Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
1987. január 10. A «r Á csatorna A házról hiányzó, vagy meglévő, de rossz állagú tetőcsatorna sok baj, bosszúság forrása lehet. A tetőről közvetlenül a falak mellé csörgő, az eséstől szinte bevágó esőcseppek rövidesen átáztatják a talajt, az alapfalakhoz szivárognak, s a talajról visszafrecs- csenive a szigetelés fölött érik a vakolatot. Nemsokára megjelenik és mind följebb jut a jellegzetes nedvességfolt az épületek lábazatán, mállik a vakolat, nedvesednek a bútorok. Ezért a csapadékos idő beállta előtt gondoskodni kell szerelésükről, vagy karbantartásukról. A manapság leginkább használatos tetőcsatorna-anyag a 0,5 mm vastagságú horganyzott acéllemez, ritkábban a 0,7 mines horganylemez, legújabban pedig már műanyagból is készítenek tetőcsatornákat. Általában az egy négyzetméternyi tetőfelületre jutó csapadék elvezetéséhez 1 cm2 csatornakeV ____________ resztmetszetet számítanak. (1. ábra) A csatornákat és kampóikat minden évben rendszeresen be kell festeni, a horganylemezből készültek kivételével. Az egyes elemeket szegecseléssel, forrasztással, korcolással erősítik össze. A csatornadarabok peremezése részben megakadályozza az éles, metsző él képződését, másrészt pedig merevíti az 1—2 méter hosszúságú elemeket. Szegecseléskor az egyes darabokat legalább 3—4 cm-re egymásba csúsztatjuk. (2. ábra) Szegecselés előtt az érintkező felületrészeket vastagon bekenjük míniumos gittel. A csatornák a lefolyó irányába lejtenek, a lejtés mértéke méterenként 2—3 mm. A lejtést a kampók megfelelő felerősítésével érjük el. A csatornák felerősítése előtt a kampók középső, legmélyebb pontjára hosszú lécet, s erre szintezőt fektetünk, így ellenőrizzük a megfelelő lejtést. A hosszú léc azt is mutatja, melyik kampó nincs jól beállítva, melyik áll ki túlságosan. A kampók a csatornákkal azonos íveltségűek legyenek. A csatornát úgy kell beléjük fektetni, hogy a csatorna belső, fal felőli része magasabban helyezkedjék el, s védje a falat a befelé fröcskölő víztől. A kampókat szegecseléssel, facsavarozással erősítjük fel a szarugerendák felső élére. A kampók orrára szegecselt vékony lemezből készült „rugókkal” rögzítjük a csatornaelemeket. A rugókat úgy kell elhelyezni, hogy keresztirányban szilárdan rögzítsék a csatornát, de tegyék lehetővé hosszirányú csúszását, ami a nyári-téli hőmérséklet okozta hőtágulás miatt szükséges. (7. ábra) A lefelé futó levezetőcsatornák fél-kétharmad akkora át- mérőjűek, mint a vízszintes csatornák szélessége. A 2—3 méter hosszú darabokat úgy illesztik egymásba, hogy a felül lévőt 4—8 cm-nyi hosszúságban becsúsztatják az alul lévőbe. A csöveket bilincses tartók erősítik a falhoz, a bilincsek fölött, a csövek palástjára kis orrot forrasztanak (3., 4., 6. ábra) A levezetőcsatornák kanyarjait egyes darabokból alakítják ki. Az egyenes szakaszok közötti iránytörések nem lehetnek nagyobbak 30 fokosnál. Az iránytörés okozta csőszűkülés megakadályozására bővítő toldalékot forrasztanak az egyes darabok illesztésébe (3. ábra) A levezetőcsatorna alsó végződését úgy kell kialakítani, hogy az összegyűjtött csapadék ne folyhasson vissza az épület falához. Ezért a cső iránytörésével olyan vízköpőt kell kialakítani, amely egyrészt elvezeti a vizet, másrészt a lezúduló csapadékot a kanyarodás révén fékezi. Olcsó, könnyen tisztítható és állítható irány terelő és energiatörő készíthető betonból, ami úgyszólván sohasem dugul el, ezért is célszerű. (5. ábra) A csatornarendszerhez tartozik még a tető pereme közelében elhelyezett hulladék- és hófogó korlát, amely L alakú, 2—3 méterenként a tetőre erősített tartókból, és a tartók számára hosszában 3—4 sorban egymás fölé felszegecselt 5—8 mm vastagságú koracélokból áll. (8. ábra) Ez megakadályozza a tetőre hullott leveleknek, ágaknak a csatornába kerülését, a tetőn lévő hóréteg hirtelen lecsúszását, és ezzel egyidőben a csatorna leszakadását. Fontos megelőző munka lombhulláskor a többszöri tisztítás; a csatornákba hulló levelekből ugyanis rothadás közben a festékréteget, a horganyzást megtámadó anyagok termelődnek. Érdemes tehát erre a célra a csatorna belső felületéhez illeszkedő, lapátszerű szerszámot készíteni. (9. ábra) A nem horganyból készült csatornát még száraz időben alaposan fessük át, száradás után öntsünk tiszta vizet bele, s ellenőrizzük, végigfolyik-e benne. Ha mélyedést találunk benne, emeljük meg alatta a felerősítő kampót. Ahol szükséges, kenjük be az összeerö- sítéseket zsíros, míniumos gittel, vagy forrasszuk újra őket. A függőleges csöveket is tisztítsuk meg spirálisan megcsavart huzallal. A hosszú résekre forrasszunk kívülről horganylemez csíkot. A nagyobb méretű sérült részeket vágjuk ki hidegvágóval, lemezollóval, és az így kelet-* kezett nyílást foltozzuk be kívülről szegecselt, gittéit, forrasztott folttal. A folt szélein a túlfed és minden irányban legalább 1,5 cm legyen. A gyógyfürdőkről Hazánk lakói közül sokan és gyakran járnak gyógyfürdőbe. A fürdőlátogatók egy része ezt orvosi tanácsra teszi, míg mások különféle panaszaik megszűnését, elmúlásért; remélik a gyógyvizek hatásától. Valóban sokaknál eredményes is a rendszeres fürdőkúra. Mi a magyarázat, mi az a hatékony hatás, amely megszünteti az ízületek és az izmok fájdalmait, frissé és rugalmassá teszi a testet, szinte újjávarázsolja a kimerült ember szervezetét? A gyógyfürdők vize fizikai és kémiai tulajdonságaival hat szervezetünkre. Közülük legfontosabb a hőhatás. Meleg fürdő a 39—40 °C hőmérsékletű víz, amelynek hatására a bőr erei — átmeneti szűkület után — kitágulnak. Ez fokozott működésre serkenti a szívet, hogy elláthassa, fenntarthassa a megnagyobbodott érpálya vérkeringését. Ez az átmeneti vérnyomásemelő hatás nem kívánatos a magas vér- nyomásúafcnak. Ök a fürdést kezdjék langyos vízben, s csak fokozatosan keverjenek hozzá forróbbat. A hosz- szahb ideig alkalmazott meleg fürdő értágító hatása az alacsony vérnyomású betegeknél is okozhat rosszullé- tet! Ök ez ellen úgy védekezhetnek, ha a fejükre hideg vizes borogatást tesznek. A meleg fürdő csillapítja az ízületek és az izmok fájdalmait, oldja az izomgörcsöket, elősegíti a gyulladásos anyagok eltávolítását. Ha túlságosan hosszú ideig fürdünk, akkor gyengének, bágyadtnak érezhetjük magunkat. Ezért meleg fürdőben ne tartózkodjunk tovább 4—5 percnél. Utána ajánlatos langyos zuhany és kiadós pihenés. Sokan kedvelik a gőzfürdőt, de nem gondolnak ártalmaira. Az itt található hő- légkamra levegője száraz, így bőrünkről a verejték köny- nyen elpárolog, viszont a magas hőmérséklet ellenére kisebb a rosszullét veszélye, mint a gőzkamrában. A gőzkamrában a levegő vízgőztelítettsége miatt a verejték nem tud elpárologni, és így könnyen elájulhat a fürdőm. Az elmondottak alapján a hő- légkamrában 10—15 percnél, a gőzkamrában pedig 5—10 percnél hosszabb ideig tar- rtózkodni veszélyes. A gőzfürdő fogyókúrára nem alkalmas, mert csak átmeneti folyadékveszteséget okoz, hasznos lehet azonban meghűléses betegségekben, mint izzasztókezelés. Itt is érvényes, amit a meleg fürdőnél említettünk: fürdés után pihenjen kiadósán! Ma már nálunk is népszerű a finnektől ismeretes szauna, amely a gőzfürdő egyik jellegzetes formája. Itt a forróra felizzított kövekre hideg vizet öntenek, és az így fejlődött gőzt használják edzés és gyógyítás céljaira. A langyos, közömbös, 35 fokos fürdővíz nyugtat, pihentet. A legjobban itt érvényesülnek a mechanikai és a kémiai hatások. Az ilyen vízben nyugodtan eltölthetünk fél, sőt akár egy órát is. A hideg fürdő 24—28 fokos, mozgásszervi betegségek kezelésére nem alkalmas. A hideg víz hatására a bőr elhalványodik, majd kipirul. A hőmérséklet változásaihoz való alkalmazkodásnak ez a módja az egészséges ember számára hasznos, mert edzii a szervezetet. A hideg vizes le- dörzs ölesek hatásosak az idegkimerült, álmatlanságban szenvedő embereknek. Medencefürdő. Gyógyfürdőinkben forró (39—40 fokos), közömbös (35 fokos) és hűvös (32—33 fokos) vizű medencéket találhatunk. Itt először az előzuhany után menjünk a legmelegebb medencébe. Ebben ne merüljünk nyakig, csak a fájó testrészt áztassuk meg, — körülbelül 4—5 percen át. Utána a közömbös hőmérsékletű medencébe menjünk, ahol 1 órát is tartózkodhatunk. Utoljára a meleg fürdő okozta bágyadt- ság ellensúlyozásaként és az utcai levegő hőmérsékletéhez való alkalmazkodás érdekében-.a hűvös medencét vagy a zuhanyt használjuk. Ledör- zsölés. leszáradás után pihenjünk egy fél órát. A gyógyvizekből a szervezetbe felszívódó ásványi anyagok, amelyek kémiai hatásúak, csak akkor gyógyítanak kellően, ha a fürdőket az orvosi előírásoknak, utasításoknak megfelelően veszik igénybe. A súlyfürdőt, az iszapkezeléseket, a masszázst, de a gőzfürdőt és az említett egyéb fürdési lehetőségeket is csak előzetes orvosi vélemény alapján és folyamatos orvosi ellenőrzés mellett használják. A rendszertelen igénybevétel, a fürdők önkényes cserélgetése a gyógyulásnak nem kedvez. Ciprusi receptek RIZSLEVES TOJÁSSAL ES CITROMMAL (6—8 személy részére). Hozzávalók: 8 csésze csir- keerőleves, 1 csésze rizs, 6 tojássárgája, fél csésze citromlé, só, bors az ízesítéshez. A rizst a csirkeeröleves- ben megfőzzük, majd az edényt levesszük a tűzről. A fcojássárgákat a citromlével jó erősen elkeverjük. Az edényben lévő erőlevesből 1—2 csészényit lassan adagolva a tojássárgákhoz öntjük folytonos keverés mellett. A tojáskeveréket lassan, kis adagokban öntjük vissza a leveshez, miközben a keverést folytatjuk. Adjunk hozzá ízlés szerint sót, borsot. A levest forrón kell tálalni. BORBAN MARINÄLT SERTÉSHÚS (6—8 személy részére). Hozzávalók: 1 és fél kg sovány sertésborda, 2 evőkanál tört koriander mag, fél csésze étolaj, só és bors. Forróvíz szükség szerint, és 2 csésze vörösbor. A bordákat apró darabokra vágjuk, üvegedénybe helyezzük, hozzáadjuk a vörös bort, a koriandert, és 5—6 órán keresztül állni hagyjuk. Ezután szárazra lecsurgatjuk, a húsdarabokat közepes ■nagyságú edényben, forrő olajban gyengén átsütjük. Ezután ráöntjük a bort, a koriandermagot, és amint forrni kezd, annyi vizet öntünk a húsra, hogy azt ellepje. Sózzuk, borsozzuk, és lefedve, gyenge forrás mellett, kb. 1 órát pároljuk. Rizzsel, burgonyapürével, párolt főzelékfélékkel tálalható, melyet a forró húslével öntünk le. TÖLTÖTT APROSÜTEMÉNV. Hozzávalók: A tésztához: 3 csésze liszt, fél csésze étolaj vagy vaj, 1 csésze víz, csipetnyi só, 2 tojássárgája. A töltelékhez: 1 csésze őrölt mandula, negyed csésze őrölt dió, I evőkanál cukor, 2 tojásfehérje, fél teáskanál őrölt fahéj. A sziruphoz: 1 csésze cukor, fél csésze méz, 3 csésze víz, 1 kisebb darab fahéj (egész), 2 szegfűszeg, 1 evőkanál citromlé. Díszítéshez fél csésze darált mandula. A ledarált mandulát tegyük egy tálba, adjuk hozzá a töltelékhez a megadott anyagokat, és ezeket addig keverjük, amíg sűrű masszát nem kapunk. A liszthez keverjünk sót, olajat, lassan adagolva a vizet, miközben addig gyúrjuk, amíg a tészta kellő keménységű nem lesz. Takarjuk le egy vastagabb ruhával, és hagyjuk fél órát pihenni. Időközben készítsük el a szirupot. Valamennyi megadott anyagot tegyük egy edénybe, és lassan felmelegítve kb. 10 percig főzzük, amíg a massza sűrűbbé nem válik. A tésztát vékonyan kinyújtjuk, szögletes darabokra vágjuk fel (11X9 cm). Minden egyes darab közepébe 1 kávéskanál tölteléket helyezünk. Minden egyes darabot feltekerünk, két végét villa segítségével benyomjuk, hogy összetapadjon. Bőséges étolajban kisütjük. A felesleges olajat jól lecsöpögtetjük, a szirupba mártjuk, ismét lecsöpögtetjük, majd tálra rakjuk, és a darált mandulával meghintjük. Mitől jó a fogkrém? Eligazodás a márkák között A szép, fehér és tiszta, fogak nemcsak a maii kor emberének a szépségideáljához tartoznak. írásos emlékek tanúsága szerint — ha nem is általánosan — már évezredekkel ezelőtt is voltak népek, akik törődtek a száj higiénéjével. A Mana kódex tanúsága szerint az Indiai papoknak már az i. e. XIII. században kötelességük volt, hogy étkezés után kimossák a szájukat, és a fogaikat egy fadarab segítségével illóolajokkal, meg erre alkalmas gyógynövényekkel megtisztítsák. A régi rómaiak pedig már recepteket is hagytak ránk arról, hagy mivél és hogyan kell o fogakat és a szájat tisztítani. Az erre használt porok növényi gyökerekből, összetört tojáshéjból, mentha és eukaliptusz segítségével készültek. Mindazonáltal a fogkrémnek csak másodlagos szerepe van a fogak ápolásában, mert elsődleges a fogkefe segítségével történő mechanikus tisztítás. Más szóval: fogkrém nélkül, de egy jó fogkefévél majdnem ugyanolyan eredményesen le lehet szedni a fogakra került lepedőket (amely lepedőkben a baktériumok milliárdjai vannak), mintha fogkrémet is használnánk. A legfontosabb tehát: a jó fogkefe. Sentéi ritka csomózásunk legyenek és íl—10 különálló csomóban összefo- gottan álljanak. A vizes fogkefe nem elég kemény, ezért egy embernek legalább két fogkefére van szüksége a reggeli és esti használatira. (Célszerű persze minden étkezés utáni használata volna). A fogkrém azonban nem felesleges. Tisztítószereket tartalmaznak: ezek segítik a lepedék mechanikus ledör- zsölésót. Mosóanyagaik okozzák a habzást; ettől azt reméljük, hogy eljut oda is, ahová a fogkefe nem. Szinte mindegyikben van menthol, amely nemcsak üde leheletet kölcsönöz, de más adalékokkal együtt fertőtlenítő hatást is kifejt. Az illóolajok frissé, illatossá teszik a szájat. Ezen általános alkotórészek mellett vannak egyes különleges, nem minden fogkrémben fellelhető hatóanyagok. Ezek közül legközönségesebb a konyhasó. Jelenlétét íze is elárulja. A magas sótartalom ugyan elrontja a fogkrém „ízét”, de cserébe rendszeres használata nemcsak rothadást gátló és anti- szeptikus, hanem vérzéscsillapító is. Akinek fogmosáskor vérezni szokott a foghúsa, akár ilyen fogkrémmel, akár külön konyhasó alkalmazásával eredményesen próbálkozhat. A sót persze ne nyeljük le. Gyógyítálag hat a klorofil Is: ez a levélzöldnek is nevezett anyag — gyógyszerként — antimikróbás hatású, és azoknak ajánlható, akiknek a szájszaga nem szűnik. (A szájszag gyomor eredetű is lehiet). Külön kall foglalkoznunk a fluortartalmú fogkrémekkel. 'Ma már egyértelműen eldőlt a vita: a fluorid ion, ha megfelelő mennyiségben beépül a fogzománcba, eUenállóbbá teszi azt, és csökkenti a fogszuvasodást. Tisztáiban kell azonban lennünk azzal, hogy fluorozásra csak ott van szükség, ahol a környezet (elsősorban az ivóvíz, ennek nyomán a talaj* imajd az egész táplálkozási lánc) nem tartalmaz elegendő bőséges mennyiségben fluorvegyü- leteket. Sajnos, országunk területének legnagyobb részén ez a helyzet. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy amennyiben egészségügyi szempontból indokolt a pótlólagos fluorbevitel, akkor ezt egyedül a fogkrémmel nem lehet kellő mennyiségben biztosítani. A hazai áruválaszték — néhány átmeneti időszakot kivéve — többnyire bőséges. Jó azonban ha tudjuk: a fogkrém ára és minősége között nincs mindig szükségszerű és szoros összefüggés. Egyes készítmények ugyanis (az államilag előírt maximált fogyasztói ár következtében) veszteséggel, tehát olcsóbban kerülnek forgalomba, mint amennyi az előállítási áruk. Ugyanakkor más — főleg az importált — készítményeknél ez nem áll fenn. így előfordulhat, hagy egy régehbi, már évék óta változatlan árú hazai termék olcsóbb és jobb, mint az új 'külföldi. Ma már köztudott, hotgy a fogszuvasodást és az ínysorvadást a baktériumokat tartalmazó lepedék okozza. Ilyen lepedék a baktériumok sokaságából iis képződik a fogak felületén, a fogak és az íny érinkezési helyén, valamint a fogpótló protéziseken. (Ezeket is a fogakkal azonos módon kell tisztítani.) Szájunkban kb. 300-féle baktérium él; a lepedék egyetlen mdlligraimmjában 300 milliótól egymilliárdig terjedő számú baktérium található. Ennek tükreiben belátható milyen fontos a fogfefe és a fag- áipoló szerek tisztító, megelőző és gyógyító hatása. KU HÉTVÉGI MELLÉKLET
