Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-13 / 61. szám

1987. március 13. Kelet-Magyarország 3 Egyedülálló az országban Munkára fogott baktériumok Bioenergia-nyerés Lónyán Tehenek melegítik a vizet Lónyán. Fából vaskarika? Igen. Azazhogy... A tiszakere- csenyi Dózsa Termelőszövetkezet vezetői néhány évvel ezelőtt gondoltak egy nagyot: mi lenne, ha a szerves trágyában rejlő energiát megpróbálnák hasznosítani. Akkor már halottak a szécsényi mezőgazdasági nagy­üzem biogáztelepéről, alapos tájékozódás után meg­született tehát a döntés, belevágnak ők is a nagy munkába. Teve-tipp M ár két alkalommal vette magának a fá­radságot a Magyar Televízió, hogy valamilyen elképesztő ötletnek en­gedve hírt adjon az utca — úgymond — „művésze­téről”. Láthattunk falfir­kát, szórópisztolyos fel­iratot, meg mindent, amit a fal elbír. Már többen mohogtak ebben az ügy­ben, hiszen városaink, Nyíregyháza éppúgy, mint Budapest, nyög az átok alatt, amit a suhancok kényszerítenek rá. A mos­tani adalék, melyet újság és rádió is közreadott, a Bartók-szobor megbecste- lenítéséről szól. A szobor talapzatára ugyanis rá­fújták: ezer forint. Sajná­lom azt a nemzedéket, melynek Bartók csak eny- nyi. És szidom azokat, akik ezt a vandalizmust bárhol és bármikor utcai művészetnek titulálják. De gondolkodom azon is: honnan jönnek az ilyen vandálok? Kik a szülők? Mit csinálnak az iskolák? Hol tart a nevelés, az ér­ték hirdetése? Csupán szónoki kérdés. Van ab­ban valami ijesztő, ami­kor a tiszta forrás zava­rossá válik. (bürget) ic Jól sikerült a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat 50 százalékos kedvezményes könyvvására. Sok házikönyv­tár gyarapodott az olcsóbban megvásárolható könyvekkel. A február 16-án kezdődött és egy hónapig tartó akció ideje alatt (mely a hét vé­gén március 14-én fejeződik be) csupán a nyíregyházi boltokban közel háromne­gyed millió forintért vásárol­tak könyveket. Kamionokba is rakják az exportalmát a HUNGARO- FRUCT tuzséri telepén — a Szovjetunióba irányuló gyü­mölcsexport bázisán keresik a megoldásokat a szállítási csúcsokban jelentkező gondok enyhítésére. Az ősz folyamán pőre ko­csikra helyezett konténerek­kel folyt sikeres rakodási kí­sérlet. Jelenleg — a hűtőházi kitárolás időszakában — a közúti szállítás módozatát gyakorolják szovjet hűtőka­mionok segítségével. Bár a jövőben is a vagonos vasúti Elgondolásuk megnyerte a megye illetékeseinek tetszé­sét is, s ami lényeg, nem­csak a tetszésüket, de anyagi támogatásukat is. Nem cso­da, hiszen az olcsó gáz elő­állítása korántsem csak kere- csenyi érdek. A tanulmány- terv elkészült, s befejeződött a biogázüzem kivitelezése is. Sikeres próbaüzem — Már a próbaüzemen is túl vagyunk, teljes sikerrel — mondja Bencs Tibor, a szö­vetkezet elnöke. — Igaz, a határidők némileg csúsztak, ám nem szabad elfelejteni, hogy a lónyai szarvasmarha- telepünkön felépített biogáz­üzem egyedülálló az ország­ban. A Lónyán tető alá hozott üzem egy hosszabb távú ku­tatásfejlesztési • program egyik fontos állomása, gya­korlatilag kísérletképpen ke­rült sor a kivitelezésére. Az építés során szinte termé­szetszerűleg jelentkeztek az előre nem látható akadályok, s amikor a beruházás befe­jeződött, még hátra voltak a szállítás jelenti a fő hang­súlyt, az egyéb lehetőségek kutatása a kedvezőbb export­kérdések. Minden külső be­avatkozást mellőzve vajon megindul-e a tartályokban a gázképződés, nem pusztult-e el a baktériumflóra, s egyál­talán működőképes-e a rend­szer? — Némileg módosítva az eredeti technológiai utasítá­sokat, tulajdonképpen- a