Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-14 / 62. szám
VALÓSÁGUNK Sokféle elképzelés él az emberekben a gyógyításról. A székely vicc szerint Abris bá’ látogatóban van a kórházban. Csodálkozva látja, hogy ahány dühöngő beteget visznek be az ápolók a pszichiáterhez, kisvártatva mind szelíden, csöndes mosollyal lép ki a rendelőből. — Ha meg nem sértem a doktor urat, mivel parancsol az embereknek, hogy így meg tudja fékezni őket? — kérdi az orvost a folyosón. — A tekintetem erejével hatok rájuk — feleli az orvos. Az öreg gondolkodik, egyszer csak kiböki: — Megkérném szépen, nézzen egyszer jó mélyen a feleségem szemébe is ... ! Valahogy így vagyunk ezzel mi, betegek is. Ki az első köhintésre, ki már lobogó lázzal szalad az orvoshoz, gyógyítaná meg nagy bajából! Ma éppúgy, mint évszázadokkal ezelőtt, „sámánoknak, varázslóknak” hisszük a gyógyító embereket. A kórház, az orvosi rendelő amolyan atomkori áldozati szentély, a hideg csillogású műszerek pedig a rítus félelmetes, földöntúli erejű eszközei Valahol mélyen a lelkűnkben megrezdül ilyenkor egy húr ami igencsak rezgett már a vajákos, szakállas táltosok korában is: a betegségek és a halál felett hatalommal bírók iránti misztikus tiszteletet érezzük az orvosnál. Nemrég a körzeti orvosi rendelőben találkoztam a hetvenkét esztendős Ilonka nénivel. Az ősz hajú, görbe hátú, fogatlan néni pityereg- ve panaszolta: — A doktor úr nem írta fel nekem ezt a gyógyszert — húzta elő szatyrából a gyűrött orvosságosdobozt. — Pedig Juliska, a szomszédasszonyom azt mondta, hogy neki ettől múlt el a derékhasga- tása! A dobozon nagy betűs felirat: „Csak orvosi ellenőrzés mellett szedhető!” — Mennyit tetszett már ebből bevenni? — támad fel bennem a gyanú. Az öreg riadtan néz rám. — Ugyanezt kérdezte a doktor úr is ... — rebegi ijedten. — Én csak két üveggel kaptam Juliskától... ! A hórihorgas, borostás álló fiatal orvos szeme villan. — Az öngyógyítás nagyon veszélyes! Sok beteg hosszú listával jön hozzám. Ezt a kollégája javasolta, a másik gyógyszert a sógora, a harmadikról nemrég olvasott — mondja, és kéri, hogy írjam fel, mert nagyon dicsérik ... Nem értik meg, hogy arra az orvosságra nekik nincs szükségük! Sőt a mellékhatásaik miatt állapotuk még rosszabbodhat is, és akkor a kezelésem semmit sem ér... ! — mondja bosszankodva. A hatvanas évek elején egy kiváló orvosunk esett áldozatul annak, hogy túladagolta magának a Tetránt — olvastam nemrég. Ismerek olyan embereket is, akik az orvos által felírt gyógyszerből csupán három-négy szemet szednek be, mert úgy gondolják, ez éppen elég a gyógyulásukhoz, hisz máris jobban lettek! Hérodotosz a két ezredévvel ezelőtt élt arméniai népről feljegyezte: „a betegeket kiviszik a piacra, mert orvosaik nincsenek. Itt azután az emberek a beteghez jönnek és tanácsot adnak a betegség ellen, akár maguk voltak már e betegségben, akár másról tudják, hogy ilyenben szenvedett. így jönnek a betegekhez és megmondják, hogy maguk miképpen gyógyultak ki e betegségből, vagy másról tudják, hogy kigyógyult. Szó nélkül a beteg mellett elhaladnia senkinek sem szabad, míg meg nem kérdezi, hogy mi a baja.” Eltűnődöm ezen. Emberi gyarlóság, hogy sajnálkozunk a betegeken, örülni mégsem tudunk velük, ha meggyógyultak. Vajon miért? A szánalom egyféle gőg is. Az egészséges ember öntudatlanul is büszke: lám, engem nem sújt így a sors! Azért sajnálja mégis a szenvedőt, mert eszébe jut, mi lesz, ha én kényszerülök ágyba, párnák közé? Ki fog vigasztalni?! A beteg elvárja, hogy megértsék, csodálják mártíromságát, és segítsenek rajta, szeressék jobban, mint máskor. Valahol tehát itt lehet az oka annak, hogy készségesen ben forgalmaztunk gyógyszert, de ezen csak a térítési díjat kell érteni! — magyarázza. — Ebből gyári gyógyszerkészítmény 88 millió forint, a patikában készített gyógyszer, kenőcs, oldat 8 millió. A forgalom .többi részét a gyógyászati segédeszközök, állatgyógyászati cikkek, tápszerek, szérumok, üvegek tették ki... ajánlkozunk porokkal, tablettákkal, vesszük elő házi- patikánkból a rég nem használt oldatokat, kenőcsöket, színehagyott pirulákat: csak ez ér valamit a bajban! Én is meggyógyultam tőle ... Aszklépiosz, a szép Apollón isten fia, a gyógyítás istene volt. Utódai, az orvosok, gyógyszerészek a mai napig harcolnak a tudatlanság ellen. Ök látják igazán, hogy milyen mélyen gyökerezik Megdöbbenek az adatok hallatán. Dr. Petróczi Ferenc, a megye főgyógyszerésze szerint az egy főre eső gyógyszerfogyasztás itt alacsonyabb, mint az országos átlag. Nekem ez az összeg mégis hatalmasnak tetszik. Vajon, ha dobozokra számítanánk át, milyen magasra lehetne felhalmozni Nyíregyháza főterén, a Kossuth téren ?! Horváth Tibor vállalati fősorban állnak az emberek. A forgalom óriási. A statisztika szerint az egy gyógyszertárra eső lakosság száma 7811! Megyénk előkelő helyet foglal el ezen a listán, Budapest és Komárom megye után a harmadik. így nem lepődtem meg, hogy az egy gyógyszerészre eső gyógyszerforgalom havonta majd’ százezer forint... A megyében hetvenöt gyógyszertár van, nem egy lyal. — Megyénk a szív- és keringési betegségek halálozási kimutatásában az országos lista élén áll! Ennek nemcsak történelmi oka van. A jövedelem itt kisebb az országos átlagnál, az emberek mégis viszonylagos jólétben élnek, emiatt gyakran túltápláltak. Múltja van az alkoholizmusnak, sokan dohányoznak. Túlmunkát, másodállásokat vállalnak, mert szeretnék megőrizni életszínvonalukat. Hajszoltak, versenyt futnak az idővel. Reggel élénkítő tablettával kezdik a napot, rá erős feketekávét isznak, este viszont csak altatóval tudnak pihenni. Feleki László mondata jut az eszembe: „Az izgató- és nyugtatószerek elterjedése azt bizonyítja, hogy az ember ma már a legelemibb lelki folyamatokra sem képes önállóan.” — A szakrendeléseken is felírnak gyógyszereket — mondom. — Igen, de csak indokolt esetben! — magyarázza dr. Havasi Sándor. — A rendelőintézetekben i a kötszerfelhasználás a döntő. Az évi kétmillió forintos keretet gyakran túllépjük, hisz rengeteg az elsősegélyre váró, vagy balesetet szenvedett beteg. A gyógyszerezést javasoljuk, a körzeti orvos dönti el, hogy mit ír fel. Tavaly közel egymillió esetben fordultak rendelőintézetünkhöz a betegek. Az országos adatok szerint a körzeti orvosi rendelőket 35—40 millió, a szakrendeléseket 70 millió (!) alkalommal keresték föl a betegek egyetlen évben. Hirtelen azt hittem, resthalló vagyok. Ezek szerint az ország minden állampolgára, a csecsemőtől az aggastyánig évente háromszor megy orvoshoz? Elgondolkodtató! — A szakrendelések nagy forgalmának oka nem az, hogy olyan beteget is ide- küldenek a körzeti orvosok, akit maguk is kellőképpen el tudnának látni? — Valóban van olyan betegünk, akit a körzeti orvos is megfelelően tudna kezelni... — mondja dr. Havasi Sándor. — csakhogy ennek a szemlélet az oka! Régen a körzeti orvosok betegirányító munkát is végeztek, ezt megszokták az emberek. Bár azóta sokkal jobb a műszerezettség, felkészültség, mégis követelik a szakrendelésre a beutalót a betegek. A gyógy- ellátás ingyenessége amolyan felkínálkozásnak tűnik a szemükben! Emiatt indokolatlanul terheltek a baleseti sebészeti, szemészeti, reumatholó- giai, belgyógyászati szakrendelések, a gyógyításban dolgozó összes ember ... Az egészségügy magára vállalta az emberek felvilágosításának, nevelésének nehéz feladatát. Én mégis tartok tőle, hogy Prométheusz kora réges-rég letűnt. A bajokra írt keresnek a szakemberek. Hallottam egy ötletet: Legyen minden dolgozónak évente tíz nap, orvosi vélemény nélkül igénybe vehető betegszabadsága, amolyan kisebb betegségekre, gyomorrontásra, másnaposságra szóló, hisz ezek miatt nő meg a táppénzes napok száma. Ki-ki maga dönt, mennyit használ fel belőle ... Talán kisebb lenne a gyógyszerfogyasztás is — vélem. Bár a gyógy- és doppingszerek korában élünk, azt hiszem, elfelejtettük, hogy őseink sokkal mostohább és embertelenebb világban meg tudták őrizni hitüket, méltóságukat. A keserű pirulák helyett jobb lenne a tűzhely lobogó lángjánál megfőzni egy nyugtatóteát. Kirják Józsefné, a Herbáriabolt üzletvezetője készségesen rakja elém a pultra az asztma-, epe-, gyomorfekély- és más bajok ellen készült teákat, keverékeket. Ö úgy látja, egyre többen használják a népi gyógymódokat, reneszánszát élik az évszázados, fűben-fában felkínálkozó gyógyszerek Lám, az öreg, bölcs természel most sem hagyja el az embert !... „Patikamúzeum” a nyíregyházi Gyógyszertári Központban gyógyszerész statisztikát mutat. A megye tizenkilencedik az egy lakosra jutó gyógyszerforgalomban. Azaz, pár fillér híján 285 forintot fizetünk egy évben a gyógyszer- tárakban. Az országos átlag körülbelül 346 forint. — Ez a statisztika magában foglalja az állatgyógyászati cikkeket is — mondja. — Éneikül valóban az utolsó helyen állunk az országban. Tavaly minden Szabolcs-’ Szatmár megyei állampolgár kettőszázhúsz forint körüli összeget fordított gyógyszerre, félszáz forinttal kevesebbet, mint az országos átlag. örülnék ennek, de tudom, hogy a megyében sokan ingáznak, kétlakiak. A gyógyszereket, orvosságokat a munkahelyen íratják fel a rendelőben. Ott helyben kiváltják, sőt szívességből a fél községet, falut kisegítik, hisz néha oly messze a város, és ki tudja, vajon kap- ható-e a patikában épp az a gyógyszer?! A vállalati főgyógyszerész megnyugtat. — Az életmentő gyógyszereket mindig tudjuk biztosítani. A megyének több hónapos gyógyszerkészlete van, mégis előfordulhat, hogy egy- egy gyógyszer hiánycikké válik... — Mit tesznek ez ellen? Horváth Tibor töpreng, hogy válaszoljon nekem, aki nem ismeri a gyógyszerforgalmazás gondjait? — A gyógyszerészek folyamatosan tartják az orvosokkal a kapcsolatot — mondja kisvártatva. — Tájékoztatják őket a hiánygyógysze— Én azt látom, hogy sokkal több gyógyszert fogyasztunk, mint régebben. Tűnődve néz rám. — Kis mértékben, de valóban nő a gyógyszerfogyasztás. Természetesen ennek nem örülünk, de nem veszélyes — mosolyodik el. — Létezik gyógyszerhozzászokás, ám véletlen mérgezésről, túladagolásról én nem hallottam. öngyilkossági szándékból viszont többen, főként fiatalok nyúlnak bizonyos tablettákhoz. A házipatikákban sokfajta gyógyszert őrizgetnek az emberek ... ! Nemrég egy patikában sopánkodó, idős asszonyra lettem figyelmes. A házipatikát hozta be ingyenes ellenőrzésre, fiai tanácsára. Három fiatal gyógyszerésznő állta körül a pultot, amire közel két kilónyi (!) gyógyszert öntött ki a néni. Ahányszor bosszankodva félretettek egy-egy szakadozott dobozt, a néni mindig kétségbeesve felkiáltott: „Jaj, azt ne! Csak azt ne! Az a lábamra kell, amaz a szívemre ... !” A rostálás után is tizenöt féle orvosságot számoltam meg. A többi évek óta lejárt szavatosságú, hatástalan, — némelyik mérgező anyagokra bomló — gyógyszer volt... Elgondolkodva nézegetem otthon a házipatikámat. Hogyan is halmozhattam föl ennyi orvosságot? A szőnyegen veszem számba a dobozokat, mert a keskeny asztalról hol ez, hol az hullik le a földre. Egy lázas gyulladás után megmaradt Tetrán- drazsé (érdekes, az emberek szívesebben veszik be a dra- zsírozott gyógyszert, mint akármi mást!), Vegacillin, Maripen, fájdalomcsillapítókból legalább ötfajta, görcsoldó, színes kapszulák, piros, kék, sárga, fehér pirula, néhányról azt sem tudom, mire jó! Ügy hiszem, azért sajnáljuk a szemétbe dobni a lejárt szavatosságú gyógyszereket, mert a gyógyszer érték, és értékeinktől ritkán szabadulunk meg egyköny- nyen. Csakhogy épp olyan ez, mint a kígyóméreg! Csak a hozzáértő kezében lehet gyógyszer... És azt vajon tudjuk-e, hogy mi, betegek teremtjük meg a hiánycikkeket a gyógyszerellátásban? Gyarló az ember, s ha már a patikában jár, két-háromszor annyit kér valamiből, amit vény nélkül is adnak, mint amire szüksége lenne. (Hallottam olyan szívbetegről, akinek a halála után annyi életmentő gyógyszer kerüli elő a házipatikából, ameny- nyi Szabolcs-Szatmár megye éves szükségletének háromnegyede !) Dr. Havasi Sándor, a megyei kórház rendelőintézetének főigazgatóhelyettes-fő- orvosa komoran bólint, ^amikor arról beszélgetünk, hogy ok nélkül sok gyógyszert szedünk. A Corinfar szívgyógyszerből hazánkban jóval több fogy, mint a szocialista országokban általában. Vajon miért? — A betegségek statisztiká- 1 jában Magyarország sajnos igen előkelő helyet foglal el — mondja kesernyés mosolyA megye gyógyszerforgalmazásának központja a sóstói erdőtől rég elhódított területen fekszik. A modern, tágasnak tűnő épületben máris sxűkek a raktárak. A magas fémállványok mögött gyógyszertári asszisztensek serénykednek, előttük, az asztalon dobozok. — ök állítják össze a megyei gyógyszertáraknak a megrendelt gyógyszereket — mondja Rózsási Judit gyógyszergazdálkodási szakelőadó, kísérőm. — A legtöbb a vény nélkül kiváltható gyógyszerekből fogy: Quarelin, No-spa, Bilagit, Antineural- gica, Kalmopyrin, Polivita- plex, C-vitamin ... — sorolja. Dr. Vangel Sándor, a Gyógyszertári Központ gyógyszergazdálkodási osztályának vezetője. — Tavaly a megyében 164 millió forint értékrekről, de arról is, mivel lehet azokat helyettesíteni. A Gyógyszertári Központ laboratóriumában (felszereltségük miatt kisebb meny- nyiségben) előállítanak a hiánygyógyszerek közül bizonyos gyógyszerfajtákat, hogy így is segítsenek a betegeknek. A patikákban főleg influenzajárványok idején hosszú, tömött kis gyógyszerfogyasztása számos dologgal magyarázható, többek közt azzal is, hogy modernebb szerek jöttek forgalomba. 1987 végéig közel százhúsz gyógyszert törölnek a törzskönyvből... — néz rám és hozzáteszi. — Ezek mára korszerűtlenek lettek. Magyarországon így is körülbelül 1500 fajta gyógyszert forgalmaznak... közülük szűk alapterületű, régi, elavult épületben mű~ ködik. Sok falu, község még ellátatlan. Dr. Vangel Sándor beszámolt arról, hogy Nagy- kállóban, Tyúkodon, Ibrány- ban, Nyírbélteken, Vállajon, Mátészalkán és Nyírteleken építenek új gyógyszertárat. A gond enyhítéseképpen egyes helyeken a körzeti orvos ügyeli a kézi patikát. A megyében több mint harminc kézi gyógyszertár van, többségük nehezen megközelíthető, eldugott kisközségekben. Született nem is olyan régen egy jónak tűnő kezdeményezés. A posta elvállalta, hogy házhoz szállítja a városoktól távol élő, nehezen mozgó betegeknek a gyógyszert. Csakhogy gyakran a posta- költség jóval nagyobb, mint a gyógyszer térítési díja. Lám, a gazdaság kusza útvesztőjében így vész el az ember... — gondolkodom el ezen. — Pénz kellene ide- oda, de pénz nincs, vagy csak szűkén csordogál. Valahogy úgy vagyunk ezzel, mint a tréfabeli ember. Míg az egyik helyen betömte a tetőt, addig két másik helyen lyukadt ki... ★ Dr. Petróczi Ferenc, megyénk főgyógyszerésze mégsem borúlátó. — Három éve sok gondunk volt a tőkés importból származó alapanyagok hiánya miatt, több gyógyszert hiába kerestek az emberek — mondja. — Tavaly azonban lényegesen jobb volt a gyógyszerellátás, mint az előző években. Megyénk M.T|°dikó: Aszklépiosz utódai bennünk a vakhit, babona, hiedelem. Nemrég egy falusi orvos rendelőjébe fiatal, jó! öltözött asszony kopogott be pár hónapos csecsemővel e karján. „Doktor úr, az a boszorka szomszéd asszony orr megrontotta a kicsit! Azóta görcsöl szegénykémnek a hasa, mióta F ... -né nálunk járt és szemmel verte ...!” Tanúja voltam annak, amikor egy középkorú, ritka kórtól beteg férfi nem volt hajlandó elfogadni orvosától i kiváló, új gyógyszer receptjét. — Engem maga ne akarjor becsapni! — kiabálta haragosan. — Nekem a régi szei kell! Csak az a jó, csak a; csillapít, tudom!... KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1987. március 14.
