Kelet-Magyarország, 1987. február (44. évfolyam, 27-50. szám)
1987-02-14 / 38. szám
1987. február 14. Kfelet-Mftgyarorsság 3 «* ügyesség, pontosság Nagy figyelmet, pontosságot és kézügyességet követel a nyírszőlős! üvegtechnikai üzemben, exportra készülő termékek gyártása. Képeinken: formálódik az üveg, — exportra csomagolják a termékeket, (jl) Három a falugyűlés Erősíteni, ami összeköt Talán egy éve lehet, hegy a véletlen úgy hozta: avar- sánygyürei tanácsházán összefutottunk a megyei tanács szervezési osztályának egyik munkatársával. 0 valamilyen elvi kérdés tisztázása miatt járt ott, én egy névtelen panasz hátterét szerettem volna megismerni. A közös beszéld getés eredménye az lett, hogy a panaszt csak nagy jóindulattal lehetett volna jogosnak elfogadni, azt azonban megtudtam, hogy a kisvarsányiakkal baj van. Az az „eretnek” elöljáró azt követeli, hogy a fejkvóta rájuk eső részét kapják meg. Azóta eltelt egy év. Az elöljáró már nem eretnek, a fejkvóta arányos része a kisvarsányiaké lett, s most úgy ítélik meg az emberek, hogy soha ilyen közel nem volt egymáshoz Kis- és Nagyvarsány mint most. Lehet, hogy valamikor valaki megfejti majd, hogy az egymáshoz legközelebb lévő települések között mi szított vitát, nézeteltérést, olykor haragot is? Sajnos, amikor a községek egyesítése, a nagyközségi rendszer kialakítása, a kisközségek társközséggé szervezése volt napirenden, nemigen figyeltek ezekre a jelenségekre. Így fordult elő meglehetősen sokszor, hogy olyan községek lettek eggyé, vagy kerültek egy közös tanács közigazgatási területévé, amelyek még csak nem is kecsegtettek azzal, hogy néhány évig közös célokért együtt mofcdul majd meg a két, vagy több település lakossága. Eretnek volt? Bárhogy szépítjük is a dolgot, így volt ez, amikor Nagy- varsányból és Gyüréből Var- sánygyüre lett. Hiába épült a községi tanács a két község között lévő egyetlen házhely- nyi területre, ez nem volt elegendő ahhoz, hogy összehozzák a lakosságot. Kisvar- sány még szerencsétlenebbül járt. Vásárosnamény város- környéki községe lett, közben termelőszövetkezete a nagyvarsányival egyesült. Amikor ismét átszervezték a közigazgatást, s megszűnt a városkörnyéki községi rendszer, Kisvarsányt Varsány- gyüre társközségévé tették. Magyarul rég volt az, amikor Kisvarsánynak saját vezetői voltak, amikor a település lakói úgy istenigazából saját fejükkel dönthettek sorsuk felől. Ezért volt eretnek az elöljáró, mert ő valami ilyesmit akart. Azt szerette volna, ha azt a pénzt, amit az ott élők állampolgári jogon kapnak, arra költhetik, ami nekik a legjobban kell. — Jó dolog ez a fejkvótarendszer — mondja Bordás Gyula, Kisvarsány elöljárója. — Bár az az igazság, hogy ezt csak most mondom, mert a korábbi vezetőknek az volt a véleménye, hogy nem illet meg bennünket ez a pénz. Mi — mármint az elöljáróság — csak azzal az összeggel rendelkezünk, amit a lakosság a településfejlesztési hozzájárulás címén befizet. (A legtöbb helyen nem osztják szét településenként a fejkvóta összegét, hanem közösen használják fel olyan célokra, amlyeket a közös tanács együttesen megszavaz. A szerk.) Kisvarsányban ez a rend nem vált volna be. Az ott élők már nem voltak hajlandók tudomásul venni, hogy mindig másutt gazdálkodnak a pénzükkel, s amikor tavaly új tanácselnököt választottak Varsánygyürében, ez a törekvésük megértésre talált. — önálló iskolát szeretnénk — mondja az elöljáró, mert ha társközsége is vagyunk Varsánygyürének, jó volna, ha gyerekeink itthon maradnának. Szeretnénk, ha itthon maradna az értelmiség is, ne csak aludni járnának haza Vásárosnaményból, hanem napközben is a faluban élnének. Amikor azt tapasztaltuk, hogy partnerei lehettünk a tanácsi vezetőknek, fel is készültünk a nagyobb önállóságra. Kigondoltuk, hogy egy közösségi létesítményre, egy amolyan faluházra volna legnagyobb szükségünk, ami művelődési ház is volna egyben, de délelőtt a gyerekek tornázhatnának benne, s ha a tantermek számát is növelhetnénk, legnagyobb gondunk oldódna meg. Pénzügyi tervet készítettünk, kiszámoltuk, hogy 10—12 millióból ez kijönne, aztán pályázatot nyújtottunk be a többszörösen hátrányos helyzetű területek számára kiírt támogatás elnyerésére. A megye továbbította ezt a Művelődési Minisztériumba, 6 reméljük megkapjuk a pénzt, s megszűnhet majd a váltott tanítás. (A beszélgetés óta kaptuk az információt: a minisztérium támogatja a faluház megépítését.) Saját erőből Szűcs Ilona Varsánygyüre új tanácselnöke nem idegen egyik településen sem. Győrében tanított, amikor egyesítették a települést Nagy- varsánnval, átélte, amikor Kisvarsányt Varsánygyüré- hez csatolták, így természetes, hogy neki külön öröm, ha a település bármelyik részén olyan dolog történik, ami a lakosság életkörülményeit, közérzetét javítja. Ezért döntöttek úgy munkatársaival, hogy az idén nem egy, hanem három falugyűlést szerveznek. Nagyvarsányban január 26-án, a társközség Kisvarsányban február 2-án, Győrében pedig február 9- én találkoztak azokkal, akiket érdekel a közösség sorsa. Mindhárom helyen elmondhatta az elnöknő, hogy tavaly 35 millióval gazdálkodtak, több mint 14 milliót költöttek iskolaépítésre, s ez azt jelenti, hogy a nagyvarsányi részen végre o mai követelményeknek megfelelő iskolában tanulhatnak a gyerekek. Megoldott az egészségügyi alapellátás, az oktatási, művelődési intézmény helyet ad majd a fiataloknak és az idősebbeknek is, hogy rövidesen lehetőség nyílik olyan szakkörök kialakítására, szervezésére, amelyekről eddig még álmodni sem mertek. És persze mondhatta, amit a lakosság saját erőből valósított meg. Kisvarsányban az elöljáróság közreműködésével eljutott a víz a Kölcsey utcába, komplett átereszeket építettek, csatornáztak az Ady Endre utcában és megépítettek 400 méter járdát is. Az idei elképzelések között még csak tervként említhette a kisvarsányiak vágyát, a faluházépítést; hogy Gyürén fodrászüzletet alakítanak a tűzoltószertárból; hogy megoldják az idős, egyedülállók étkeztetését, hogy egy korszerű vegyes bolt létesül, hogy takarékszövetkezet nyílik (azóta meg is nyílt), hogy szeszmentes szórakozóhelyet alakítanak ki, s szeretnék végre megépíteni a ravatalozót a varsánygyürei és a kis- varsányi temető közötti területre, így mindkét község saját temetőjébe kísérheti ha- lottait. Együtt gondolkodni Varsánygyüre és Kisvarsány két legszélső háza 5 kilométerre van egymástól. A két ház között 4300-an élnek, három önálló iskola működik. A három falugyűlésen az összekötő kapcsot próbálták a tanács vezetői erősíteni, ami Kisvarsányban és a nagyvarsányi részen eredményes volt. A gyürei kultúrházban azonban néhányan olyanokat | mondtak, hogy semmit nem támogatnak, ami a két község — Varsánygyüre és Kis- i varsány — közé épül. Remélhető azonban, hogy az ilyenek vannak kevesebben, és, sokkal többen azok, akik a' település jövőjét az együttgondolkodásban, a közös cselekvésben látják. Vagyis nem | azt keresik, ami valamikor szétválasztotta, hanem ami most összekötheti őket. I Lendületben Nyírteleken Hét évnél fiatalabb konstrukciék Megháromszorozta nyereségét, termelését pedig negyedével növelte a nyírteleki AGROGÉP leányvállalat az 1986- os gazdálkodási évben az előző évhejz viszonyítva. 1987- re szóló tervük szerint termelésüket tizedével, eredményüket negyedével szeretnék emelni. Hogy a lendület megmaradjon, a hatékonyság növekedjen, az idén is több érdemi változtatás történt a cégen belül. Januártól új szervezeti működési szabályzatot léptettek életbe. Megkülönböztetett szerepet kapott a marketing, piackutató munka, valamint/ a műszaki fejlesztés. Erre az esztendőre a teljes kapacitás négyötödét már lekötötték — elsősorban hazai partnerekkel szerződtek. A megrendelt termékek — új DETK típusú tartálykocsik, veszélyes hulladékok tárolására alkalmas tartályok, folyékony műtrágyaszállító „tartályfelépítmények” — mind két évnél fiatalabb konstrukciók. A szabad kapacitásokat tőkés és szocialista exporttal kívánják lekötni. Előrehaladott tárgyalások folynak a nyugatnémet Eisele tartály- kocsikat készítő céggel, bizonyos gyártási kooperációról. Üzleti reményekkel kecsegtetnek az NDK-beli IFA kombináttal, az IFA tehergépkocsikra szerelhető új „tartályfelépítmények” gyártásáról szóló megbeszélések Hajózni muszáj... E gyre úgy tűnik, hogy a sztereotip „Szervusz! hogy vagy? Kösz... ” beszélgetéseknek lassan bealkonyodik. Ma egyre gyakoribb az egymással ritkán találkozók között a „Szervusz! Hol vagy? Most mit csinálsz?” Nem méreteiben, hanem szerteágazottságá- ban nőtt fel, gyorsult a társadalmi mobilizáció, a mobilizáció igénye. A gazdagság, vagy ép- pent szegénység mindig is meghatározója volt a közérzetnek, de a gazdaság, az államháztartás gondja, baja olyan messzire volt az állampolgártól, mint egy nagy folyó torkolata a forrásvidéktől. Ma viszont a gazdaság „vízállásjelentései”, ezek értése igenis megszabják, hogy hol vagyunk, hová igyekszünk, mit csinálunk, vagy mire készülünk. Gépkocsivezető barátom készül most eladni a házát és felkerekedik, mert egy tehertaxisnak ma már nem üzlet egy olyan kisváros, ahol csak néhány gyár van, ahol neki — a maszeknek — állandó szerződést, valamiféle biztonságot egyik cég sem kínál. Még harag is van benne, ahogy elmeséli, hogy a vállalatok egyre inkább meggondolják, érdemes-e egy ládát kétszáz kilométernyire taxival szállítani. A közhiedelem szerint a vállalatnak ez a néhány száz forint nem is pénz. Akkor miért spórol? Gépkocsivezető ismerősöm most eladja a házát, lehet a kocsit is, pénzzé teszi azt, ami ebből a néhány éves vállalkozásból megkeresett, eladja a termelőeszközét, és olyan mesterséget keres magának (valahol máshol), amelyből néhány év alatt esetleg nagy házat is vehet. Gazdasági vízállásjelentés? A torkolatnál is a gazdagság forrásvidéke. Tévedés ne essék: ez a gépkocsivezető nagyon tisztességesen megdolgozott á pénzéért. Egy ács barátom előbb fűrészes lett, mert rájött, hogy kontárokkal csináltatnak manapság tetőt, aztán eladta a fűrészgépet, mert a falujában már öten voltak fűrészesek, és most azon töpreng, hogy merre lépjen? Amikor frissen tudta ezeket a gazdasági elvárásokat, akkor jól lépett, tőkét gyűjtött, de elérvén egy, az átlagosnál magasabb életszínvonalat, ennek megtartásáért most lépni akar. Navigare necesse est! Hát igen, hajózni muszáj. Azt viszont, hogy merre induljon el a gazdagság partjai felé egy hajó, vagy éppen kicsi bárka, azt a gazdaság ismerete határozza meg. Nyilvánvaló, hogy lesznek fürgébb, a változásokat jobban megérző emberek, és lesznek hatodik ácsok, harmincadik tehertaxi- sok. Egy bizonyos: ebből az egyéni odafigyelésből, ebből a többet vállaló szándékból nemcsak az egyén, hanem a társadalom is gazdagodhat. Nem szükséges itt hivatkozni néhány nagyon jó eredményű társulásra, gmk- ra, szerződésben kivett bolt felvirágoztatására. Jobb lett a szolgáltatás színvonala, a megfelelő terméket ki-, vagy inkább megtaláló kisiparosok munkájával jobb lett az ellátás, több lett az alkatrész. , Más dolog, és egy más értekezés tárgya, hogy miért dolgoznak ezek az emberek többet, hogy a vgmk-ban dolgozó munkás, aki ugyanazt végzi, miért dolgozik ott jobban. Nyilvánvalóan, hogy a több pénzért. Elgondolkoztató, hogy mennyivel lennénk gazdagabbak, ha ezt a társadalmi mobili- zációs hajlamot, készséget, a nagyobb gazdasági ismeretből adódó találékonyságot, mondjuk vállalati, szövetkezeti szinten is alkalmazni, „ne adj isten” megfizetni, és ebből adódóan megkövetelni tudnánk. N em a rakodónak elment tanárokat, nem a diplomásként vécés néninek szegődött embereket védem. Egyszerűen ki akartam mondani, hogy a gazdagságot akaró, de a gazdaságot is ismerő emberfajta egyre gyakoribb ebben a hazában. Közelebb van egymáshoz a forrásvidék és a torkolat. Pillanatnyilag inkább csak egyéni szinten. Közös szintre kellene most már emelni benne mindazt, ami érték. Barthz Gábor F elment egészben és lejött dara- i bókban. így élvezte Stohanek a tél örömeit. Bolondul a | síelésért. Kedvence a Magas-Tátra. Szép emléke onnan három bokaficam és egy bordatörés. Most csak a síléce törött el és , kétszer hozta izga- I lomba a lavinaveszély. Potom ötezerért. | — Szép napokat éltem át — mondja —, ott aztán bőven van j hó, hallja-e szomszéd. — Itt is — válaszolok rezignálton és lapátolok. Esni is lehet. Legalább akkorákat, mint a Tátrában. Főleg a buszmegállóban. — Itt nem szeretem a telet. Komplikációkat okoz. Erről jut eszembe, szereti maga a pirítást? — Imádom. Fokhagymás pirítás és forró tea. Ez volt a reggelim. Az ezerarcú Stohanek mimikája most lesajnáló mosolyú. Aggódó hangnemben azzal dicsekszik, hogy színes tévéje van és jól informált. Azt mondja: Stohanek nem hagy békén. Kijelenti, hogy ő komolyan akar velem beszélni, én meg bagatellizálom a témát. Nem engesztelem. Ha öt perccel — A pirítás rákkeltő. Japánban elpatkoltak tőle a patkányok. Máskülönben a cigaretta 30 százalékban, a kaja 37 százalékban, az ital 3 százalékban, a szex 7 százalékban rákkeltő. — Mondta a Czei- zel professzor. Tudja mit Stohanek? Akkor én már nem is élek. Kimúltam a pirítás kenyértől, a cigarettától, a szexről meg nem is beszélve. Imádom a nőket. (Nézni.) több esze lenne, észrevenné, hogy unom. Mindazonáltal a szokásomhoz híven finom vagyok. Mert említi, gratulálok a nevenapjához. Köszöni és búsong: — Ma már a névnap sem a régi. Tavaly az üzemben még helyre kis buli volt. Evett és ivott az osztály. Változnak az idők. Kaptam egy cserepes virágot és kész. A kis kocsmába azért még betértünk. — Ahá — nyugtázom a dolgot és lelki szemeim előtt lepereg az eset. Az, hogy miként lett a cserepesből vágott virág. Az illumináltan hazatérő Stohanekhez hozzávágta a virágot a ridegen józan neje. Ezekután éjjel kettőig nem aludt a ház. Addig tartott a névnapi köszöntő. De ez nem téma. A rákkeltő pirítás az igen. M ég mindig meg akar győzni a szomszéd, hogy ne egyem a pirítást. Hát jó, nem eszek ezután pirítás kenyeret, lemondok a cigiről is, csak azt a kis hót még ellapátolom. Meg azt is, ami egy év múlva esik. Sőt azt a havat is elhányom, ami 2001 telén hullani fog. Ennyi türelme irántam mindenkinek lehet. Seres Ernő Balogh József ; + , - í '; • ? Pirítás kenyér
