Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-10 / 8. szám

Manapság nem ritka a külföldi vendég megyénk üzemeiben. Azok közül kerestünk egyet, akik már az új év első napjaiban megérkeztek. A Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet a múlt évben kötött először üzletet a Német Szövetségi Köztársaságban dolgozó Riefcer-cégge! Bérmunkában októberben kiszállítottak 32 ezer pár női csizma-felsőrészt. Az újabb megrendelés viszont már 60 ezer női cipőre szólt. Ebből az év végén 12 ezer készült el, most folyik a többi gyártása. A megrendelő viszont akkor nyugodt, ha megbízottja folyamatosan ellenőrzi a gyártást, ha szükséges tanácsokat ad, változtat. így érkezett január 4-én Nyíregyházára Horst Mehl, a vállalat műszaki osztályának munkatársa.

— Már nem először vagyok Magyarországon, mert korábban a szabadságom is itt töltöttem. Az üzleti kapcsolat pedig azt jelzi, hogy folyamatosan, többször fogok jönni.

— Mi a feladata?

— A gyártás folyamatának figyelemmel kísérése. Sokkal jobb előre elmondani, milyen hibalehetőségek vannak, felkészíteni a munkásnőket, minthogy később minőségi reklamáció érkezzen.

A fiatalember nyolc és fél éve dolgozik a szakmában. Kizárólag műszaki kérdésekkel foglalkozik, az a dolga, hogy a gyártó igényeinek megfelelően folyjon a termelés.

— A feltételek Nyíregyházán is adottak — mondja a cipőipari szövetkezetről. — A szükséges gépek itt vannak, s olyan munkásokkal találkoztam, akik hajlandók az újat megtanulni. Nincs ebben semmi nehézség, mert látom, hogy mindig jobban akarnak dolgozni. Egyébként — azt hiszem — nem is kötnénk üzletet magyar cipőgyártókkal.

Az NSZK déli részén, a svájci határhoz, a

A műszaki tanácsadó

Bodeni tóhoz alig húsz kilométerre található Tuttlingemben székelő Rieker-cég nevét talán kevesebben ismerik, pedig nagy tételben termel és termeltet. Naponta 15 ezer pár cipő eladásáról gondoskodik. Ehhez nem csak helyben van üzeme, hanem külföldi megrendelések is szükségesek. Nem csak hazánkkal, hanem Indiával is kialakítottak bérmunka-szerződést, míg Portugáliában és Tunéziában a cég leányvállalatai termelnek.

— Ezekbe a gyárakba is el kell mennem, így megesik, hogy egy évből hat hónapot külföldön töltök el — folytatja Horst Mehl.

— Vagyis akkor világjáró ember, aki bebarangolja a Földet.

— Dehogy, dehogy — tiltakozik. — Igaz, hogy sok helyen jártam, de azt hiszem, sok tanulnivalóm is van, ami a szakmát és a világlátást illeti.

A mostani, négynapos útjára repülővel jött, Frankfurtból érkezett Budapestre. Az üzemlátogatás, a tárgyalások során kitűnt, hogy nem nagyon van gátló tényező, a szövetkezet műszaki szakemberei is tudják a dolgukat. Ennek ellenére érdemes folyamatosan tájékozódni. Azonban nem csak munkából áll a világ. Mit csinál az, aki esténként szállodában lakik?

— A munkán kívül másra kevés időm jut. Szerencsére a magyarok nagyon vendég- szeretők — ezért is szeretek itt lenni — így minden estém foglalt, meghívnak valahová.

— Lányok is?

— Előfordul. De erről inkább ne beszéljünk.

Arról viszont érdemes szót váltani, hogy a csarnokban ismerősként fogadják, pedig csak harmadszor van Nyíregyházán. A mozdulatokat maga is meg tudja mutatni, ha szükséges, akár odaül a gép mellé. Figyelmet fordít arra, hogy a gépek műszaki állapota megfelelő legyen, ne hiányozzanak a tertalékalkatrészek, mert csak így lehet teljesíteni a megrendelést határidőre.

— Azt hiszem, legközelebb márciusban jövök Nyíregyházára — mondja. Akkor kifut a nyári modell, a téli kollekció gyártása indul, és természetesen a kezdetnél kell nagyon figyelni.

Horst Mehl nőtlen fiatalember. Ügy véli, hogy azt a munkakört, amit elvállalt, családos ember nem szívesen töltené be, hiszen a sok utazás, a távollétek kedvezőtlenek lennének. Különben is akár hobbijának lehet nevezni a mozgást, hiszen korábban szívesen gördeszkázotf, mióta „kinőtt” belőle inkább a kerékpárt választja.

— Ka huzamosabb ideig vagyok távol, akkor természetes, hogy otthon maradok, elegem van a szállodákból, éttermekből. Ám rövidesen újra azt várom, hogy legyen egy hosszabb hétvége, következzen a szabadság, amikor elutazom otthonról. Szeretnék a világból minél többet megismerni.

Lányi Bolond

r----------------------------------------------Szépen magyarul — szépen emberül

Kolompos Emerókában

Szóalkotásunknak egyik

— ha nem is leggyakoribb

— módja a népetimológia. Általában idegen szavakat szoktunk „magyarítani” akképpen, hogy az eredeti szóalakot értelmesítjük. Ha jobban megvizsgáljuk, torzítás történt. Pontosabban: az idegen, a nem vagy kevéssé ismert szóba értelmet viszünk. Míg azonban az alkalomszerű torzítás éppen az értelmet veszi el a szóból

Népetimológiával már eleink is éltek; a latin coe- meterium-bői (= temető) cinterem, a capitulum-bó1 káptalan vált. Nemcsak a latinból átvett szavainkra jellemző a népetimológia, pl. a török kenesu kissé bi- zarrá vált nyelvünkben: kéneső (= higany), a kárókatonának semmi köze sincs a hadászathoz, mivel a török kara katna (= fekete madár) szóból keletkezett. Sokszor humorról is árulkodnak a népetimológiával keletkezett szavak: a latin

V

__________________

peranoszpóra népünk ajkán rövidesen fene rossz párává módosult, a német Durchdefekt nyelvünkben a járművek gumijának kilyu- kadásakor keletkezett hangot utánozva durrdefekt-té vált, a népmesékben szereplő hoppmester a német Hofmeister (= udvarmester) értelmesítése, az argóízű citerázik igének semmi köze sincs a hangszerhez, hanem a német zittern (= fél) ige átvétele. A kintorna összetett szónak látszik, ám sem a kínnal, sem a tornával nincs kapcsolata, hanem a latin quinterna szóval, amely először egy húros hangszer neve volt, majd a verklit jelentette. A francia eredetű, de hozzánk német közvetítéssel eljutott ingenieur- bői

(= mérnök) inzsellér vált. Avagy idézhetjük a címünkül írt kifejezést, amelyet Gárdonyi Géza: Aggyisten, Biri című regényéből vettük; azaz Kolompos = Kolumbusz, Emeróka == Amerika. Ha már angol nyelv- területen járunk, megemlítjük, hogy pl. a hot dog rövid idő alatt hótt dög-gé vált.

Ezek a szavak többé-ke- vésbé beilleszkedtek szókincsünkbe. A népetimológiának van azonban egy ikertestvére, a tudákos etimológia, amely a tudományosság látszatával (sokszor az igényével) lép fel.

A nyelvújítás korából erre bőven van példa, s ezeket mosoly nélkül már aligha tudjuk említeni. Pl. idegen hely-, és személyneveket a magyarból származtattak, így lett Stockholmból Istók- halma, Koppenhágából Kappanhágó, azaz Adómból (ad + ám), Dareiosz király nevét a sisakja alakjáról magyarázták tarajos-nak.

És a legmulatságosabb: Kambüzész (régebbi írásmód szerint: Kanbyses)

magyarázata: kan -f- biz + ez; hivatkozva arra, hogy az uralkodónak nagy háreme volt. Ezzel csak azt akartuk bizonyítani, hogy a névfejtés nem könnyű dolog, okoskodásunk sokszor mellékvágányra tévedhet. Így nem szabad megengednünk magunknak, hogy a tudományosság látszatával nevetségessé váljunk.

Mizser Lajos

______________J

Az ország legiagyobb mozija

— A televízió filmprogramja 1986-bao —

Ha egy filmre a mozikban félmillióan váltanak jegyet, azt sikerként könyvelik el a forgalmazók. Ugyanennyi érdeklődő egy tévében sugárzott film esetében joggal nevezhető kudarcnak. Bevallom, némi fenntartásaim vannak Szecskő Tamás statisztikai mutatóival kapcsolatosan, mert bár tudom, hogy fölmérésen alapulnak, de a kapott adatok megszorzása a lakosságra vonatkozó arányszámmal némiképp mechanikusnak, következésképp a tévedések kockázatát magában rejtőnek tűnik. De a televízióban bemutatott filmek néha ötmillióra becsült nézőszáma azt jelzi, hogy akár még tízszázalékos tévedés esetén is milyen nagy a különbség „a doboz” javára a mozival szemben. Ezért a tévének a fokozott nyilvánosság következtében megnő a jelentősége (és egyúttal a felelősség is) az informálásban és az ízlésformálásban egyaránt.

Milyen volt a mozifilm- kínálat a képernyőn 1986- ban? Nagyjából azonos az elmúlt évekéivel, és ez a megállapítás egyaránt vonatkozik a mennyiségi és minőségi arányokra, valamint a műsorrendben elfoglalt helyre, bár ez utóbbi tekintetében mintha árnyalatnyi módosulások következtek volna be. A korábbi esztendőkben is megfogalmazódó elmarasztalás, hogy tudniillik nincs a televíziónak pontosan körvonalazható elképzelése az eredetileg moziforgalmazásra készült művek képernyőre vitelével kapcsolatosan, változatlanul érvényes. Rendszertelenség és ötletszerűség jellemzi a programot, és ez kevéssé segít a nézők filmkultúrájának fejlesztésében.

Nem szeretném azonban sötétebbre sem festeni a képet annál, mint amilyen valójában. Jól érzékelhető az a törekvés, hogy minden nézőréteget kiszolgáljanak. 15—20 olyan alkalom adódott tavaly, amikor az igazi művészi értékek kedvelői sem csalatkoztak (pl. Veronika Voss vágyakozása, Kopár sziget, A háborúnak vége, Equus, Zsebtolvaj, Eroica, Annie Hall, Kaspar Hauser, Fekete

Orfeusz), s bár nem volt igazán jellemző, de az igényes szórakoztatás sem maradt el (pl. A Jó, a Rossz és a Csúf, Airport ’69, Családi összeesküvés, A három testőr, Horgász a pácban). A legértékesebb magyar filmek közül is műsorra került néhány (Redl ezredes, Szegénylegények, Hideg napok, Talpalatnyi föld), és akadt még további 10—15 film, amelyeket a figyelemre méltók kategóriájába sorolhatunk.

összesen kétszáznál valamivel több filmet sugárzott a tévé az elmúlt évben. Ebből

30— 40 azoknak a száma, amelyek átlag felettiek. Ezt az arányt — tekintetbe véve a világ filmtermését — akár jónak is nevezhetnénk, ha volna magyarázat arra, hogy az érdektelen, semmitmondó, bosszantóan gyenge művek hogyan kerülhettek a kínálatba.

Elgondolkodtató a nemzetek szerinti megoszlás. Magyar filmet láthattunk legtöbbet, szám szerint 42-t, és mindenképp helyeselni lehet azt a törekvést, hogy a hazai alkotók munkáit a legszélesebb körben teszik hozzáférhetővé. Ám hogy miért pont ezt a 42-t, az rejtély. Némi rendszert jelentett ugyan a Kovács András- és Bán Frigyes-sorozat (de amíg egyszer az 1-es, aztán a 2-es csatornán, néha délután, néha esite kerülnek adásba, elvesztik sorozatjellegüket), de a többi megjelenése esetleges volt. Felszabadulás előtti filmjeinket csak a Három sárkány képviselte, amelyet egy korábbi esztendőben már vetítettek.

A további sorrend: az USA 35 filmmel, 32-vel a francia,

31- gyei a szovjet film következik, 16 volt az angoloké, 10 az olaszoké. A nemzetközi filméletben nem számottevő Korea és az NDK 9—9 alkotással szerepel, igaz ugyan, hogy ezek szinte kizálólag a délelőtti programokban fordultak elő. Összesen 25 ország alkotóinak munkáit volt alkalmunk látni.

1986-ban valamivel kevesebb játékfilmet játszottak főműsoridőben (1-es csatorna, 20 óra körüli kezdés),

mint a korábbi években. A 325 adásnapból eme 70-szer került sor. Itt még többet mond a nemzetek szerinti megosztás. Amerikai filmet kínált a műsorszerkesztőség 23 alkalommal, franciát 11- szer, magyar 10-szer (elég érthetetlen egyébként, hogy pl. az Adj király katonát! eldugva a 2-esen jelentkezett, ugyanekkor a majdnem jelentéktelen Nyom nélkül vagy a Rangon alul főműsorként). Szovjet film ötször kapott ilyen lehetőséget, ebből kettő alkalomhoz (ápr. 4. és máj.

9.) kötött.

Nem tudom, létezik-e a Magyar Televízió illetékes osztályán olyan címlista, amely a vásárlások tervszerűségét van hivatva biztosítani. Ha igen, vajon szere- pelnek-e azon szomszédaink értékei. 1986-ban ugyancsak mostohán bántunk velük. Lehetetlen, hogy vetítésre érdemes svéd film ne legyen több eltérhető, mint tavaly (l, azaz egy darab). A felszabadulás előtti időszak is kínálja még értékeit. Fejős Pál munkásságát illene például köz- kinccsé tenni.

Azon is érdemes lenne elgondolkodni, hogy a némafilm része-e az egyetemes film(művészet) történetnek. Mert ha igen, néha-néha ebből is kerülhetne kóstoló az asztalra. (1986-ban csak Az ismeretlen Chaplin — ismétlés! — képviselte ezt a film- fajtát.)

Azt szomorúan, de tudomásul kell vennünk, hogy nálunk a filmforgalmazást döntően az anyagi szempontok uralják. A kommercializáló- dás szelleme hosszú ideig aligha kényszeríthető vissza a palackba. Ezt a filmklubmozgalom már nem tudja ellensúlyozni. A televízió még alkalmas lenne rá. Találnia kellene egy alkalmas időpontot, mondjuk a vasárnap délutánt a 2-es csatornán, ahol állandó időpontban jelentkezne a Telemozi, műsorán azokkal az értékekkel, amelyekben a moziforgalmazás nem lát üzleti hasznot. Bár az ilyesfajta filmek kedvelőinek száma egyre fogyatkozik, de annyian még biztosan vannak, hogy egy ilyen állandó program megcélozza őket.

Hamar Péter

Megjelenít a 'második kötete Margócsy József nagy munkájának, amely a régi Nyíregyháza életéből villant fel érdekes képeket. A könyv tartalmának jó részét — hasonlóan elődjéhez — egy sorozatban hallhattuk a rádióban. Sok-sok évvel ezelőtt indult ez a sorozat. Ágoston István rádióriporter közreműködésével hangzottak el azok a beszélgetések, amelyek érdekes emlékeket idéztek fel Nyíregyháza múltjából, sorira véve az érdekesebb épületeket, szobrokat és vórostörtómeti nevezetességeket.

Kevesen ismerik olyan jól a régi Nyíregyházát, mint Margócsy József, és kevesen tudnak oly nagy szeretettel beszélni szülővárosukról, miint ő. Ebben a második kötetben, amely, „Űjabb fejezetek a régi Nyíregyháza életéből” alcímet viseli, jórészt a városközpont 'épületeit és építésének körülményeit mutatja be a szerző. Megtudhatjuk, hogy a városközpont mai arculata valamikor az 1870-es években kezdett káautcák, terek, emléktáblák

Margócsy József munkájának második kötete

lakúin! Ennek egy fontos mozzanata, a vármegye adminisztrációja 1876-ban költözik át az új megyeszékhelyre. A városközpont egyik meghatározó épületét, a vár- megyeházát viszont csak tizenöt évvel később, 1891-ben kezdik el építeni. Égy másik érdekesség, talán még néhány volt „kossuthos” emlékszik rá, 'hogy a városházát 1921 óta őrző Kossuth- szotoor előtt a Kossuth gimnázium diákjainak régebben tisztelegni illett.

A városközpont akkori újjáalakításának másik nagy eseménye a római katolikus templom építése volt, amelyet 1904. augusztus 20-án avattak fél. A centrum a legtöbb településhez hasonlóan egyben társadalmi központ ás volt, s itt épültek a kereskedelmi egységek legtekintélyesebbjei is. Ezekről is sokat tudhatunk meg. Szó van a könyvben a híres Korona Szállóról, és Benczi Gyuláról, a 'gazdag és büszke cigányprímásról is. A rohamos építkezés a városi közlekedést is megváltoztatta, aimii akkor még nem volt agyonszabályozva. Volt is emiatt sok gond. Elsősorban az élszaporodott „eszeveszetten hajtó” talyigák miatt volt sok panasz s ezért egyre sűrűbben tették ki, a ma már mulatságosan hangzó „Lépést

hajts!” figyelmeztető feliratot. Olvashatunk a hajdan volt városi villamosról, ás a nagy szenzációról, a nyíregyházi repülőtér építéséről. A sok egyéb érdekességet bemutató könyvből megtudhatjuk, hogyan kezdődött városunkban a mozi karrierje, megismerhetjük több iskola történetét, de nem hiányzik néprajz sem, a karácsonytól húsvétig terjedő ünnepekhez kapcsolódó szokásokból 'is kapunk ízelítőt.

Szerencsésnek mondhatja magát Nyíregyháza, hogy akadt egy olyan lokálpatrióta, aki ilyen lelkiismeretesen és szeretettel foglalkozik a város múltjával. Margócsy József, aki nem véletlenül kapta meg a „város díszpolgára” kitüntetést, azóta is sokat tett Nyíregyháza múltjának megismertetéséért. Tudásának, energiájának nagy részét igyekszik felhasználni a város érdekében. A nagyra nőtt megyeszékhelynek ma már sok nemrég bevándorolt lakosa van, aki ébből a könyvből nemcsak a város múltját, mindennapi életének apró kis eseményeit ismerheti meg, hanem ezek révén erősebben kötődhet új lakónegyedéhez, és italéin még inkább magáénak vallja majd ezt a várost.

Bodnár István

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

1987. január 10.