ter­vek szerint alakult minden — folytatja Kovács Lajos fő­mérnök. — A próbaüzem so­rán a gáz akadály nélkül el­jutott a kazánig, megkezdő­dött a fűtés. A kis üzem működési elve tulajdonképpen igen egysze­rű. Felépítettek négy, egyen­ként 100 köbméter befogadó- képességű silót, ebben er­jesztik az istállótrágyát, s a közben keletkezett gázzal már kezdődhet is a víz me­legítése, a szociális helyisé­gek, épületek fűtése. Ez mindeddig gázolajjal történt, nem volt éppen olcsó mulat­ság. Csak egyik lehetőség Ily módon évente mintegy 50 ezer mázsa szerves trágyát feltételeket és az almaterme­lők érdekeit szolgálják. (s. t.) hasznosíthatnak, s közben naponta hatvan-hetven köb­méter gázt nyernek. A számí­tások szerint egy köbméter előállítása egy-két forintjába kerül a téesznek, tehát min­denképpen olcsóbb a hagyo­mányos energiaforrásnál. Az efféle energiatermelési mód egyébként csak nálunk isme­retlen, nyugaton már jó né­hány esztendeje dívik. A na­gyobb településektől távol gazdálkodó farmerek közül rengetegen saját maguk ál­lítják elő a víz melegítésére, a fűtésre a gázt. Védik a környezetet A szerves trágya hasznosí­tásának azonban ez csak az egyik lehetősége. A silókban tárolt trágya tömege az er­jesztés során kisebb lesz, ám értéke cseppet sem csökken; azaz a folyamat befejezése után a földeken jóval keve­sebb energiával teríthető majd szét, s ezzel is súlyos forintokat lehet megtakarí­tani. Külföldön, elsősorban a nyugati országokban egyre nagyobb a kereslet a kister­melők között a szárított, kis tételű, tasakos talajtáp után. Ha sikerülne majd a megfe­lelő értékesítési csatornákat felkutatni, s ha sikerülne fel­lelni egy pénzforrást az eset­leges újabb beruházás finan­szírozásához, nem kevés be­vétellel lenne gazdagabb az ország, s persze a kerecsenyi szövetkezet. A légmentesen lezárt silók mindegyikében hét-nyolcszáz mázsa trágya fér el, ez hu­szonöt-harminc napig képes -t o gáztermelésre. Azaz, egy hónapon át minden különö­sebb külső beavatkozás nél­kül teljes intenzitással dol­goznak a baktériumok, s a betonsilók közben gondos­kodnak a trágya környezet- védelmi szempontokból elő­nyös tárolásáról is. Ami ko­rántsem mellékes szempont, mert aki már látott elhanya­golt tehenészeti telepet... 1 A szövetkezet lónyai kerü­letében gáztermelésre kész ugyan az üzem, ám ott to­vábbra is a hagyományos úton fűtenek még. Ugyanis nemrég kezdődött meg a sza­kosított szarvasmarhatelep tizennyolcmillió forintba ke­rülő teljes rekonstrukciója. Ha azzal végeznek, munkába állítják a biogázt termelő üzemüket. Elsőként az or­szágban. Balogh Géza Álmaszállítás kamionnal is Indulásra készen a megrakott konvoj Váci*díj a múzeumalapítónak „A falura bíztam magam... I Hír: 75. születésnapja alkalmából a megyei tanács Váci Mihály-díjat adományozott Csiszár Árpád nyu­galmazott múzeumigazgatónak, a Beregi Múzeum meg­alapítójának. A családias ünnepséget március 12-én tartották Vásárosnaményban. A megyei és városi ve­zetők jelenlétében a dijat Bánóczi Gyula, a megyei tanács elnöke adta át a múzeumalapítónak méltatván több évtizedes munkásságát. Csiszár Árpád A hivatalos ünnepséget megelőzően néhány órával beszélgettünk Csiszár Árpáddal, és hol is másutt, mint a múze­umban, ahová 75 évesen, látását elveszítve is min­dennap bejár. Azaz a felesé­ge be- és hazakíséri. Folytat­ja a munkát, amit 1963-ban elkezdett, s amivel megala­pozta az azóta országos hírű Beregi Múzeumot, amelynek számos gyűjteménye európai jelentőségű — így az iskola­történeti emlékeket tartal­mazó gazdag gyűjtemény, amely az alapfokú oktatás beregi tárgyi és szellemi ha­gyatékát mentette meg az utókornak... Csiszár Árpád nagy vágya, hogy a mostani iskolatörté­neti gyűjtemény, mely egy kúriában van, tovább gyara­podjék. Idővel az egész épület­ben az iskolatörténeti emlé­keket találja majd az érdek­lődő, mert bőséges és sok ér­dekes kortörténeti emlék áll rendelkezésre. Mint friss szerzeményeket említi a több mint háromszáz darabból ál­ló kalendáriumgyűjteményt, amely önmagában is párat­lan érték, különösen a benne található feljegyzésekkel, amelyek pontos képet adnak a családok mindennapos ki­adásairól, vásárlásairól. Ér­dekes sztorikat említ a ré­gebbi idők gyűjtéseiről, ami­kor gyalog, szekéren, bicik­lin járta a beregi falvakat és gyűjtötte a néprajzi és egyéb emlékeket. — Mindig úgy indultam el, hogy az emberekre, a falura bíztam magam, minden idős embertől tanulni akartam. Így bukkantam rá olyan fur­csaságokra, mint a „nyavaja- törős” gyerekek népi gyógy­módjának emlékeire. Meg­láttam egy fára szúrt vala­mit egy padláson, kiderült, valamikor liken a nyárson tartott csikólepénytől várták az epilepsziás pulya meggyó­gyulását. Szép epizódok színesítették a gyűjtő munkásságát, aki a Beregi Múzeumba hozta ta­lán Európa legnagyobb — és legértékesebb — öntött vas­kályhagyűjteményét, amely önálló kályhamúzeumként is megállná a helyét. Kifogyha­tatlan forrása a falu, amiről most is a legszívesebben be­szélt, legyen szó a templomi ülésrendek szokásáról, a dró­tostót, a gyűrűs zsidó, a vas- fazékfoltozó cigány egykori arcképe csakúgy megelevene­dik, mint a vásári tolvajé. Olyan anyakönyvre is rábuk­kant, amelyben egy név mö­gött az állt, foglalkozása vá­sári tolvaj. A falu társadalmi rendjében így megvolt a he­lye — és szerepe — a tolvaj­nak is, mint tudomásul vett „szakmának”. Kifogyhatatlan az igaz me­séiből a Váci-díjas Csiszár Árpád, a nyugdíjas lelkész és nyugdíjas múzeumigazga­tó, akit a világiak eleinte azért néztek kicsit furcsán, mert lelkész létére a múze­ummal foglalkozik, az egy­háziak pedig azért, mert „múzeumos” a lelkészük. Az­tán mindenki megnyugodott, amikor a gazdag anyagból létrejött a Beregi Múzeum. Az idős gyűjtő is, aki ezt mondta búcsúzóul: — Én nyugodt vagyok. El­értem, amit akartam. Meg­van a múzeum és tovább gyarapszik. És utódokat is neveltem, a lányom, Sarolta lépett a helyemre, a másik lányom ugyancsak szakres­taurátor, a fiam pedig espe­resjelölt. így mind a két ágon van utánpótlás ... Páll Géza S Petőfiék már itt is vannak. És bizony nincsenek kevesen; két órája a Pilvax kávé­házból még legfeljebb ti­zenöten indultak el az Új­világ utca felé, de ott, az egyetem orvosi karán már három-négyszáz főre sza­porodtak, az egyetem pia­cán pedig a többi fakultás hallgatóinak mozgósítása után egyszerre kétezren lettek (vagyis csaknem két­szer annyian, mint ameny- nyi a pesti egyetem hallga­tóinak teljes száma), side, a nyomda elé íme máris mintegy ötezren vonultak, harsányan kiáltozva: — Éljen a szabadság! Él­jen az egyenlőség! Éljen Kossuth! — Meg ami e pil­lanatban legközvetlenebb jelszavuk: — Éljen a sajtószabadság! És a bejárathoz sereglő nyomdászok Länderer el­képedésére szintén éljen­zéssel fogadták őket. Azután belép Petőfi és néhány fegyverbarátja — köztük Vasvári Pál, a tör­ténetíró, Irinyi József, a Pesti Hírlap külpolitikai V ___________ rovatának vezetője* (és a tizenkét pont alapszövegé­nek összeállítója), Jókai Mór, az Életképek szer­kesztője. Degré Alajos, a novellista és (mintegy a pesti burzsoá családok kép­viseletében) Vidats János joghallgató —, s felszólítják Landerert, hogy nyomassa kis a tizenkét pontot, vala­mint Petőfi két napja írott harcba hívó versét, a Nem­zeti dalt. Länderer most már tisz­tában van azzal, hogy nincs értelme az esetleges ellen­szegülésnek. Arról azonban gondoskodni látván, hogy a kormánykörök előtt, ame­lyek mindig is bizalommal voltak hozzá, fedve legyen, s ezért egy pillantást vetve a tizenkét pont cenzor nem látta kéziratára, elő­ször fennhangon kijelen­tette: — Lehetetlen, nincs raj­ta az engedélyezés. — Majd látogatóinak megrökönyö­dött arcára tekintve, oda­súgja nekik: — Foglaljanak le egy sajtót.­Az ötlet persze termé­keny talajra hull a kor színpadias jelenetek iránt amúgy is fogékony fiainak lelkében; Irinyi tehát hős tartással előrelép, kezét az egyik gépre téve, ünnepé­lyesen kinyilvánítja: — E sajtót a nép nevé­ben lefoglaljuk. — Mire a karzat, azaz — bocsánat! — a nyomda személyzete fel­kiált: — Éljen a nép! — Lände­rer pedig megkönnyebbül­ten elrebegi: — Erőszaknak ellent nem állhatok — s Andreas Trä­ger művezetőt az ifjúság kívánságainak teljesítésére utasítván, lelkesen tűri, hogy betuszkolják és be­zárják főnöki irodájába, ajtaja elé a nagyobb hatás kedvéért még őrséget is rendelve. Petőfi most a tizenkét pont szövegével Glutschhoz fordul: — Nyomassa ki ezt!... — Mi lészen ez, Petőfi úr? — kérdi a gépmester, meg­lepődve a nyomdai munká­latok menetében egyébként járatos költő szórakozottsá­gán. — Egy plakát!... — Dejszen ez. Petőfi úr, előbb kiszedni kelletik. — Hát szedesse ki. De nagy betűkkel!... Három szedő. — Potem­kin Alfonz, Malatin Antal és Ludwig Neumann — tüstént hozzá is lát a mun­kához, két másik szedő — Ludwig Giersch és Johann Weiss — pedig egyidejűleg megkezdi a szöveg (bölcs előrelátásról gondoskodóan már szintén kész) német fordításának szedését is. A Nemzeti dalnak viszont — mint kiderül — nincs itt a kézirata, Petőfi tehát oda­telepedik Träger asztalá­hoz, s emlékezetből lóhalá­lában papírra veti a ver­set. Mikor az első strófa végére ér, a már leírt szö­veget a türelmetlen Vasvá­ri ollóval levágja, s odaad­ja Malatinnak. És így az egyes versszakokat egymás után kapja meg más-más szedő — egészen az utolsó­ig, amelyet azután a tett­vágyban égő szerző diktá- lása alapján szed ki Josef Kohn. Közben, hogy az utcán ázó, minden képzeletet fe­lülmúló nagyságú tömeg a várakozást el ne únja, s szét ne széledjen, a mozga­lom vezetői közül egymást váltva, többen is rögtön­zött szónoklatot intéznek az egybegyűltekhez (részben németül, hogy a jelenlévő polgárok és munkások is mindnyájan megértsék őket,) így Degrén, Jókain, Petőfin és Vasvárin kívül két jótollú hírlapíró, Irányi Dániel és Bulyovszki Gyúr. la, továbbá Egressy Gábor, a Nemzeti Színház népsze­rű tagja meg egy Hermann Rosenfeld nevű zsidó or­vostanhallgató. Féltizenkettő felé azután mind ’a Dingler-sajtó, ame­lyen Demant András nyom­tatja a Nemzeti Dalt, mind a nagyobb és díszesebb Co- lumbian-sajtó, amelyen Wilhelm Golditz nyomó sokszorosítja a tizenkét pontot, világra hozza a szabad sajtó elsőszülötteit. Petőfi is, Irányi is felkapja művének első,' még nedves példányát, s kirohanva az utcára, mindketten felol­vasták a gyújtó szöveget, majd a nyomdászok az ab­lakokból szórni kezdik a nép közé az elkészülő to­vábbi példányokat. Mire delet harangoznak. Petőfiék — akiket mostan­tól fogva márciusi fiatalok néven fog emlegetni a tör­ténelem — már tudják, hogy' megnyerték az első ütközetet. (Részlet Spira György: Petőfi napja cimű kötetéből)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents