Kelet-Magyarország, 1987. március (44. évfolyam, 51-76. szám)
1987-03-03 / 52. szám
1987. március 3. Kelet-Magyarország S (---------------------------------------------------------------------------------\ VERJÜK A FOGUNKHOZ? A müv Jlödés forintjai NEM JUT KEVESEBB PÉNZ a megyében lévő művelődési intézmények finanszírozására, mégis jól meg kell gondolni, mire menynyit költenek. E megállapítás akár parttalannak is tűnhet, hisz mindig is meg kellett gondolni; egy-egy művelődési ház, könyvtár, klubkönyvtár milyen célra fordítja az állami támogatás legfontosabb ösz- szegeit, hogyan szelektál a feladatok között. Most mégis a korábbiaknál nagyobb a súlya, merre gurulnak a művelődés forintjai. Jól szolgálják-e a művelődés, a tartalmas szórakozás, az általános és szakmai műveltség gyarapítását, vagy elfolyik — csörgeI dezik — a pénz, igazában jó helyre, de egy kicsit ötletszerűen, a régi beidegződések szerint. Ez jutott eszembe a minap, amikor a megyében lévő művelődési házak műsorpolitikáját befolyásoló feltételek kerültek szóba. I Egy jelentés is megerősíti, hogy a 80-as évek elején kialakult pénzügyi feltételek összességében nem javultak, elosztásuk a települések nagysága szerint eltérő. Ezek szerint a városokban egy lakosra 150 forint állami támogatás jut a művelődési intézmények költségvetésében, míg a 2 ezer lakoson aluli településeken ez az összeg a 60 forintot sem éri el. Hasonló a helyzet a 6—10 ezer, a 4— 6 ezer és a 2—4 ezer lakosú községekben. Ehhez természetesen még járultak különböző anyagi források, így az országos közművelődési alap, az Állami Ifjúsági Bizottság, a Művelődési Minisztérium egy-egy célfeladatra fordítható összegei is növelték a szabolcsi művelődési intézmények kasszáját. Mint a társadalmi-gazdasági élet más területein azonban a művelődésben is — természetesen a sajátosságok szerint — nőttek az anyagi támogatás követelményei, azaz a központi pénzalapok csak azok számára nyílnak meg — így az országos közművelődési alapé is —, amelyek teljesítik a támogatás feltételeként előírt követelményeket. AZ ORSZÁGOS KÖZMŰVELŐDÉSI ALAPOT ma már pályázattal nyerhetik el a művelődési intézmények, amely feltételez egy elért vagy megteremtett bázist, a korszerűbb népművelés megalapozását. Ilyenformán a művelődésben is kezd teret nyerni az érdekeltség elve és gyakorlata, hisz nemcsak az ország, hanem a helyileg érdekelt művelődési intézmény szempontjából sem közömbös, milyen a befektetett pénzek megtérülésének hatásfoka. Igaz ez még akkor is, ha ezt nehezebb mérni, nem hasonlítható egy termelőüzemhez a művelődési központ, művelődési ház, de az sem fogadható el, hogy a művelődési intézmények anyagi, pénzügyi gazdálkodása teljesen zsákbamacska, kiszámíthatatlan, labilis. Való igaz, a megye művelődési intézményei által felhasznált állami támogatás nem csökkent a nehéz években sem, csakhogy ez a -dolognak az egyik oldala. Közismerten drágultak viszont az épületek, eszközök fenntartási és „üzemeltetési” költségek — a villanyáramtól a padlószőnyegig, a könyvektől a szállításig — így az ugyanolyan összegű, vagy az előző évinél valamivel több pénzből jószerivel az úgynevezett szinten tartás érhető el. MÁR EZ IS NAGY SZÓ. S tegyük hozzá azt is, senki nem kívánja, hogy a közművelődési intézmények vezetői minden forintot a fogukhoz verjenek, kicsinyesen mérlegeljék az egyes rendezvények költségeit. Erre ' nincs szükség. De az az idő is elmúlt — akár a nehéz évektől függetlenül is —, hogy „kerül amibe kerül” alapon mindegy legyen milyen művelődési, társadalompolitikai, esztétikai célt szolgálnak a művelődési költségvetés főbb rovatai, hisz úgymond, nem könnyű kigazdálkodni a veszteségeket, még ha vannak is erre eredményes törekvések. Létezik egy művelődési jogszabály, amely elsősorban a nagyobb intézményekben lehet érdekes; a népművelőket anyagilag is érdekeltté teszik a gazdaságos rendezvények jövedelmének alakításában, vagyis, érdemes jövedelmező kulturális szolgáltatásokkal kísérletezni, jól jár a művelődési intézmény, a népművelő, és természetesen a részt vevő állampolgár is. Mindez csak akkor lehetséges, ha nem sért esztétikai, tartalmi, művelődés- politikai normákat. A RÉGIEK MELLETT új utak keresését is lehetővé teszi a rugalmasabb pénzügyi gazdálkodás, amely meglehet a művelődési intézményekben nehezebben bontakozik ki és aggályok is adódnak. De az utak kereséséről aligha lehet lemondani. P. G. _________________________________/ Szervezés, differeeeiálás = it a sikerhez Esély a legjobbaknak A teljesítményt honorálni Mind többen veszik komolyan, hogy csak eredményes munkához nincsenek meg a fel- a jobb és a jól megfizetett munka lendíthet tételek. Ez a feltétel először is a zavartalan át a holtponton. Ezzel egy időben esik mind munka körülményeinek megteremtése, má- több szó a szervezésről, hiszen az is kidé- sodszor olyan bérezés, amely érdekeltté terült: minden jó szándék hiábavaló, ha az szi a dolgozót. A Divat Ruházati Vállalatnál, Nyíregyházán mondják: a külföldi partner követelményei szigorúak. Számítógépes gyártás-előkészítés, csak kiváló minőség, pontosság. Nyilván, a dolgozónak idő kellett, amíg megszokta ezt, de ma már hiányozna, ha nem szabályozná kemény rend a munkát. Amit meg is fizetnek. A jót jobban. Vagyis pontos mérőszámokkal tudják kimutatni, kire lehet számítani, ki kiemelkedő, ki szürke. Itt is tudják... Egy ellenpélda a mezőgazdaságból. Itt is tudják, mit kellene csinálni. Már próbálkoztak a teljesítménybérezéssel. Nem sikerült. A gépműhelyben ez a törekvés azért futott zátonyra, mert egyszerűen nem voltak, s nincsenek meg a feltételek. Messzi raktár, zsúfoltság, műszerhiány, anyaghiány. Amíg ez így marad — vélhetően nem sokáig már —, csak az órabér langyossága létezik, ami korántsem serkent, nem buzdít a jóra. A nagyhalászi kender-jutában az európai szintű gépek mellett lehet keresni. Jobban, mint sok más üzemben. Érthetően, hiszen az exportkötelezettség nagy, növekvő, s a gyár vezetése tudja: a tízmilliós gépen százmilliókat termelő csak akkor nyújt maximumot, ha megadják a kifutást, szervezésben, bérben egyaránt. Ha kell, búcsút mondanak a gyengének, a fegyelmezetlennek. Engedtessék meg egy másik tsz-példa. A tarpai szövetkezetben az állattenyésztők arra panaszkodnak, hogy elegendő, de gyenge a takarmány. A szakosított telep vezetője: „ha a takarmánytermesztők érdekeltek lennének az állattenyésztés eredményeiben, biztos jobban menne minden”. Bérezés, premizálás, jobb szervezés, lelkiismeretesebb munka, több új ötlet. Mindez benne van a ma már lassan a kívánság határán túljutó mondatban. A pontosság létkérdés De hogy nemcsak a termelés szférájában igazak ezek a dolgok, arra egy példa a mentősök világából. Itt a pontos, életmentő, lelkiismeretes munka létkérdés. Csak a legjobbaknak van esélyük, hogy megmaradjanak, igaz, őket tisztesen meg is fizetik. S ha valakinek nem tetszik a fegyelem, akkor el is mehet. Vagy el is küldhetik. Biztos, vannak, akik vállalják ezt a plusz erőfeszítést, más szóval nem kell attól félni, ha valakitől megválnak. Az emberi tényező A példák — egymástól tá- volesőek — tartogatnak közös tanulságokat. Az első talán a lényeg: a szervezés. A munkás, tsz-tag, intézményben dolgozó képes a maximális teljesítményre, ha gondoskodnak a megfelelő szervezésről. Ebből fakad aztán, hogy van számonkérhetö munka, feladat. És ez a pont az, amikor eldőlhet, ki menynyit érdemel. Mert a differenciálás nem egyféle elhatározás dolga. Nem egyszerűen szépen hangzó elv. Következmény, amikor igenis vállalni kell a legjobbak sztárolását, a gyenge középszer ilyen szintű bérezését, a cselekvés- képtelenek elengedését is. A párt novemberi határozatából kitűnik: az elkövetkező időkben minden eddiginél jobban megnő az emberi tényező szerepe. Ahhoz viszont, hogy az ember a múnkapadnál, a szántóföl- dön, a hivatalban, iskolában, kutatóintézetben, s bárhol másutt valóban korszerű, magas szintű teljesítményt nyújtson, szét kell választani a szociális meggondolást a termeléstől. Nem a jelenlétet, nem a múltat, nem a gyermekek számát kell a bérrel honorálni, hanem a teljesítményt. Ezt csak akkor érhetjük el, ha a vezetők szembe mernek nézni a valósággal. Ha az eddiginél demokratikusabb és nyíltabb lesz a vita akkor, ha bérről, létszámról, munkaerőpiacról esik szó. Ha túljutunk azon. hogy az embereket nem egyszerűen önmagukhoz viszonyítjuk, hanem a kitűzött feladathoz. Tény, népszerűtlenebb, mint szokásos módon bért emelni, egyenlően. Nehezebb, mint külső körülményekre fogni a belső bajokat. Ügy mondjuk: 87. a fordulat éve kell, hogy legyen. Nem mások, mi fordíthatunk az eddig nem minden esetben jó folyamaton. A jók példái szerint: érdemes hozzálátni. Túl sokat beszéltünk eddig erről. Most már a cselekvés ideje nem a jövő. A ma. Bürget Lajos B áéheztem a paraszt- reggelire. Sült szalonna rántottával és egy köcsög tej. Micsoda illat! Amíg sül a szalonna, cseveg nekem a rádió. Aztán kopognak. Jön Stoha- nek, kér egy villáskulcsot, csepeg a csap, szétszedi. De nem siet, nem kapkod, leül. — Mit eszik? — kérdezi. — Sült szalonnát rántottával. — Jó lehet. Adok neki. A második falat után már otthon érzi magát és csámcsog. — Maga csámcsog — mondom. — Így szoktam. Különben nem érzem az étel ízét. Próbálja meg. Most aztán együtt csámcsogunk. Főként a közömbösségen. Kibeszéljük azt az értekezletet, amelyen Sto- hanek nem szólalt fel. Más se. — Nem szeretem a nyilvánosságot. Ámbár lenne mondanivalóm. Elítélem az erőszakot, a belügyeimbe való beavatkozást, híve vagyok a haladásnak, a korszerűsítésnek, mi több, lelkem legmélyén még környezetvédő is vagyok. Fűre még soha nem léptem. — Miért nem mondta el? — Nem ez volt a téma. Ezekről tavaly beszéltünk. Most a munkaidő jobb kihasználása a sláger. Erről tanácskozunk már hetek óta. Elmondjam hogyan? Elmondja. Nem zavar a fecsegése, teszem a dolgom. Mosogatok, aztán felmosom a konyha kövét, beáztatom a heti szennyest, majd porszívózok. Stohanek feszt a nyomomban. Hadonászik a villáskulccsal. — Az első értekezletet a csoportvezető tartotta. Ezt követte a brigádeligazítás, aztán a művezető, később a műhelyfőnök beszélt arról, hogy vége a kecmecnek, lássunk munkához. Használjuk ki a munkaidőt. Ez volt januárban. Februárban jöttek a nagyágyúk. Osztályvezető, főosztályvezető, igazgató. Akkor én majdnem megmondtam, hogy ne izéljenek már. Megy a vonatom. — Milyen vonat? — Semilyen vonat. Ez csak egy olyan szólás. Siessünk emberek — mondta mindig Zsiga bácsi —, mert megy a vonatom. Ha Zsiga bácsi szólt, akkor mi hajtottunk, mint a meszes. Műszerész volt az öreg. — Szóval nem szólt semmit. — Nem én. — Tizenöt értekezlet, tanácskozás és miegyéb. Maga meg meg sem nyikkant? — Nem én. És főként azért, mert rájöttem valamire. Nem én pocsékolom a munkaidőt. Higgye el szomszéd, én még sohasem hívtam értekezletre se a csoportvezetőt, se a művezetőt, a főmérnökről és igazgatóról nem is beszélve. Majd ha én hívom őket és én tartom fel őket órákon át a munkában, akkor sírják el, hogy így a munkaidő, meg úgy a munkaidő .. . E z a hétvége is jól sikerült. Végeztem a háztartási munkával, Stohanek szórakoztatott, de már elfelejtettem, miről beszélt. Hoppá, itt hagyta a villáskulcsot. Utánakiáltok, mire visszaszól, nem a csap csepeg, a rádiója rossz. A xaffinált. Csak reggelizni akart. Sült szalonnát rántottával. Seres Ernő Környezetkímélő növényvédelem Növényvédelmi napot rendeznek Nyíregyházán március 5-én a Váci Mihály művelődési házban, illetve a Kótaji úti növényvédelmi állomáson. Ez ,a két intézmény, illetve a népfront kertbarát és kistenyésztők szövetsége és a központi kertbarátklub a korszerű, környezetkímélő termelési módszereket igyekszik népszerűsíteni. Előadások hangzanak el a növényvédő szerek alkalmazásáról, szakemberek adnak tanácsot a termelőknek, a növényvédő állomáson bemutatják a kórtani, rovar- és talajtani laboratóriumokat, a tiszavas- vári Alkaloida Vegyészeti Gyár gyártmányfejlesztő kutatói pedig ismertetik a vállalat legújabb termékeit. A délután ötkor kezdődő előadássorozatra és az egész nap tartó növényvédelmi bemutatóra minden érdeklődőt várnak a művelődési ház, illetve az állomás dolgozói. Eltanácsolták a gyárból... Mondja egy, a megyénk felét ellátó élelmiszeripari vállalat igazgatója, hogy náluk az MSZMP KB novemberi határozata óta sem szigorodott a világ. Egy szakmunkás a napi nyolc órájában legalább tíz, de szaktudástól, helytől, beosztástól függően tizenhárom mázsányi kenyeret termel. Ha igazolatlanul mulaszt, ez már — jóllehet a vállalat kínálati pozícióban van — ellátási gondot jelenthet. Ott már kialakult az, aminek mindenütt ki kellene alakulnia: az igazolatlan mulasztás felmondást jelent, még akkor is, ha valaki nagyon jó munkás. Ugyanígy jó munkatársaktól váltak meg, mert azok „kivittek” egy-egy üveg olajat, és nem lehetett olyan álszociálpoliti- kai meggondolás, ami ezen a határozaton változtathatott volna. A vállalati jogtanácsosok többsége azt mondja, hogy a határozat, illetve a januártól kezdődő ügyek még nem „élnek”, tapasztalati értékük nincs, de egy, a közelmúltban termelőszövetkezethez került jogtanácsos már arról beszélt, hogy rendet kell csinálni végre, és hogy az általa, tehát a jog, a társadalmi elvárások szabályai szerint kezdeményezett ügyeket bekell fejezni, még akkor is, ha ez neki személy szerint kellemetlen. Panaszkodik egy kisiparos, mert megharagudott rá a segédje. Történt, hogy a segéd, több-kevesebb rendszerességgel italozott. Keresett, kereshetett tizenötezer forintot is havonta, ha dolgozott, amikor egy hónapon át, minden indokolás nélkül csak néhány napot teljesített, a mester megtagadta az SZTK-befizetést, és azóta a részeges segéd fű- nek-fának azt meséli, hogy ő igazságtalanul nem kapott családi pótlékot. \ Kinek van igaza? Annak a szigorú vállalatigazgatónak biztosan. Feltehetően a kisiparos mesternek is. Igaza lehet annak a művezetőnek is, aki néhány munkást úgymond eltanácsolt a gyárból. Nem számíthatott rájuk, és éppen ezért nem is volt szükség rájuk. Egyébként amíg írom ezt a cikket, óhatatlanul eszembe jut, hogy ha időre, kellő színvonalon nem leszek készen vele, akkor a szerkesztőim sem számítanak rám. Elképzelhető, hogy ezt meg is mondják. Mit csináljak akkor, álljak a részeges asztalossegéd pártjára, védjem azokat, akik ezért vagy ezért napokat nem dolgoztak, vagy éppen szegődjek ügyvédjéül a lopásért elbocsátott asszonyoknak? Miféle pártállás lenne ez? És miféle gondolkozás? Amíg én abból élek, hogy a velem egy társadalomban élő ember dolgozik, termel, alkot, , addig nekem legalább ugyanennyit kell tennem. Itt vagy ott, ahol éppen vagyok. És nem a csócsált indulatokat kell dajkál- gatni a szánkban, hanem egész egyszerűen meg kell nézni magunkat a tükörben. Ott vagyunk mi. Most. Ha figyelmesebben nézünk, akkor ugyanebben a tükörben ott van a mi és a gyermekeink holnapi sorsa is. Bartha Gábor Munkásnők a Divat Ruházati Vállalatnál. Reggeli
