Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-06 / 81. szám

1987. április 6. Kelet-Magyarország 7 SaboHis klubtársai, szovjet bajnokok Kaunasi karatékák Nyíregyházán A téma nemcsak az utcán he­ver. néhanapján olyan mint a sültgalamb! — Jó egy hete a szerkesztőségben keresett fel Normantas Paulius, az évek óta Nyíregyházán élő litván fotó­művész. Két litván karatés ba­rátja jön Bódi Istvánhoz Nyír­egyházára, érdekei a dolog? — kérdi, majd mintegy csalogató­ként hozzáteszi, hogy szovjet bajnokokról van szó. Erre csak igennel lehet válaszolni. A megbeszélt találkozóra meg is jönnek mindhárman. Szép szál legények, olyan északi tí- púsúak. Mivel nem kifejezetten erősségem litván nyelven társa­logni, ők pedig ugyanilyen szin­ten beszélik a magyart. Nor­mantas vállalja a tolmács szere­pét. Előbb bemutatja a vendége­ket. A magasabb, jó százkilencve­nes Romas Vitkauskai huszon­nyolc éves, kutatómérnök. Nya­ranta mint hegyivezető járja a Kaukázust, a Pamírt. Mellesleg kétszer volt bronzérmes a szov­jet karatebájnokságon. A szőke Remigijus Kaminkas előbb ma­gas szinten asztaliteniszezett, majd birkózott, ezt követően kö­tött ki a karaténál. Kétszer volt ezüstérmes, egyszer pedig szov­jet bajnok. Jelenleg karateedző. Mindketten egy klubban, a ko­sárlabda-szurkolók által közis­mert Zalgiris Kaunasban sportol­nak. Klubtársuk az Európa leg­jobb kosarasának tartott Sabo- nis. A nemrég Budapesten ren­dezett II. IBUSZ Karate Világ­kupáról beszélgetünk. A litván fiúk szerettek volna indulni a versenyen, ám kissé későn, a verseny előtti napon próbáltak jelentkezni. így természetesen csak a nézőtérről szemlélhették a küzdelmet. Dicsérik a rende­zést, a színvonalat. Nagy élményt jelentett számukra. Aztán a szov­jet karatéra terelődik a szó. — Jó tizenöt éve, a Moszkvá­ban tanuló litván egyetemisták külföldi hallgatóktól ismerték meg a karatét — kezdi Romas — aztán elvitték szőkébb hazájuk­ba. Majd 1979-ben megalakult a hivatalos szovjet szövetség is. Ekkor például Kaunasban leg­alább háromezren jártak rend­szeresen edzésre. — Sajnos, a szövetség 1984-ben megszűnt — veszi át a szót Re­migijus. — Klubunkban jelenleg mintegy harmincán edzenek rendszeresen. Ami biztató: úgy hallottuk, újjáalakul a szövetség. Amíg volt szövetség, volt hi­vatalos bajnokság. Vendégeink nyúlfarknyi életrajzábóa is kide­rült, a litvánok jól szerepeltek a bajnokságokon. Ez nem lehet véletlen, hiszen egy másik távol­keleti küzdősportban, a csel­gáncsban nagyon jók. A magyarok a karate vala­mennyi sportirányzatában az európai élmezőnyhöz tartoz­nak. Ennek megfelelő szintű a háttér is: szövetség, edzőtáborok, minősítési rendszer . . . Ezért volt [furcsa, mikor elmondták: a Szovjetunióban nincsenek minő­sítési fokozatok, egy bajnoksá­gon indultak a különböző szak­ágak képviselői, nincs megfelelő szakirodalom ... A többi sport­ág világszínonalához képest, szaknyelven szólva, „gyermekgi- ben” (karateöltözék) járnak, ba­rátaink. Beszélgetés közben meg­érkezik Pódi István, kétdanos EB-ezüstérmesünk. Rövidre fo gott a programegyeztetés, hiszen a litvánok Nyíregyházából is szerettek volna látni valamit. Este újabb találkozó, ezúttal a nyíregyházi kyósok edzőtermé­ben, a Tavasz utcai dojo- ban. Itt Romasék testközelből is­merhették meg a mieink techni­káját. A nyíregyháziak pedig az ő kemény ütéseiket. — Fizikailag nagyon jó adott- ságúak, azonban a technikájukon és gyorsaságúban van még csi- szolnivaló, summázta véleményét a vendégekről Bódr István. A kaunasiak; szerint István kevésbé tette őket próbára, in­kább csak figyelte őket. (Ez ért­hető, hiszen pár hét múlva EB-n indul Bódi, kár lett volna koc­káztatnia egy esetleges sérü lést.) Az edzőteremtől, a hangu­lattól el voltak ragadtatva. Úgy vélik, a magyarok karatéjában Bemutató a Tavasz utcai dojo- ban. A fekete öves Bódi egy ütést mulat Remigijusnak, Romas a háttérből figyeli. (Farkas Z.) sokkal inkább benne van a fi­lozófia. Az övék sportosabb, élet­szerűbb. Aztán kérték Bódit, ad­jon tanácsokat, javítsa hibáikat. A házigazda pedig mutatott, ma­gyarázott: mi a rossz, mit ho­gyan gyakoroljanak. Igencsak elszaladt az idő. Mi­kor eLköszönök,. Normantas ép­pen azt fordítja: Szívesen látják a nyíregyházi karatékákat Kau- nusban. Mán László Fórián Éva nyomában Reményt keltő körök MHSZ-sportlőtér. A kerítésen kívülről nézve kevés jele annak, hogy odabenn „dolgoznának” a Nyíregyházi Építők Városi Lö­vészklub versenyzői. Eddig szo­katlan csend uralkodott a kör­nyéken, de most már hallani egy-egy fegyver dörrenését. Az itteni sportlövők évek óta az MHSZ-klubok országos élmező­nyében vannak. — A hosszú tél, a mostoha idő­járás valósággal rátelepedett a lőtérre — mondja Sára Gyula klubtitkár —, aki néhány fiatal társaságában az udvar csinosí­tását végezte. — A jó idő beáll­tával már ismét a szokott kerék­vágásba terelődik az élet. A lőállásbán fiatal lány, Mo­nostori Judit edzéshez készül. A lövészek megszokott nyugalmá­val rakja ki fegyverét, elhelyezi a távcsövet, majd hosszasan cél­ra tart. — Az elkövetkező időszak ese­ményeire készülök — újságolja a versenyző —, szeretném megjaví­tani eddigi legjobb eredménye­met, ami a légpuska összetett­ben 569, fekvőben 590 kör. Később, a gyakorlás eredmé­nye bizonyítja az előzetes vára­kozást, mert öt lövés után csupa tízes találat volt látható Jutka lőlapján. Nagy a sürgés-forgás a téliesí­tett teremben. Két csoport gya­korol más-más fegyverekkel. Először a légpuskások edzőjét, Salánki Imrét kérdeztük: — A tízfőnyi serdülőcsoport tagjai a helyes beállást, a puska­fogást gyakorolják — tájékoztat a 10—12 éves emberpalánták mun­kájáról. — A hét végén már szakköri versenyen indulnak a fiatalok, különösen Fignár Ág­nestől és Kosa Tibortól várok jó eredményt. — Ez egy érintő tízes — mu­tatja ló-lapját társának az egyik fiú, aki szépen, szabályosan cé­loz, edzője Jármezei Tamás is elégedett vele. — Negyven-ötven lövés a mai fejadag — magyarázza a fiatal edző, közben persze a célratar- tást is gyakorolni kell. A bázis, az MHSZ országos központ kategorizálta a klubo­Az ÉVLK egyik reprezentánsa Monostori Judit. (Fotó: Császár Cs.) kát. a nyírségiek az előkelő A- kategóriájú minősítéssel rendel­keznek. A klub mintegy száz versenyzője között többen értek el jó eredményeket, ez biztató az idei versenyek előtt. A skeet- lövő Szilágyi Lajos most kapott meghívást a brnói Nagydíjra, társa, Molnár Gábor szintén re­mek eredményekkel büszkélked­het. Ott van a pisztolyos Csen­ged Tamás és László Mariann, ez utóbbi kategóriájában tavaly nyert MHSZ országos bajnoksá­got. A puskások — Barna Zol­tán, Monostori Judit, Hollik Zsolt — az idén nagyot léphetnek elő­re. Az ÉVLK állandóan adott válo­gatottakat, a különböző országos MHSZ-versenyekre. Az egykori és a mai hírességek portréi ma is ott díszelegnek a klubterem­ben. Ha létesítményekről esik szó, akkor általában a stadion mögötti centrumra gondol az ember. Pedig aki már egyszer is eljutott £ kabalási skeetlőtérre, az ritka élmény részese lesz. A versenyzők itt lövik darabokra a repülő „galambot”, azaz a frá­nya korongot. Minden esélyük megvan, hogy ez a versenyág a jövőben még eredményesebb le­gyen. — Milyen a technikai felsze­reltség? — kérdezem Sára Gyu­lát. — A fegyverállomány — amely egyébként világszínvonalú sport­eszköz —, sajnos, elöregedett. Az ötvenméteres lőlapcserélő gépek is rendelkezésre állnak, de csak edzéseken használjuk, folyama­tos működtetésük, műszaki-tech­nikai akadályokba ütközik. A huszonöt méteres pályán négy darab gép segíti a versenyzők dolgát. Nyíregyházán sokat tesznek a jövő versenyzőinek biztosításáért. A fiatalok részére ezért rendez­nek versenyeket. Ilyen a „Skriba Zoltán” 6 fordulós Szakkör Ku­pa-sorozat, valamint azok a házi versenyek, ahol fiatalok serege vetélkedhet. Korszerű eszközök­kel választják ki a jövő Fórián Éváit. Kovács György Ha megszólal a gong... A piros sarokban győz: Kornos (KSE) Gong! Hatalmas ütésváltá­sokkal kezdődött a harmadik menet. A fehér mezes ver­senyző ügyesen elhajol egy balegyenes elől, majd megso­rozza ellenfelét. Többet üt és tisztábbakat. Meggyőzően jobb, mint a fejvédős ököl­vívó. Már mindketten fárad­tak, amikor a szorító sarká­ból felhangzik: Finis... Még egy utolsó hajrá, záporoznak az ütések, majd gong. A mér­kőzésvezető eredményt hir­det: Győz a piros sarokban Kormos Bertalan, Kisvárdai SE. Az elmúlt esztendőben sok­szor okozott hasonlóan kelle­mes meglepetést a kisvárdai fiú. Méltó ellenfele volt a legjobbaknak is. Tavaly az országos felnőtt bajsokságon a döntőbe jutásért éppen Vá- radi Jánossal mérkőzött és kikapott tőle. Ebben semmi szégyellnivaló nincs, hiszen a súlycsoport világklasszisá­ról van szó. A húszesztendős fiatalem­ber Kisvárdán ismerkedett meg a sportággal, nyolc éve lépett először kötelek közé. Bajnoki bronzot szerzett a serdülő korosztályban, ké­sőbb az ifjúsági válogatottba is meghívták. Többször sze­repelt címeres mezben. Az utóbbi időben több egyesület is megkereste Kovács László és Varga Áron tanítványát: az NYVSSC, Honvéd, Tata­bánya és a Dózsa. A kecseg­tető ajánlatok ellenére úgy döntött: marad Kisvárdán. — Valóban voltak ajánla­tok neves kluboktól — kezd­te rövid indoklását Kormos Bertalan. — Mégis nemet mondtam, mert javultak a feltételek a szakosztálynál, és voltak olyan személyes dol­gaim, amelyek egyértelmű­en a maradás mellett döntöt­tek. Itt. a családom, munka­helyem és egyébként is, sze­retek Kisvárdán élni. — Hamarosan újra OB- döntőt rendeznek. — Igen, április 16—19. kö­zött Budapesten lesz az or­szágos bajnokság döntője. Heti nyolc edzéssel készülök a versenyre. Szeretném meg­ismételni a tavalyi éremszer­zést. — Milyen eséllyel indul? — Mint mindig, most is nagy szerepe lesz a szeren­csének. Ha az első forduló- bn elkerülöm Váradit, akkor van reményem a dobogóra jutni. A döntő többi résztve­vője közül majd mindenkivel mérkőztem már, és le is győztem őket. — Az egyre sorvadó sza­bolcsi ökölvívás utolsó mo­hikánja a felnőtteknél. Ad ez valami pluszt a versenyre? — Ügy érzem, ez mégin- kább erőt ad, hiszen megyén­ket egyedül képviselem. Ez tulajdonképpen egyfajta kö­telesség és jó érzés. Minden tőlem telhetőt megteszek a sikerért. Mán László A táj(futás) szerelmese — Szerelem a tájfutást, nem látja senki, hogy futok. Vavrik Andrea, a Mezőgazdasá­gi Főiskola ifjúsági aranyjelvé­nyes sportolója még csak 15 éves. A Vasvári Pál gimnázium elsős tanulója. Korábban tornász szeretett volna lenni, de a tájfu­tás mellett döntött. Edzője Ma­rina György. Andrea tavaly második lett az újonc ranglistán, megnyerte az úttörő-olimpiát, értékes helye­zéseket szerzett a különböző versenyeken. Fiatal kora ellené­re ifjúsági országos váltóbaj­nokságon kétszer állhatott a do­bogó tetején, és serdülőcsapattal országos bajnok. A címeres mezt először 1985-ben, Ausztriában viselte. Nehéz szóra bírni a barna ha­jú kislányt. Azért annyit el­mond: nagyon szeret sportolni és mindent megtesz, hogy jó ver­senyző váljon belőle. Edzője, Ma­rina György ekképp vélekedik róla: „Edzésmunkája, a sportág­hoz való hozzáállása kiváló. So­hasem hiányzik, minden felada­tot maximális intenzitással tel­jesít.” Amikor céljairól, a jövőről faggatom, félénken elpirul. Any- nyit árul el csak, hogy jobban szeretne szerepelni, mint az el­múlt esztendőben. (száraz) „Sportoltam, mert szerettem...” Dr. Dolinav Vladimir íratlan naplójából „Akkoriban egyszerűen divat volt a sport, de szinte az egyetlen szórakozás is. Ha rá­értünk, elmentünk edzeni, ha nem, akkor sem tett szemrehá­nyást senki. Hasonlóan a töb­biekhez azért sportoltam, mert szerettem, és nem azért, hogy akár két forintot is kap­jak érte.” Egy nyugdíjas szakorvos, Dolinay Vladimir szavai ezek, aki Ungvár és Debrecen után Nyíregyházán állapodott meg. A fiatal szigorló 1946-ban a debreceni orvosi egyetemen szerzett elméleti ismereteken kívül egy ajánlólevéllel érke­zett a megyeszékhelyre, mely szerint elfogadható focikapus. A szakma miatt viszont szóba sem jöhetett, hogy az alorvos minden délután röpködjön a háló előtt. Annál inkább megtetszett a röplabda, amelyhez elég egy kis terület, egy háló és egy labda. Előbb a kórház ud­varán alakították ki a rö- pis pályát, majd az akkor indult Építők sportegyesületé­ben ütötték a labdát. A szabá­lyokkal tisztábah volt min­denki, a labdaérintésekkel már kevésbé. A játékosok — Csapó, Torma, Takács, Góczi. Dorogi, Erdei, Dolinay — egymást ta- nítgatták a röplabdázás forté­lyaira. „A Széchenyi utcai pályán sokszor tornacipő és felszerelés sem volt, de a legfontosabb kellék, a labda, az mindig elő­került. Az edzés általában ab­ból állt, hogy játszottunk egymás ellen.” A csapattal a bajnokságban és a tornák alkalmával szinte az egész országot bejárta, ami akkoriban óriási élmény volt. Békéscsabán például már is­merősként üdvözölték őket és baráti hangon viccelődtek ve­lük: hogy lehetnek ezek épí­tők, hisz mind olyan cingár. Egyedül azon a vaskosabban (Dolinay) látszik, hogy szak­1964-ben egy öregfiúk találkozón. Balról jobbra: Góczi Árpád, Dolinay Vladimir, Papp József, Csicska István, Csapó László, Se­res István, Iváncsó József. mabeli, biztos vasbetonszerelő. Mikor megtudta a bekiabáló, hogy orvos és a többiek dol­goznak az Építőknél, leesett az álla. Az ötvenes évek elején egyik napról a másikra elmaradt a röplabda a hivatása mellől. Ki­nevezték a kórház bőrgyógyá­szatára megbízott főorvosnak, majd 1956-tól 1982-ig a megyei bőr- és nemibeteggondozó in­tézet vezetőjévé. A sport le­szűkült egy-egy délutáni röpi- csatára. amikor hárman küz­döttek hat ellen, hogy legalább kiegyenlített legyen a csata, de a társai egyre jobban elma­radtak. Néha, amikor összeta­lálkozott egykori csapattársai­val. megbeszélték, hogy össze­hoznak egy öregfiúk—fiatalok meccset, amely mindig közön­ségsikert aratott a stadion süllyesztett pályáján. Ezek is ritka alkalmak voltak. Valami újat keresett, ami egyszerre sport, kikapcsolódás, időtöltés,. szórakozás — és ez a pecázás lett. „Én nem azért ülök a víz­parton, hogy minél több ha­lat fogjak, hanem azért, hogy pecázzak. Jól elszórakozunk a hallal, hogy bekapja a horgot, vagy nem. Ez is mutatja: a pecázás a csendes őrültek sportja. Külön élvezet, amikor „emblémás” horgásszal talál­kozom. Az ilyen mutatja, hogy mekkora halakat fogott, ami­nem a fele sem igaz.” Hatvanöt évesen is illik rá a csabai „jelző”. Haja egyre jobban gyérül, de mozgásán nem látszik a kor. Derűsen meséli nyugdíjas hétköznap­jait. Kertészkedik, rendbe rak­ja a horgászbotokat, bevásá­rol. főz. Mindezek egy fix ponthoz igazodnak: a tévé sportműsoraihoz. A pecázáson kívül ez hozza közel az egyko­ri nagy csaták emlékét. Máthé Csaba A . 1 M SPORT

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents