Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-25 / 47. szám
1987. február 25. Kelet-Magyarország 3 Hajdúsági Iparművek: Búcsú 110 ingázótól Az utóbbi napokban sokat vitatott, népszerűtlen döntést hozott a Hajdúsági Iparművek vezetősége: elbocsátottak százhúsz dolgozót. Az elbocsátottak fele szabolcsi. A döntésről a Népszava február 14-én közölt riportot. Az írás külön nem foglalkozott a szabolcsiak helyzetével, ezért is beszélgettünk a témáról Juhász Gáborral, a megyei tanács munkaügyi osztályának vezetőjével. — Mi tette szükségessé az intézkedést? — A megváltozott gazdasági helyzet. Csökkent a kereslet a gyár termékei iránt, kevesebb létszám esetén több bért tudnak emelni. Az utóbbi években Üjfehértóra, Szakolyba, Geszterédre, Bi- ribe jártak munkaerőt toborozni a gyár illetékesei. A mostani kényszerhelyzetükben a Szabolcsból átjárók közül elengedtek száztízet. A gyár vezetői szabályszerűen, korrekt módon jártak el, osztályunkkal is időben közölték döntésüket. — Hogyan segítik a szabolcsiak elhelyezkedését? Tele raktár; magas ár ÚJ TERMÉK, NAGYMÉRETŰ KONTÉNER gyártását kezdték meg a nagyhalászi zsákgyárban. Évente közel 200 ezer készül belőle, a Taurus Gumiipari Vállalat nyíregyházi és ibrányi gyárának megrendelésére. Képünkön: Talpas Gáborné és Oláh Menyhértné konténert varr. (Farkas Zoltán felvétele) ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS — Körülbelül ötven elbocsátott vállalta, hogy továbbra is a Hajdúságba, pontosabban a Debreceni Konzervgyárba, illetve a Gördülőcsapágy Művekbe ingázik. Megyénk munkaerő-gazdálkodási irodája megkereste az érintett szabolcsi községek tanácsait, a helyi tanácsoknak is feladatuk az elhelyezkedés segítése. Néhányan kapnak is munkát a helyi tanács közbenjárására. Többen Nyíregyházán, vagy Nyírbá- | torban találhatnak munkát. Előfordulhat, hogy néhányan sehol sem találnak elfogadható munkát, részükre indokolt esetben munkaügyi osztályunk hat hónappal meghosszabbíthatja a felmondási időt, erre az időre az átlag- kereset jár. Hat hónap után adható az elhelyezkedési támogatás. összefoglalva elmondható, hogy valamennyi elbocsátott szabolcsi szociális biztonságban érezheti magát. Két szál petrezselyem, há rom-négy sárgarépa, meg egy fél karalábé — igaz szépen megmosva és zacskóba téve: huszonöt forint. Kell hozzá egy gumó zeller és egy kis zöld __Nem recept íródik, kedves olvasó, hanem azt mondom el, mi kerül fél kiló hús árába, pedig csak zöldségleves készül. Mi mennyi, és miért ennyi? A kérdésre Bajnay Zsigmondi, a Zöldért igazgatóhelyettese válaszol: ■— Mi nem látunk rá a teljes zöldségpiacra, hiszen számos más szervezet és a maszekok is jelen vannak. Az azonban előttünk sem titok, hogy az árak valóban hihetetlen magasak. És ez még semmi. Birtokunkban van budapesti irodánk árkörképe, abban még különösebb számok találhatók. Miként gazdagodni? Nézzük csak! Nálunk 7 fo- ! rint a burgonya, Pesten 10,50. A káposzta csak nálunk nyolc forint, Hevesben már 12,50. Spekulánsok figyelem: ötért is hozzá lehet jutni egyes termelőknél. A sárgarépa, amely miatt a bevezetőben felhördültem, csak nálunk 18 forint, Heves megyében 28,60. Ráadásul csak másod osztályú. Végigböngészve a nagyon részletes piaci körképet, lehet figyelni, miként kellene meggazdagodni egy kis tőkével, meg valami szállítóeszközzel. Látni is éppen a Kelet-Magyarország hirdetési rovatát: száz tonna számra keresnek maszekok például burgonyát. — Mi is eladhatnánk készletünk nagy részét egy tételben — folytatja Bajnay Zsig- mond. — És még nagyon jól is járnánk. Eddig ugyanis nem volt gond a tárolással, most már azonban melegszik az idő, könnyebben rothad a tárolt anyag. Még csak ellátási felelősségünk sincs már, de nem tesszük meg. Tárolóinkban közel ötezer tonna zöldséget tettünk el, ami ilyen árak mellett igen felértékelődött. (nábrádi) Mégsem teszik meg ezt a lépést, nem ürülnek ki a zöldségboltok. Végignézve a tárolt anyag lajstromát kiegyenlíteti a készlet. Még fokhagymát is találunk rajta majdnem tíz tonnát. Lezajlottak a disznóölések, vége a mizériának. Minden szezonnak megvan a maga szenzációja. A következő heteké éppen a primőr lesz. Vajon hasonló csillagászati árakkal? Megismételni — Mi magunk meg akarjuk ismételni a tavalyi sikeres kárpátaljai primőrimpor- tot a Kelet Szövkerrel együttműködve — folytatja a Zöldért igazgatóhelyettese. — Ezzel együtt nekem igen szokatlan előrejelzésem van, döntse el az idő, mennyire vagyok szavahihető jós. Olcsó lesz a paradicsom, az uborka, mert nagyon sok cég készül importra. Csak akikről én tudok: a Skála, a Hungaro- fruct, a Bács megyei Zöldért, a Délker. Legyen igaza a szakembernek, legalább megvígasz- talódna a fogyasztó a mostani magas árak után. Mi leLASKAGOMBA, A sárszentmihályi Állami Gazdaság iuotai üvegházi kertészetében szedik a laskagombát és a csiperkét, amelyből több mázsa kerül hetene az ország asztalára. (MTI fotó) hetne azonban a kulcsa a kiegyenlített áraknak? A kérdés annál is inkább jogos, mivel az előbb megvizsgált árkörkép végén külön kiemelve található: „kiegyenlített árak”. Milyen lenne, ha kiegyenlítetlent írtak volna? — Mi nagykereskedelmi vállalat vagyunk — magyarázza Bajnay Zsigmond. — Maga a zöldségtermelés pedig munkaigényessége folytán kivonult a háztájiba, így nagyon távol' került tőlünk. Szervezetileg persze, mert helyünk nem változott. A kistermelő pedig mit termel és mennyit? Azt, és any- nyit, amennyit saját ítélete alapján jónak lát. Ebben az elhatározásában egyelőre a falu hangadóira hagyatkozik, és bizonytalan információkra. Nem csoda tehát, ha némelykor egy egrész község termése kárba vész. Emlékezetes még a leveleki káposzta esete. De lehetne sorolni mást is, sőt azt is meg lehetne jósolni, hogy a mostani zöldségáraktól megvaduló termelési kedv miként vezethet túltermeléshez, és tizedekkora árakhoz. Nem nehéz tehát a következtetést levonni: valakinek integrálni kellene a kistermelők termelését, és hosszabb távon helyes mederben tartani valamennyi zöldségfajta megtermelt mennyiségét. Bajnay Zsigmondnak erre is jó híre van: Közelebb a termelőhöz — ”A ’85-ös kedvezőtlen esztendő után a tavalyi magas nyereségünk jó volt arra, hogy rendezzük a sorokat vállalaton belül, és erről az alapról tekintsünk előre, hosszabb távra. Szándékunk az, hogy néhány éven belül úgy alakítsuk szervezetünket, hogy közel kerülve a termelőhöz megvalósítsunk egy olyan együttműködést, amelytől elvárható lesz a piaci helyzet kiegyensúlyozottabb léte, és az ilyen magas árak mérséklése. Ha ez így lesz, akkor talán olcsóbbodik a bevezetőben említett zöldségleves és — kis túlzással — jut pénz húsra is. Addig pedig tanúi lehetünk ezeknek a soha nem látott áringadozásoknak és rekordoknak, valamint annak, hogyan szakadhat el az áru ára az értékétől. Esik Sándor Vita az állami lakás eladásáról Potom árért? RITKÁN TAPASZTALHATÓ olyan éreklődés, mint amely megnyilvánult a megyeszékhelyi épületfelújításokról szóló cikkel kapcsolatban (Kelet-Magyarország, 1987. február 14.). Az írás közreadta annak a vitának a lényegét is, amely Nyíregyházán, a városi tanács végrehajtó bizottságában zajlott le az állami lakások eladása ügyében. Indokolt volt a probléma felvetése, hiszen súlyos milliók terhelik az államot évenként az úgynevezett bérlakások fenntartásában, amellyel távolról sincs arányban az onnan beszedett lakbér. Máris kézenfekvő a kérdés: miért nem adják el, amikor erre — egyébként — törvényes lehetőség is van. A vitázók szóvá teszik: nagyon sok esetben éppen a helyi tanács rendelete tiltja az állami lakások magánkézbe adását, értékesítését. Nyíregyházi példákkal élve: itt nem adható el a három ■szintesnél magasabb épület, vagy az olyan ház, amelynek földszintjén boltok, irodák vannak (vegyes rendeltetésű), illetőleg a lakás az ingatlanforgalom szempontjából nagy keresletnek örvendő területen használható (Sóstói út, Öszőlő utca). IGAZA VAN ANNAK, aki azt feszegeti: az idő túlhaladta ezt a rendeletet, felülvizsgálata mindenképpen indokolt. Különösen érthetetlen például, a három szintesnél magasabb házak eladási tilalma, hiszen a magánerős társasházaknál erre már ezer és egy példa akad. Akkor hát mi az akadály? Dőreség volna feltételezni: — jobb dolga nem lévén — a tanács azért korlátozza az ilyen szerzési törekvést, hogy fizethesse a milliókat az állami lakások fenntartására. Akkor hol az igazi ok? Például ott, hogy — erről is szólt az említett írás, szóltak a vitázók — indokolatlanul olcsón vehetők meg ezek az állami lakások. (A forgalmi érték 30 százalékáért kínálják, s a vásárláskor ez utóbbi összegnek is csak a tizedét kell készpénzben fizetni, a többit részletekben.) Gyanítható, ez is közrejátszik abban, hogy csak módjával értékesítik ezeket a lakásokat, hiszen akadt már rá példa, hogy az így potom pénzen szerzett lakást a magánszemély már nemhogy kedvezménnyel, de jelentős haszonnal adta tovább bizonyos idő után. Csupán az idő múlása juttatott így egyeseket százezrekhez, ami visszatetszést, felháborodást váltott ki a közvéleményben. Elgondolkodtató ez a megoldás azért is, mert ha valaki — jelentős kölcsönt felvéve — társasházépítésbe kezd, s ezért leadja főbérletét a tanácsnak, távolról sem jut olyan könnyen százezrekhez, mint aki nem vág bele az építkezésbe, csak marad a helyén és lakbér helyett részleteket fizet. A fenti sorok különösen helytállóak a még jó állapotú, nem 50—60 évvel ezelőtt készített épületekre. Ellentmondás és igazságtalanság az is, hogy egységesen 30 százalékban állapítják meg az olcsó vételi árat. Tagadása ez a megoldás a lakbérrendszernek is, hiszen mint köztudott, a belváros exponáltabb részein lényegesen magasabb a lakbér, mint a távolabb eső helyeken. Bizonyára találkozna a társadalmi igazságossággal a rendelet felülvizsgálatakor, az új megoldás készítésénél, ha a rossz állapotú állami lakásoknál a 30 százaléknál lényegesen kevesebb, míg a jobb helyen, jó állapotban léső állami lakásoknál a vételár a forgalmi értéknek minimálisan a fele vagy még annál is nagyobb része lenne. (Természetesen itt a forgalmi érték megállapításának is nagy jelentősége van.) Tehát egyedi elbírálással kellene közelíteni az igazságos megoldáshoz! A vegyes rendeltetésű tömbök dolgát is rendezni kell, bár itt valójában az állam önmagától veszi meg például a boltot a földszinten, amit sok esetben bérel az állami vállalat. Miként az új építésű társasházaknál (lásd a Lenin téri OTP-sávház) lehetett tisztázni a magánlakás és az utazási iroda, illetve a kávézó, vagy az ABC- áruház tulajdonosi kapcsolatát, úgy a már korábban épülteknél is lehetne találni valami rendező elvet. A LÉNYEG: úgy venni le a terhet az állam, tehát a közösség válláról, az állami lakások értékesítésekor, hogy az ne nyújtson lehetőséget senkinek munka nélküli gazdagodásra, ugyanakkor a társadalmi igazságosság és a józan logika követelményének megfelelően kerüljön többe, ami értékesebb, és lényegesen kevesebbe az, amire majd még jócskán kell költenie a vásárlónak. A. S. A Patyolat Szatmárban Nyolc-tíz esztendeje a járókelő még hallhatta elvétve a súlykolók csattogását, láthatta a Túrban ágyneműt öblítő asszonyokat, a szokás azonban már a múlttá Szatmárban is. A Patyolat fehér- gyarmati fiókja veszi át mindinkább a nehezebb munkát. A vállalat járművei rendszeresen felkeresik a kis erdőháti, szamosháti településeket ahol nemcsak a kényesebb ruhaneműket tisz- títtatják\ a szakemberekkel, de mind többen veszik igénybe a vállalat bérágyneműit is. ß egykin sorban állt egy üzletben és közben megnyomva az ajtót, betörte az üveget. — Hívják a rendőrséget, én addig feltartóztatom a huligánt! — kiáltotta az eladó- nő. — Hol van2 — Nem tudom, de az biztos, hogy kalap volt a fején! — mondta egy nő. Regykin gyorsan körülnézett: rajta kívül senki nem viselt kalapot. Remegni kezdett a térde. Az általános zűrzavarban senki nem vette észre, amikor Regykin lehajolt EDUÁRD POKONOV: A kalap és letette a kalapját a földre. Az eladónő utat tört magának az emberek között, keresve a kalapost és közben is siránkozott: — Most fizethetek 100 rubelt a huligán helyett! Amikor az ijedt Regykin meghallotta az üveg árát, rálépett a kalapra és igyekezett azt teljesen laposra taposni. — De hiszen az előbb az a hölgy tévedett! — kiáltott fel az egyik várakozó — a huligán nem viselt kalapot. Regykin újra riadtan körülnézett és akkor elsötétedett előtte a világ: a sorban állók között ö volt az egyetlen, akinek a fején nem volt kalap ...
