Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-27 / 73. szám
1987. március 27. Xelet-Magyarorsxág 3 ÁTADÁS ELŐTTI FINIS, a jövő hónapban adják át Nyíregyházán a Szabolcs Húsipari Vállalat új üzemét. Ezekben a napokban nagy a forgalom az épületben, az utolsó simítások vannak soron. (Elek Emil felvétele) A kárpitos-elnök Az illetékes válatzol Figyelmetlenség Tessék választani címmel, lapunk március 16—i számában közöltük: két felirattal hoztak forgalomba egy bizonyos fajta tasakos vetőmagot, a vásárló így nem tudhatta, mit tartalmaz a kis csomag. Az írásra Kiss László, a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat nyírségi központjának igazgatója válaszolt. Többek között a következőket írta: „A tasakos vetőmag csomagolását a vállalat budapesti egysége (a Belföldi Ellátó Központ) végzi. Érdeklődésünkre megvizsgálták a cikkben foglalt tévedés lehetőségeit. Az ubotikás tasakra véletlenül került rá a saláta bélyegzője, amit a nyomdában dolgozók figyelmetlensége okozott. Reméljük, ilyen téves tájékoztatással ellátott tasak kevés kerül forgalomba, de ezúton kérünk elnézést a tévedésért és teljes kártalanítást ígérünk a vásárlóknak, akik ilyen vetőmagot vásároltak. Természetes, hogy mintaboltunk bármilyen vetőmagra kicseréli ezt a két feliratos tasakot, amelyiken egyik oldalt fejessaláta felirat van, a másik oldalán fjedig Rajnai fürtös uborka. Intézkedik a vállalat, hogy hasonló eset a jövőben ne forduljon elő. A sajtónak pedig köszönjük az észrevételt.” Pénzdíjas ötletek ötfletnapot rendezitek március 25-én Záhonyban a MÁV illetékesei a vasúti csomópont dolgozóinak közreműködésével — írja tudósítónk, Csonka Zsolt. A Tisza mun- kásszáló épülete adott otthont e szokványosnak nemigen nevezhető rendezvénynek. A MÁV vezérigazgatóságának KISZ-bizottsága felhívást intézett a szolgálati helyekhez, melyben — a Jövőnk a tét mozgalmi megújulás keretében — ilyen rendezvény tartására öszrtö-' nözték. Innen származik az ötletbörze alapgondolata. Ily módon lehetőséget kívántak biztosítani mindazoknak, akik javaslataik, elgondolkodtató felvetéseik révén a munkavégzés hatékonyságát, ésszerűbbé, gazdaságosabbá tételét segíthetik elő. Voltak akik éltek e lehetőséggel. Az ötletgazdák hasznosítható elképzeléseiket a szervezők pénzjutalommal honorálták. Így igaznak tűnhet a mondás: „Ki ötletet vet, pénzt arat!” ... Tiszadobon készült felvételünk. Bízunk benne, hogy erre a sok tűzifára már csak az év utolsó heteiben lesz szükség. ' (elek) ’ — Ha csak ők jelentkeznének — mert nem jönnek — akkor már ki lenne használva kutatói kapacitásunk — jegyzi meg dr. Bánházi János főigazgató. Kisugárzó hatás Nem véletlen az ösztökélés, amit a megyei pártbizottságtól kaptak, hiszen egy főiskola kisugárzó hatása többek között kutatások gyakorlati alkalmazásában kell, hogy megnyilvánuljon. És van néhány téma, amelyben az oktatók egyáltalán nem szégyenkezhetnek. A halászat gépesítésének például összefogói, évente egy országos nagy rendezvényt tartanak, tudományos előadással, gépbemutatóval. Ennek eredménye, hogy rájuk bízták ebben a témakörben a szak- üzemjmémök-képzést is. — A főiskolának kicsit fáj, hogy például a szórvavetés technológiáját — amelynek megszállottái vannak nálunk — a megyén kívül, Prügyön és Békésszentandráson kell bemutatni. De még itt is gyér volt a szabolcsi érdeklődés — vázolja a helyzetet dr. Kiss István tudományos főigazgató-helyettes. Bármennyire szeretnénk, el kell ismernünk, hogy főiskoláink anyagi és személyi okok miatt korántsem szereztek maguknak olyan megbecsülést, amely magas szintre emelné tudományos munkájukat. Csak jellemzésként megemlíthető, hogy a mező- gazdasági főiskolán az éves százmilliós költségvetésből még egy ezrelék sem, mindössze 825 ezer forint jut kutatásokra. És arra sem számíthatnak, hogy a mezőgazdasági üzemektől megbízások sorát kapják, ugyanis a rossz anyagi lehetőségek miatt erre nincs pénzük a potenciális megrendelőknek. Így érthető, hogy jóformán csak ipari vállalatoknak dolgoznak, évente 2—3 millió forint értékben. Az utóbbi időben a Papíripari Vállalat, a nyíregyházi mezőgép volt az egyik nagy megrendelő, 1 újabban a Fémmunkás Vállalatnak vázszerkezetek kialakításában vesznek részt. — Ez viszont nem jelenti azt, hogy oktatóink nem vesznek részt a mezőgazdaság számára kutatásokban, azok gyakorlati megvalósításában — folytatja a főigaz- gátó. — Ugyanis az új szabályozás szerint az úgynevezett KK-munkák nem eléggé versenyképesek, így megesik, hogy oktatóink megbízásos, másodállásos formában érnek el eredményt. Példaként hozható, hogy Mátészalkán, a Szamos menti Állami Tangazdaságban az alma anyagmozgatásához szolgálati szabadalom született. A Kemecsei Állami Gazdaságban a főiskolán meglévő műszeres mérési lehetőséget használják fel. Háttér nélkül Kritikusan el kell mondani, hogy a külső körülmények, hatások is befolyásolják az oktatók magatartását. A köztudottan alacsony tanári fizetések -mellett muszáj beleegyezni, hogy más módon is pótolják a jövedelmet. Korábban volt egy hullám, amikor szakmérnöki képesítést, újabb diplomákat szereztek. Újabban a tudományos fokozatok elérésére törekednek. — Amiatt is hátrányban vagyunk, hogy nincs megfelelő hátterünk — állítja dr. Bánházi János. Két éve kezdtük egy tanüzem kialakítását, azért, hogy ott új gyártást, esetenként akár sorozat- gyártást indítsunk. Az üzem lehetett a bázisa annak a főiskolai programnak, amelynél a mezőgazda- sági gépek hidraulikai berendezéseinek vizsgálata után már a motorok, szivattyúk, vezérlőegységek felújítására is vállalkozhatnak. Ennek a hasznából pedig a kutatási lehetőségeket tudják bővíteni. A tanüzemben az idén a gyümölcsültetvényeknél lévő bakhátak elmunkálására konstruált gépet gyártják. Csak összefogással Kicsiny, alig félszáznyi oktatógárdával dolgozik a mezőgazdasági főiskola. így kevés az esélyük, hogy az országos pályázati rendszeren belül nagyobb részt kérjenek, tulajdonképpen csak alvállalkozói megbízást kaptak egy-egy nagyobb kutatási témában. Ám az oktatáshoz kapcsolódóan 18—20, a tantárgyakkal összefüggő, úgynevezett diszciplináris kutatásban vesznek részt. — A pénzügyi lehetőségek miatt ezeket 10—11-re szeretnénk csökkenteni, miközben nagyobb eredményességet várunk — fogalmazza meg dr. Kiss István. Olyan kutató teameket kell létrehozni, ahol erre biztosíték van. Amit a gyakorlati szakemberek várnak: a főiskolai kutatások alkalmazását a mezőgazdaság gépesítésében, csakis összefogással lehet elérni. Létrehoztak egy szakmai koordinációs bizottságot a megyei tanács mezőgazdasági osztályával, az újjászervezendő főiskolai tanácsban számítanak a TESZÖV részvételére, összeállítanak egy olyan anyagot (120 oldalas füzetet), amelyben leírják, milyen tudományos munkát végeznek. Ha ez a tájékoztató nem az íróasztalfiókba kerül az üzemekben, akkor létrejöhet a mainál gyümölcsözőbb, mérhető kapcsolat. Lányi Botond >> éltáblának érzem ma■ gamat. A pergőtűz valóságos. Bújnék a fúrólyukba is, ha tehetném, csakhogy megmeneküljek a záporozó nyilaktól. Nincs nap, nincs újság, nincs tévé, sőt barát sincs, hogy szóba ne kerülne. Mert a szó, a vád — és most beismerő vallomást teszek — jogos. Bűnös vagyok. Néha lemondó legyintéssel, néha gúnyosan, néha iróniával telten, máskor — főként a tévében — triumfálva, győzedelmeskedve: lám, te ezt nem tudod megtenni! Szinte injekciós tűkkel döfik belém a kisebbségi érzést, s a bőrömön érzem, hogy zsugorodok összefelé... Hogy mi a bűnöm? Dohányzom. Erősen. Három évtizede. Tudom, hogy le kellene szoknom. Próbálom is, kemény elhatározásokkal — néha két, sőt három nap is eltelik cigaretta nélkül —, aztán meg újra a marktwaini képlet. Mark Twain egyszer arra a kérdésre, hogy nehéz-e leszokni a dohányzásról, így felelt: — Mi sem könnyebb ennél. Én már nyolcszor leszoktam. És növekvő lelkifurdalással olvasom, hogy a szívbetegségek, az érrendszeri elváltozások, a tüdőrák... És nekem már szívbetegségeim vannak, érrendszeri elváltozásaim, és szinte hallom, hogyan csámcsog a hörgőkben a rák ... Mindettől — persze — fölöttébb ideges leszek. A nyilak küldői azonban holtbiztosán jószándékúak. Aligha van az üzemnek olyan zegzuga, amelyet ne ismerne Mikula János. Sűrűn megfordul mindegyikben, s olyan a szeme, mint a sasé. Mindent észrevesz, s ha szól, van értelme. És alig van apelláta, mert ha kell, odaáll bármelyik munkaműveletet csinálni. Itt, a Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezetben volt kárpitos szakmunkás, később brigádvezetp, s amikor a Ganz-MÁVAG résziére a külföldre gyártott vonatszerelvényekbe kellett az üléshuzatokat gyártani, akkor erre a szalagra nevezték ki vezetőnek. Egyesülés után pedig, amikor „egy szőnyegre” kerültek az asztalosok, kárpitosok, úgy látták jónak, Mikula János irányítsa az asztalosüzemet. Innen is feljebb avanzsált. Részlegvezető lett, a párttagság bizalmából pedig párttitkár. Még nincs két és fél éve, amikor elnöknek választotta a tagság, ő azonban különösen a régiek előtt, akikkel együtt dolgozott, megmaradt Jánosnak. Kizárólag a fiatalok elnök elv- társazzák. Hogv milyen érzés ilyen családias légkörben elnöknek lenni? Erről így vall: — Igazán jó érzés. Szinte minden munkást ismerek. Tudom, hogy kitől, mit várhatok. Azért akadt „gubanc” is. Voltak akik a régi cimboraságra számítva jogtalan előnyökhöz akartak jutni. Nem volt köny- nyű döntenem, de főleg megértetni: fiúk, ez nem megy. Nemet kellett sokszor mondanom. így maradt tiszta a lelki- ismerete. Ezért is tisztelik a munkások. Közülük való. innen emelkedett ki. Még kárpitosként dolgozott, amikor elkezdte a faipari technikumot esti tagozaton. Árképző és kalkulátori bizonyítványa van, üzem- és gyártásszervező. Elvégezte a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatát is. Nem „adható el” egyetlen szakMeg akarnak engemet menteni, ezért próbálnak leszoktatni arról az átkozott dohányról. Hol aggodalmaskodók, hol fölényesek, de tiszta és nemes érzéseik vitathatatlanok. És amit írnak- mondanak, az való igaz. Bizonyára sokan leszoktak már, s bizonyára nem véletA dohányos reményei! len, hogy néhol egész kórházak hagyták abba, máskor egy repülőgép teljes személyzete, harmadjára falu is igencsak kerül, mert meg szeretnék nyerni az egymilliós pályadíjat. Rengeteg a jó példa előttem, csak azt nem tudom, miért nem követem őket? Bizonyára a riporterek egyike-másika is ebből a fertőből emelkedett ki, a három doboznyi bűzrúd posványából, bizonyára ők is keresgélték szétszóródott gondolatménesüket, bizonyára ők is rágták az ujjuk hegyét egyetlen szippantásnyi büdös füstért, bizonyára ők is kutattak a lakásban nyirkos tenyérrel és gyöngyöző homlokkal, hátha megbújt még valahol, valamelyik zakó zsebének mélyén egy eltévedt cigaretta;.' mában sem. Kivéve az üvegezést, bár ezt is megtanulta. — S bizonyára többet is keresnék egy kevés géem- kázással, mint elnökként, noha nem panaszkodom így sem — jegyzi meg. Az alig 47 éves Mikula János igyekszik, hogy a szövetkezet megőrizze becsületét és rangját. Ezt fémjelzi a BNV-n nyert OKISZ-emlékplakett, amelyet a Nimbusz kombinált garnitúráért kaptak, a miskolci vásár díja, több sikertermékük, köztük a sörasztal garnitúrák, amelyeket NSZK-cég megrendelésére gyártanak. És most kezdték el a vásárdíjas, esztergált kárpitozott Trója nevű garnitúra gyártását. Szóba került angliai exportja is! Két év alatt teljesen új, korszerű üzemet építettek, olyan tanműhelyt 54 asztalos-kárpitos tanulónak, amely bázis lehet a megyében. 1985-ben 10, tavaly a rendkívül nehéz viszonyok ellenére is 4 milliós nyereséget produkáltak. Idén ismét a 10 milliós eredményt célozták meg. Mikula János a kárpitosból lett elnök reménykedik. Azt mondja: ennek meg kell lennie, ha talpon akarnak maradni. Erről van szó, és nem arról, hogy ki szokott le. Most még az igazán leszokni akaró dohányost is gúny övezi, és korántsem az a megértés, ami az ezzel járó testi-lelki kínoknak kijárna. Az alkoholistáknak van elvonókúrájuk, a kábítószereseknek úgyszintén — a dohányosoknak nincs. Az alkohol ellen van tabletta, a dohány ellen is van, csak éppen hajítófát sem ér. Az alkoholista beteg, a kábítószerest megértő sajnálkozás övezi, a dohányzót az irónia lenge fátyla borítja be. Nincs tanács, nincs orvosi gondolat: hogyan győzzük le a nikotinéhséget. Mert az — van. Az évtizedek óta ehhez szokott szervezet meglepő módon válaszolhat erre. A koncentrálhatatlan figyelem például nem éppen veszélytelen a közlekedésben. Nem győzedelmeskedni kellene a dohányosokon, hanem értően segíteni nekik. Prédikációszerű hegyibeszédek vannak, segítség semmi. Helyettük vannak a nyilak, a társadalmi pótcselekvés. És így lesz céltábla a dohányos: nyugodtan az akaratgyenge idióták közé sorolhatja magát. / lyenkor aztán dühöd- ten levágja az újságot, és gondolni sem mer vétkének következményeire, a szíve táján nyomást érez, a tüdejében fulladást, bűntudat gyötri, keserű szájíz, kiszáradt torok, lepedé- kes nyelv — s az oldódás reményében újabb cigarettára gyújt., , , . (kun) Farkas Kálmán ____________v Kinek kutatnak? Á gondolat forintjai Feladatot kapott a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola és a termelőszövetkezetek megyei területi szövetsége: vizsgálják meg, miért nem hasznosulnak megyén belül a főiskolán folytatott kutatások eredményei. Mert az üzemekben hiába is érdeklődnénk, a legjobbakkal is a kapcsolat annyiban merül ki, hogy a hallgatók termelői gyakorlatát igen jó színvonalon megoldják.