Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)

1987-03-19 / 66. szám

1987. március 19. Kelet-Magyarország 3 Változott módszerek Határszemlék MINDEN ESZTENDŐBEN MÄS szemüveget kell felten­ni annak, aki állapotbecslés- be akar fogni, szétnézni a ha­tárban és dönteni arról: azt tegy-e, amit tervezett a ta­vaszra, vagy azt, amit a lát­vány alapján tanácsos csele­kedni. Ha valamikor nem szabad könnyelműen és elha­markodottan dönteni, akkor ezen a tavaszon biztosan nem. Jó vetésekben korán tava- szodva hamar megszületik az ítélet. Kipusztult negyven százaléka? Neki a tárcsát, gyönyörű lesz még abban az árpa. Hiába került idejében a földbe ősszel a mag, nem ment szép állomány a télbe, és ami megmaradt, annak is elég sanyarú volt a sorsa. Ráadásul a döntés ideje is nagyon kitolódott, lassan áp­rilis van. Számításba veendő továb­bá, hogy a megye, sőt az or­szág más részein sem rózsá- sabb a helyzet. Ha tehát min­denütt nagyon szigorú álla­potbecslések és könyörtelen döntések születnének, na­gyon megcsappanna a terü­let, amelyről a kenyérnek valót várjuk. Egyedi mérle­gelések szükségesek tehát, és még csak nem táblánként, hanem táblarészenként. Köz­ben pedig már lehet azon gondolkozni, hogy a cseppet sem biztató képet miként le­het valamivel vigasztalóbbá tenni. Melegebb tavaszokon, amikor úgy nő a gabona, mintha húznák, sokszor idő sincs azon gondolkodni, hogy a tudós szavát megfogadja a gyakorló gazda és többszöri fejtrágyázással folyamatos növénytáplálást valósítson meg. A lábadozó, ritka búza azonban alkalmat teremt eb­ben az esztendőben, hogy be­bizonyítsuk a tétel igazát: a többször kijuttatott fejtrágya idejében adva még gyenge állományt is feltámaszthat. MOST TEHÁT NEM A MEGSZOKOTT MÓDSZERE­KÉ a terep, szakítani szük­séges a régi beidegzettségek- kel. Meg kell foltozni a táb­lákat, a kipusztult részeket szabad csak kiszántani, kitár­csázni és oda pedig, amíg csak lehet, árpát vetni. A ve­tőmagtermeltető és értékesí­tő vállalat nyíregyházi terü­leti központja éppen nemrég számolt be róla, hogy bősé­ges tartalékokkal rendelke­zik. Ha pedig elmúlik az ár­pa ideje, számításba vehető más is. Jöhet a napraforgó, a kukorica, később pedig a zöld keverékek. A tétlen tavasz csak elein­te telt ólomlábakon vánszor- gó napokkal. Ahogy közele­dik a tavaszi növények vetés­ideje, egyre idegesítőbben pe­regnek az órák. Biztosan az ennek az oka, hogy értékes munkákra nem teremnek meg az alkalmas percek. Még szerencse, hogy ősszel csak­nem az egész felszántanivaló földön megtörtént a forga­tás. Szerencsére, mert a hét szűkös esztendő soha múlni nem akaró aszálya után vég­re jócskán hullott csapadék. A megye nagy részén fél mé­ternél több hó esett, de elő­fordultak hatvan-hetven cen­tis egyenletes hópaplanok is. Ez a hőmennyiség ugyanany- nyi milliméter esőnek felel meg — egy kissé szabad át­számítással. Azt lehetett vol­na hinni, hogy ki sem lát­szunk majd a belvízből. Nem így történt. A szomjas föld napok alatt magába szívta a régen várt nedvességet, ami­kor február második harma­dában egy időre olvadóra fordult. Köszönhető ez rész­ben a már említett szántás­nak, amely képessé tette a földet a víz befogadására, részben pedig annak, hogy a vastag hó alatt közel sem fa­gyott át annyira a talaj, mint akár sokkal enyhébb teleken. Alig volt arasznyi fagya a talajnak. TULAJDONKÉPPEN EZ LENNE A TERMÉSZET RENDJE: nagy hideg, sok hó, nedves talaj, esetleg kései ki­tavaszodás. Szendrei Kálmán, a megyei tanács mezőgazda- sági osztályának csoportve­zetője, akivel a témáról be­szélgettünk, azt mondta: „nem kései ez a tavasz, elég sok­szor tart eddig a tél, inkább az ellenkezője a ritkább, a korai rügyfakadás”. Vissza­gondolva tavalyra, akkor se sokkal kezdődött hamarább, és egészen korán, pedig jó ha egy évtizedben egyszer- kétszer. A szakember szerint a naptár inkább arra kell, hogy figyelmeztessen: mind kevesebb azoknak a napok­nak a száma, amelyeken a ta­vaszi munkákat el kell vé­gezni. Biztató, hogy a gépja­vítással jól haladtak a gaz­daságok, és a kissé meghosz- szabbodott kényszerpihenő még azoknak is alkalmat te­remtett ennek jó minőségben történő befejezésére, akik va­lami miatt megkéstek. Akárhány nap, senki he­lyett nem boronái és nem vet más. A látványon, amely a határban fogadja az oda ki- merészkedőt, túl kell tenni magát mindenkinek. Még ak­kor is, ha soha nem látott mértékben „gyűrött” a táb­lák képe. Kezdésnek minden­esetre az elmaradások pótlá­sára máris megvan az al­kalom. Adódott némi műtrá­gyaellátási gond, amelynek oka a leninvárosi gyár kar­bantartásának elhúzódása volt. Tudnivaló, hogy nemze­ti ünnepünkre ez befejező­dött, Kazincbarcika is lassan végére ér első negyedéves exportkötelezettségének. Vé­gére lehet tehát járni az át­meneti hiány pótlásának. A TALAJMŰVELŐ- ÉS VETÖGÉPEK INDULÁSÁIG akad teendő a kertekben is. Igaz, kedvet szegni jár ide is a gyümölcsösök gazdája. A kajszi termőrügyeinek 80—90 százaléka elfagyott, de közel így sínylette meg a fagyot a sárgabarack is, sőt egyes meggyfajták, így az érdi bő­termő rügyeinek is fekete lett 30 százaléka. A februári enyheség szerencsére nem volt elegendő ahhoz, hogy az alma rügyeit megpattantsa, az orgona is éppen csak meg­indult. Sínylődni csak a star- king típusúak voltak kény­telenek, gyengébb fejlődési erélyű virágok bomlanak majd ágaikon. Ha a virágzás­kor egy kicsit is kellemetlen idő lesz, akkor keserű megle­petés érheti a kertek gazdáit. A tél végi lemosó permete­zésnek mindenesetre itt len­ne az ideje, de egy vigasz van: a tél megritkította a kártevőket is, elpusztította a gombák egy részét. , MINDEN KÁRBAN VAN EGV KIS HASZON, viagy ahogy az angol mondja, a legsötétebb felhőnek is ezüst a szegélye. Optimizmust su­gallni könnyű, a hozzá veze­tő utat megtalálni nemigen. Mást azonban nem érdemes csinálni. ÉS. Korona a marketingen A piacsiker ábc-je — Az utóbbi három-négy évben 8— 10 termékünk népszerűsítését, piaci bevezetését és más konzervgyárak ter­mékeit menedzseltük — vág a dolgok közepébe Géczi Géza, a Nyírség Kon­zervipari Vállalat kereskedelmi cso­portjának vezetője, amikor a „bűvös” fogalom, a marketing lényegéről ér­deklődöm. Piaci kényszer diktálja, hogy válla­lataink kezdenek az új fogalommal is­merkedni, az új tevékenységet megta­nulni. , — A piacot — amely állandóan vál­tozik — .mindig figyelni kell, s új módszereket alkalmazni „meghódítá­sára” — árul el valamit a marketing- munka titkából Géczi Géza. E hódító munka példájára említi a most is sláger Nagymama lekvár-csa­ládot, melynek a piaci „bevezetése” szisztematikusan történt. Kísérleti gyártását követték a házi kóstolók. Zsűrizték, finomították, majd márka­nevet kerestek, s amikor úgy tűnt, a piac befogadja, megjelentek vele. Rá­dió, tv, újságok foglalkoztak vele. Hir­dették, szórólapon népszerűsítették, reklámfüzet készült róla. Igaz, ezek pénzbe kerültek, de megtérültek! — Én két szakdolgozatot is írtam róla, melyért a minisztérium dicséret­ben részesített — jegyzi meg. S még ennyi sem volt elég! A mar­ketingmunka állandó tevékenységét mutatja, ahogy a Nagymama lekvárját „terítették” az országban! Mintakol­lekciókat küldtek a kereskedelmi part­nereknek, rendeztek termékkiállításo­kat és kóstolókat, s a koronát a BNV tette rá. Először II. lett, majd BNV- díjat nyert, s végül elnyerte a közön­ség nagydíját. — És ez idő alatt is, a tv-ben állan­dóan reklámoztuk — jegyzi meg a csoportvezető. És ma a Nyírség Konzervipari Vál­lalat nem tud e termékből annyit gyártani, amennyi a piacon el ne kel­ne. Ez a marketing egy újabb tör­vényszerűségét bizonyítja. Éspedig azt, hogy egy-egy sikertermék jó hírt sze­rez a vállalatnak is. Ezt viszont nem használják ki megfelelően a cégek. — Szeretném megjegyezni: a mar­ketingmunka fontos eleme a közön­ségkapcsolat — mondja Géczi Géza. — Ugyanis a megszokás, a hagyományok miatt nehezen fogadja el a vásárló közönség az új termékeket. Hogy ez sikerüljön, egyszerre kell hatni az em­berek értelmére és érzelmére. Ezt az elvet kis túlzással szinte „percnyi” pontossággal követtük a Nagymama lekvár esetében. Tudnék azonban olyan terméket is mondani, amellyel az előkészítés és más tényezők figyel­men kívül hagyása miatt „megbuk­tunk”. Ebből is tanultunk. Gondos marketingmenedzseléssel táplálják be a vásárlói közvéleménybe a kiváló zsúrpudingokat. A csoport- vezető úgy ítéli meg, hogy munkájuk 1988 első felében érik be. Ígéri: ekkor lesz sláger ez a termék. — A zsúrpudingokat azért említet­tem, mert 1984-ben alig 20 tonnát gyártottunk, tavaly viszont több mint 300 tonnát igényeltek. S ez idén to­vább növekszik — magyarázza Géczi Géza. Farkas Kálmán Mitől életképes a naményi értelmiségi klub? Szellemi hátizsákkal Talán a kíváncsiság, az információigény, a saját véle­mény kifejtésének kényszere — és mindenképpen a közös gondolkodás — tartja életben a vásárosnaményi városi mű­velődési központ értelmiségi klubját. Tíz éve „jegyzik” a klubot, megfordult azóta itt egy sereg megyei és országos tekintély, politikusok, érdekes emberek, sportolók, írók, szí­nészek, rendezők, költők, s mindnyájan jól érezték magu­kat a fiatal városban. S ugyanúgy érezték magukat a há­zigazdák is, a klub tagjai... — Pedig igazában még ve­zetőségünk sincs. Nem szere­tünk ülésezni. Ha van egy- egy jó ötletünk, négyen-öten megbeszéljük, akik közelebb- -ről foglalkozunk a klub ren­dezvényeivel — magyarázta dr. Szabó István, a városi kórház igazgató főorvosa, a klub vezetője. Érdekes epi­zódot említ arról, egy véletlen folytán hogyan ismerkedett meg Papp Lacival, amikor parkírozóhelyet kerestek a Déli pályaudvar mellett a kocsijuknak. A véletlen ta­lálkozásból az lett: Papp La­cit meghívták a klubba be­szélgetni. Jól sikerült, élmé­nyekben gazdag .'kis összejö­vetel volt, akárcsak a többi. Vendégek a képernyőről Neveket, beosztásokat em­lít az igazgató főorvos, több­nyire a képernyőről ismert személyiségeket, akik az utóbbi években a klub ven­dégei voltak. Többen vissza­térnek újra, mert érdeklődő SZOVJET MEGRENDELÉSRE, a likinói autóbuszgyár ré­szére készítenek festékszórófülkét a HAFE nyíregyházi gyá­rában. A fülke egyik tartozéka egy nagyméretű vízmeden­ce — képünkön —, amelynek egyes elemeit a Jósa Ferenc szocialista brigád állítja össze. (Farkas Zoltán felvétele) közönségre, értő partnerekre találtak a naményi klubban. Járt itt, többek között Balázs József író, Sugár András, Chrudinák Alajos, a nyíregy­házi színház társulata, veze­tői, több, a megyéből elszár­mazott és a fővárosban élő személyiség. Ezeket a talál­kozásokat nem valamilyen divat szüli, vagy annak az igénye, hogy csupa „élvonal­beli” emberrel találkozzanak, hanem a kisvárosban élő ér­telmiség természetes igénye a kitekintésre, a vitaszerű be­szélgetésre, az ország szelle­mi vérkeringésében való részvételre — így a szemé­lyes benyomások alapján is. — Valójában nem nagy létszámú a városban és kör­nyékén élő értelmiség — mondta Rudda Mihály, a vá­rosi tanács osztályvezetője — úgy négy-ötszáz. Többségük pedagógus, vagy 280-ra tehe­tő a számuk, míg a többiek, 60 műszaki, 30 agrár, 40 or­vos, 20 közgazdász és még vannak jogászok és más ér­telmiségi foglalkozásúak. Csak nagyjából számolom össze, fejben. Közülük ke­rül ki az a hatvan-hetven klubtag, akikre a programo­kat építjük. S amire úgy tíz évvel ezelőtt számítottunk, bejött: húsz-huszonöt em­ber minden találkozóra eljön, de néha a nagyobb terem is kicsinek bizonyul. lő őrzőkkel Több helyen próbálkoztak már a megyében az értelmi­ségi klubok szervezésével, mégha olykor nem is ezt a nevet adták neki. Mondván, nehogy bárki is úgy vélje, az értelmiség egyfajta elkülö­nülésre, „belterjességre” gon­dol, amikor egymással szót akar váltani. A vásárosna­ményi klub egyik megszívle­lendő tanulsága talán az: mindig jó érzékkel rátaláltak azokra a társadalmi, közéle­ti, az értelmiséget munkájá­nál, életkörülményeinél fog­va közelebbről érintő témák­ra, melyek szinte kivétel nélkül mindenkit gondolko­dásra, olykor szólásra bír­nak. Egyet nem tudtak ed­dig elérni. .. — Bárhogyan is kerülget­nénk, az értelmiségi klub elsősorban a rendezvények­re koncentrál, ez jelenti a munkájuk lényegét — fejti ki véleményét Sánta Miklós, a művelődési központ igaz­gatója. — Azért jönnek el, azért érdeklődnek, mert va­laki érkezik, akivel szeretné­nek élőben is megismerkedni. De azért még nemigen, vagy egyáltalán nem jönnek be a klub helyiségébe, hogy kötet­lenül, egymással beszélgesse­nek, vitatkozzanak, magya­rán közösségi életet, a szó igazi értelmében klubéletet is éljenek. Ez még nincs* így, ta­lán azért is, mert a kisváros­ban élő értelmiség más mó­don is bőven talál alkalmat a barátkozásra, kötetlen szó­váltásra, s ehhez nem kell mindenképpen a művelődési központba jönniük ... Hfrmmdákőnt Ha van még az iménfáeken kívül egy titka a naményi ér­telmiségi klubnak, az aligha lehet más, mint az, sikerült mindenféle sablont, ülésezge- tést, jelentéskészítést mellőz­ni. Igaz, a szervezési, anyagi gondokat a művelődési ház vállalta, nem a klubtag feje fáj, miből fizetik mondjuk a vendég „fellépésének” hono­ráriumát. Két érdekességet említet­tek még beszélgetőpartnere­im, az értelmiségi klub egy nemrég előkerült freskó meg­mentésén, szakemberek íde- hívásán munkálkodik. Egy régi kastély falán bukkant elő, ami most_ kollégium. Egy másik „újításuk” a közeli kisközségek lakóival is ta­lálkoztak a klub vezetői, tag­jai, szakterületükről kötetlen ismeretterjesztő beszélgetést is tartottak a jelenlévőknek. De az első cél inkább az, egy kis szellemi „hátizsákot” vinni a kis falvakba, ahol hírmondója sincs az értelmi­ségnek ... Páll Géza Bezosztálya — El vagyok ragadtat­va grófnő, egyik meglepe­tés a másik után ér az ön uradalmában. Ne hara­gudjon, de nem tudtam megállni, hogy el ne ne­vessem magamat, amikor megláttam azokat a ked­ves, mulatságosan tarka teheneket. ■— Azért van ez így kedves gróf, mert az ön szeme a magyar szürke szarvasmarhához szokott, amely ma még tagadha­tatlanul majdnem kizáró­lagos az egész Kárpát-me­dencében. A jövő útja azonban, jó ha tudja, a magas tejelőképességű, jó takarmányhasznosítású te­hén. — No de Katus, azt hit­tem, hogy maga csak a könyvelést akarta kitanul­ni, most már azonban az a benyomásom, hogy szé­gyenbe hozná a gazdatisz­tet. Ah, de gyönyörű liba­csapat ... Csupa fehér ma­dár, ilyet sem láttam még szerte e hazában. — Landesi lúd, kedves gróf úr, ilyet még Fran­ciaországban sem látha­tott, mert ott is csak ké­sőbb fogják kinemesíteni. Egy kilónál nagyobbra nö­veszti a máját. —* Ez aztán a csemege, grófnő. Már csorog is a nyálam, ha elképzelem egy karéj hófehér illatos ke­nyéren. Apropó, láttam, éppen aratnak a birtokon. Nagyon meg is lepődtem. Sehol sem volt búzavirág, se pipacs. — Abban a búzatáblá­ban nem is talál egy szál gazt sem Mihály. Néhány éve már legalább hatmil­lió csírát vetnek paraszt­jaink egy hektárra, így nem nagyon jön fel a sű­rű búza árnyékában a gyom. — És milyen furcsa bú­za ez a maguké, Katus. A mi acélos Bánkúti fajtánk mellig ér az aratóknak, a szalmájával fedik házu­kat az emberek. Ez meg térdig sem igen ér. — Öh, kedves Mihály, ez már a jövő búzája. Nincs messze az idő, ami­kor a forradalmi Oroszor­szágból mindenfelé el fog terjedni. — Nem találok szava­kat, Katus ... Maga a jö­vőbe lát. Talán még azt is tudja, hogy fogják ne­vezni ezt a búzát az osz­tály nélküli társadalom­ban. — Persze, hogy tudom, Mihály. Bezosztályának. Ésik Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents