Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-18 / 92. szám

Korunk rettegett réme, a rák gyógyításá­ra, kutatására adta a fejét dr. Juhász Lajos megyei onkológus főorvos. Győrieteken szü­letett, Mátészalkán érettségizett, a debrece­ni orvostudományi egyetemen szerzett dip­lomát. Nyolc évet töltött a női klinikán, majd visszatért szőkébb hazájába. Ö volt ■nálunk az első, aki szabolcsi betegek adata­ira támaszkodva készítette el és védte meg kandidátusi értekezését á gyomor- és emlő­rákok előfordulásáról, a kockázati tényezők­ről és a rákelőzö állapotokról. Lokálpatrióta, aki a tudományos kutatás kedvéért a nagy­világot hozta a dolgozószobájába, mert kép­telen lett volna a megyéből elköltözni. Így idejárnak tudományos tanácskozásra az ország rákkutatói és klinikusai. Két hete adott otthont Nyíregyháza a rákelőzö elvál­tozásokkal foglalkozó, fél országra kiterjedő vándorgyűlésnek. Angol nyelvű könyvek tucatjai érkeznek Juhász főorvos címére. Ezekből naprakész információkat kap, a vi­lágon melyik kutató mivel foglalkozik, me­lyik intézet mire szakosodott. Szólnak ezek a közlemények az alkalmazott gyógymódról, a kipróbált szerekről és azok hatásáról. Ezek a nemzetközi kiadványok tartalmazzák a nyíregyházi kutatások, vizsgálatok cím­jegyzékét is. Hat megyei témát tart számon ez a kötet, egyebek közt a gyomorrák elő­fordulásával, a jóindulatú emlődaganatok­kal, az ivóvíz nitrátszintje, egyes nyomele­mek és a gyomorrák közti összefüggéssel foglalkoznak most intenzíven nálunk. Mondom, foglalkoznak, holott ez így nem igaz. Szabolcs-Szatmár az egyedüli megye az országban, ahol 600 ezer lakosra egyetlen onkológus jut! Néhány asszisztenssel éppen 24 esztendeje tölti be Juhász főorvos ezt a posztot. Pedig több tényező is indokolná az orvosok számának növelését. Az emlő- és a tüdődaganatok a nőknél, a <1 ülmirigyrák a férfiaknál egyre gyakoribb. Ugyanakkor az emlőrákosok körében a megyében jobb a túlélési arány, mint az országos átlag! — Széles körű programot kezdeményez­tünk 1967-ben, hogy minél több, potenciáli­san veszélyeztetett nőt még a rákelőző álla­potban megismerjünk és kezeljünk — hal­lottuk dr. Juhász Lajostól. — Onkológiai tanácskozórendszert alakítottunk ki, amely­nek során öt megyei szakfőorvosból álló bi­zottság előtt jelennek meg az ide beutalt asszonyok. Tavaly 550 esetben hozott dön­tést a testület. Soha még annyi áldozatot nem hoztak az eredmények javításáért, mint a rák eseté­ben. Minden kis lépés, új eljárás, műszer vagy gyógyszer hosszas kutatás után alkal­mazható a gyakorlatban. Nagyszerű rész­eredmények születtek már a világon — ezt támasztották alá a Budapesten megtartott rák-világkongresszuson a múlt év nyarán — de ezeket az eredményeket jószerivel alig ismerik az emberek. — Sajnos, csak a az onkológus főorvos- halállal végződött esetekben tudja meg a család, az ismerősök, milyen természetű is volt a betegség. Gyógyult rákosokról nem szólnak a híradások, pedig ők lennének az igazi propagandistái a gyógyítás sikerének! A felismert rákos betegek közel fele életben marad és évente fél százalékkal nő ez az arány. Természetesen az egyes rákbetegsé­gek igen különbözően alakulnak. Üj techni­kai eljárások, a gyógyító lézer alkalmazása, hatékonyabb gyógyszerek javítják az ered­ményeket. Juhász főorvos soha nem elvontan kutat­ta, gyógyította ezt a betegséget. Mindig azt nézte, a megyében előfordult újabb rákos eseteket mi idézhette elő? Így jött rá, hogy az ivóvíz nitráttartalma és a gyomorrák kö­zött összefüggés lehetséges. Ahol vezetékes vizet fogyaszt a lakosság, kevesebb a gyo­morrák, mint ott, ahol ásott kútból isszák a vizet. Ezeket az adatokat a megyei KÖJÁL- lal értékelték. Ilyen irányú kutatásait nem­zetközi szinten is elismerték: a főorvos 1971-től tagja az Egészségügyi Világszerve­zet által irányított tokiói „gyomorrák együttműködő központ” 15 tagú nemzetközi tanácsának. 1973-ban kezdték el a ráknyil­vántartást, amely rendkívül részletes tájé­koztatást ad a betegségről. E nemzetközi szintű adatgyűjtést világstatisztikákhoz is felhasználják. Juhász főorvos dolgozik a KGST gyomorrák-bizottságában is. Most a Magyar Tudományos Akadémia segítsé­gével angol nyelven ír könyvet eddigi kuta­tásairól, a megyei eredményekről. A WHO-kutató ösztöndíjával Juhász fő­orvos nyolchónapos tanulmányúton járt a világhírű Harward és Hopkins egyetemen és a tokiói rákkutató központban. Újabb módszerekkel ismerkedett és további infor­mációkat gyűjtött hivatása főcéljához, a gyomorrák kutatásához. A tudományosan igazolt megyei ténye­ket a szakirodalmi adatokkal vetette össze. Rájött, hogy a talaj magas magnézium- és cinktartalma esetén is több gyomorrákos beteget találnak. Napi kapcsolat alakult ki a növényvédő állomással és ők igazolták, hogy a folyók, vizek mentén, az agyagos és vályogos talajú községekben több gyomorrá­kos eset fordul elő. Együttműködnek a kór­ház kórszövettani osztályával az említett betegcsoport szövettani típusának meghatá­rozásában. Végül az angol országos köz­egészségügyi intézettel jött létre szoros műnk ak apcsola t. — A rák eredményes gyógyításában első a megelőzés. Van egy elsődleges megelőzés, amelynek során a környezeti rákkeltő té­nyezőket kell kiiktatni az életünkből. Csök­kenteni kell a fizikai és a vegyi anyagok hatását, az alkoholfogyasztást, a dohányzást, a kávéivást és táplálkozzunk korszerűbben. A másodlagos megelőzés pedig a rákelőző elváltozások felismerésére irányul. Ez az időszak akár tíz évig is eltarthat. Ha ebben ■a szakaszban ismerjük fel a bajt, sokkal eredményesebben kezelhető mindenki. Ezért hallatlanul fontos a rákszűrés. Juhász főorvos szülész-nőgyógyász szak­vizsgát és klinikai onkológusi szakképesítést szerzett, elvégezte az egészségügyi szerve­zési tanfolyamot. Több mint 80 tudományos közleménye jelent meg, részben a nemzet­közi folyóiratokban. Mindig érzékenyen reagált az újdonságokra. 1965-ben létrehozta a cytológiai labort, amelynek különösen az utóbbi tíz évben nőtt meg a forgalma. Első­sorban a méhrák felismerésében játszik ez fontos szerepet. 1967-ben megszervezte az onkológiai konzíliumot. Két év múlva elin­dította a gyomor endoszkópos vizsgálatát. 1978-tól folyamatosan bővültek az emlőrák felismerésének lehetőségei. A megyei tanács és a kórház, valamint az Egészségügyi Mi­nisztérium támogatta a kezdeményezéseit. — Adatok ezrei utalnak rá, hogy korunk kórja ellen hatékonyan veszi fel a küzdel­met a tudomány. Sajnos, amíg egyszerre nem tudjuk visszaszorítani ezt a betegséget, hiú reményeket kelt az emberekben egy- egy csodaszernek kikiáltott találmány. Er­kölcsi kötelességünk először meggyőződni ezek hatásáról és akkor nem lehet gátja az alkalmazásuknak. Addig azonban még sokat kell fáradoznunk . .. Tóth Kornélia Szépen magyarul — szépen emberül Engedtessék meg... Ennek a felszólító módú ige- ragnak a kijelentő módja: megengedtetik. Az pedig szen­vedő ige. Magyaros-e a hasz­nálata? Volt idő, amikor ké­szek voltak a felelettel: ,,A-tátik, -tetik a magyarban nem haszna ltatik”. Pedig igenis használtatik még ma is, ha nem is nagyon sűrűn. A szenvedő igealak a mű vet­tető ige -ik végződéssel ellá­tott alakja. Olvas: cselekvő ige, olvastat valaki mással: müveltető ige, olvasta tik (pél­dául egy regényt): ez már szenvedő igealak. Szinte kiala­kulásától fogva voltak ellenzői. Pedig költőink. íróink gyakran használták stíluseszközként. Arany János is élt vele („Adassék a levél Hunyadi Mátyásnak!”) Ady ünnepélyes, ódon hangulat kifejezésére na­gyon jól felhasználta, és szin­te állandó stíluselemei közé tartozott. „Sose lesz másként, így rendeltetett” — mondta a Duna vallomásában. „Aldassál, emberi verejték” — írta egyik szép versének címében és ref­rénjében. „'Nem adatik meg ez mindenkinek, csak aki vé­res, igaz életű” — olvassuk egyik szép versében. Illyés Gyula ezt írja Bartókról: „ . . . fölfeded, mi neked fölfe- detett, a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt”. A szenvedő -tátik, -tetik kép­zőt nem lehet kiiktatni nyel­vünkből. Sok szólásban ma is él. Legismertebb a születik a szül igéből. Ugyanígy: méltóz- tatik (így vagy úgy), viselte­tünk valaki iránt (tisztelettel, vagy ellenszenvvel). Meggyöke­rezett szóhasználat az enged­tessék meg, bennfoglaltatik va­lamiben, nem adatott meg va­lakinek, napjai megszámláltat- tak; megkívántaink, közhírré tétetik, adassék tisztelet. A példákat tovább is folytat­hatnám, de talán ennyi is elég annak a bizonyítására, hogy nyelvünk élő eleme a szenvedő igeragozás. Egyszer azt hallot­tam a tévében, hogy valamiről utalás tétetett, örültem neki. Néha bátran mondhatunk ha­sonlókat ! Kiss István . ,=» és a tanlioni a Napalean-kuyakkal Ha valakinek a cím olvas­tán az a régi anekdota jutna az eszébe, amely egy hence­gő grófról szól, aki azt me­séli barátainak, hogy egy va­dászaton egyetlen lövéssel ta­lálta el egy őz hátsó lábán a körmöt és az állat fülét, nem csodálkoznék. A történet folytatásában aZ igazolásul hívott inasnak sikerül ki­mentenie gazdáját azzal, hogy az őz éppen a fülét va- kanta. de négyszemközt hoz­zátette: máskor ilyet ne tes­sék mondani, mert a körmöt és a fület nagyon nehezen tudtam összehozni. Hogyan kerül egymás mel­lé egy vitorláshajó, a népsze­rű tévés személyiség és a Csók, Anyu című film epi­zódfigurája? A közös társa­dalmi nevezőt talán nem is olyan nehéz megtalálni, mint amilyen nehéz volt az inas­nak a dolga az említett anek­dotában. A jelenségek természetesen önmagukban vagy szűkebb összefüggéseikben is értel­mezhetők, de nem függetle- níthetők azoktól a társadalmi méretű viszonylatoktól sem, amelyeknek maguk is része­ivé válnak. A dolgok minden esetben bekerülnek egy szel­lemi erőtérbe, és megterem­tődik a maguk társadalmi akusztikája. Ebben a nagy látószögű ob­jektívben hogyan látszódik például a Szent Jupát és két hajósa? Világkörüli útjuktól számottevő tudományos ered­ményt várni nem lehet, lega­lábbis erről az esélyről a szépszámú tömegkommuni­kációs közlemény nem adott számot. Akkor pedig az egész alig több magánügynél. De mit gondoljon erről az útról az az állampolgár, aki­nek például szakszervezeti beutalót sem sikerült kap­nia mondjuk Hévízre, fizetett szabadsága idejére. Nem lep­ne meg, ha ezt a dolgozót ir­ritálnák azok a közlemények, amelyek arról számolnak be. hogy a Szent Jupát utasai épp Oj-Zéland szigetén ven­dégeskednek. Aztán itt van a Kapcsol­tam című társasjáték. Nem Rózsa György Személyisége zavar, sokkal inkább az, hogy egy olyan országban játsza­nak telefonos társasjátékot, amelyben például — Sürget Lajos Új Tükörben megje­lent írásából tudom — Tisza- becsről Budapestet hívni né­ha két napba telik, és ahol százezres nagyságrendű a te­lefonkészülékre várakozók száma. Nem demokratikus az a játék, amely az országla­kosság nagyobbik hányadát kizárja az aktív részvétel le­hetőségéből. A Csók, Anyu-val. Rózsa Jánosnak az idei filmszemlén díjat nyert alkotásával .; ha­sonlóak a . fenntartásaim, mint az imént említeti két esettel kapcsolatosan, -.rritál- nak bizonyos részlete: is, a film egészének a közelítés­módja is. Azt nem vitatom, hogy lé­tező társadalmi jelenségről készített filmet a rendező. Kétségtelen tény, és éppen elég aggodalomra ad okot, hogy abban a megváltozott családszerkezetben, amelyre mjndkét szülő állásvállalása a jellemző, egyre kevesebb ickí marad a gyereknevelésre, alfelük való törődésre. A megélhetési gondok növeke­dése — ez is közismert tény — egyre több embert késztet arra, hogy különmunkát vál­laljon, s ennek következmé­nyeként tovább csökkennek azok az alkalmak, amikor szülő és gyermek együtt van, s amikor a család betölti azt a szocializációs szerepet, amelyet egyetlen társadalmi faktor sem tud megfelelő ha­tékonysággal átvállalni. Olyan téma ez, amely való­ban filmre kívánkozik, ame­lyet filmre kell vinni, hogy vele a jelenségre fel lehes­sen hívni a figyelmet, egyút­tal a megoldás keresésére is ösztönözni. De nem mindegy a néző­pont. Másként jelentkezik a fenti gond mondjuk egy an­gyalföldi állami bérlakás nyolcadik emeletén kétszobás lakásban élő, néha filléres gondokkal küzdő család, és másként egy rózsadombi sok­szobás, a kapunyitástól a pi- rítóssütőig automatizált vil- lalakásban élő família eseté­ben. Gyanítom, hogy az utóbbiak azért a fent jelzett gondot könnyebben megold­hatják. Nagy kár, hogy Ró­zsa János ezt a másik néző­pontot választotta, mert ez­zel e társadalmi gondot va­lódi súlyánál könnyebbnek kény télén mutatni. S ha már a címbe odake­rült a tanító néni, essék róla is néhány szó. Családlátoga­tásra érkezik, de csak a nagylányt találja otthon, aki a márkás italokkal dugig ra­kott bárszekrényből kiemel egy üveg Napóleont. A taní­tónő közli, hogy nem szom­jas. Sajnos a filmben túl sok a kiszámítható fordulat ah­hoz. hogy megsejtsük, az ok­tatásügy szerény képviselője rövidesen lerészegszik. Talán nem is kellene szólni az eset­ről, ha a magyar film hosz- szú-hosszú ideje nem ebből az alapállásból ábrázolná a pedagógusokat. Aki ezt a fil­met megnézi, hajlamos lesz általánosítani a jelenetből. És nem az a baj, hogy a ren­dező ezzel senkinek nem használ, hanem az, hogy igazságtalan. (Félek arra gon­dolni, miként vélekedik a többi rendező, ha így látja ezeket az embereket még a Tanitókisasszonyok című do­kumentumfilm alkotója is.) A futballban az ilyen hely­zetre mondják: mellé ment lövés. S mert a mérkőzés folytatódik, a lövéssel kísér­letezni kell a jövőben is. De nem ártana valamivel pon­tosabban ! Hamar Péter Szabolcs-Szatmár megye műemlékei I. (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1986. 475 p.) A Magyarország műemléki topográfia sorozatban jelent meg egy nagyszerű könyv, a megye műemlékeit bemutató kétkötetes mű első része. Entz Géza személyében is­mert szaktekintély szerkesz­tette, s külön öröm, hogy me­gyénk ismert tudományos szaktekintélyei is a szerző­gárdában találhatók. így Balogh István, Erdész Sán­dor, Németh Péter, valamint a nyíregyházi Dienes István és a sokáig megyénkben dol­gozott Magyar Kálmán. A néhai Szalontai Barnabás is az írók között szerepei, saj­nos ő már nem érhette meg a könyv megjelenését. A topográfiai sorozat 12. kötetét veheti kézbe az olva­só, s igen nagy örömmel konstatálhatja, hogy az első kötet gazdagsága is meggyő­zően igazolja: nem akárhol lakunk. Évszázadok műemlé­ki alkotásai vonulnak fel a könyv lapjain, nagyszerű fényképek, rajzok segítségé­vel növelve az élményt. A könyv: szakkönyv. Ez azon­ban nem jelenti azt, hogy a művelt érdeklődő számára ne jelentene kiváló élményt. Si­keresen ötvöződik a nagysze­rű tudományosság az érthe­tőséggel, újfent bizonyítva: az igazi tudós ember úgy tud írni, hogy sose tudálékos, s az igaz tudomány nem misz­tikum, hanem mindenki szá­mára többletet adó. A műben áttekintést kap­hatunk Szabolcs-Szatmár ré­gészeti emlékeiről, kiváló összegzést a megye történe­téről, gazdag művészettörté­neti áttekintés, iparművésze­ti elemzés és a népi építésze­tet bemutató tanulmány ve­zeti be a könyvet. Mindez jó 'keretet, sok ismeretet ad, új dolgokba avat be, olyan tud­nivalókkal vértez fel, mely az itt élő számára fontos. Ezt követi a műemlékeinek be­mutatása, Kisarral bezárólag. Itt azonban álljunk meg egy pillanatra. Van néhány olyan dolog, ami ezt a mű­emléki áttekintést komolyan zavarja. Arról a könyv szer­kesztői aligha tehetnek, hogy járásokat is megneveznek, melyek azóta megszűntek. Ez legfeljebb csak azt mutatja, milyen hosszú idő kellett ahhoz, hogy a kéziratból könyv legyen. Sokkal na­gyobb baj az, hogy a szerzők a közigazgatási beosztást vet­ték alapul, s ezzel lényegé­ben egy, a megyét nem is­merő ember számára komoly káosz forrását teremtették meg. Hogy pontosan miről van szó, azt illusztrálja egy példa. Mondjuk, valaki arra kíváncsi, hogy mit talál Gyü- gyében. Nyilván akkor a Gy betűnél keresi. Rosszul jár. Mert tudni kell, hogy Gyü- gye Cégénydányád társközsé­ge, csakúgy, mint Szamosúj- lak. Gyügye tehát Cégénydá- nyádnál keresendő. A könyv elején van ugyan helységnév­mutató, de hát ez se elég. Arról már nem is szólva, hogy a közigazgatási hova­tartozás esetleges, hiszen bármelyik község önállósul­hat, s ki tudja, milyen át­szervezés jöhet még. Úgy vélem, ha egy falu megélhe­tett saját nevén 5—6—700 évet, akkor megérdemelte volna azt is, hogy ma, leg­alább egy tudományos, törté­nelmi töltésű könyv ezt ak­ceptálja. Ez a felosztás na­gyon szerencsétlen, elkeserí­tő, s lényegében nem is jó. Van, hogy egy nagyon fontos műemléki hely, például Vá­mosatya, egy lényegesen ke­vésbé fontos község, Barabás alcímszavaként szerepel. Igazságtalan, s főleg hitelt rontó. Nem érthető, hogy tu­dományos szerkesztőket mi­ként befolyásolhatott egyál­talán egy mesterséges köz- igazgatási rend akkor, ami­kor önálló települések, sajá­tos emlékeit gyűjtötték össze. A fentieket leszámítva a kötetről csak jót lehet mon­dani. Kiállítása, tipográfiája is a szép célt szolgálja. Ma­gyar értékek bemutatását, a haza jobb megismerését, tör­ténelmünk, hagyományaink, alkotó népünk erősebb szere- tetét. A könyv bolti sikere azt mutatja: hatalmas igény van az ilyen könyvekre, s ha lassan is, de bővül az a könyvtár, mely a régen hi­ányzó összefoglaló megyei és magyar monográfia helyett legalább részterületeket kí­nál tanulásra, okulásra és gyönyörködésre. Bürget Lajos BaIkmIvendége KM Búsvév

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents