Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-26 / 48. szám
4 Kelet-Magyarország — Nyíregyházi Élet 1987. február 26. Kótajtöl Nyíregyházáig Nyírszőlős kertváros Á régi piacok Aki ma egy-egy szombaton kimegy a nyíregyházi Búza tér heti piacára, vagy vé- giggyalogolja a Hatzel tértől a Szilfa utcáig terjedő nem kis szakaszt, az nem mindennapi élménnyel lesz gazdagabb. A piaccsarnok fedett és szabad része, de az úgynevezett „bolhapiac” immár kilométerekben mérhető hossza is számos érdekességet rejt. Gyümölcsben, zöldségben, tejben és tejtermékben, az étkek számtalan fajtájában, másutt pedig az új és régi portékák óriási és színes kavalkádjában gyönyörködhetünk, válogathatunk. Majdhogynem erőszakkal... A nyíregyházi piac: fogalom. És ezt aligha csak a helybéliek vallják, sokkal inkább észreveszik azok, akik az ország más részéből jönnek ide vásárolni, vagy csupán nézelődni. A nyíregyházi piac: olcsó. Félreértés ne essék, az ország más piacaihoz viszonyítva olcsó. Tavasztól őszig a gyümölcs és sok-sok más termék óriási tömegét hozza fel a várost körülölelő gazdatársadalom, de itt vannak a heti piaci napokon a hétvégi (hobbi) kertek tulajdonosai is, akik a megtermelt áruk feleslegét hozzák fel a piacra. Ki hinné, hogy őseinknek nem mindig volt ilyen piacozó kedvük — jelenti ki Mar- gócsy József „Utcák, terek, emléktáblák’’ című rendkívül izgalmas munkájának piacról szóló fejezetében. Az 1786-os helyzetképről ezt olvashatjuk: „Kevés hiányzott hozzá, hogy nem erővel késztették őket (mármint a város őstermelőit — a szerk.) eladó portékáik piacra hozatalára. Ugyanis eddigi életüket igények nélkül élték, mert elégnek tűnt számukra, ha megvan mindaz, amiről azt vélték, hogy az életvitelükhöz szükségük van.” A kötet szerzője sem tudja teljes bizonyossággal, hol lehettek a város életének korai piacai. Valószínű — mondja —, hogy a mai Tanácsköztársaság téren. 1824-ben, az órökváltság után a maga gazdájává lett város már rendezni akarja a piac helyzetét: lebontatja a mai Hősök szobra helyén állt nagy vendéglő melletti szárazmalmot. Ezt a rendet részben megváltoztatják azzal, hogy 1834-ben a napi piac is kellő fontosságot kaphatott. A terület fásítása is bekövetkezett, annál is inkább, mert a jelenlegi Kossuth tér mindinkább afféle sétatérnek is alkalmasnak mutatkozott, mivel a piac helyén és a közeli mészárszék mellett gyakran összegyűlt tócsák levezetésére a Bujtos felé csatornák ásatásával tették 1853-ban a teret kellemesebbé. Az írás Fényes Elek 1851-ben megjelent művére utal, amely szerint a városnak akkoriban hét piaca volt: Belső-, Élet-, Barom-, Sertés-, Széna-, Fa- és Nádas piacok. A mai Kossuth tér volt a Belsőpiac, később a Főpiac. Az Életpiac helye a máig is meglévő Búza tér, régebbi nevén a Búzapiac, a Barom- és a Sertéspiac a Tokaji (Rákóczi) út külső részén volt, valamivel beljebb, mint manapság. A Szénapiac a múlt század közepén a mai Lenin téren, a század végén a mai Bessenyei téren volt, innen került a színház megnyitása után az akkori Szegényház, a mai Széna térre. Ugyanitt volt egészen az ötvenes évekig a Fapiac. Végül a Nádpiac a mai Szabadság téren volt, amit egyidőben Nád térnek, később Zöldség térnek hívtak. Kékvásznasok, szűrszabók, gyolcsosok és kefekötők A piac forgalma fellendítette a közelben elhelyezkedő kereskedők üzleti forgalmát, megnövelte az ott lévő házak értékét, hasznát. Nem csoda hát, ha olykor terjedelmes és éles viták kísérték a piac hollétét, indokolták a különböző áthelyezések jogosultságát. A kiegyezés évében, 1867-ben született a határozat, amely szerint a Belsőpiac maradjon a Kossuth téren. A nyolc év múlva megszületett rendezésben a honatyák részletes piaci rendet is előírnak: hol árulhatnak a selyem-, kalapárusok, a kalmárok, a bádogosok, a cipészek, a kékvásznasok, a női és német szabók, a szűrszabók, a gyolcsosok, hol álljanak a zsemlyét, a túróskalácsot és a kávét árusítók sátrai, hol helyezkedhetnek el a mézeskalácsosok, a kefekötők, a faedény, a kosár- és a virágárusok, a csizmadiák, az ócskavasárusok és lakatosok, az ócskaruha-árulók, a sátoros kofák, a gyümölcsárusok, a tejet, vajat, tojást, csirkét, zöldséget hozó asszonyok. Egészen 1910-ig, amikor is az általános városrendezési terv a városháza előtti teret — ahol 1904-ben már készen lett az új római katolikus templom —, teljesen átalakította. A hetipiacot áttelepítették a Zöldség térre, a napipiacot meghagyták a Kossuth A Kossuth tér a századfordulón. A megyei könyvtár helyén bazársor állt. téren, de csak a peremén. Másfél évtized múltán e piacrész is elköltözik a mai Tanácsköztársaság térre, ahol a villamos kis- állomását, a kisvasút távolsági járatainak megállóját is találjuk, s ahol rendkívül zsúfolt a kocsiforgalom. Bármennyire is hadakoztak az itteni piac ellen a város korabeli lapjaiban, a piac a felszabadulás után, még az ötvenes években is itt maradt. Piacozás volt tehát egyidőben a Tanácsköztársaság téren, a Lenin téren, s a mai Soltész Mihály utcán is. Sátraktól, bódéktól a piaccsarnokig... Margócsy leírása kitűnő támpontot ad arról is, hogyan árusítottak a régi időkben, hogyan váltották fel a ponyvás sátrakat a húszas években létesített árusító bódék, milyenek voltak a szervezett iparosság árus csarnokai a mostani megyei könyvtár helyén. Pontosan írja le a vásárcsarnok megszületésének előzményeit, mutatja be a soksok tervet — amelyeket sok évtizedes viták és cikkek kísértek, de amelyek megvalósulása 1910-től 72 évet váratott magára. Külön szól a Hatzel térről, ahol már a második világháború közötti időben is volt Kispiac, s amely a húszas évektől az ócskapiac törzshelye is. Ez a használtcikkpiac a második világháború után hosszú ideig a Búza tér déli oldalán terült el, s csak az utóbbi 20 évben került újra a Hatzel tér ■mögé, főleg a Csillag utcára és környékére. Sok mindent megtudhatunk még e könyvből a nyíregyházi piacozásról. Többek között a piackezdés idejének szabályozását. Azt, hogy mikor vásárolhattak a viszonteladók. Még az is izgalmas kép lehetett, amikor hetipiac napokon a rendőrök felszólítására távoztak az árusok, azt követően megjelentek az utcaseprők, akik olyan porral sepertek, hogy a környékről mindenki elmenekült. Bizony rendkívül porós volt Nyíregyháza, amit elsősorban a pormentesített utak hiánya okozott. Ezért is rendelte el a század elején a város tiszti főorvosa, hogy a piacon árusított tejtermékeket takarják be. S hogy szavának nagyobb nyo- matékot adjon, a felszólításnak eleget nem tevők áruját saját kezűleg borította ki. A piaci állapotok hű tükre volt: mind a tejet, mind a tejfölt a vevők úgy kóstolták végig, hogy beledugdosták az ujjúkat, s azt lenyalták. Ez részben olyan „népkonyha”, ahol mindenki ingyen kóstolhat, részben pedig a betegségek melegágya volt. Sajátos nyíregyházi mértékeszközről is olvashatunk, mint a hitelesítetlen kupa, amellyel tejet, vajat, cseresznyét mértek, a köpéce, amellyel a krumplit árulták és sajátos a mai napig is fennmaradt tojáseladás. Országosan is egyedülálló módon nem darabra, nem kilóra, hanem párjával árulják a tojást. Szól a könyv a piac egy manapság ismeretlen fajtájáról, az emberpiacról. A Kossuth téren, a szobor körül gyűltek össze különösen a nagy mezei munkák, illetve az építkezések szezonja előtt a munkát keresők, akiket vagy egy hétre, vagy csak egy-egy napra szerződtettek. így jelentek meg munkára várva a favágók is, a Bujtos utca elején, a Búza tér és a Rákóczi út sarkánál. Megváltozott piaci „módi” A mai piacot már nagyon sokan ismerik. Azt is tudják, hogy a bevezetőbe^ említetteken kívül van autópiac (vasárnap délelőtt), van az úgynevezett nagybani piac és van a hatóság által ugyan nem szentesített, de a valóságban naponta létező „KGST” piac, ahol néhány szomszéd ' ország kurens áruját lehet megtalálni. így vásárolták például a nyíregyházi asszonyok a télen jó szolgálatot tett lengyel rókaprémeket és sapkákat. De ezek már az új piac dolgai, amiről egy későbbi írásunk számol be. Üljünk be a képzeletbeli időgépbe, hogy visszarepüljünk a mai Nyírszőlős múltjába, időzzünk egy kicsit napjainkban, tájékozódjunk a mai életről, s iramodjunk tovább, próbáljuk megrajzolni a városrész jövőjét. Visszafelé nem sokat kell haladni, mert ezt a községnevet 1922-ben „csinálták”. A történet persze régebbre nyúlik vissza, magyar és szláv ősökre, akik a hajdanában Kótaj- hoz tartozó homokdombok tövében meghúzódtak. A múlt század végén a homok szinte kínálta a szőlőtelepítést, s voltak, akik kihúzódtak lakni a szabályos dűlőkkel felszabdalt területre. Egyre többen lettek, vonzott a város közelsége, s a Kótaji szőlők nevű településrész kívánta az önállóságot. Községgé, mi több, egyenest nagyiközséggé szervezték, önálló jegyzőséggel, amely felügyelt a környező tanyák népére is. Nyírszőlősnek, a falunak fejlődése nagyjából hasonló volt megannyi társához szerte az országban. A vallásfelekezeteknek megfelelően megépültek az elemi iskolák, az 1930-as népszámlálás az 1621 hold területen 1637 lakost számlált. (Vagyis már ekkor szűkében voltak a földnek, nehéz lehetett a megélhetés a többnyire agyagból vert falú. nádtetős kis házakban, ahol a sűrű gyerekáldás tovább aprózta a csekélyke vagyonkát.) Vannak olyan őslakosok, akiknek a szüleit még a kótaji anyakönyvbe jegyezték be. s nem volt több másfél emberöltőnél, fél évszázadnál, hogy ezentúl Nyíregyháza lakosának vallja magát, aki Nyírszőlősön él. Az egyesülés logikus volt, hiszen az út köldök- zsinórja egyedül a várossal kötötte össze a települést, a kisvasúira szálló is az épülő üzemekben talált magának munkát. S ezzel el is értünk képzeletbeli időgépünkön a mába. S ha már gépmadárra szánhatunk, akkor röppenjünk fel kissé a magasba, onnan tekintsünk szét a mai Nyírszőlősön, hogy mindazt, amit a tekintet felölel, beágyazzuk a múlt történéseibe, a jövő terveibe. Szelíd homokdombok, fákkal tarkított kertek, hosszan elnyúló kertek végében megbúvó régi házacskák, s a mai igényeket maximálisan kielégítő villák sorakoznak a magasból. A változás megannyi jele mindenütt. Ezt a változást pedig nemcsak várták, hanem akarták is az itt élők, azok, akik idegyökereztek. Ezt mondhatja Katona István, aki három cikluson át vezette a népfrontbizottságot. Olyan emberek kellettek, mint ő, s Tomasovszki János, vagy Hanyicska Mihály és még sokan, akik vállvetve dolgoztak a településért. Mert a mai gazdagodás jeleként sorolhatjuk az emeletes iskolát, a tanyai kollégiumot, az orvosi rendelőt, a jól ellátott, szépen berendezett ABC-áruházat. s a vendéget hívogató presszót. Nem akad olyan utca, ahová el ne jutna a vezetékes víz áldása, a templom mellett akár jelképként is magasodik a víztorony, az összefogás tanúja. Ugyanis a nyírszőlősiek megköszönték a támogatást, kikövetelték, ami jár nekik, de mindenekelőtt tettek azért, hogy a kor színvonalának megfelelő ellátás jusson az itt élőknek. S a tett rengeteg társadalmi munkát jelent, kezdve ott, hogy alkár büszkén vallhatják, megelőzték a várost, mert mire a kótaji víz az emeletes házakig ért, addigra a helyi vezetéket már bárki megcsapolhatta. Az iskola bővítésén szor- goskodók, a hajdani sóstói villamos sínéit felszedök szintén sorolhatók, akik látták, hogy a jövőt formálni csakis tanult fiatalokkal lehet. A tulajdonképpeni központban, a Nyírszőlőst utca és a Kollégium utca sarka mellett található a 9-es kilométerkő. Ez mutatja azt a földrajzi, közlekedési távolságot, amennyire ez a kertváros — mert előhb- utóbb kiérdemli ezt a jelzőt — fekszik a város központjától. S ez a távolság sokszor riasztó az itt élő két és fél ezer embernek, mert a dupla vonalnak számító 10-es városi buszon ugyan húsz perc alatt beérni, ám aki előtt elmegy a busz, az akár egy újabb órát várhat, amíg újra felszállhat. (Ezt látják a Volán illetékesei is, ezért tervezik, hogy az új menetrendi időszakban a meglévő két kocsi helyett hármat állítanak forgalomba, hogy csúcsidőben se legyen olyan nagy a zsúfoltság.) Csendet akar, nyugalmat? Mégis számít minden kényelemre? Jöjjön Nyírszőlősre építkezni! — fogalmazhatnánk meg kis túlzással a hirdetést. Ugyanis napjaink egyik dilemmája, hogyan épül, fejlődik ez a városrész, mi kell neki, mi hiányzik ahhoz, hogy egyre inkább kedveltté váljon? Annyi biztos, hogy üres tanácsi telket most nemigen kínálnak — s tegyük hozzá, hogy teljes joggal. Mert a Boglárka utcán kialakított 11 telek bizony elég nehezen talált gazdára, s olyan is akadt, ahol végül a harmadik tulajdonos kezdett hozzá az építkezéshez. Hogy miért? Nyilván a kertvárosok iránt fokozódó igények miatt. Úgy tűnik, ma már igencsak az alapokhoz számít, hogy a villany mellett vezetékes ivóvíz van. (A villanyhálózat ugyan éppen megrekedt néhány utcában, mert a növekvő fogyasztást nem bírják a vezetékek, kisebb a feszültség, aminek a háztartási gépek, könnyen elrom- ló televíziók látják kárát.) A lakosok összefogása kellett 1985 őszén is, hogy társadalmi munkában járdát építsenek. Ám ahogy gyarapodnak az autók, egyre inkább szeretnék a szilárd burkolatú utat is. Most már mindenki láthatja, hogy a termelőszövetkezet és a tanács összefogásával, állami támogatással valami változik, talán az idén teljesen elkészül a Nyírszőiősi utca szilárd burkolata, amely tovább fut a kisvasúton túl. Sóstóheggyel köti össze a városrészt. A jelenlegi dilemma a következő: szorgalmazzák tovább az útépítést, kérjék ehhez a lakosság hozzájárulását, vagy inkább még nagyobbat lépjenek, használják ki azt a kedvező lehetőséget, hogy a közelben húzódik egy gázvezeték, amelyet meg kellene csapolni, s egy újaibb közművel gazdagodhatnának. Dilemmát említettünk, s nem véletlenül. Mert annyi biztos, hogy nincs olyan gazdag nagybácsi, aki a gázvezetéképítés millióit tisztán az itt élők kedvéért leszurkolná. A reménysugarat az táplálja, hogy egyszer csak-csak megegyezés születik és gyógyszálló épül Sóstón, s akkor — feltehetően a Szegély utcán — elhalad a középnyomású gázvezeték, amiből le lehet ágazni. Mert akkor a sorrendben előbb a gáz szerepelne, utána lehetne szorgalmazni a földes utak helyett a szilárd burkolatot. Gazdaságossági indokok is szólnak emellett, hiszen a közintézmények fűtése környezetkímélőbb és jóval olcsóbb lenne, mint most. Nem beszéltünk még a telefonról, ami éppen csak mutatóban van néhány fontos helyen. (Itt is fellelhető volt a történelem fintora, mert egy korábbi bővítéskor még mindig Kótajra építették ki a légvezetéket, ahelyett hogy' rögtön Nyíregyházát választották volna.) Ám ha az időzés, az előretekintés helyett újra beülünk az időgépbe, s előreszaladunk néhány évtizedet, akkor örvendhet a szívünk. Addigra biztosan beépülnek a ma még üres telkek, az évente kiadott 15—20 építési engedélytől többet váltanak ki azzal, hogy felosztják a hosszú telkeket, újabb utcákat nyitnak közöttük. Továbbra is szemnek gyönyörködtető lesz a tájék, mert emeletesnél nem nagyobb családi házak között oszlik el az itt élő öt-hatezer ember. Megmaradnak a családi közösségek, osztják a telket a gyereknek is, hogy legyenek egymás mellett — Repka Jánosék ma is példát adnak erre — mert a hajdani döngölt vagy vályogfal helyett már garázsos, komfortos házak kellenek, ahová érdemes kiszakadni a városi nyüzsgésből, felüdülést keresni a kiskertben, esetleg elbíbeiődni az aprójószággal. Lányi Botond Nyíregyháza-Nyírszőlős, a megyeszékhely kertvárosa madártávlatból.
