi gárda már 8 ponttal vezet a bajnokságban. Pontszerzők: Búzás 464, Szlovenszki 456, Hankószki 440. Mártonfalvy 425. Kosárlabda Már bajnok a TK! A másodosztály Keleti csoportjában a nőknél a bajnoki címet a Nyíregyházi Tanárképző szerezte meg a Szegedi Tanárképző előtt. Ez a két csapat jutott a másik két csoport első és második helyezettjeivel a hatos döntőbe. ahonnan az első három jut az NB I-be. A hét végén a Nyíregyházi Vízügy kivételével valamennyi szabolcsi együttes nyert. Női mérkőzések: Nyíregyházi Tanárképző—Szolnoki MÁV MTE Ahol már cselekedtek a sportért DSK a „hatosában Gyorsan felismerték az iskolai sport átformálásának szükségességét a Nyíregyházi 6-os számú Általános Iskolában, s a városban elsők között éltek a diák- sportkör létrehozásának lehetőségével. — Az volt a célunk — mondja Haraszti Béláné ■testnevelő —, hogy a testnevelés tagozatos gyerekek mellé, a „sima” osztályokba járó tanulókban is felkeltsük a rendszeres testmozgás igényét, s a legtehetségesebbeket próbáljuk megnyerni a versenysportnak. — Hozott-e változást a DSK az iskola sportéletében? — Feltétlenül, s nem csupán papíron. Erre az a garancia, hogy a gyerekek saját elhatározásból, szinte egymást csalogatva jöttek közénk. Javaslataikat is figyelembe véve egyelőre 5 szakcsoportot hoztunk létre: általános labdajáték, ■természetjárás, tájfutás, kosárlabda, atlétika. — Közülük melyek a legkedveltebbek? — Talán a kosárlabdát és a természetjárást lehetne kiemelni. Ez utóbbi a szülők körében is népszerű, akik közül többen részt vettek a március 22-én Lillafüredre és a 29-én Zemplénbe szervezett túránkon. Ők patronáló tagjai a DSK-nak. — Terveik? — Még több figyelmet kívánunk fordítani a mozgósításra és vonzó programokat kínálva szeretnénk újabb híveket szerezni a testmozgásnak. Ezenkívül egyes népszerűbb sportágban (karate, tenisz) tanfolyamokat szervezve egy kis bevételhez is szeretnénk jutni. — Van-e kapcsolat más dió ksportkörrel ? — Ezen a téren is bőven van még tennivaló, de nem csak nekünk. Az előrelépés érdekében egyre nagyobb szükség lenne a megyében, ■a városban lévő DSK-k tevékenységének összehangolására. így mód lenne a tapasztalatcserére és bátorítást adhatnánk a sportkör alapításának gondolatával foglalkozó közösségeknek. Itt tehát már megtették az első lépéseket a rendszeres sportolásért, az „egészséges gyermekekért”. Gonda Lajos 79:56 (43:21). Eíső félideji előnyét megtartva magabiztosan nyert a ..téká”. Ld.: Névtelen 15, Homoki 13, Molnár 12, Vízi 11. Csermely és Szabó 10—10. Nyíregyházi Mezőgazdasági—Török- szentmiklós 107:63 (51:21). A hazai csapat felgyorsította a játékot. ezzel a vendégek nem tudtak lépést tartani. Ld.: Jeszensz- ki 31, Maleczki 22, Szerdahelyl- né és Béréi 17—17. jók: Jeszensz- ki, Maleczki, Szerdahelyiné, Markovics. Férfi találkozók: Nyíregyházi Mezőgazdasági—Mezöberény 82:61 (31:27). A főiskolás fiúk a második félidőben jó teljesitmény- nyel győzték le ellenfelüket. Ld.: Kiss 32. Jávorszki 25. Szerdahelyi 12. Jók: Kiss, Kató, Jávorszki. Szolnoki Vendéglátóipari—Nyíregyházi Tanárképző 52:98 (36:53). Már az első félidőben eldőlt a mérkőzés sorsa a vendégek javára. Ld.: Zomborszki 32, kovács 21, Fejes 18, Sándorfi 10. Jók: Zomborszki, Fejes, Kovács, Sándorfi. Nyíregyházi Tanárkéo- ző—Kiskunfélegyháza 88056 (48:38). Ennyivel jobbak voltak a hazaiak. Ld.: Zomborszki 31. Kovács 15, Máthé 12. Sándorfi 10. Jók: Zomborszki, Sándorfi. Nagykálló—Békéscsaba 71:67 (35:35). A kállóiak saját maguk számára tették szorossá a mérkőzést. Ld.: Juhász 33, Kovács 23. Jók: Juhász (a mezőny legjobbja). Kovács. Szarvas—Nyíregyházi Vízügy 65:64 (30:26, 57:57) A jó teljesítményt nyújtó Vízügy hosszabbításban balszerencsés vereséget szenvedett. Ld.: Páll 22, Hegedűs 19. Jók: Páll, Hegedűs, Angyal. Értesítés A Szabolcs-Szatmár megyei Sakkszövetség elnöksége értesíti a sportág versenybíróit, hogy részükre április 11-én, szombaton 9 órától a szövetség helyiségében (Mártírok tere 9. VIII. em.) továbbképzést tart, amelynek vezetője Verőczi Béla, a Magyar Sakkszövetség versenybírói bizottságának vezetője. II KeletMagyarország * Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: őr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest. V.. József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza. Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. Sportszerűbb légkör a pályákon Ülésezett az MLSZ elnöksége Kedden délután a Budapest Kongresszusi Központban ülésezett az MLSZ elnöksége. Ezt követően Somogyi Jenő elnök adott tájékoztatást a sajtó képviselőinek a legfőbb napirendi pontokról. Elöljáróban elmondta, egy ideje jobb, sportszerűbb hangulat uralkodik a pályákon, s a megtett szigorú intézkedések nyomán a nézőtéren is tapasztalható ez. Ami a látogatottságot illeti, a tv-közvetítések és -összefoglalók ellenére az NB I-es bajnoki találkozók eddigi tavaszi nézőszáma 34 ezerrel meghaladja a tavalyit. Verebes József fegyelmi ügyével kapcsolatban az volt a véleménye, hogy abból a vártnál nagyobb ,,ügy” lett, de leszögezte: a jövőben is hasonló szigorral járnak el a sportszerűség ellen vétő edzőkkel szemben. A játékvezetés színvonaláról szólva megállapította, hogy bár a bírók is tévedhetnek, ennek is van határa. A jövőben fokozottabban kívánnak gondoskodni azokról a neves élvonalbeli labdarúgókról, akik az aktív pályafutásuk befejezése után esetleg elhelyezkedési nehézségekkel küzdenek. Az elnökségi ülésen élénk vita alakult ki arról, hogy kétcsoportos legyen-e az NB II. A vidéki egyesületek emellett vannak, az elnökség május 5-i ülésén dönt erről. Módosították a június 30-ig érvényes fegyelmi szabályzatot. Ennek értelmében a sportszerűség ellen kirívóan vétő csapatoktól megvonhatják a pályaválasztói jogot, sőt, a bajnokságból, vagy a kupából való kizárás sem elképzelhetetlen. Az új fegyelmi szabályzat egyébként július elsejétől lép érvénybe. Azokban az ügyekben, amikor játékvezető vagy edző fegyelmi vétségét tárgyalják, háromtagú bizottságot hívnak ösz- sze. Kikötés, hogy ennek egyik tagja játékvezető vagy edző legyen. Súlyemelés Új minősítések Krakomperger László I. osztályú, Tar Zsolt aranyjelvényes szyitet ért el az idei kiválasztó és minősítő súlyemelő viadal 2. fordulóján. A versenyen, amelyet az NYVSSC súlyemelő szakosztálya a Tiszavasvári úti csarnokban rendezett, a megyéből a tiszavasváriak, a kis- várdaiak, a nagykállóiak és a nyíregyháziak küzdöttek. Kár, hogy Nyírbátor és Fehérgyarmat súlyemelői távol maradtak a viadaltól. A verseny győztesei. Úttörők: Mezei Sándor (Tiszavasvári). Fontos László, Kovács Krisztián (mindkettő NYVSSC). Pethö István (ICisvárda), Mosolygó Sándor, Mosolygó Szabolcs, Gra- holy Zsolt, Veres András és Kc- czán János (mind Nagykálló). Serdülők: Fedor Csaba, Vasas Csaba, Székely László (mind Kisvárda), Timándi Csaba (Nagykálló), Gyurina Tamás, Balogh Sándor (mind (NYVSSC). Ifjúságiak: Mikitkó János. Elek Mihály, Suller Ferenc (mind Tiszavasvári), Tar Zsolt (NYVSSC). Junior ,,A”: Simon Mihály (Kisvárda). Málik Tibor (Nagykálló). Junior ,.B” Horváth Béla (Nagykálló), Béri István (NYVSSC). Felnőttek, 67,5 kg: Krakomperger László (NYVSSC) 275 kg, 82,5 kg: Ma kai István (NYVSSC) 270 kg, 90 kg: Kassai László (NYVSSC) 295 kg. TOTÓ 15. HÉT 1. Bp. Honvéd—-Vasas l x 2. Ü. Dózsa—Ferencváros I 2 3. Kaiserslautern—Leverk. x 4. Mönchengl.—Bayern M. 12 5. Düsseldorf—VfB Stuttgart 1 6. Oberhausen—St. Pauli x 7. Solingen—Aachen 1 8. Ascoli—Sampdoria x 2 9. Avellino—Intern. x 1 10. Juventus—Roma x 1 11. Verona—Napoli x 12. Bologna—Cremonese 1 13. Lazio—Cesena 1 Pótmérkőzések 14. Genoa—Messina 1 15. Cagliari—Bari 1 16. Taranto—Modena x A három szövetkezeti ágazat és a KPVDSZ által Nyíregyházán rendezett hagyományos felszabadulási erdei futóversenyen, különböző korosztályokban vetélkedtek a résztvevők. Képünk az iskolások rajtját örökítette meg. (Jávor László felvétele) Belépőjegyek a Centrumból! MÄJUS 16—17-én hungarocamion-verseny A HUNGARORING-PÄLYÄN. A jegyek ára: 160 forint állóhely, egyszeri belépésre jogosít. 250 forint ülőhely, egyszeri belépésre jogosít. MTK-VM TAGSÄG1 BELÉPŐ: 1987. évi valamennyi sportrendezvényre, ,a Hungária körúti stadionba. Jegy ára: 1990 forint, állóhely. MINDKÉT JEGYET, illetve belépőt áruházunk emeleti Lakástextil osztályán LEHET MEGVÁSÁROLNI. (813) jKI M i SPORT A —