Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-13 / 10. szám

1987. január 13. Kelet-Magyarország 3 A Hajtóművek és Festőberendezések nyíregyházi gyárában új típusú porszívó berendezés gyártását kezdték meg. A moszkvai Fém-Háztartási Eszközök Gyárának két berendezést készítenek. Ezek értéke közel 1,2 millió forint. Képünkön: Petrilla László, Bogár Já­nos és Szenár Miklós a komplett összeszerelésen dolgoznak. (Farkas Zoltán felvétele) Szűrővizsgálatok az egészségügyben Házhoz megy a rendelő? Határozottan emlékszem: annak idején, ha meg­jöttek a „fehér köpenyesek”, ünneplőbe öltözött a falu. Frissen mosott, szépen vasalt ruhában mindenki elment a kultúrházba, hogy eleget tegyen kötelességének. Az­óta sok minden változott. Kár, hogy nem mindig jó irányba. MEG A SZAKEMBEREK nagyobb része is megrökö­nyödve hallgatta a hírt, mi­szerint az egyik magyar ter­melőszövetkezet férges almát akart exportálni. Pedig nem volt ebben semmi különös, hiszen a gazdaság a nyugat­európai vevő kérését akarta teljesíteni. Végül a kezde­ményezésből nem lett sem­mi, mert a nálunk szokásos lassú, hosszú ideig elhúzódó engedélyezési eljárás miatt a vevő elállt szándékától. Az úgynevezett biotermé­keknek — vegyszer nélkül előállított élelmiszereknek — pedig van piaca. A bioterme­lésre, mint mezőgazdasági módszerre, sokfelé berendez­kedtek a világon.- A vevő ké­rése ugyanis döntő, s ha ép­pen kukacos almát, körtét akar vásárolni, akkor annak előállításával foglalkozik a termelő. Az persze szorosan hozzátartozik a folyamathoz, hogy a különleges kívánság teljesítésének megkéri az árát. A BIOTERMELÉS KOR­LÁTÁI. A biotermelés tehát elfogadott módszer a mező- gazdaságban, de erőteljes te­rületi korlátái vannak. S a termelés mennyiségét nem­csak drágasága, a hagyomá­nyos termékekhez képest szűk piaca korlátozza, ha­nem a józan ész is. össze­foglalva: a világélelmezés globális problémáit a kémiai anyagokat mellőző mezőgaz­daság nem képes megoldani. Ez érthető is. hiszen a bio­termelési módszerek kímélik a környezetet, és a fogyasz­tót egyaránt, de alkalmazá­sukkal csak kisebb hozamok érhetők el, s a termés meny- nyisége nem fedezi a szük­ségleteket. A kémiai anyagokról a jö­vőben sem mondhat le a me­zőgazdaság. Ennek magyar vonatkozása, hogy nemrégi­ben a tudósok kiszámították, mi történne akkor, ha hirte­len felére csökkentenék a gazdálkodók a műtrágya-ada­gokat. A végeredmény: 30— 40 százalékkal csökkenne a termés mennyisége. Ez az adat azonnal „sokatmondó­vá” válik, ha hozzátesszük: jelenleg a mezőgazdaságban előállított termékeknek a harmadát exportáljuk, s az agrárgazdasági kivitelnek je­lentős a szerepe az ország külgazdasági egyensúlyában. A műtrágyacsökkentés kö­vetkezménye tehát az lenne, hogy megszűnik az export, s esetenként a hazai ellátás is akadozna, mert ingadozna önellátásunk is az élelmisze­rekből. A kémiai anyagok mellő­zésének vagy elhagyásának másfajta következményei is lennének. Az imént említett vizsgálat kiderítette azt is, ha a magyar mezőgazdaság nem alkalmazna gyomirtó szereket, egymillió embert kellene visszaállítani a ter­melésbe, mert másként min­dent elborítanának a gyo­mok. Az könnyen belátható, hogy sem most, sem a jövő­ben nem lesz ennyi felesle­ges munkaerő. S az is tény, hogy a mezőgazdaság mun­kaerő-gazdálkodásában ép­pen fordított irányú folya­matok érvényesülnek világ­szerte, vagyis csökken a fog­lalkoztatottak száma. HOL VAN A KÖZÉPÚT? Az említett adatok tehát a kémiai anyagok mezőgazda- sági felhasználása mellett érvelnek. Arra persze gon­dolni sem szabad, hogy az a gyakorlat, amelyet jelenleg alkalmaz a magyar mezőgaz­daság, a legtökéletesebb. Közismert ugyanis, hogy he­lyenként túladagolják a mű­trágyákat, a növényvédő sze­reket, a hibás vagy a fegyel­mezetlenül betartott techno­lógiák miatt károsodik a kör­nyezet, és még hosszan le­hetne sorolni a kémiai anya­gok felhasználásának fogya­tékosságait. A vegyszerek alkalmazásá­nak elhagyása tehát az egyik szélső érték, túlzott felhasz­nálásuk pedig a másik. Mint a legtöbb dologban, itt is a 'középút a helyes. Az oersze nem nevezhető eredeti böl­csességnek, ha megállapítjuk: a vegyszerek felhasználásá­nak azt a mértékét kell meg­találni, amely nem veszé­lyezteti a környezetet, és a termelést sem gátolja. S ebben ma még a tudo­mány, a vegyipari és a me­zőgazdasági gyakorlat egy­aránt talál magának felada­tot. Lehet kísérletezni az új, kevésbé káros kémiai anya­gok előállításán, finomítha­tok az úgynevezett integrált növényvédelmi eljárások, amelyek a különféle módsze­reket együttesen alkalmaz­zák a körpyezet védelmében. MINŐSÉGI KÉNYSZER. A bevezetőben említett bioter­mékeknek ugyan ma még korlátozott a piacuk, de a vegyszerkárosodástól men­tes, gondosan, fegyelmezet­ten betartott technológiákkal előállított termékek forgal­mazását már serkentik. Vég­ső soron a termékek minő­sége iránt egyre nagyobbak lesznek az igények, hiszen az élelmiszereket tekintve kí­nálati piac van a világon. Emiatt csak a jó vagy a jobb minőségű termékekre van kereslet, s csak az a termelő boldogul, aki ehhez alkal­mazkodik. A piac tehát ki­kényszeríti a minőség védel­mét. Ez persze nem csupán a kémiai anyagok ésszerű fel- használását jelenti, de ez is része a minőségvédelemnek. S ha ezt diktálja a piac, an­nál jobb, minél gyorsabban vesszük tudomásul. Pár évtizeddel ezelőtt a tu­berkulózis népbetegségnek számított. A rendszeres és szigorú szűrésnek, gondozás­nak köszönhetően azonban megszűnt ez az állapot. A szűrés és gondozás azonban mindvégig az egészségügy egyik legfontosabb feladata, a megelőzés leghatékonyabb eszköze maradt. Mostanra új tartalommal is feltöltő­dött. Felkutatni a betegeket Szabolcs-Szatmár megyé­ben négy évvel ezelőtt a kö­telező — és tegyük hozzá: jól szervezett — tüdőszűréshez kapcsolódva bevezették a komplex szűrővizsgálatokat. — Ez azt jelenti, mondja dr. Bodnár Lóránt, megyei főorvoshelyettes —, hogy a cukorbetegeket, a magas vér­nyomásban szenvedőket, a szívproblémákkal küszködő- ket kutatjuk fel, s elvégezzük a nőgyógyászati rákszűrése­ket is. — Az egészségügyi gondo­zás kifejlesztése manapság társadalmi igény — teszi hoz­zá Bodnár főorvos. — A kö­zeli hónapokban meghirde­tett társadalmi egészségmeg­őrző program újra megerősí­tette: a rizikófaktorok meg­szüntetése mellett nagyon fontos a betegségek korai fel­ismerése. A szűrések ebben nyújtanak felbecsülhetetlen segítséget. Az alapbetegségek felkuta­tásán kívül megyénkben spe­ciális vizsgálatokat is beve­zettek. Mivel nálunk az or­szágos átlagnál magasabb a légzőszervi megbetegedések száma, erre irányuló vizsgá­latokat is elvégeznek. Igen fontos a szájüregi rákok fel­kutatására, illetve az infark­tus megelőzésére indított szű­rővizsgálat. öt brigád járja a megye településeit, keresi fel legap­róbb falvait. Munkahelyük ilyenkor a kultúrháztól ta­nácsházig terjed. — Az a legnagyobb baj, hogy ma már az emberek nem veszik komolyan az egészségügy törekvéseit — mondja dr. Kemény Lajos főorvos, akinek lelkesedése ma is a régi. — A megjele­nésre felszólított 320 ezer emberből 280 ezernek „meg­jelent” bejegyzése van. A tényleges vizsgálatokat azon­ban jó, ha 180 ezernél elvé­gezhettük. Még egészségesen — Mi ennek az oka? — Amíg az emberek egész­ségesnek érzik magukat, sok­szor feleslegesnek, esetenként zaklatásnak veszik az orvo­sok munkáját. Pedig a szű­rések adatai ékesen bizonyít­ják: nem kevés, néha kifeje­zetten magas a felfedezett betegségek száma. A korai felismerésnek a gyógyításban kiemelkedő szerepe van! Gyakran nehezíti a mun­kát a helyiség hiánya is. Né­hány kistelepülésen egysze­rűen nincs olyan hely, ahol megfelelő módon helyezhet­nék el a műszereket. Sok esetben a tanácsok vezetői sem állnak a helyzet magas­latán. Ezt a gondolatot erősíti meg Hudák Ildikó megyei ve­zető ápolónő is, aki a szű­rések szervezéséből veszi ki részét. — Érzésem szerint ott a legnagyobb a gond, ahol a tanács nem képviseli kellő­képpen a lakosság érdekeit. Ilyenkor gyakran a pénz hiá­nyára hivatkoznak, pedig a jó szervezés nem elsősorban pénzkérdés. A körzeti orvosok szívügye Négy évvel ezelőtt szüle­tett meg a gondolat az egész­ségügyi komplex szűrések bevezetéséről. — Lényeges kérdés az is, hogy mi lesz a „kiemelt” be­tegek sorsa? — A körzeti orvosoktól jut el a beteg a szakrendelőkbe, esetleg kórházba. A végső diagnózis megállapítása után ők veszi gondozásba a bete­geket, kísérik állandó figye­lemmel állapotukat — nyug­tat meg Bodnár főorvos. A korán felismert beteg­ségek gyógyítása a leghaté­konyabb. A szűrések kiter­jesztésével párhuzamosan ezért is javítják folyamato­san a tárgyi feltételeket. So­kat segítene a mozgó szűrő- állomások beindítása: ez nem más, mint e célra korszerűen felszerelt autóbusz, amelyben a szükséges műszerek, beren­dezések biztonsággal elhe­lyezhetők. Egészségeseb­ben élni Esetenként úgy tűnik, a tárgyi feltételek javítása az egyszerűbb feladat. A szem­léletváltozás már nehezeb­ben valósítható meg. Mert mit lehet tenni azzal az infarktusra bizonyítottan hajlamos emberrel, akinek életmódjához a rendszeres ivás és dohányzás szorosan hozzátartozik ... ? A megelő­zés akkor lehetne igazán ha­tékony és a jelenleginél ered­ményesebb, ha a szűrés, gon­dozás mellett egészségeseb­ben is tudnánk élni. Olyan szervezetre lenne szükség, amely mindezeket a felada­tokat összefogná, irányítaná. Az egészségügy jelenlegi tö­rekvéseit ismerve ez talán nem is elképzelhetetlen. Kovács Éva (v. f. j.) A kettős üveg mögül jó nézni a reggelt. Kihalt a tér, csak az északi szél sodor néhány széttépett szilveszteri dudát és kala­pot. A többi szemét olyan, mint a városok hétköznapjai. Nézem a teret, és elkezdődik a történet. A kutyát ismerem. Borzas, nagydarab korcs. Okos. Elég kinyitni az ablakot, már fi­gyelni kezd, és lesi, kő vagy húsdarab hullik alá. Valami­kor itt lakhatott a lakótelep helyén, itt is hagyták, és ha már nem lehetett hűséges az emberekhez, hűséges maradt a helyhez. Minden hajnalban rendes útja van. A kukákat látogatja végig, egybe-egybe belevizsgált, aztán, ha vala­mit találni remél, féltestével bele is búvik. Az embert a zsákkal még egy másik térről ismerem, öt is valahol ottfelejtette az élet. Rendes útja van, a ku­kákat motozza végig. Ha va- félni az emberektől. Am meg- lamit találni remél... tanul valami mást is'. Kü­Az ember kenyeret gyűjt a lönbséget tenni az emberek malacainak, meg ha úgy adja között. Ettől a zsákostól nem a bőség, kinőtt ruhát, meg- únt cipőt, ha pedig a szükség adja, akár papírt is. Most ketten voltak a téren. Az em­ber és a borzas kutya. Két irányból jöttek, az egyik zsákkal, a másik tele has­sal. Kettejük között volt a szemetes. A sokadik, vagy éppen az első? Az ember ment, mint aki semmire se figyel, mert aki kukákat kötöz, az gyakran úgy tesz, mintha egyedül len­ne a világon. A kutya is ment, de óvatosabban, mert akit egy­szer elhagytak, az megtanul félt. Itt élt amióta világ a világ, biztos ösztönnel tudta, hogy meddig ért a hajdani porta. És idegen volt az a másik. Morgott. Két méterre a szemetestől megállt. A tes­te nem feszült ugráshoz, az ínyét se húzta fel. Megállt az ember is. Nézte a kutyát. Várta mit akar, de amikor közelebb lépett, az már felhúzta az ínyét. A morgás is mélyebb lett, dü­hösebb és fenyegetőbb. Kö­rülnézett, hogy nincs-e egy jó kő a közelben, amivel el­ijesztheti ezt a korcsot. Kő nem volt, és amikor lehajolt, mintha követ venne fel, a ku­tya előrébb ment. Olyan kö­zel, hogy az már több volt, mint veszedelmes. Hátrább lépett. Ez az utolsó szemetes egyiküknek se volt fontos igazán. Szinte a hasán hát­rább csúszott a kutya is. Még morgott, de ebben már nem volt igazi fenyegetés. A távolság egyre nőtt kö­zöttük, aztán megfor­dult mind a kettő, és más-más irányba elbakta­tott. Az ember valami olyat gondolt, hogy milyen jó len­ne egy ilyen kutyával járni a teret. A kutya, ha ugyan a kutyák gondolhatnak vala­mit, valami olyasmit érzett, hogy milyen otthonszagú volt az az ember. Persze a történet szem­pontjából ez mind mellékes. Úgysem találkoznak soha többé. Bartha Gábor Helyzet Terjedelmes helyet fog­lal el lapunkban a kri­tikussá vált hóhelyzetről szóló beszámoló — ám hadd tegyek mellé egy kis vidámságot is, hiszen ilyen körülmények közt hajlamosak vagyunk fe­ledni: a télnek örömei is vannak... Szombat délelőtt, sűrű­södő havazás, enyhe fagy, ragyogó arcok a hófödte dombok tetején — negy­ven—ötven felnőtt és gye­rek lehetett a Nagykálló melletti harangodi dom­bokon. A „Téka-tábor” hatalmas facsűrje mosoly­gós óriásfejként emelke­dik ki a hómezőből, s elé­gedetten szemléli a lejtő­kön száguldozó szánkókat, csetlő-botló sízőket. Itt- ott lécek és más alkatré­szek mutatják, hogy nem mindenkinek sikerült épen lehozni a ródliját, ott jó­kora műanyag zsákon sik­lik lefelé egy papa és fia — hatalmasat bucskáznak egy ugratón. Aztán egy domb tetején kiáltás csilingel szerte: fiatalasszony szólítja az ott és lentebb lévőket — szánkóversenyhez. Aprócs­ka gyerek bámulja a ma­ma ténykedését — ő rendbe tereli a jelentkező­ket, s kezdődhet is a vi­dámság. Erre alapos okot szolgáltat a nem könnyű pálya: sokan fordulnak a hóba, repülnek látványo­san a szánkóról. Az első díj egy pár tollaslabda, mindenki csokit kap — általános az elégedettség. A csűrben meleg tea vár­ja a szánkózókat — ez olyan jólesik, hogy min­denki legalább kétszer tartja oda a kikészített üvegpoharak egyikét. Miután megettük a cso­kit (jómagam a páros ver­seny résztvevőjeként érde­meltem ki), megittuk a teát, azt is megtudtam: a káliói kiszesek é§ a szak­maközi bizottság közös rendezvényén vehettünk részt. ★ A hálószobánkban éj­szakánként általában ala­posan föl kell tekerni a gázkonvektor szabályzó­ját, ha azt akarjuk, hogy meleg legyen. Az ajtókat állandóan zárni muszáj a lakásban, mert leng a füg­göny, ha föltámad kint a szél — olyan príma az aj­tók és ablakok szigetelé­se. Már mindent elkövet­tem (Purfix szalaggal, tö­mítőanyagokkal), de nem teljes sikerrel. A múlt éj­jel felkeltem és lejjebb csavartam a fűtőtest gombját — meleg volt. Reggel az okot is fölfe­deztem : az ablakpárká­nyon kívülről kétarasznyi hópaplan fehérlett. Ki­válóan szigetel. ★ Ontja a rádió reggel a hó­híreket. Köztük a felhí­vást a legsúlyosabb hely­zetben lévő vidékekre: ahol nem biztonságos a közlekedés, ott a bejáró tanulók szülei vegyék fon­tolóra, elengedik-e gyere­keiket iskolába. A szülői igazolást elfogadják az otthon maradásról. Két fiam reménykedve hall­gatja, s óvatosan érdeklő­dik: milyen a nyíregyházi hóhelyzet? Megkockáz­tatják a kérdést is: nem vélem-e úgy vajon, hogy akadályokba ütközik isko­lába menetelük? Aztán, amikor elindulunk, végig drámai szavakkal ecsete­lik, hogy milyen nehéz is most eljutni a suliba — de hiába, ök még eljutot­tak ... (tarnavölgyi) Férgo* almát kért külföld Élelmiszer, vegyszerek Él

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents