Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-27 / 49. szám
2 Kelet-Magyarország 1987. február 27. Falugyűlés Tíszadobon Színháznaptár öt darabot játszanak a Móricz Zsigmond Színházban a következő kulturális körkép megjelenéséig, és ezen az egy héten belül 13 előadást tartanak. A legújabb darab Páskándi Géza: Lélekharang című drámája pénteken, február 27-én a Németh László és a Madách- szombaton a Hevesi- és a Tamási-, a jövő héten szerdán délután fél négykor a Széchenyi-, este a Vasvári-, 5-én, csütörtökön pedig a Bessenyei-bérletben következik. A Fekete Pétert március 1-jén vasárnap este 6-tól a Latabár-, 3-án, kedden délután a Kölcsey-, este az Ady-bérletben adják elő. Új tájolóhelyekre jut el a társulat a kisebb színpadon is „megélő” produkciókkal. Jelenleg a Halálos szerelemmel járják a megyét és megyén kívüli meghívásoknak is eleget tesznek. Tahi László művének zenés vígjátékváltozatát 27-én este Raka- mazon mutatják be — felnőtt nézőknek. Délután gondoskodnak a gyerekek szórakoztatásáról, akiknek eljátsszák Pinokkió kalandjait. A Halálos szerelem 28- án este Mándokon tekinthető meg, március 2-án Ibrány lesz a következő bemutató színhelye, Szép Ernő: VőleA nyíregyházi Váci Mihály művelődési ház programjából: Rendezvények: Zenélni tanuló, a muzsika iránt érdeklődő gyerekek figyelmébe ajánlják a Kodály népzenei vetélkedőt, amely 28-án szombaton 9 órakor kezdődik. Délután 4-től este 10- ig farsangozó fiatalok mókájától lesz hangos a ház, most rendezik meg a megyeszékhely és környéke klubjainak találkozóját. Folytatódik a jövő csütörtökön a nosztalgiamoziban Latabár Kálmán filmjeinek bemutatása. Ezúttal az 1943-ban készült Afrikai vőlegényt vetítik. Klubok: Megalakult a Huszá- rik Zoltán filmklub, amelynek első foglalkozásán Erich Rohmer: Teliholdas éjszakák cimű filmjét tekinthetik meg a klubtagok, március 2-án öt órától. A Szintézis világpolitikai klub Orosi újdonságok Sok jó ötlet nyomán bontakozott ki eleven kulturális élet az orosi művelődési házban, amely a tanárképző főiskola népművelés szakos hallgatóinak érdeme. Újabb és újabb művelődési formák, közösségteremtő szokások kitalálásán törik a fejüket. Most két vállalkozásba fognak. Egy csoport azt a célt tűzte ki, hogy igyekszik népszerűsíteni a család mint érték fogalmát, és ennek gyakorlati megvalósításához boldog házasságban élő párok jelentkezését várják. Elsősorban olyan házaspárokra számítanak, akik legalább az ezüstlakodalmon már túl vannak, vagy éppen más kerek évfordulójuk van, 50., 60 éve volt az esküvőjük. Az ezüst-, arany-, gyémántlakodalmak közös megünneplését március 7-re tervezik, ezért a hét közepéig várják az évfordulós házaspárok jelentkezését. Egy másik csapat eközben egy másik rendezvényt szervez. Megkezdték az orosi Ki mit tud? előkészületeit. Bárkit szívesen látnak, korhatár nélkül, aki valamilyen művészeti kategóriában közönség elé kíván lépni. A bemutatót április közepére tervezik, előtte egy héttel megtartanák a válogatót, a jelentkezéseket pedig március végéig fogadják el. gény című színművével március 4-én, este Tiszalökön lépnek színre. E teljes . „színházi nagyüzem” mellett természetesen közben a következő premierekre készülnek. Két színhelyen zajlanak a próbák. A stúdiószínpadon külföldi vendégrendező irányításával próbálnak. Ivó Krobot Csehszlovákiából érkezett, hogy a sok érdekességet ígérő darabot, Bohumil Hr ahal: Egy pincér vallomásai című művét „színpadra állítsa. Tizennégy szereplő vesz részt a ki-' sérleti színház műfajába tartozó produkcióban, amelynek különlegessége, hogy mindenki több szerepet alakít és a szerephatárok egymásba mosódnak. Krobot az első külföldi rendező, aki a Móricz Zsigmond Színházban „dolgozik”. A nagyszínpadon is vendég készül a bemutatóra: a Szókimondó asszonyság címszerepében Pap Éva Jászai- díjas színművész lép a nyíregyházi közönség elé. Sardou történelmi témájú vígjátéka Napóleon korában játszódik, a császárt Szigeti András alakítja, Fouche rendőrminiszter szerepében Bárány Frigyes, a további fontosabb szerepekben Földi Lászlót Csikós Sándort és Simor Ottót láthatjuk. következő találkozóját 3-án kedden fél négytől tartják. Tanácsadás: a pszichológus hétfőn és szerdán tart fogadóórát öttől hétig. ★ Felvételt hirdet a népművészeti stúdió szövőszakköre. Olyan érdeklődők jelentkezését várják, akik szeretnék megtanulni a gyapjúszövést. A stúdió a Zrínyi Ilona utca 8—10. szám alatt, a ,,sávház” udvari részén található meg, naponta öttől hétig. Egész napos szórakozásra várják a gyerekeket és a fiatalokat a nyíregyházi Városmajor úti művelődési házban február 28- án szombaton. Reggel háromnegyed kilenctől a művelődési ház fúvósegyüttese köszönti a mókák résztvevőit, majd a Lukrécia bábcsoport produkciójában Vitéz László kalandjai elevenedPaff, csillagváros, csodaszarvas Könyvtári órák Színes programajánlatot kínál a nyíregyházi Móricz Zsigmond Könyvtár gyermekrészlege az általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulóinak. Csoportos foglalkozásokat szerveznek azzal a céllal, hogy a gyermekek megismerkedjenek a könyvek birodalmával, eligazodjanak, tudjanak tájékozódni a könyvtárban, tanulják meg a könyvek használatát és értékét. Kicsiknek korukhoz illően mesék közös feldolgozását javasolják, megismerkedhetnek Grimm-mesék halhatatlan szereplőivel, Paff, a bűvös sárkány újabb kalandjaival, a csillagvárossal és más érdekességekkel. A jelenlegi műsorkínálatban fontos helyet foglal el a környezetvédelem, amelyre minél hamarabb meg kellene tanítani a gyerekeket. A felsősök már elég érettek ahhoz, hogy a kézikönyvtár használatát elsajátítsák. Nekik készült összeállítás a nagy forradalmak történetéről, valamint a legendák világából, például a csoda- szarvas regéjéről. Az egyik foglalkozás témaköre Mezopotámia titkait tárja fel a kíváncsi gyerekek előtt. A könyvtárosok kínálatukkal az általános iskolákban „kopogtatnak” és kérik, hogy a csoportos foglalkozások megtartására az igényeket egy héttel előre szíveskedjenek az iskolák illetékesei bejelenteni. nek meg. Ezt követi a ház cite- razenekarának bemutatója Mezei virágok címmel, és utána a kölyökdiszkó táncosaié á parketta. Este héttől már a felnőttebb fiataloknak a Periszkóp Pantomim Stúdió és a Spirit együttes ad műsort, amit a farsangi bál helyett maszka-rock mulatság zár. Ifjú muzsikusok premierje Első alkalommal lépnek közönség elé a nyíregyházi művészeti szakközépiskola zenei pályára készülő növendékei. A Vasvári gimnáziumban működő osztály hangszeres szólistái az iskola aulájában február 27-én pénteken délután öt órai kezdettel adnak hangversenyt. Közreműködik a műsorban Schlanger András színművész, valamint az iskola zenei tagozatának énekkara. Képeinken két ifjú tehetség a művészjelöltek közül: Tündik Judit (hegedű) és Szabó Marianna (fuvola). Városmajor: Farsangi mulatságok Megfontolt ajánlatok (Tudósítónktól) Percekkel hat óra előtt még csak egyetlen nénike üldögélt a teremben. A meghívott vendégek már-már tanácstalanul várakoztak Huszti Jánosné vb-titkár társaságában, mikor mintegy varázsütésre megteltek a széksorok, a pótszékek, végül állóhely sem jutott mindenkinek. így kezdődött a falugyűlés Tiszadobon. Eredmények, adósságok — Hol tartunk? — erről adott tájékoztatót beszámolójában Dopita György tanácselnök. Többek közt részletesen szólt a 21 millió forint sorsáról, amiből tavaly gazdálkodott a község. Szociális célokra közel 1 millió forintot használtak fel. Felújítottak három szolgálati lakást, járdák épültek Re- je-tan-yán és a falu négy utcájában. A szeméttelephez vezető úton sárrázó készült. Központi fűtést kapott az óvoda, átadták az új gázcseretelepet, korszerűsítették a közvilágítást, s felavattak egy 80 személyes kisüzemet. A lakosság 2 millió forint értékű társadalmi munkát végzett a település javára. Sajnos vannak adósságok is. Kivitelezői gondok miatt elmaradt a tanácsháza, egy műemlék jellegű épület, a bölcsőde és az ifjúsági ház felújítása. A felmérések' szerint javult a lakosság életszínvonala. Gyarapodtak a takarékbetétek és nőtt a kiskereskedelmi forgalom. A legtöbb bosszúságot a kenyér minősége okozza a falu népének. A tiszalöki sütöde korszerűsítésre szorul ám ehhez a tiszadobi t&ittfcs anyagilag nem tud hozzájárulni. A tanácskozáson sokan elmondták, ami a szívüket A február 23-i lapban megjelent „Buszon” című észrevételre szeretnék válaszolni. Nem a szőke kisfiú volt az egyetlen, aki ült a zsúfolt buszon. Bizonyára voltak — nemcsak gyerekek — fiatalok, középkorúak, idősebbek is az ülők között. Jómagam 75 éves vagyok, egyelőre még bot nélkül járok, de felálltam volna, ha történetesen ott ülök és átadtam volna a helyemet. Nem a gyerek a hibás! Őt a felnőttek nevelik. A fiatalok, középkorúak, idősebbek, akik ott ültek a zsúfolt buszon. Dr. K. T.-né Nyíregyháza nyomja. A hozzászólók többsége szóvá tette, hogy üresen áll a felújított rendőrség épülete, viszont állandó körzeti megbízott hiányában nem megfelelő a közbiztonság. A falugyűlésen ígéretet kapott a lakosság, hogy két hónap múlva lesz rendőr Tiszadobon. (Munkáját 30 önkéntes segíti majd.) Elszállítja a tsz Csemák Imre a környezet- védelem gondjait említette. A cigánytelep felszámolása után gazda nélkül maradt területen már nemcsak az erdő, a liget szemetes, de a tó is tele van hulladékkal. Az erdőgazdaság vállalta az említett terület védelmét, szépítését. Bán György, a termelőszövetkezet elnöke felajánlotta, hogy gondoskodnának a szemét rendszeres elszállításáról, ami lakásonként évi 300 forintba kerülne. Érdemes megfontolni az ajánlatot, hiszen a díj olcsóbb, mint a bírság. Többen kifogásolták az ellátás hiányosságait — sajnos, az áfész vezetősége nem képviseltette magát a falugyűlésen. Viszont a szép új ABC- áruháznak mindenki örül Tiszadobon. Gond, hogy a ruházati és iparcikkboltok megszüntetése óta, aki ruhát, cipőt akar venni, annak utaznia kell. Jó hír a helybelieknek, hogy esetenként alkalmi árusítást rendeznek majd a településen — például a rakamazi szövetkezet cipőiből. Visszatérő témák Lassan negyedszázada visz- szatérő téma, hogy szükség lenne Tiszadob és Tiszalúc között egy autóbuszjáratra, tnivel a 450 ingázó többsége nem Szabolcsban dolgozik. Hihetetlen, de igaz, hogy a tíz kilométerre lévő Tisza- lúcra hetven kilométeres vonatozással jut el a dobi ember. Persze, előbb ki kell jutnia az állomásra, amely 4 és fél kilométerre van a községtől. Volt, aki a hétvégi ügyelet jobb megszervezését kérte, mások a húsfeldolgozó sorsáról tudakozódtak. Jónás Dezső a község cigánylakosairól, beilleszkedésükről beszélt, majd felajánlotta: társadalmi munkában megépítik a járdát a Dózsa György utca páros oldalán. Több hozzászóló tett hasonló javaslatot. Jól jött az ajánlat, hiszen lesz bőven tennivaló Tiszadobon az idén is. Épül egy hatlakásos központi orvosi rendelő, létesül egy szabászüzem, felújítják az ifjúsági házat. A településfejlesztési hozzájárulás 250 ezer forintját — a lakosság kérésére — a hangoshíradó bővítésére, korszerűsítésére költik. A parkok, utak fásításában, a vízelvezető árkok karbantartásában további összefogásra lesz szükség. Farkas Béla A Baktalórántházi Áfész nyíribronyi 51. számú húsboltja havi átlagban 100 ezer forint forgalmat bonyolít le töltelékárukból és tőkehús eladásából. Képünkön: Fekete Antal, a bolt vezetője kiszolgálás közben, (es) A tárgyalóteremből A hiszékenység vámszedője A 25 éves debreceni Rutter Lajos meglehetősen rosszul viselte a rendszeres munkát és a munkahelyi fegyelmet — legalábbis erre lehet következtetni abból a tényből, hogy 1982 óta csupán egy hónapon át volt munkaviszonya, A pénzt persze ennek ellenére szerette, s — mint arról csalások miatti korábbi elítéltetései tanúskodnak — nem igen válogatott megszerzésének eszközeiben. Az alábbiakban leírt ügyét megelőzően például 14 rendbeli csalásban állapította meg bűnösségét a Debreceni Városi Bíróság. Ez azonban nem zavarta őt — néhány hónappal később, 1985 július elején, megjelent a timári Béke Termelőszövetkezet központjában, s zöldségkereskedőként mutatkozott be. Közölte a téesz vezetőivel, hogy nagyobb mennyiségű étkezési burgonyát kíván vásárolni, ütemezett szállítással. Az ajánlata alapján meg is kötötték a szükséges szerződést. melyben a szövetkezet kötelezettséget vállalt arra, hogy 400 mázsa étkezési burgonyát szállít le 3 forint 80 filléres kilogrammonkénti egységáron, a vevő igényeinek megfelelően. Rutter viszont vállalta, hogy a szállítást követő nyolc napon belül befizeti a vételárat a szövetkezet pénztárába. Ez „természetesen” nem történt meg, pedig háromszor is vitt el burgonyát. Úgy „mellékesen” több száz zsákot sem juttatott vissza szerződéses partnereinek, így összesen több mint 68 ezer forint kárt okozott annak. Ezzel egyidejűleg Rutter%a timári tsz-tagoktol közvetlenül is vásárolt fel burgonyát, mégpedig egy helyi megbízottja által, s ugyancsak utólagos fizetést ígérve. Huszonhat embertől vett árut 93 ezer forint értékben, de a fizetés már akkor sem állt szándékában. Emellett megjelent még a gön- czi Kossuth — melynek 14 ezer forintja bánta a látogatást — és a vizsolyi Lenin téeszben is. Ez utóbbiban új oldaláról mutatkozott be — szerződést kötött a szövetkezettel, melyben mint üzletkötő 3 százalékos megbízói díj fejében vállalta, hogy segít a burgonya értékesítésében. Itt csak 3600 forint kárt okozott. Rutter az összevásárolt burgonyát az ország különböző területein értékesítette, anélkül, hogy arra feljogosító iparengedéllyel rendelkezett volna. Ügyét első fokon a Nyíregyházi Városi Bíróságon bírálták el, és 2 rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett és 22 rendbeli csalás bűntettében, valamint 5 rendbeli csalás vétségében, 1 rendbeli közveszélyes munkakerülés vétségében, továbbá üzérkedés bűntettében mondták ki bűnösségét. Mindezekért a bíróság 3 évi szabadságvesztésre és 5 évi közügyektől eltiltásra ítélte, valamint az okozott kár megtérítésén kívül kötelezte 70 ezer forint elkobzás alá eső érték államnak való megfizetésére. Ez ellen a határozat ellen Rutter és védője fellebbezett enyhítés végett, így a Szabolcs-Szat- már Megyei Bíróság mondta ki az utolsó szót: mellőzte az üzérkedés bűntette szerinti minősítést és a 70 ezer forint megfizetését — egyebekben helyben hagyta az első fokú ítéletet.