Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-04 / 53. szám

1987. március 4. Kelet-Magyarország 7 Kíméletlenül A gyermeki hálára és hálátlanságra nagyon sok példa akad, néha egy­azon családban is. Az em­beri természet pedig olyan, hogy egyetlen fáj­dalmas csalódás is háttér­be szoríthatja, de lega­lábbis megkeserítheti azt az örömöt, amiben külön­ben — mások jóvoltából — ugyancsak részesülhe­tünk. Élete alkonyán ilyen gondok aggasztják levél­írónkat is, aki hat gyer­meket nevelt fel. Férje több mint tíz éve meg­halt. Édesapjuk halála után a gyerekek úgy dön­töttek, lemondanak tulaj­donrészükről annak javá­ra, aki gondját fogja vi­selni édesanyjuknak. A ház tehát az egyik testvé­ré lett, ő már az idő tájt is ott lakott családjával együtt. Az özvegynek ter­mészetesen boltig tartó haszonélvezeti jogot je­gyeztek be a házra. Két évvel ezelőtt meg­halt a néni fia, akinek ja­vára annak idején a töb­bi testvér lemondott. A lakásban ott maradt az immár ugyancsak felnőtt unoka. A fiatalember új házat akar építeni a régi helyén. Bíztatta a nagy­mamát, legyen csak nyu­godt, neki is lesz a ház­ban egy külön szobája. De korábbi tapasztalatai óvatosságra intették le­vélírónkat — régóta bete­geskedik, s fia családjá­nak támogatásában eddig se igen bízhatott, már évek óta lányai viselik gondját, egy ideje ott is lakik egyiküknél. Qe az unoka ettől füg­getlenül is megkapta az építési engedélyt, hiszen a kérelemben a nagymamát úgy tüntette fel, mint aki — haszonélvezőként és el­tartott családtagként — együtt fog lakni a házban a tulajdonossal. Sőt, az OTP-kölcsönön kívül még szociálpolitikai kedvez­ményt is kapott a fiatal­ember, éppen a nagyma­mára tekintettel. Aztán amikor megvol­tak az építkezéshez szük­séges papírok, a pénz — az unoka kijelentette, épít, de csakis magának. Szó­val, a mór megtette köte­lességét, a mór mehet... Másként nem minősíthe­tő az a kíméletlenség, amivel az unoka kihasz­nálja nagyanyját, gyakor­latilag megfosztva őt tör­vényadta jogaitól is. Az idős asszony már azt sem bánná, ha a fiú nél­küle építené fel a házat, ahol neki többé nem le­hetne nyugalma. Még ke­vésbé számíthatna gyá- molításra, amire pedig egészségi állapota miatt rászorul. S amit meg is kap a lányától, aki pedig így csak néhány órás munkát vállalhat, holott férje is rokkantsági nyug­díjas. Levélírónk nyugdíja alig haladja meg a két­ezer forintot. Joggal vár­hatná el, hogy a haszonél­vezet fejében némi kár­pótlást kapjon. Ha már saját otthonában nem jut­hat fedél a feje fölé. Gönczi Mária A PARKOLÁSRÓL A múltkor olvastam az újságban egy javaslatot, mi­szerint Nyíregyházán a Dózsa György utcán, ponto­sabban a Szabolcs szálló előtti szakaszon meg kellene tiltani a parkolást, mert az ott álló gépkocsik akadá­lyozzák, egy sávra szűkítik az errefelé igen nagy for­galmat. Véleményem szerint — mint az a lapban is olvasható volt — valóban bajosan képzelhető el egy szálloda parkoló nélkül. De én úgy gondolom, egyéb­ként is legalább ilyen, ha nem nagyabb akadályt je­lentenek az újonnan épült KlOSZ-székház előtt par­koló kocsik, amelyek miatt a buszok nem tudnak be­állni a Benczúr-terem előtt lévő megállóba — a télen nem egyszer az úttest közepén kellett le- és felszáll- niuk az utasoknak! Tehát mindenekelőtt itt kellene megtiltani a parkolást. Lenne is megoldás, hiszen a művelődési központ parkolója szinte üres, mert szá­momra teljesen érthetetlen módon a Dózsa György ut­ca felől még mindig nem nyitották meg, holott tudo­másom szerint már. ezt is többen szóvá tették. Lengyel István Nyíregyháza KISTEN YÉSZTÖK GONDJA HIÁNYZÓ GYÓGYSZEREK A nyírbátori áfész nyúlte- nyésztő szakcsoportjához tar­tozik a nyírmi.hálydi-nyírgel- sei tenyésztők közös csoport­ja. Szállítás volt beütemezve február 25-re. A nyulakat a felvásárlótelepre szállítottuk, a kocsi meg is érkezett, de az állatorvos sajnos nem. Az átvevő több mint egy óráig várt, majd ő is elment. Így haza kellett vinnünk a nyu­lakat, ami kár a kistenyész- tőknek, hiszen férőhelyről kell gondoskodni, és egy hó­napig feleslegesen tartjuk az állatokat. A nyírmihálydi állatorvos betegsége miatt ilyen esetek­ben a nyírlugosinak kellene jönnie, de meg kell mond­juk, kétszer egyáltalán nem jött, kétszer pedig késve. Bi­zonyára oka volt rá, de a tényeken ez sajnos nem vál­toztat. Ügy gondoljuk, meg­oldást kellene találni, mert az ilyesmi kedvét szegi a te­nyésztőknek, pedig a nyúl- tartás nemcsak nekik, az ál­lamnak is hasznot hoz. A szakcsoport tagsága nevében Viski József Nyírmihálydi, Sport u. 13. ARANYOS ... Szeretnék köszönetét mon­dani, hogy eljártak feleségem fülbevalója ügyében. Az ominózus, 18 karátos arany fülbevaló még megvan, s to­vábbra is fog, csinos fekete gyűrűt hagyva feleségem fü­lén. De ő már úgy megszok­ta az ékszert, hogy nem aka­runk élni a visszavásárlás le­hetőségével, amit felajánlott a fülbevalót árusító üzlet. Hogy miért nem? Mert arany az is, ami oxidálódik „a fül- nedvek hatására”, s idővel fog — hallottuk az ötvös vé­leményét az egyik pénteki Ablakban. Mi egy fura megoldásra jöttünk rá. Csakis és kizáró­lag Bojtorján samponnal sza­bad hajat mosni, olyan lesz tőle az aranynemű, mintha most öntötték volna. Ki le­het próbálni! Tehát abban a reményben kell arany ék­szert vásárolni, hogy az el­következő száz évben nem szüntetik meg a Bojtorján sampon gyártását... Keczkó Zoltán Nagycserkesz, Vasvári u. (Magunk is mosolyogtunk olvasónk levelén, amely — mint kitetszik — nincs híján az iróniának. Mindazonáltal figyelmükbe ajánljuk az aranyfényesítésnek ezt a spe­ciális módszerét — a Bojtor­ján bizonyosan nem fog.) Nyíregyházán az állatgyó­gyászati cikkeket forgalmazó gyógyszertárban szoktam megvásárolni a baromfiak számára szükséges gyógysze­reket, vitaminokat. Sajnos, nagyon sokszor tapasztalom, hogy igen gyakran használa­tos, rendkívül fontos cikke­ket nem lehet kapni, ezekből szinte örökösen hiány van. Nem tudom, mi lehet az oka, mindenesetre szeretném, ha az erre hivatottak tájékoztat­nának, legalább ne utazgas­son az ember fölöslegesen. Az igazi persze az lenne, ha intézkednének, hogy rendel­kezésre álljanak ezek a ke­resett cikkek, hiszen ez a gyógyszertár ezért van. Szikszai József Sóstóhegy, Nyírség u. 43. HANGOS! A Kölcsey utca zsákutca részében lakók problémáját írom le e pár sorban. A Zöldérthez tartozik a Benczúr tér 7. sz. épületnek az a része (egy lapos tetejű épület), amelynek ablakai a Kölcsey utcára, főleg a 7, 9, 11-es számú házakkal szem­tan nyílnak. A szervezet eb­tan az épületben szokta megrendezni a vállalati mu­latságokat is, ami igen nagy zajjal jár. Mindez a Kölcsey utcára nyitott ablakokon át, éjszaka még erősebben hal­latszik. Ilyenkor nincs itt nyugvás, alvás még egészsé­ges embernek sem. Február 21-én is ez történt. Telefonon szóltam a Zöldért portásá­nak, aki a rendezőkhöz uta­sított. Kérésemre a városi ügyelet járőrt küldött ki, de ez sem hozta meg a kívánt eredményt. E levél írásához kezdtem 22-én, éjfél után 2 órakor. Olyan sok vendéglő, mulatóhely van Nyíregyhá­zán, ahol az ilyen rendezvé­nyeket meg lehetne tartani úgy, hogy a környezetet ne zaklassuk vele! Dr. Szkíta József Nyíregyháza, Kölcsey u. 9. Szerkesztői üzenetek Nagy Kálmánná, Nyír­egyháza: Olvasónkat ugyan valóban leszázalé­kolták, de rokkantsági nyugdíjat nem állapítot­tak meg számára, ezért a kérdéses összegre — a biz­tosítási kötvény feltételei­nek értelmében — sajnos nem tarthat igényt. Méder József, Csenger: Értesüléseink szerint a ve­gyesipari szövetkezet szer­vizének szerelője kicserél­te tévékészüléke hálózati kapcsolóját, de véleménye szerint a készülék ettől függetlenül is kifogástala­nul működött. Tóth Zoltánná, Kisvár- da: A gyermekgondozási díj lejárba után munka­hely-változtatás esetén is jogosult a gyermekgondo­zási segélyre, ha az új munkáltatónál vállalt munkaideje a napi négy órát eléri. Igényét a gyes­re az új munkáltatóhoz kell benyújtani. Kántor Józsefné, Nyír­egyháza: A városi tanács műszaki osztálya intézke­dett, hogy az engedély nélkül épített garázst le­bontsák. Bódi Mihályné, Fehér- gyarmat: Mivel levélírónk nyugdíjat kap, ezért nem lehet részére rendszeres szociális segélyt megálla­pítani. Nyugdíja azonban valóban alacsony, emiatt alkalmanként rendkívüli szociális segéllyel támo­gatja olvasónkat a tanács, továbbá házi szociális gon­dozásban részesítik, és té­rítésmentes étkezéssel is segítik. Rézműves Péter, Kán- torjánosi: Amennyiben nyugdíja nem haladja meg a havi 2650 forintot, az esetben idő- és pénzbeli korlátozás nélkül vállal­hat munkát. Szabó Lászlóné, Ojfe- hértó: A Micsurin utcában valóban nem égtek a lám­pák, mert az égőket és a foglalatokat ismeretlen tettesek szétverték. Ez saj­nos nem először fordul elő, ezért a TITÁSZ a la­kosság segítségét kéri az ismeretlen rongálok kilé­tének felderítéséhez. Az illetékes válaszol UTCÁN YITÁS BORBÁNYÁN Mikorra várható Borbá­nyán a Szőlő és a Csárda ut­ca közötti szakasz megnyi­tása? — érdeklődött levelé­ben egy nyíregyházi olva­sónk. Kérdését illetékességből a városi tanács műszaki osz­tályához továbbítottuk, amelynek vezetője, Kovács István az alábbiakról értesí­tette szerkesztőségünket. Mint arról már a megyei tanács vb-titkára is tájékoz­tatta az érdekelteket, a kér­déses területen legkésőbb 1988 végéig utcát nyitnak. Az állami tulajdonban lévő, tartósan használatba adható, beépíthető telkek .kialakítása önköltséges, az utcanyitások költsége azonban kizárólag a tanácsot terheli. Említést ér­demel az is, hogy a tanács ál­tal tartósan használatba adott telkek rendezetten építhetők be, és közművesítésük meg­előzi a lakóházak felépítését. A város területén történő utcanyitásokra kétmillió fo­rint áll rendelkezésre. Ennek az összegnek a 80—85 száza­lékát Borbányán használják fel. A sorrend meghatározá­sánál elsősorban a közérde­ket kell figyelembe venni, így például a Rezeda utcán létesítendő gázcseretelep, va­lamint egyéb, hasonló fon­tosságú létesítmény megkö­zelíthetősége érdekében elő­ször az Alma utcát kell meg­nyitni a Lakatos utcáig. VISSZATÉRÍTIK AZ ÁRKÜLÖNBSÉGET Jóllehet engedményes ak­ciót hirdetett az áruház, meg­lepetésére mégis teljes áron blokkolták a kiválasztott por­szívót — panaszolta egy nyíregyházi lakos a február 11-i Fórumban közölt levelé­ben. Az érintett áruház, a nyír­egyházi Centrum igazgatója, Krasznai Tiborné jogosnak találta olvasónk észrevételét: az akció meghirdetését köve­tő napokban valóban igen nagy volt a kereslet a Raké­ta porszívó iránt, de mindad­dig természetesen enged­ménnyel kellett árusítani, míg a készleten volt belőle. Intézkedtek, hogy hasonló eset ne fordulhasson elő, ol­vasónknak pedig csereuital- vány formájában visszatérí­tik az árkülönbözetet. Felmond a munkáltató Tanulmányi szerződés Simon Béla gelénesi olvasónk munkaviszonyát meg­szüntették. Olvasónk ezt azért sérelmezi, mert azonkívül, hogy két kiskorú gyermeket kell eltartania, véleménye szerint húszéves munkaviszonya is méltánylást érdemelt volna. A határozatlan időre létesített munkaviszonyt mind a dolgozó, mind a munkáltató felmondással bármikor és bármilyen indokkal megszüntetheti. A munkáltatói fel­mondásnak meg kell felelnie a formai előírásoknak, abból a felmondás okának világosan ki kell derülnie, azaz a fel­mondás okát konkrétan meg kell határozni. Továbbá a munkáltató köteles megvizsgálni, hogy a dolgozó munkaviszonyának megszüntetése nem ütközik-e tilalomba vagy korlátozásba. Például csak rendkívül in­dokolt esetben lehet felmondani annak a dolgozónak, aki hosszú ideje áll munkaviszonyban munkáltatójánál, az át­lagosnál jobb munkát végez, és példamutató magatartást tanúsít. Miután a fenti kérdések olvasónk leveléből pontosan nem tisztázhatók, azt javasoljuk, amennyiben munkavi­szonyát helyre szeretné állítani, forduljon kérelemmel a volt munkáltató mellett működő munkaügyi döntőbizott­sághoz. Apáti Ferencné csengeri levélírónk édesanyjának be­dolgozói jogviszonyát felmondással megszüntette a mun­káltató. Olvasónk az iránt érdeklődik, hogy 52 éves korá­ra tekintettel milyen védettség illeti meg az édesanyját? A felmondást korlátozó jogszabályokat a bedolgozók­nál is alkalmazni kell, de a munkaviszonyban lévőkhöz képest eltérően. A munkáltató a bedolgozó jogviszonyát megszüntetheti, ha a bedolgozói munkát teljesen felszá­molja (de akkor is, ha erre csak a dolgozó lakhelyén ke­rül sor), illetve ha hat hónapra szünetelteti. A levélben említett védettség csak akkor illeti meg a dolgozót, ha legalább 25 éves szolgálati ideje van. Mind­ezek a kérdések munkaügyi vita keretében vizsgálhatók érdemben. Horváth Zoltán nyíregyházi lakos szakközépiskolai végzettség megszerzésére szeretne tanulmányi szerződést kötni munkáltatójával. Ennek feltételeiről érdeklődik. Tanulmányi szerződést csak a jogszabály által előírt kedvezményeken felül nyújtott támogatások alapján lehet kötni. A szerződésben a munkáltatónak vállalnia kell, hogy a dolgozót végzettségének megfelelő munkakörben fogja foglalkoztatni. A szakközépiskola esti vagy levelező tagozatán tovább­tanulók részére évente 10, az érettségi vizsgákra történő felkészüléshez külön 5 nap szabadság jár. Lehetővé kell tenni azt is, hogy a dolgozó részt vehessen a vizsgákon. A felsorolt kedvezmények idejére átlagkereset jár, tehát erre tanulmányi szerződés nem köthető. Ezenkívül a dol­gozó munkaidejét úgy kell beosztani, hogy részt vehessen a foglalkozásokon, viszont erre az időre már nem jár át­lagkereset, a kiesett órákat le kell dolgozni. Zibák Sándorné aranyosapáti levélírónk hét évvel ez­előtt, húszéves munkaviszonnyal ment nyugdíjba. Arra kér választ, hogy öt év eltelte után megilleti-e őt a 25 éves jubileumi jutalom? A 25 éves jubileumi jutalmat akkor kaphatja meg, ha az eltelt idő alatt a nyugdíja folyósítása mellett szerzett 5 év munkaviszonyt. A jutalmat az a munkáltató köteles kifizetni, ahol a 25 éves munkaviszonyt megszerezte, il­letve ahol jelenleg dolgozik. Kisari Ferenc besenyődi olvasónkat az idén előrelát­hatóan rokkantsági nyugdíjba küldik. Tudni szeretné, ilyen körülmények között igényt tarthat-e a 40 éves jubileumi jutalomra? Igen, mert a közölt adatok szerint a nyugdíjba vonu­láskor több mint 35 éves munkaviszonya lesz. A jubileu­mi jutalom kifizetésénél pedig közömbös, milyen címen nyugdíjazzák. Az öt év kedvezmény a rokkantként nyug­díjba vonulókat is megilleti. Nagy Mihály

Next

/
Thumbnails
Contents