Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)

1987-02-28 / 50. szám

1987. február 28. ?isata, egyszerű ember volt: gára igénytelen, önmagával mben végtelenül igényes, isz tudományos tevékenysé- íek jellemzője volt a teljes­ségre törekvés. Igazi, nagy fi­zikushoz méltó feladatokra vállalkozott, a modern fizika alapkérdéseire keresett vá­laszt. Kritikai éleslátása vezet­te a relativitáselmélet és a kvantummechanika elvi alap­jainak tisztázását célzó kísér­leti és elméleti kutatásaiban. Neve összeforrott a korsze­rű magyar fizikai kutatás megteremtésével, a Központi Fizikai Kutatóintézet, az Eöt­vös Loránd Tudományegyetem Atomfizikai tanszékének ala­pításával. A szó klasszikus ér­telmében tudományos iskolát alapított, olyan alkotó légkört teremtett maga körül, amely­ben nem a cím, a tudományos fokozat, hanem a gondolkodás, a logika tisztasága, az ered­mény ad rangot. Évtizedeken át, külföldön és itthon oktatta az egyetemi if­júságot. Sokféle, sokirányú ér­deklődése mellett is szem előtt tartotta a legfőbb célt: a tudo­mány, a társadalmi haladás szolgálatát. A meggyőződés hi­te vezérelte mindig, minden­ben. Hitt a tudomány erejé­ben, ezért tette fel bátran a legnehezebb kérdéseket a ter­mészetnek, hitt az emberekben és ezért tett annyit nevelésü­kért, meggyőzésükért. Egész pályája igazságkereső küzdelem volt, ezért fonódott össze a történelem, a történel­mi jövő személyes sorsával és vált személyes ügyévé. 1978. március 2-án halt meg. K. É. Áz emberség nehéz próbái A Lélekharang bemutatója után A Móricz Zsigmond Szín­ház 1987. február 14-én ős­bemutató színhelye volt. Pás- kándi Géza Lélekharang cí­mű művének tapsolhattunk. Nyomozás folyik a színpadon, bár a tettes személye egyál­talán nem kétséges, hiszen előttünk áll Libényi János, szabólegény, aki 1853-ban Ferenc József császárt akar­ta megölni, mégis vallatják. Tettének mélyebb rugóit, összetevőit, gondolkodását akarják kifürkészni, az eset­leges tettestársak, összeeskü­vés szálait felgombolyítani, hiszen — ne feledjük — az el= nyomatás legsötétebb eszten­deiben járunk, amikor min­den tett más mérce alá esik, s különösen egy fegyveres merénylet kelt nagy feltűnést. Egy magyar kapitány kap­ja a feladatot: a merénylet összetevőinek kiderítését. Nem könnyű a helyzete: ő karriert, katonai karriert akar befutni, nem vallató le­génynek szerződött, de kény­telen belátni, hogy ez a pá­lya nagyon összefügg a poli­tikaival, ő az elnyomó hatal­mat szolgálja, itt az osztrák érdekek állnak mindenek fö­lött, s ebben a helyzetben magyarsága, " embersége, ha- zafisága is megmérettetik. Hiszen, ha Libényi magányos merénylete mögé egy komo­lyabb összeesküvés szálait fonják, akkor az elnyomatás, a terror, a kivégzések még nagyobb méreteket öltenek, de ha sikerül a tettet egy ember — akár eszelős — öt­letére korlátozni, akkor a hazára súlyosbodó terhek esetleg idővel enyhülhetnek, és szélesebb körű megtorlás­ra nem kerül sor. A császár is szembenézés­re, önvizsgálatra kényszerül — ő is olyan fiatal, mint az előző két ember, bár társa­dalmi helyzetük, hovatarto­zásuk más-más pozícióba he- lvezte őket, de egymásnak feltételezői. Felvetődik a kér­dés: a másik helyében én mit tettem volna. A császár­nak el kell gondolkoznia bi­rodalma, az alattvalók sorsán. Mi lesz, ha minden szabóle­génynek eszébe jut merény­letet elkövetni ellene? Jól kormányoz-e, az elnyomás­nak ez-e az a foka, amin él­hetnek az emberek, vagy mindez szükségképpen el­lenállást szít. (Az írót ter­mészetesen a történelmi té­nyek mellett a képzelete irá­nyította művének megalkotá­sában.) A darab Léner Péter ren­Jelenet a darabból. (Elek Emil felv.) dezésében került bemutatás­ra. A fiatalemberek vergődé­sei, különböző feladatválla­lásai, s az ebből következő embert próbáló helyzetek ki­bontása érdekelte a rende­zőt. Mit lehet tenni egy le­vert forradalom után, az el­nyomatás esztendeiben, mi a helyes magatartás az idegen hatalommal szemben? A rendező a kérdéseket inkább feltette, mintsem megvála­szolta — elgondolkodásra ösztönözve a nézőt is. Az elő­adás feszült, gazdag drámai pillanatokban. A jó szín­padkép (Székely László mun­kája) egy börtön képét idézi rácsaival, a hallgatózás le­hetőségeit mindig fenntartó ajtókkal, ablakokkal, rések­kel. A fények és árnyékok jól megkomponáltak. A jelenetváltások igen egyszerűen megoldottak, egy-egy eszköz, egy-egy tárgy hangsúlyosabbá tétele már más-más szituációt teremt. A színpad felső részeit is jól kihasználják. Ott van a sé­tány, ahol a császár szabad idejét tölti. A jó megvilágí­tással, az ablakok ki-becsu- kásával illúziót keltőén idé­zik fel az uralkodó mindenek fölötti hatalmát. (De itt jele­nik meg a kivégzendő ellen­állók arcképcsarnoka is.) A kezdőkép az elsiratás, Libé­nyi halála fölötti megrendü­lés gyertyafényes szép jele­nete — hiányoltunk az előadás sem fordult a fejében, ez neki, a végzős jog­tónak ne sikerülne. Ep- lyan biztos volt a dolgá- lint az a másik asszony­ig, bizonyos Zilia, kit a Éva egyik kollégája ett meg. maválasztás pedig fogós kér­désnek bizonyult, s én hiába erösködterg, hogy nyissa ki a szép szeméit, hiszen a téma nemcsak az utcán, de minde­nütt ott hever, ő hajthatatlan maradt. Hiába ajánlottam, ír­jon valami szép kis tavaszi Baráti kölcsön tehát a posványba ké­mint mondotta, s ehhez mindössze diplomájára züksége, melyet a követ­hónapokban föltehetően s szerez, így hárítván el mnyba vezető út egyet- adályát. z volt még egy akadály, ságírói munkát rendsze- mindenki tollal kezdi, nak kivételek, akik ol­de később ők meg áttér- tollra, míg aki tollal lehet, hogy pennáját ol- i szerkesztő szerszámára i.) iái, Éva életében nem írt gyetlen sort sem. Üjság- legalábbis nem. A té­tárcát a pézsmapockok szerelmi életéről, esetleg gyűjtsön ösz- sze egy leleplező riportot a Lekvárzsibbasztó Gyár mun­kavédelmi felelősének bűnös üzelmeiről; glosszázza meg a Patyolatot, a vendéglátóipart, a kereskedelmet, a postát, vasutat; írjon tudósítást dip­lomaosztó ünnepségekről; ké­szítsen lírai riportot a kis­nyugdíjasok örömeiről; kör­mödön egy szigorú publicisz­tikát kihasználatlan munka- időalapjainkról. Nem, ő to­vábbra is nagyobb méretek­ben gondolkodott. Részint a már említett magasztos, fen-* nenröptű, mélyen szántó gon­dolatai miatt, részint pedig azért, mert Éva ideiglenes pénzzavarral küszködött. Ma­gyarán, nem volt egy vasa sem. ö ezt ideiglenesnek fogta fel, mit sem sejtve; hogy ha erre a pályára lép, ideiglenes zavarai állandósulni fognak, de hát ezt egyelőre nem mond­tam ki hangosan, mint aho­gyan nem világosítottam fel arról sem, hogy akármennyit is ír, akármennyi is jelenik meg belőle, nagyobb összegre mindezért ne számítson. Ma­gyarán: jobb ma egy glcssza, mint holnap egy hétrészes ri­portsorozat. És mivel változatlanul ma- kacskodott, baráti kölcsönt ajánlottam. írja meg beszélge­tésünket, a tárcáért kapott pár száz forinttal kihúzhatja addig, míg a következő téma eszébe jut. Hitetlenül rázta dús, fekete, fürtjeit. Ugyan, ez nem ér egy fillért sem! És még talán le­gyintett is. Én pedig határoz­tam. Segítőkész embernek is­merem magam, aki ifjú höl­gyeket különösen szívesen gyá- molít; hát magamra vállaltam a munka vastagját. Majd én megírom, aztán a pénzt adom neki, így járok elöl a jó pél­dával. Így is lett. A tárca megszü­letett. Négyszázharmincat kasz- szírozott érte Éva, és mikor írásra bíztattam, csak mosoly­gott. De olyan angyalian, hogy a következő tárcát is én írtam meg helyette. Megint odaadtam neki a pénzt, hátha attól kedvet kap végre. Kapott. Igaz, nem az íráshoz, hanem ahhoz, hogy közelebbről megismerje a szer­kesztőségi pénztárt. A következő írásművem egy állandó meghatalmazás volt. Évának szólt, segítségével ho­noráriumomat bármikor föl- vehette helyettem. Én csak írok és írok. Szép tavaszi tárcát a pézsmapockok szerelmi életéről, leleplező ri­portsorozatot a Lekvárzsib­basztó Gyár munkavédelmi felelősének bűnös üzelmeiröl, újra és újra megglosszázom a Patyolatot, a postát, a vasutat, a kereskedelmet, a vendéglá­tást, kispublit készítek a mun­kaidőalap védelméről... Éva rosszkedve azóta el­múlt. Ideiglenes pénzzavarban is csak én vagyok, pedig vé- ■ gül ő is az én pályámra ke­rült. Időközben ugyanis a felesé­gem lett. Csendes Csaba végéről valamilyen hasonló lezáró képet. Hiszen az igazi mély megértés az előadás vé­gére alakult ki a nézőben, ad­digra tudjuk elfogadni Libé­nyi érveit, elképzeléseit, az előadás elején még csak elő­legezzük neki a bizalmat. (A tükörrel való játékot is job­ban ki lehetett volna hasz­nálni — a három fiatalem­ber egymás tükörképeit kép­viseli — játékra.) Az előadás főszereplője Mátrai Tamás. Titkai, embe­ri mélységei vannak. Szépen átélt, szenvedélyes alakítás az övé. Gyermekkorából hoz­za magával a nagy tett vá­gyát, őt a pap prédikációja is önmaga hivatására sar­kallja. Ügy gondolja, hogy evvel a tettel le lehet mosni a nemzet meghunyászkodá- sa, hallgatása, félreállása mi­att kialakult szégyent. Haza­fias érzelmek vezetik, meg­rögzötten, hisz tettének ér­telmében, még akkor is él ez benne, amikor megtudja: a császár nem halt meg, de a nyakán sajgó seb örökre fi­gyelmeztetni fogja az ellen­állás várható lehetőségeire. Mátrai a meggyőződésre épí­tett életet tárja elénk, ennek a csapdáit is, lehetetlenségeit is megmutatja. Ez a nagy feladat nem engedi tartósabb emberi kapcsolatok kialakí­tását, nem törődhet család­dal, társakkal, lányokkal. Megszállott férfiként áll előt­tünk, elszánt erőt, önfegyel­met, hitet sugároz alakítása. Safranek Károly a fiatal magyar tiszt, aki először kap nagyobb feladatot. Eleinte nem sejti, hogy mindez az ő vallatását, színvallását is elő­segíti. Fokozatosan döbben arra, hogy őt is állandóan vizsgálják, lesik, nemcsak ő keresi Ljbényi tettének moz­gatórugóit. A kezdeti durva­sággal leplezett bizonytalan­ságtól fokozatosan jut el a tettes becsüléséig. Be kell is­mernie: Libényi győzött, ne­ki megmarad a hite halála percéig. Safranek kezdetben a politikai hatalom feltétlen kiszolgálója, a darab végé­re ez a meggyőződése — ép­pen a Libényi-ügy kapcsán, — megrendül, sőt a császár­tól kér esetleges engedmé­nyeket a magyarok sorsának enyhítésére. Safranek igen jól mutatja be ezt az alakot, akinek viszonyai a szemünk láttára alakulnak át a nagy szenvedélyek, igazságok lát­tán. (A durvaság, a kiabálás nem Safranek területe, néha alig érthető szavakat ordíto­zik, neki a vibrálás, a téblá- bolás, a szelídebb meggyőző­dés és meggyőzés hangjai áll­nak igazán jól.) Schlanger András a fiatal császár. Okos, filozofikus, de egyben furfangos ember áll előttünk. Egy fölényes, hiú fiatalember, aki mindent akar tudni, még alattvalói gondolataiban is olvasni akar. De kénytelen tudomá­sul venni, hogy a hasonló ko­rú emberek egészen másként gondolkodnak, s be kell lát­nia, hogy másnak is lehet igaza, mégha az ő elképzelé­seivel ellentétesek is, az el­lenfél is rendelkezhet nagy­szerű emberi tulajdonságok­kal. Neki az uralkodás jutott osztályrészül, s ezt kimérten, mértéktartóan, elegánsan, de egyre több kínzó gondolat­tal és gonddal kell megolda­nia. Igen szépen beszél Schlanger. Kár, hogy több drámában, mélyebb szerep­formálásban ez idén nem lát­hattuk; itt is bebizonyoso­dott, hogy a tragikumhoz, súlyosabb gondolatok megje­lenítéséhez is nagy érzéke van. A többi alakítás egy-egy karakter felvillantására vál­lalkozik. Szigeti András na­gyon szép feladatot teljesít, igen jól. Egy idős, megtört zsidó alakját hozza elénk, aki bölcs, belső tartással éli végig az elnyomatás éveit, akinek emberi igényei van­nak, s aki ezekből nem haj­landó engedni, előtte még a kiabáló erőszak is megtor­pan. Bárány Frigyes egy ez­redes szerepében kellően fe­szes és meggyőző. Varjú Ol­ga Libényi könnyűvérű húgát alakítja, aki kacérságával, szépségével mindenkit meg­babonáz, de aki kénytelen el­gondolkozni szeretett öccse tettének indítékain, követ­kezményein, és akkor már nem élhet ilyen felelőtlenül. Hilde, a tiszta, mély érzésű fiatal lány Molnár Erika hi­teles tolmácsolásában lép színre. A Bécsben élő fiatal­emberek különböző lehető­ségeit jelenítik meg Gados Béla és Farkas Ignác. Egyi­kük a sírva vigadó, hazafias bánatát borba fojtó, megfé­lemlített, meghunyászkodó és lelkiismerettől gyötört ma­gyar, a másik a fölényes, de a hatalomtól állandóan sakk­ban tartott osztrák. Mindket­ten sikeresen helytálltak. Zubor Ágnes a fiatalos szál­lásadónő cserfes, jóindulatú, emberibb életre vágyó asz- szonyát nyújtja, aki kényte­len beletörődni az adott kö­rülményekbe, a megélhetést, az életet tartja előbbrevaló- nak a férfiak hitével, meg­győződésével szemben. Feszült, érdekes előadást láthattunk, meggondolásra érdemes szerepértelmezése­ket, s e színpadon látott val­latás mélyebb önvizsgálatra késztethet mindenkit. Margócsy Klára us sugárzás tudósa ánossy Lajos akadémikusra

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents