Kelet-Magyarország, 1987. április (44. évfolyam, 77-101. szám)

1987-04-18 / 92. szám

1987. április 18. Kelet-Magyarország 3 Smi az átlagok mögött van Hogyan élünk, mennyit költünk? Mindennap, minden helyzetben Felvállalni gondjainkat A KSH KÉTÉVENKÉNT figyeli" meg a háztartások fontosabb jellemzőit: a csa­ládok jövedelmi helyzetét, a kiadások szerkezetét. Leg­utóbb 674 háztartás adatait írták össze a megye 28 te­lepülésén. Az adatgyűjtés a magánvállalkozók kivételé­vel valamennyi társadalmi rétegre kiterjedt. A jövedelmek nagysága nem közelített az országos­hoz, sőt a megye lemaradá­sa e tekintetben tovább fo­kozódott. Az iparban és a mezőgazdaságban mintegy 800—1000 forinttal keresnek itt kevesebbet, mint a többi megyében átlagosan. Vi­szont az országosnál na­gyobb élveszületés miatt itt jelentősebb a családnagy­ság, illetve az eltartási kö­telezettség, vagyis egy kere­sőnek több eltartottról kell gondoskodni, mint másutt az országban. A megyében is jelentős a nyugdíjasok száma (112 ez­ren vannak), ugyanakkor számottevő részük él ala­csony nyugdíjból (magas a mezőgazdasági nyugdíjasok száma.) Ezekből eredően a lakossági jövedelmek fajla­gos mutatói bár folyamato­san emelkedtek, továbbra is elmaradnak az országos át­lagoktól. A megyei lakosság bevé­tele mintegy 20 milliárd fo­rint. 1980—1985 között más- félszeresére, évente átlago­san 8 százalékkal emelke­dett. A BEVÉTELEKKEL PÁRHUZAMOSAN tovább nőtt a háztartások kiadá­sainak összege. 1985-ben az aktív háztartások átlagosan egy főre vetítve 40,5 ezer forintot fordítottak szemé­lyes célú kiadásokra. A vá­rosokban élők többet (44 ezer forintot) a községek­ben élők kevesebbet (37,9 ezer forintot). Az átlagok mögött jelen­tős különbségek húzódnak meg az alapvető osztályok és rétegek között. Az inak­tív háztartások összes sze­mélyes célú kiadásai egy főre vetítve (37,6 ezer fo­rint) meghaladták a szö­vetkezeti parasztságét. A munkásháztartások árukra és szolgáltatásokra fordított fogyasztási kiadásainak egy személyre jutó összege 38,2 ezer, a szövetkezeti paraszt­ságé 35,4 ezer, a legtöbb a szellemi háztartásokban, ahol 51,7 ezer forint volt. A kiadás összege valamennyi társadalmi csoportban ki­sebb az országos átlagok­nál, ami az itt élők alacso­nyabb jövedelmi szintjével és eltérő fogyasztási szer­kezetével van összefüggés­ben. A személyes célú kiadá­sok minden száz forintjából a munkásháztartások 35, a szellemiek 27, míg .a szö­vetkezeti parasztság 37 fo­rintot fordít élelmiszerek vásárlására. (Az egy főre jutó összeg 13,2—13,9 ezer forint között alakul.) A szövetkezeti parasztságnál ennek jóval több mint fele a saját termelésű zöldség, a gyümölcs és a háztáji ter­mék elfogyasztásából tevő­dik össze. Az aktív háztartásokban az alapvető élelmiszerek kö­zül nőtt a tejfogyasztás, stagnál az olaj, a tejtermé­kek és a burgonya, míg a többi cikké valamelyest visszaesést mutat. Egy főre vetítve legtöbb húst, hús- készítményt, tojást, tejet, zsiradékot, gyümölcsöt, cuk­rot az inaiktív háztartások­ban fogyasztanak, ezek V __________________ többségében az egy főre ju­tó fogyasztás is nőtt az utóbbi években. A kiadási szerkezetben több érdekesség figyelhető meg. A kiadási főcsoportok között legnagyobb különb­séget a művelődés, oktatás, üdülés, szórakozás céljára elköltött összeg mutat. Ilyen célokra legtöbbet (a kiadá­sok több mint egy tizedét) a szellemiek költenek, a fel­használt összeg nagysága és aránya kétszerese a többi társadalmi csoportba .tarto­zókénak. Ez a réteg fordít legtöbbet közlekedésre, hír­közlésre, illetve egészség- ügyi célokra és testápolásra is. A KIADÁSOK NAGYSÁ­GÁNÁL, szerkezeténél fi­gyelembe kell venni az ár­emelések hatásait, ami az egyes rétegeket különböző mértékben érinti. 1985-ben a lakossági fogyasztói árin­dex átlagosan 7 százalék­kal emelkedett. Ennél na­gyobb ütemben nőtt a nyugdíjasoknál (107,8 szá­zalék) és a nem fizikai (szellemi) foglalkozásúaknál (107,2 százalék). A fontosabb kiadási fő­csoportok között 1985-ben a fűtés, háztartási energia­árak 20,9 százalékkal, a ru­házkodási cikkeké 10,9 szá­zalékkal, a szolgáltatásoké 9,3 százalékkal nőttek. En­nél mérsékeltebb ütemű volt az élelmiszerek (6,3 százalék), élvezeti cikkek (1,7 százalék) és a tartós fogyasztási cikkek (5,3 szá­zalék) áremelkedése. Az életszínvonal egyik fok­mérőjeként tartják számon a lakosság tartós fogyasztá­si cikkekkel történő ellátá­sát, ami az utóbbi években folyamatosan javult. Az egyes társadalmi csoportok között az ellátottsági muta­tó közeledett egymáshoz és — a személygépkocsi kivé­telével — az országos mu­tatókhoz is. A száz háztar­tásra jutó mosógép, rádió, televízió száma arra utal, hogy a családok egy részé­ben több készülék is van. Közelíti a telítettséget a hűtőgép-ellátottság is. A tartós fogyasztási cikkek többségével legjobban el­látottak a szellemi foglal­kozásúak háztartása (példá.- ul személygépkocsi, auto­mata mosógép, színes tele­vízió, magnetofon, lemezját­szó, fényképezőgép). A háztartási kiadásaik­nak 6—10 százalékát fordít­juk élvezeti cikkek vásárlá­sára, ami közelíti a Lakás- fenntartásra fordított ki­adások összegét. Ebben nagy szerepe van az egészségre ártalmas dohányzásnak és az utóbbi években növekvő alkoholfogyasztásnak. Egy 1984. évi reprezenta­tív felvétel adatai azt mu­tatják, hogy a megyében a 14 éven felüliek közel fele (ezen belül a férfiak egy­ötöde, a nők héttizede) semmilyen, élvezeti cikket nem fogyaszt. A FELNŐTT KORÜ NÉ­PESSÉG közel egytizede dohányzik, több mint két­tizede alkoholt fogyaszt. A dohányzás gyakorisága a nemek között nem mutat nagy különbséget, viszont az alkoholfogyasztásnál a fér­fiak vannak többségben. A férfiak egészségtelen élet­módjára utal, hogy 100 kö­zül 12 rendszeresen fo­gyaszt .alkoholt és dohány­zik, míg a nők közül csak két százalék. Dr. Hajdú Bertalanná KSH megyei igazgatóság Erről beszélgetünk Mérken, a pártirodán Máthé András­sal, a nagyközségi titkárral. — Hány jó példát hozzak ne­ked? — kérdezi, s tudom, régi jó ismerősöm most se akar valamiféle kirakatdo­loggal elzsongítani. — Ne példát, embert mutass! — mondom — s nem is kell sok idő, a sok közéleti ember kö­zül máris háromtól tudako­zódhatok: miért? Érdemes? — Nem mondom — kezdi Nagy József a beszédet —, már előfordult, hogy az, aki éppen pénzt keresett szabad idejében, mosolygott rajtam, mondván: mibe kerül magá­nak ez a társadalmi munka? Nem izgat. Tény, termelhet­nék is az idő alatt, amíg po­litizálok, de hát mi lenne, ha az ember lemondana arról a hitéről, hogy fel kell vállal­ni az emberek gondját. Pedig Nagy Józsefnek van gondja. A tsz állattenyésztési főágazatának vezetője, ami manapság nem a legszívde­rítőbb foglalkozás. Megyei tanácstag, van egy sor társa­dalmi megbízatása, de amire a legbüszkébb: évek óta párt­propagandista. — Valamikor könnyű volt, amikor a sikert kellett kom­mentálni. Ma ez nem egy­szerű. Először is az egész nem korlátozódhat arra, hogy van néhány előadás, vitakör, sze­minárium. • Mindennap és minden helyzetben válaszol­ni kell az embereknek. El­lentmondás, probléma akad bőven. Hogy felelni tudjak, ahhoz olvasni kell, híreket hallgatni, tájékozódni, és so­kat gondolkodni. Mert min­dig csak az igazat mondha­tom. Reszler Pál „civilben" lá- daüzem-vezető, de most ta­nácstagi minőségben van je­len. — Kettős jelöléssel futot­tam be, 60 százalék fölötti eredménnyel. Tehát bizalmat kaptam. Sokat várnak az em­berek, hiszen olyan területen lakom, s ott vagyok tanács­tag, ahol bizony sok a gond. A falugyűléseken össze­jött igények a mostani cik­lusra meghaladják a 120 mil­liót. És van a tanácsnak 20 milliója. Hát lehet ennyi igényt kielégíteni? Népsze­rűbb lenne ígérni, elintézni, sikereket kovácsolni. Mégis vállalom, örömmel, hiszen ha csak a legkisebb dolog sike­rül, az nem az én érdemem, a köz sikere. Mindig akartait) valamit! A gamesz irodájában be­szélgetek Baumann Józsefné- val, akit csak Klárikának is­mernek a faluban, ötvenes, derűs, dinamikus asszony. A nagyközségi Vöröskereszt tit­kára. Negyedik éve tölti be ezt a társadalmi funkciót. — Egész életemben akar­tam valamit — kezdi. Ami­kor pár évvel ezelőtt műtöt­ték, az operáció előtt végig­futott előttem az élet. Vajon megtettem-e mindent? — kérdeztem magamtól, amit kellett. S higgye el, a meg­nyugvást az adta, hogy rá­jöttem, a családomért és kö­zösségért végzett munkám ha­tározta meg életem értelmét. Ma van a három községben — Mérk, Vállaj, Tiborszállás — háromszáz vöröskeresztes tag. Többségük naponta ön­kéntesen, szívből tesz má­sokért. Hát lehet szebb, mint az önzetlen munkát a leg­fontosabb feladatokra irá­nyítani? Beszélnek sikerről, kudarc­ról, olyan pillanatokról, ami­Gyakori a sok, hamis általánosítás. Mondjuk: elanyagiasodtunk: Közömbössé váltunk, ön- zőek lettünk. Közben nem vesszük észre: ezrével élnek köztünk olyanok, akiknek a köz szolgálata hivatás. Nagy József: ... mi lenne, ha lemondanék a hitemről...? — Reszler Pál: ... őszintének kell maradni... kor mindent abba akartak hagyni, és arról a kényszer­ről, ami újra megmozdította őket. — Tudja, amikor az em­bert megkeresik otthon, s ér­zem, hogy a gondját mondó megtisztel a bizalmával — magyarázza Reszler Pál —, akkor azt is érzem: mindent megér az áldozat. — Ki tudja, áldozat-e mind­ez? — gondolkodik a hallot­takon Nagy József —, hiszen szégyelleném, hogyha értel­miségi létemre nem haszno­sítanám azt a többlettudást, ismeretet, amit kaptam, sze­reztem. — Lehet, hogy hiú vagyok, de nekem mindig jólesik, ha azt érzem, hogy engem, s ál­talam egy mozgalmat a tisz­telet vesz körül. Ez olyan fi­zetség, amit pénzben kifejez­ni nem lehet — fűzi a gon­dolatot Baumanné. Á köz tisztelete A három ember közül egyet se kényszerített senki, hogy a közért dolgozzék. A három közül egynek sé jár ezért egy fillér pénz se, előny helyett is inkább a lemondás, vagy esetenként az anyagi hátrány a következmény. Hát akkor mindez miért? — Sok mindent teszünk annak érdekében, hogy a tár­sadalmi szereplést, munkát és közéleti tevékenységet válla­lókat erkölcsileg megbecsül­jük — meditál Máthé And­rás. — De vajon eleget? Egy­re inkább úgy vélem, sokkal több tiszteletet kellene ne­künk intézményesen is adni azoknak, akik önként vállalt pluszmunkát adnak a társa­dalomnak. — Van abban igazság, amit Bandi mond — így Nagy Jó­zsef —, de nem hiszem, hogy bárkinek eszébe jut ez. Szá­Baumann Józsefné: — Vajon megtettem-e mindent? (A szerző felvételei) momra a közmegbecsülés azt jelenti, hogy az emberek visz- szaigazolják azt, amit mond­tam. Egy biztos, manapság nem kedvez a világ a közéle­ti embernek. Sokszor sajnál­ják le az embert, a mohó, a szerző, az anyagias nem tud­ja felfogni, hogy más ér­dekéért is lehet tenni. Kivéve, ha érte történik valami. — Vitába szállnék Nagy Jó­zseffel — mondja Klárika —, hiszen igenis kelt az, hogy a közért cselekvő érezze az em­berek, s ha úgy tetszik, a hi­vatalos politika elismerését is. Reszler Pál: — Bizony, sokszor kell nemet mondani, a tanácstagi munka nem csu­pa öröm, a rosszat, a kelle­metlent is vállalni kell. De éppen az igazságra törekvé­sem, annak méltánylása dönt, hogy elfogad-e a vá­lasztóm, vagy sem. Még sokáig folyik a beszél­getés. Szóba kerülnek nevek, emberek, akik odasorakoznak a községek önzetlen, lelkes, közszereplést vállalók csapa­tához. És kiderül: sokan van­nak. A háziasszonytól az or­vosig, a tanácstagtól a mér­nökig, a szociális gondozótól a nyugdíjas tanítónőig. Ha­tásuk mindennap, s a közsé­gek életének minden terüle­tén érződik. Bürget Lajos Apró-cseprők Régi ügy: bajok vannak az értékrenddel. Az alábbi három kis apró-cseprő ilyesmiről szól. 1. M ég a nagy tél idején történt. Az egyik kertes házban jár­tam, miről is beszélgettünk volna másról, mint a hi­degről és a nagy hóról. Mondom az otthon lévő asz- szonykának, milyen szépen eltakarították a házhoz ve­zető útról a havat. Sokat lapátol az ember? — kér­dem. Az asszonyka csak le­gyint : az soha. O akkor sem fogna lapátot, vagy seprőt, ha nem tudnánk kinyitni az ajtót a nagy hótól. Csak átcsörtet a nagy csizmájá­val a havon. Ha én nem la­pátolom el a havat, akkor senki. Vigyorog a nagylány is: apa, meg a hólapáto­lás...! Mit ad isten, hazafelé me­net éppen a leszólt férjjel találkozom. A vállán fából tákolt új hólapát. — Meg­ette a fene ezt a telet — mondja magyarázkodva. Lapátolhatom a havat reg­geltől, estig — csörtet el fújtatva. Másnap látom, hogy az asszonyka már az új lapáttal takarít. A fér­finak se híre, se hamva. Ö szavakkal lapátolt in­kább ... 2. A keskeny utcában le­blokkolja az autómat a ku­kás kocsi. Kikerülni nem tudom, mi mást tehetnék, várakozom, majdcsak to­vább megy. Tetszik, hogy milyen módszeresen dolgoz­nak. Két nagykesztyűs fér­fi boszorkányos ügyességgel görgeti ki a kapualjakból a szeméttartókat, beöntik a tartályba, két püfölés a ko­csi oldalán — magyar auto­mata — s a gép már is emeli a tartályt, és a sze­mét eltűnik a kocsi gyom­rában. Jobban odafigyelek, a kocsi etetése előtt még más is történik. A szemete­sek előbb kiemelik az üres üvegeket meg a száraz ke­nyeret. Félreteszik. Érthető, bólogatok. Mind a kettőből pénzt lehet csinálni. Lám, mégis csak van becsülete még a száraz kenyérnek is. Az egyik edényben viszont száraz zsemlék vannak. 10— 15 darab. Ez már nem kell a legényeknek. Ügy látszik, nem kifizetődő gyűjtésük. Lám a zsemléért már a ku­kás sem hajol le. Az ötvenes évek eleje jut eszembe. Mit nem adtam volna kisgyerekkoromban egy zsemléért. Hiába, ritkán tellett rá. Pedig milyen jó volt az illatos, friss zsemle. Hát még tejeskávéba aprít­va. Persze az is csak cikó­ria pótkávéból készült. De finom is volt. Felriadok, szabad az út, mehetek tovább. Egyáltalán iszik-e még valaki pótkávé­ból készített tejeskávét? 3. A nagylány szobájának a fala tele van aggatva ma­gazinokból kivágott képek­kel. Csupa torzonborz gitá­ros figura, popénekes. Pál Waaktaar, Mags Furuhol- men az Aha együttesből, Neil Tennát, valami Pét Shop Boys együttesből, Tomson Tvon meg ilyenek. A fiatal lányok és fiúk idegrángatós, üvöltő bálvá­nyai. Elgondolom, micsoda ribillió lenne, ha valaki egyszer kicserélné a képe­ket, mondjuk Kocsis Zoltá­néra, Markó Ivánéra, vagy esetleg Esterházy Péterére. Végtére nekik is lehetne legalább akkora becsüle­tük ... Bodnár István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents