Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-26 / 72. szám

1987. március 26. Kelet-Magyarország—Nyíregyházi Élet 1 NYÍREGYHÁZI ÉLET Kellemes meglepetés Meg if jód ott hetek Személyesen, levélben, vállalata, intézmé­nye útján, illetve a lap, a rádió, a kábeltele­vízió segítségével tulajdonképpen mind a 120 ezer nyíregyházi állampolgárhoz eljutott a városi vezetés 1985 végén, hogy feltegye a kérdést: társadalmi munkájuk, vagy az 1986. januártól esedékes területfejlesztési hozzájá­rulás segítségével milyen célokat tűzzenek ki? Röviden: mi az, aminek 1986 és 1990 kö­zött elsőbbséget biztosít a város lakóközös­sége? A választás akkor az utak, a járdák építésére, a fásításra, parkokra, játszóterek­re. a földutak karbantartására, idősek és gyerekek gondozását szolgáló intézmények fejlesztésére esett, de egy sor vállalat, szö­vetkezet és intézmény csatlakozott az ifjú­ság akciójához, a Bujtoson megépítendő mű­jégpálya létesítéséhez is. Eltelt egy év, s a város tanácsa három nappal ezelőtt megállapította: a nyíregyházi lakosság az elmúlt esztendőben minden ed­diginél többet teljesített a településfejlesztő társadalmi munkában. Mint azt Csabai Lászlóné tanácselnök elmondta: csak a leg­nagyobb köszönet és elismerés hangján szól­hatnak azokról, akik a 130 milliót meghala­dó értékű munkát elvégezték. Külön is szólt e tevékenység szerzőiről, a tanácstagokról, de elsősorban a népfront aktivistáiról, akik bizony rengeteget lótotlak-futottak, agitál­tak, hogy összeszedjék a közcélú munkára az embereket. Az ígéret szép szó... Még kimondani is sok: a lakosság 104 mil­liót közvetlenül, közel 20 milliót a vállala­ton. szövetkezeten keresztül, 6.5 milliót pe­dig az iskolákban, intézményekben végzett munkával tett le a város asztalára. Nem kis dolog: a csecsemőt és az aggastyánt is bele­számítva 1118 forint értékű munka jut min­den egyes városlakóra. Ez egyértelműen öröm. Ám az elszámolás­nál más is kiderült. Az például, hogy na­gyon kevés a készpénzbefizetés mind az Együtt Nyíregyházáért mozgalom, mind a vállalatok, szövetkezetek által korábban ígérteknek nyitott számlákra. (Az utóbbiak­tól mindössze a várt összeg 52 százaléka fu­tott 'be.) S bár a városi vezetés nagyon is tisztában van azzal, hogy manapság a válla­latok, szövetkezetek helyzete sem könnyű, a tanács most mégis minden vállalatot, intéz­ményt megkeres, hogy az eredetileg — és nem is régen — vállalt, a városfejlesztésre szánt összeget megkaphassa. Ennek a pénz­nek ugyanis megvan a helye, abból minden forintkiesés egyben a tervek megfeneklését jelentheti. Hogy csak a műjégpálya ügyéről szóljunk: a tavalyi 1,8 milliós ígérvény helyett mindössze 996 ezer forint folyt be a kasszá­ba. Az Együtt Nyíregyházáért mozgalom ugyanerre a célra 2 millió 142 ezer forintot ígért 1986-ban, ebből is csak 1,7 milliót telje­sített. Mindennel együtt 6 millió 669 ezer fo­rint jött be erre a célra, amelyet jóformán a tervekért kell kifizetni. A mai ismereteink szerint mintegy 40 milliós beruházást — ha az idei befizetés sem lesz nagyobb arányú, mint a tavalyi —, úgy tűnik, még jövőre sem lehet elkezdeni. (Biztosan sokan mondják er­re, hogy nem is baj. mert a mai világban ettől száz meg száz helyre kell sokkal job­ban ez a pénz! Nekik is igazuk van, ám ha már ezt az ifjúság által erőteljesen szorgal­mazott célt a város lakossága elfogadta, a ve­zetés akkor jár el korrekt módon, ha az ígé­retet meg is tartja, hiszen a műjégpálya is sok ezer ember vágyát testesítené meg, kü­lönösen egy téli sportolási lehetőségben eny- nyire szegény városnál.) Üj megoldások... A köszönet és elismerés témakörébe tar­tozik, hogy 104 milliós értékű, többnyire két­kezi munkát végeztek a lakókörzetek. Mesz- sze utánuk következik a vállalatok által el­végzett közel kilencmilliós, a szövetkezetek mintegy 3 milliós, s az iskolák majd 4 mil­liós öntevékeny munkájának értéke. Az er­ről készült kimutatás ugyancsak differenci­ált képet mutat. A Szabolcs Volánnál pél­dául 1665 dolgozó állt csatasorba a hétvégi munkaszüneti napokon, a Papírgyárból 984- en, a Konzervgyárban 890-en, a SZAVI- CSAV-nál az ÉPSZER-nél is több mint 800- an végeztek társadalmi munkát. A helyzet bonyolultságát mutatja, hogy a társadalmi munkáiban legjobb tíz nyíregyházi vállalat közé fejenkénti 25 forintos értékkel is be le­hetett kerülni! Ez is jelzi: van még tartalék és nem is kevés, ám egyúttal azt is, hogy Együtt Nyíregyházáért: a haszna egy műjég­pálya lesz... azoknak a vállalatoknak, szövetkezeteknek, intézményeknek, ahol az Együtt Nyíregyhá­záért akcióban helyben lehet tenni, előnyö­sebb a helyzetük. Az utóbbi időben mind ne­hezebb olyan városi, vagy városkörnyéki al­máskertet találni, ahol az intézmények dol­gozóit vagy az iskolák ifjúságát várják al­maszedésre. A legtöbb gazdaságban ugyanis áttértek a szerződéses hasznosításra, amivel egycsapásra megoldódott a szedési csúcs munkaerő problémája. Mi tehát a tennivaló? A város vezetői el­mondják: nem biztos, hogy ragaszkodni szükséges a hagyományos elképzelésekhez akkor is, ha az elavult. Üj és új megoldáso­kon kell törni a fejünket. Hazánk minden nagyvárosától elkérték a társadalmi munka programokat és most tanulmányozzák. Azt viszont máris világosan látják, hogy egy­értelműbbé szükséges tenni a vállalatok se­gítségének irányát. (Vagyis egy-egy vállalat szocialista brigádjai ne 5—6 iskolát patro­náljanak, hanem csak egyet, de azt konkré­tan meghatározva és precízen!) E cél érde­kében hívják össze ezekben a napokban a nyíregyházi vállalatok vezetőit, s tájékoztat­ják őket az elmúlt év eredményéről, rögzítik a helyzetet, a kívánalmakat. Máris kitűnő példaként említik a Felső-tiszavidéki Erdó- és Fafeldolgozó Gazdaságot, amely a Május 1. tér rendbehozatalának és karbantartásá­nak gondjait vállalta magára. Ügy tűnik, ez az igazán járható út a jövőben is. He csak a külterület! És persze a lakosság nagyobb öntevékeny­sége. Mert ellentmondás, hogy a város kül­területein — ahol a fejlesztési alapból a legkevesebbet kapják — teszik a legnagyobb értéket a város asztalára, s az olyan helye­ken, mint a Jósaváros, vagy éppen a város­központ alig-alig mozdulnak meg saját ma­guk érdekében. Ellenben a leghangosabban éppen itt kritizálnak. Sajnos egy-egy bérhá­zi tömb sokszor még a saját udvarát sem ké­pes rendbe tenni. Egyáltalán nem kuriózum, hogy egy lakó "háromszor, négyszer megy a tanácsi fogadónapra panaszkodni ötven négyzetméter sorsáról, kérni, hogy tegye azt rendbe a tanács. A Zrínyi Ilona utcai sáv­ház, vagy a Béke-ház esetében joggal vető­dik fel a kérdés: és mit tesznek az ott la­kók? E tekintetben példamutatóak a Ságvá- ri kertváros, a Korányi út két oldalán épült társasházak lakói. Ez is mutatja: érdemes — ahol csak lehet — telkeket társasházak épí­tésére adni. Különösen lehet dicsérni azt az igyekezetei, amellyel a Sóstóhegy, a Butyka- sor, vagy a Rozsrét sártalanított, rakott le a lakosság járdát maga előtt. Néhány szót a TEHÖ-ról. Nyíregyháza la­kossága ezzel évente 14,7 milliót vállalt, ami sajnos nem jött be. Az okok között a számí­tógépes nyilvántartás hibáit is említik (aki­nek évek óta hátralékot mutat ki a gép, ab­ban egy dac is kialakul), másrészt aki nem értett egyet, az nem akar fizetni. Pedig a TEHÓ közérdek, ez adó, amit be is hajthat­nak. Amit a tanács a területfejlesztési hoz­zájárulás ellentételeként ígért, azt teljesítet­te. Előre is hozott dolgokat, így a Nyírszőlőst Sóstóval összekötő utat, vagy az orosi Bod­rogi utcát, s a kórházzal szembeni idősek klubját, ahol májustól 30 rászoruló kap napi ellátást. A tanácsi vezetés friss tetterővel és igen kevés anyagival rendelkezik. Joggal számit ezért a város igazi gazdáira, a városlakók együttes segítségére. Joggal kér többet azok­tól, akik keveset tettek eddig. Mindegyikünk­től pedig azt, hogy vigyázzunk meglévő érté­keinkre, mert egy társadalmi munkával felér az áltatunk megőrzött park, játszótér, épület. K. J. Mikor is lenne nyitottabb, a szépre-jóra fogékonyabb az ember lelke, mint mikor a kikelet közeleg? Áthat bennünket a tavasz köszöntésének ünnepélyes varázsa, szívünk­ben megpezsdül a vér, szellemünk a tér és idő beláthatatlan távlatait kutatja, s mintha díszbe öltöznénk, várjuk, hogy történjék va­lami. Valami új, valami ami bensőnket gaz­dagítja, szemünket, fülünket gyönyörköd­teti. A tavaszi zsongás ihlette meg annak ide­jén az akkori nyíregyházi művelődést irá­nyítókat és a városi művelődési központ népművelőit, amikor szárnyára bocsátották az első művészeti hetek programját. Jól tet­ték, hogy ezt az időpontot választották, ezt igazolta a közönség reagálása, az események fogadtatása. Érdemes feleleveníteni a leg­első, az 1969-es esztendő rendezvényeit, hi­szen rengeteg vendégünk volt mindjárt a kezdet kezdetén. Megfordult itt a rádió gyermekkórusa, a miskolci és a debreceni színház társulata, a Nemzeti Színház kama­racsoportja, a néphadsereg művészegyüttese, országos bábos és énekkari találkozó volt. számos kiállítás, koncert, filmankét gazda­gította a rendezvénysorozatot. Igen röviden áttekintve a 19 eddigi művé­szeti hetek történetét, azt tapasztaljuk, hogy a hasznos kezdeményezések ellenére sem si­került kialakítani a programokban egyfajta sajátos karaktert, nem voltak olyan önálló vonásai, amelyek csak itt jellemzőek. Már­pedig egy ilyen művészeti heteket, vagy más hasonló kulturális eseménysorozatot az jel­lemez elsőként; milyen a műsorpolitikája, a jellege, a célja. Örülhetünk annak, hogy van ilyen rendezvényünk, és bosszankodhattunk, hogy mégsem az igazi, mert nem sokkal kí­nált többet, illetve mást a hétköznapok vá­lasztékánál. Sokféle kísérlettel jelentkeztek az évek folyamán a művészeti hetek rendezői. Egy időszakban összevonták a pedagógiai hetek­kel, de néhány évi próbaidő után ismét vál­toztattak. és elmaradtak az erre az időszak­ra szervezett pedagógiai rendezvények. Az alatt a néhány év alatt, amíg megcsappant a meghívott kulturális produkciók száma, sajnos, hosszú időre szóló hibát követtek el a rendezők: csakhogy legyen valami a mű­sorfüzetben, mindent meghirdettek, ami márciusban a város kulturális intézményei­ben történt, és ezeket a hétköznapi rendez­vényeket elnevezték művészeti hetek című programnak. A közönséget azonban nem le­het becsapni, mert a közönség mást vár. ér­dekeset és értékeset, feltétlenül mást, ha már művészeti hetekre hívják. így alakult ki egy törzsközönség, mindig mindenütt ugyanazokkal az arcokkal lehetett találkoz­ni. A művészeti hetek nem érte el azt a cél­ját, hogy minél nagyobb tömegekben keltse fel a rendszeres művelődés igényét. És így vált szegényes vidékivé, periférikussá. Üj szemlélet lépett a régi helyébe 1982 ta- • vaszán, hiszen időközben megkezdte műkö­dését két legjelentősebb közművelődési in­tézményünk, a Móricz Zsigmond Színház illetve a Váci Mihály művelődési ház. Üj „kultúrafogyasztó” rétegek tűntek fel az új kezdeményezésekre, és lehet hogy eleinte sokan csak a nagyestélyit akarták megsétál­tatni a színház folyosóján, vagy a művelő­dési ház hangversenytermében, ma már egy­re kevesebben mennek csupán e miatt szín­házba, koncertre, és ismerve az országos ál­lapotokat, nem lehet panasz a nyíregyházi közönségre. Érdekes volna közvéleménykutatást tar­tani, vajon művészeink mennyire érzik sa­játjuknak ezt a művészeti rendezvénysoro­zatot? Hiszen ilyenkor elsősorban a megye- székhelyre „importált” műsorok, kiállítások, stb. iránt nő a kereslet. Hiba volna viszont mellőzni a köztünk élő művészeket, akik ép­pen ebben az időszakban tehetnének sokat a művészet népszerűsítéséért. Talán ezért tűnik úgy mintha színházunk művészei nem vennének részt a várt módon a város kultu­rális életében — a közönség szívesen fogad­na sokkal több előadói estet, kamaraproduk­ciót. Kevesebb teret kap az irodalom is, mint egyes korábbi években — holott ennek lé­tezési jogát a Nyíregyházán évek óta tartó rendszeres irodalmi matinék is bizonyítják. A többi művészeti ágban, főleg a kórusmu­zsika, a néptánc, pódiumműsorok területén, illetve a képzőművészetben egészségesnek látszik a meghívott és a helyi produkciók aránya. Kár, hogy az európai hírű sóstói éremművészeti alkotótábort nem a művésze­ti hetek előtt rendezik, mert az ott készült alkotásokkal azon frissiben dicsekedhetnénk, de talán így is ki lehet találni valamit, hogy a tízéves művésztelep működése érezhető legyen a művészeti hetek idején is. Váratlan meglepetéssel jelentkeztek a ren­dezők a legújabb XIX. művészeti heteken. A nagy találmány: hadd mutatkozzék be az ifjúság, hadd találkozzon a nyíregyházi kö­zönség a jövendő művészeivel. Meghívták az ország valamennyi művészképző főiskoláját, jöjjenek el. mutassák meg, mit tudnak, mi a véleményük a világról, önmagukról, hogyan készülnek művészi pályájukra. Örömmel fo­gadták a meghívást és nagy lelkesedéssel ké­szültek. Eljöttek a Liszt Ferenc Zeneművészeti Fő­iskola hallgatói, akik az első művészi él­ményt ..meghozták ": rendkívül erőteljes elő­adásban szólaltatták meg Beethoven Egmont nyitányát a művészeti hetek megnyitóján. Itt voltak és még visszajönnek az Állami Ba­lett Intézet és az Állami Artistaképző Inté­zet növendékei, fellépéseikkel új műfajban új színt hozva a város kulturális életébe. Az artisták március 28-án lépnek fel excent­rikus akrobata, létrazsonglőr, ugródeszka és más számokkal, a balett- és néptáncnövendé­kek pedig 27-én mutatják be műsorukat, melynek számait a klasszikus balett és a néptánc slágereiből állítatták össze. Megis­merkedhet a közönség a Színház- és Film- művészeti Főiskola hallgatóival: a színész­tagozatosok 31-én adják elő a Székelyfonót Kodály daljátéka alapján, a filmesek és vi­deósok bemutatója 30-án lesz. Egy hónapon át tanulmányozhatjuk a Magyar Képzőmű­vészeti Főiskola és a Magyar Iparművészeti Főiskola végzős hallgatóinak alkotásait, a holnap művészeinek munkáit a művelődési ház kiállítótermeiben. örvendetes, hogy sikerült megtalálni egy olyan „gerincet” amelyre mint egy vázra fel lehet építeni a művészeti hetek további programjait, koncerteket, kiállításokat, pó­diumműsorokat, művész—közönség találko­zókat. stb. Jól jár a megyeszékhely ezzel a megújulással, mert a művészet fájának friss ágacskáit látjuk szemünk előtt kisarjadni, mi találkozunk elsőként a kipattanó „rü­gyekkel”. Lehet még ebből az ötletből olyan országos visszhangú rendezvénysorozat, amely a mi művészeti hetünkre ugyanúgy idecsalja az ország más részeiből az érdek­lődőket, mint ahogy mi járunk más városok híres rendezvényeire. Nem csak a közönség és a rendezőség szá­mára lesznek maradandók ezek a találkozá­sok. Megmarad a fiatal közreműködő művé­szek, művészjelöltek emlékezetében, hogy ez a város volt az indíttatás színhelye, ide kö­tik az első élmények. Meglehet, az életben soha nem adódik még egyszer ilyen alkalom, az is lehet, hogy egyik-másik művész talán a hazától is messzire sodródik, de őriz egy emléket, az első taps, az, első vendégkönyvi bejegyzés emlékét, ami ide fogja kötni. És ,ha ez évről évre megismétlődik, és mindig újabb és újabb évfolyamok végzős hallgatói innen startolnak, akkor kiléphet városunk abból a hátrányos helyzetéből, amelyet a fő­város messzesége, vagy itt-ott a maradi szem­lélet okoz. Felvirágozhat nálunk is a kultu­rális élet, újabb és újabb híveket szerezve a művészeteknek. Ami nélkül lehet ugyan él­ni, de amint Kodályiis kérdezte: minek? Jöj­jetek friss tavaszi szelek, jöjjetek ifjú vendé­geink! Baraksó Erzsébet Kiállítás a kartárs művészetről. Egy a rangos, színvonalas rendezvények közül... Tehó és társai Mérlegen a holnap

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents