Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-20 / 67. szám

8 Kelet-Magyarország 1987. március 20. E mlékszem, a nyíregy­házi Liptai kis szük- ségiskola udvarán a focival, fejeléssel és bir­kózással teljes húsz perc­cé gazdagodó szünetekben egyszer lebirkóztam Be- rendi Pali barátomat. Ha jól emlékszem, 1943-ban történt, már lefújták a lé­giriadót, s a fekete salákos iskola udvarán játszot­tunk. Égett bennünk a | sportvágy, az erő, ügyes- I ség, a furfang megmutatá­sának vágya, s én egy ilyen furfang árán gyűr­jem magam alá Berendit, akit magunk között csak „Apó”-nak neveztünk, akit szerettünk valamennyien. Tudtuk róla, hogy délutá­nonként a vasútállomáson végzett hordármunkát, ke­resetéből másnap krémest vásárolt, egyszerre 10— ’2-t is elfogyasztott. Most is látom magam ! előtt nekikormosodott ' szembogarát, arcán a pírt — a méreg pírját —, s ak­kor lobbant bennem egyet a düh. Bírónak ott állt körben az osztály, még a lányok is. Tágra nyílt sze­mekkel nézték a szokat­lan és váratlan végered­ményt hozó viadalt és én nem is feltápászkodtam, hanem felugrottam, a le- ; győzött Berenditől kissé ) védekezőén állva, vártam, j hogy ő, az erősebb is fel­pattanva, erejéhez méltó módon vegyen revansot. „Apó” pattant is, de mire hozzám ért, az ütésre len­dült karból kézfogás lett. Annyi év után ma már tudom: Berendi Pali ak­kori kézszorítása számom­ra a sportszerűség ábc-jé- vel lett egyenlő, /valami olyat értetett meg velem a sportbeli küzdelemből — a harag hiányát. Miért írtam le mindezt? A napokban serdülő lab­darúgók mérkőzését fi­gyeltem. Egyik játékos, a harc hevességében vélet­lenül fellökte a másikat. A vétkes kezét nyújtva közeledett, mire a másik felugrott — és rúgott! Nem tudom, él-e még * osztálytársam, a fekete ar­cú Berendi? Remélem igen. S ha ilyent látna, va­jon mit szólna hozzá? (K. Gy.) Asztalitenisz „Légiísik“ Kocsonlin A Balaton mellől érkező Hűvösvölgyi Péter letelepe­dését követően az iránt ér­deklődött, hol lehet a kör­nyéken pingpongozni, van-e csapat valahol? Keserűen tapasztalta: Mátészalka és környékén nincs valamire való asztalitenisz-együttes. — Boglárlellén megyei együttesben játszottam — kezdte. — 1984-ben és 85 tavaszán Nyírbátorban ver­senyeztem. Mátészalkán volt egy tömegsportverseny, ott találkoztunk, s elhatá­roztuk, hogy szakosztályt alakítunk. Az alapító tagok — Nagy László, Papp László, Szabó Zoltán, Szatmári István és Varga Sándor — nem gon­dolták, hogy a megvalósítás már sokkal nehezebb lesz. Az MMTK nem fogadta őket. Megkeresték a kocsor- di Tsz SE vezetőit, ők a nevüket adták —, de támo­gatást nem. A támogatás is elég volt a lelkes kis cso­portnak, így már nevezhet­Képiinkön: koesordi asztali- teniszezők Rajt: március 28-án Kezdődik a férfi kézilabda NB I B tavaszi mérkőzéssorozata. Az NYVSSC csapata a bajnokság el­ső félidejében hétszer lép ideha­za, a városi stadionban pályára, míg hatszor vendégszerepei ide­genben. A nyíregyháziak, egy kivételével, valamennyi mérkő­zésüket szombaton játsszák, a Ceglédet május 31-én, vasárnap fogadják. Az NYVSSC csapatának tavaszi sorsolása: március 28. (15 óra): NYVSSC—TFSE, április 4. (15) : Százhalombatta—NYVSSC, ápri­Labdarúgókupák A Barcelona búcsúja A szerdai nemzetközi kupanap egyik nagy szenzációját a Bar­celona kiesése jelentette. Az UEFA Kupában a két héttel ez­előtti találkozón a skót Dundee United csak 1:0-ra nyert a spa­nyol együttes ellen. A szerdai visszavágón nagy meglepetésre is­mét a szigetországiak nyertek 2:l-re, így a Barca nem jutott a legjobb négy közé4 Miként a To­rino, amelyet az osztrák Tirol (Hansi Müller is itt játszik) bú­csúztatott. A bajnokok kupájá­ban hiába győzött az első mér­kőzésen 4:2-re a Crvena Zvezda, a visszavágót a Real Madrid 2:0- ra nyerte, így az idegenben rú­gott gólokkal léphetett tovább. A legjobb négy között, a kü­lönböző kupákban mindössze a spanyolok és a nyugatnémetek érdekeltek két-két csapattal. Az elődöntők résztvevői, BEK: D. Kijev, FC Portó (portugál), Ba­yern München és Real Madrid. KEK: Bordeaux (francia), Zara­goza (spanyol), Lokomotív Leip- czig (NDK-beli) és Ajax Amsz­terdam. UEFA: Mönchenglad­bach, FCß Tirol, Dundee United és IFK Göteborg (svéd). lis 11. (11): NYVSSC—Dunaújvá­ros, április 18. (16): Szondy SE— NYVSSC, április 25. (15) : NYV­SSC—Bp. Spartacus, április 30. (15,30): Alföldi Olajbányász— NYVSSC, május 9. (15) : NYV­SSC—Újpesti Dózsa, május 16. (14) : NYVSSC—Fót, május 23. (15) : Csepel—NYVSSC, május 31. (11): NYVSSC—Cegléd, június 6. (14): Nádudvar—NYVSSC, június 13. (10): NYVSSC—Tapolca, jú­nius 21. (11): Komló—NYVSSC. Szombaton Nyíregyházán ren­dezték a középfokú iskolák me­gyei asztalitenisz-bajnokságát. Tizenöt iskola nyolcvan ver­senyzője állt asztalhoz a külön­böző számokban. Eredmények, szakmunkástanulók, fiúk: 1. Farkas Gábor (115-ös, Tiszavas- vári), 2. Lejtényi Tibor (Keres­kedelmi Szmk. Nyíregyháza). 3. Újlaki Gábor (107-es Nyíregyhá­za). Szakközépiskolák és gimná­ziumok, fiúk: 1. Juhász Ferenc (Zrínyi Gimn. Ny.-háza), 2. Hensperger István (Kereskedelmi Szakközép. Ny.-háza), 3. Eke Ferenc (Váci Gimn. Tiszavasvá- ri). Leányok: 1. Nagy Zsuzsa (Báthori Gimn. Nyírbátor), 2. Papp Anna (Kölcsey Gimn. Nyíregyháza), 3. Albert Anikó (Élelmiszeripari Szakközép. Ny.- háza). Fiú páros: 1. Juhász, Lej­tényi, 2. Hensperger, Bottyán (Kereskedelmi, ÉVISZ), 3. Vá- lyogos, Farkas (Báthori, Váci). Vegyes páros: 1. Juhász, Papp, 2. Vályogos, Nagy 3. Lejtényi, Albert. Mai műsor Kézilabda. NYVSSC—Nyír­egyházi Tanárképző, férfi ké­zilabda-mérkőzés a városi stadionban 15 órától. tek a megyei bajnokság má­sodik osztályába. Saját ko­csival sokat áldozva jártak a mérkőzésekre. A bajnokságot a dobogó harmadik fokán zárták, — sajnos érmet nem kaptak érte. Az eredményhez sok 'segítséget adott viszont Tóth Sándor általános iskolai igazgató, aki heti két edzés­re átengedte a tornatermet. A most kezdődött bajnok­ságot a tabella elején vár­ják a kocsordiak és nem titkolják, hogy a bajnokság végén is ott akarnak lenni, magasabb osztályba lépni. A csapat állománya erősö­dött, összesen 15 igazolt ver­senyző van. Szabó Attila le­szerelt, Fodor László hoz­zájuk igazolt. Budapestről, Kocsordra költözött Jakabó András, aki a Zalka SE volt versenyzője. Elmondták, hogy a me­gyei 10 ezer forintos támo­gatáson kívül a Számos- menti Állami Tangazdaság­tól kaptak 3 ezer forintot. A bajnokságban mát nem kell zsebbe nyúlni az asz­taliteniszezőknek. Zsoldos Barnabás Asztaliteniszező falusiak versenyeztek március 14-én a fehérgyar­mati Május 14-e téri iskola tornatermében. A legjobbak a Zalka Máté Tsz pingpongosai lettek, megelőzve a kisari, erdöháti és tiszaháti versenyzőket. Magyar Ifjúság Kupa Meghosszabbították a neve­zési határidőt, így márci­us 31-ig lehet jelentkezni a Magyar Ifjúsági Kupa kis­pályás labdarúgóakcióra. A labdarúgó világversenyekhez kapcsolódó, népszerű ver­senyre ezúttal három kate­góriában lehet nevezni: ti­zenegy fős férfi, női és ifjú­sági fiúcsapatok (vagy tizen­egy játékos, vagy tíz játé­kos és egy csapatvezető). Az akcióban nem vehetnek részt azok a lábdarúgók, akiket korosztályuktól füg­getlenül — 1985. július 1-e után a férfi NB-s és az orszá­gos női labdarúgó-bajnok­ságban szereplő sportegyesü­letek bajnoki, vagy kupa- mérkőzésen játékosként ne­veztek, továbbá azok a spor­tolók, akiket 1985, július 1-e után a területi bajnokságban szereplő sportegyesületek fel­nőt bajnoki, vagy kupamér­kőzéseken játékosként ne­veztek. Az ifjúsági fiú ka­tegóriában csak 1968. július 31. után születettek indul­hatnak. _ Nevezni az országos, helyi és szakmai sajtóban meglé­vő nevezési lapokon, illetve a szervező bizottságok által üzemekhez, iskolákhoz, in­tézményekhez közvetlenül megküldött nevezési lapokon lehet, amelyeket két pél­dányban a területileg illeté­kes KISZ-bizottságokhoz kell eljuttatni. Nevezési díj a fér­fi és női kategóriában csa­patonként 1100 forint, az if­júsági fiúcsapatoknak 550 fo­rint. Motorosak kőxőtt Petrikovics a Jawa versenyzője! A Nyíregyházi Volán DSC sa­lakmotorosai, télen teljes lét­számmal részt vettek a duna- varsányi edzőtáborozáson, ahol intenzív erőnléti gyakorlatokkal készültek az idei versenyekre. Itthon ezt, tornatermi és szabad­téri futóedzésekkel egészítették ki. A további felkészülés az idő­járástól függ — tudják — nagy szükség van a motoros edzések­re. A versenyzés technikai része biztosított, még az ősszel megér­kezett három darab 897-es típusú motor. Jó hír a motorsport barátai­nak, hogy az idén Petrikovics Jawa-gyári versenyző lett. En­nek — egyelőre — annyi az elő­nye, hogy két, legújabb fejlesz­tésű motorblokkot kap a gyártól. A gépek tanulmányozására Sza­bó István szerelő indult a divi- sovi üzenjbe. Petrikovics egyéni edzésmód­szerekkel is készül az előtte ál­ló versenyekre. Vásárolt cross- motort, terepen gyakorolva fej­leszti képességeit és időnként meglepetést okoz gyakorlatával. Lassan a tavasz is megérkezik és újra motorzúgás tölti be a most még néma stadiont, bár nem biztos, hogy ennek a kör­nyéken lakók xS úgy örülnek majd mint a s/urko.ók. Az első hivatalos esemény április 4-én kerül sorra, Nyíregyházán tart­ják az osztályozó ,.A” forduló­ját. A további program több nagy versenyt biztosít. A hagyo­mányos, Nyíregyháza Nagydíj május 2-án kerül megrendezésre, a junior EB-futam időpontja: május 10-én lesz. Június 13-án nemzetközi meghívásos verseny színhelye a Zalka Máté utcai sporttelep. Lesz Duna Kupa. OB- forduló és Volán Kupa nemzet­közi meghívásos verseny is. A rendezők tehát felkészültek az eseményekre, a többi már a vas- papucsos fiúkon múlik. (kábái) ProgramelSzetes Kosárlabda. Nyh. Víz­ügy—Szarvas, NB II férfi rájátszás, a Vasvári Gim­názium tornatermében, 15. Mezei futás. Tanács­köztársasági emlékver­seny (úttörők és közép- iskolások) Nyíregyháza- Kabalás, 11. Röplabda. NB Il-es női mérkőzések: Nyh. Tanár­képző—Tiszavasvári, Nyír­egyháza, Ungvár sétány 22. sz., 10. NYVSSC—Bé­késcsaba, a Vasvári Gim­náziumban, 11. Sakk. Megyei ifjúsági csb. Nyíregyháza, 110-es számú SZMK, 9. Tömegsport. Falusi dol­gozók spartakiádja, város- körzeti verseny, Nyíregy­háza: sakk (Széchenyi u. 45. sz.) 9, asztalitenisz (Bú­za u. 1. sz.) 9. A KISZ és a VISO 30 órás teremlab­darúgó-mérkőzése, az örökösföldi iskolában. Kezdés: 13 órakor. Üszás. Olimpiai remény­ségek versenye, I. forduló, a sóstói uszodában, 9. Róth súlyos sérülése Súlyos sérülést szenvedett Róth Antal, a Feyenoordban játszó labdarúgó. Edzésen az egyik akciónál kapusa hátul­ról elkaszálta a támaszkodó jobb lábát, térdmagasságban. (Róth úgy érzi, vétlen volt a baleset.) A diagnózis: kereszt- szalag-szakadás. A válogatott játékos a műtét mellett dön­tött, amelyet majd itthon hajtanak végre. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-271. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, P£. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401, Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, v., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza. Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. tdlcet érkezett! Vasboltunk ajánlata: — Nyíregyháza, Rákóczi u. 19. Szikvízballon komplett 25 1 Dunaújvárosi acéllemez radiátor 600/220/10 Dunaújvárosi acéllemez radiátor 500/220/10 Kisvárdai öntöttvas radiátor 600/2/10 Kisvárdai öntöttvas radiátor 500/3/5 Hunor alu. radiátor 608-os 50 cm Hunor alu. radiátor 610-es 80 cm Hunor alu. radiátor 614-es 105 cm Hunor alu. radiátor 618-as 140 cm Hunor alu. radiátor 622-es 165 cm Hunor alu. radiátor 626-os 200 cm Tűzoltótömlő kapoccsal 052-es Tűzoltótömlő kapoccsal 075-ös 2365,— Ft 1250,— Ft 1060,— Ft 2390,— Ft 1530,— Ft 1430,— Ft 2270,— Ft 3120,— Ft 3960,— Ft 4810,— Ft 5640,— Ft Különböző szivattyútestek motor nélkül, motorral (220—380 W). Sphero, Szigma keringtető és búvárszivattyúk. (633) „Apó“ Nyíregyházán, a 12. számú általános is­kola tornatermében rendezték a megyei összevont korcso­portos cselgáncs­bajnokságot. Jól sze­repeltek a mátészal­kai és kálmánházi versenyzők, ők sze­rezték a győzelmek nagy részét. Eredmé­nyek, győztesek: Lányok 32 kg-tól felfelé: Petróczi Tí­mea (Mátészalka), Szabó Éva (Kálmán- háza), Dankó Teodó­ra (K.), Karikó Szil­via (K.), Szigeti Krisztina (K.). Fiúk, úttörő: Boda Ferenc (K.), Bocsi Zoltán (M.), Puskás Péter (M.). Serdülők: Bati- zi István (M.), Sza­bó Imre (K.), Oláh János (M.), Smid Já­nos (K.), Karikó Sándor (K.), Fedics Zsolt (M.), Bai‘ha Tamás (M.). Ifjúsági: Cskolyi Gyula (M.), Puskás Richárd (M.), Műik Tamás (Nyíregy­háza), Karádi István (Ny.).

Next

/
Thumbnails
Contents