Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-10 / 8. szám
2 Kelet-Magyarország 1987. január 10. Négyzetméterek, forintok, részletek Lakásárak nagyító alatt A lakásépítés, a lakáshoz jutás mindig is aktuális probléma volt az emberek életében, s úgy tűnik, még nagyon sokáig az is marad. Ha semmi más nem is utalna erre, az elmúlt időszakban riasztóan megnövekedett lakásárak sajnos biztos garanciát jelentenek, mert a lakáshoz jutás feltételei korántsem javultak, változtak az árakhoz hasonló arányban. A központi intézkedések csak részben kompenzálták azokat a terheket, amelyek egy-egy lakás megvásárlását, megépítését, illetőleg annak költségeit csökkentik. Kell-e nagyobb indíték egy településpolitikával foglalkozó társadalmi bizottságnak ettől, hogy megpróbálja legalább az okokat feltárni, s javaslatokat tenni a folyamat megállítására, mert visszafordítani már aligha lehet. Erre vállalkozott a népfront társadalmi bizottsága, bár tisztában voltak vele, hogy a gondok megoldása nem ezen a szinten történhet meg. Cj lakások Fehérgyarmaton mét az előbbi számok alapján — ehhez is legalább 8 év kell. Pedig az első gyereket a nőknek 24 éves koruk előtt célszerű megszülni. De hová? Emelkedő összegek Ki jár jól? Ha az ember vesz valamit a piacon, s drágának találja, nyugodtan levonhatja a következtetést: ő rosszul, de az eladó és esetleg aki megtermelte, jói járt. A példa szinte bármilyen árucikkre ráhúzható, de a lakásra nem. Ez egy megfejthetetlen állapot, ugyanis az utóbbi években tönkrementek a legnagyobb lakásépítő vállalatok, veszteségesek az építőanyagokat gyártó cégek is, a lakások pedig már-már megfizethetetlenek. Szatmári István, a megyei tanács építési osztályának főelőadója tagja volt a népfront munkabizottságának, így kapásból mondja az adatokat. — Nálunk az iparban dolgozó aktív keresők átlagbére 1986-ban 5600 forint volt, a kezdő szakmunkások, értelmiségiek és a mezőgazdaságban dolgozók körülbelül négyezret kerestek havonta. Egy 55 négyzetméteres átlag lakás ára 770 000 forint, vagyis 1 négyzetméter 14 ezerbe került. Ha létfenntartásra havonta fejenként 3000 forintot számolunk, ideális esetben egy fiatal házaspár egy év alatt maximum 24 ezer forintot tud félretenni. Vagyis egy év alatt 1,7 négyzetméter lakás árát tudná megspórolni. Az már csak számolás kérdése, hogy ezek alapján 32 év alatt válik meg- szerezhetővé egy átlagos alapterületű lakás. Persze azért nem egészen ilyen rossz a helyzet — folytatja Szatmári István —, hiszen az állam kölcsönt és támogatást is ad. Az OTP-köl- csön 380 ezer, két gyermek után 105 ezer a szociálpolitikai támogatás, ha a munkáltató is segít, az újabb százezer, ez már 585 ezer forint. Ha levonjuk az imént említett 770 ezerből, 185 ezer forintot kell a lakáshoz jutáshoz összespórolni. Ám — isLehetne persze példákat hozni a szocialista országokból, hiszen az NDK-ban, Csehszlovákiában, Lengyel- országban kedvezőbb körülmények között juthatnak lakáshoz a fiatalok: magasabbak a hitelek, hosszabb a törlesztési idő és — ez a legfontosabb — olcsóbbak a lakások. De mi Magyarországon élünk, méghozzá olyan időben, amikor az állam sem igen képes nagyobb terheket vállalni. Csakhogy az állampolgárok nagy része is olyan mértékben vállalt terheket, hogy csak kevesek segíthetik gyermekeiket. Mit lehet tenni? A telek megszerzése egyszeri kiadást jelent, de olykor a spekuláció, olykor a divatos hely miatt ez is aránytalanul nagy teher. Áruk csökkentésére a tanácsok sem voltak képesek, mert nem tudtak annyi pénzt telekalakításba befektetni, hogy tartósan csökkenthetnék, vagy letörhetnék az irreális árakat. A közművek szintén sokba kerülnek, a lakás építési, vagy vásárlási költsége pedig nagyon nagy pénz, épüljön az bármilyen technológiával. Természetesen mindehhez hozzá kell adni a munfcadíjat is. És akkor jöttek az új szabványok, amelyek minden bizonnyal megspórolnak majd bizonyos mennyiségű energiát, ám azt évtizedek alatt érzi, vagy nem érzi az építtető, az anyag árát pedig egyszerre kell lepengetnie. Ez lakásonként 80—100 ezer forintot is kitesz. Van egyáltalán valamilyen megoldás? A településpolitikai bizottság ülésén hangzott el jó példa is. A mátészalkai tanács műszaki osztályvezetője mondta el, hogy náluk olyan kedvezményeket kapnak azok a fiatalok, akik jogosultak volnának tanácsi bérlakásra és lemondanák róla, hogy rosszindulattal sem lehet a lakást elérhetetlennek mondani. A telket például negyvenezerért adják és tíz év alatt kell letör- leszteni. Adnak 100 ezer forint támogatást, még százezret hitelként, s ha hozzáadják ehhez a szociálpolitikai kedvezményt és az építési hitelt. 25 ezer forint saját erő kell egy lakáshoz jutáshoz. Ötletek A gond, hogy már a fiatal házasok közül is kevesen jogosultak szociális tanácsi bérlakásra, mert ahhoz olyan alacsony az egy családtagra jutó átlagkereset, hogy abból szinte megélni sem lehet. És aki ezerrel többet keres, annak is lakni kell. A bizottság egy sor ötletet adott, amelyek egytől egyig megvalósíthatók, sőt van olyan is, amelyet közben meg is oldottak. Például csökkentették az elvonást a lakásépítő vállalatoktól. magyarul nyereségessé tették, mert hovatovább oda jutottunk volna, hogy nem lett volna vállalkozó tömeges lakásépítésre. Csökkenthetők az építési anyagok termelési árai, emelhető — és emelendő — volna az első lakáshoz az állami támogatás mértéke és nemcsak azoknak, akik tanácsi bérlakásra jogosultak, hanem akár állampolgári jogon is. Volt olyan javaslat is, hogy a közművek költségeit se terheljék az építtatőkre, hanem mondjuk használati díjat kérjenek érte, ami kevesebb volna, mint az egyszerre fizetendő összeg. Az sem elképzelhetetlen, hogy a hitel és az állami támogatás mértéke jobban igazodjék a család létszámához és jövedelméhez, mert most minden család azonos feltételek között kap hitelt, pedig aki kevesebbet keres, hosszabb időt lehetne adni a visszafizetésre. Lehetne olcsóbban ÖSSZECSAPNAK A VÉLEMÉNYEK: épüljön-e ide vagy oda egy új kis pavilon, melyben pecsenyét sütnek vagy éppen virágot, csiricsáré „ajándékholmit”, netán kötött pulóvereket árulnak. Van, aki alapjában ellene van a dolognak, mondván: ne dekoráljuk ki városunkat efféle „bódékkal”, mert nem szép, nem hasznos. Más azt mondja: miért ne?! Hadd legyen csak minél több az apró üzletecskékből, hiszen ez amolyan városi (nagyvárosi) jellegzetesség, s nem is biztos, hogy egy jól megtervezettmegépített pavilon tényleg rászplgál a bódé jelzőre. Most a nyíregyházi tanács végrehajtó bizottsági ülésén se volt egységes a vélemény arról a tervről, mely szerint a közeli jövőben a tanács saját pénzén tucatnyi pavilont szeretne építeni a városban, s azokat bérbe adni kereskedőknek. Végül is az a vélemény győzött: hadd épüljenek csak ezek a kis üzletek — az ellátás javítását szolgálják, ízléssel felépítve szép színfoltjai lehetnek a városképnek. A FŐÉPÍTÉSZ TÖBB ELKÉPZELÉST is papírra vetett arról, hogy hová telepíthetők pavilonok. íme néhány. A Széchenyi utcán az elektromos szaküzlet előtt már áll egy újságáruspavilon — melléje még lehetne építeni vagy négyet. Természetesen úgy, hogy összehangolják arculatukat — s ebben partner a posta is, mivel szeretné a városi hírlapárusító pavilonjait megújítani. Az úgynevezett piros háznak az Október 31. tér felőli hatalmas kapubejárója ma, miután átalakult a környék, igencsak fura látványt nyújt — foghíjas szájként tátong. Valamilyen módon szeretnék Pavilonok és viták beépíteni úgy, hogy árusításra alkalmas helyeket teremtsenek, meghagyva persze a gyalogosátjárás lehetőségét. (Nem lesz könnyű tervezői feladat!) Az örökösföldi Fazekas János térre is épülnek majd pavilonok — itt akár nyolctíz is elhelyezhető az ABC- áruház, az iskola környékén. S ha fentebb árusokról szóltam, itt ki kell egészíteni: nem feltétlenül csak kereskedők vehetnék ezeket bérbe — kis fotóműterem, vagy éppen órajavító is lehetne egyben-egyben. A tavasszal átadásra kerülő új autóbusz-pályaudvar előtt is van bőséggel hely — s itt minden bizonnyal szükség is lesz étkezési-vásárlási lehetőségre, tervezik hát egy „pavilonbokor” építését. A Nyírfa Áruház és a mellette lévő Zrínyi Ilona utcai épület között van egy jókora hézag — ide is lehet egy-két pavilont szánni. A kórházzal átellenben hamarosan eltűnnek a meghagyott régi kis házak, melyekben az építők tanyáztak. Helyükre — az ABC- től kezdve — pavilonsor kerülhet, megfelelően kialakított szép környezetben. Ezek elsősorban a kórházhoz érkezőket látnák el. Végül egy másik terület: az elköltöző buszpályaudvar a Jókai téren. Ha nem ide kerül a Domus Áruház, akkor pavilonokkal lehet benépesíteni a teret, hasznosítva az ott maradó buszváró épületét is, és ide kerülhet a taxiállomás a Tanácsköztársaság térről, ahol már igencsak kinőtte a helyét. EDDIG A LISTA, s nem soroltam a többi elképzelést, melyeket elvetett a testület. A helyek tehát megvannak, némi pénz is van — a legfontosabb ezt követően, hogy ízléses, a környezetbe illő szép kis épületek szülessenek. Erre minden biztosíték megvan, főképp azért, mert nem a sok gazda egyéni ízlésére bízzák. Mint már írtam: a tanács tervezi-építi, tehát abban is az dönt, hogy egységes meg- jelenésűek legyenek. Végezetül még egy dologról: A „bódé, butik, pavilon” sokaknak azért is szúr szemet, mert az motoszkál bennük: lám, már megint egy vagyont fog szerezni valaki. (Valljuk meg: némi irigység és igazság is van ebben ...) Nos, ha az ilyen pavilonnal, kis bolttál tényleg jó üzletet lehet csinálni, itt a nagy lehetőség a vállalatoknak, szövetkezeteknek: tessék jelentkezni! Az ugyanis sehol sincs kikötve, hogy csakis maszek lehet a bérlő. Miért nem nyit apró boltocskát virágainak a közterület-fenntartó és egy mini OFO- TÉRT-boltot (mondjuk az Örökösföldön) nagyon jól elviselnének az ott élők, akárcsak más hiányzó szolgáltatást ... UGYANOLYAN KÍVÁNCSIAN VÁROM az ilyen jelentkezőket, mint azt, hogy milyen pavilonok épülnek fel. A minden bizonnyal szép külsőt ugyanis igen jó lenne megfelelő tartalommal megtölteni. Tarnavölgyi György Az már csak természetes — sajnos az élet nem igazolja —, hogy a legnagyobb tartalékok a munkaszervezésben vannak. Minden bizonnyal olcsóbbak lehetnének azok a lakások, ha nem keringenének legendák az építőiparban dolgozók lapátnyél-támasztásáról; ha gyorsabban terjednének, hamarabb népszerűvé válnának az olcsóbb és gyors építkezést lehetővé tevő technológiák; ha olyan tervek készülnének, amelyek kiiktatnák az anyag- és terűié tpazar lást; ha az állam nem az üzemeltetéskor támogatná a hőszigetelési szabványok alapján elért takarékosságot, hanem az építkezéskor. És nem kellene feledésbe merülni a helyben található építőanyagoknak sem: a vályognak, a durisolnak, a velox- nak, de a naményi forgácslapgyár felületkezelt elemei is jobban hasznosíthatók lennének az építkezésben. Ha pedig a háttéripar kitesz magáért, az építtetők is több munkát vállalhatnak magukra, ami olcsóbbá teheti az építkezést. Balogh József A tárgyalóteremből Börtönben a vonatfosztogatók Nem kevés bosszúságot okozhatott a MÁV-nak az az öt nagykállói férfi, akik tavaly nem egészen négy hónap alatt több százezer forint értékű árut rámoltak ki veszteglő vagonokból, pedig egyikük — a lopások szellemi atyja — a MÁV dolgozója volt, mégpedig vonatvezető. Munkája végzése során megfigyelte, hogy a különböző állomásokon sok az éjszakára őrizetlenül hagyott, áruval teli kocsi, amelyeket csupán ólomzárral zártak le. így jutott eszébe a 36 éves Bogdán Zoltánnak, hogy jó volna némi pluszkeresethez jutni — a szállítmányok „megcsapolásával”. Terve megvalósításához társakat keresett: 1986. március 10-én felvetette testvérének, Bogdán Attilának és egyik ismerősének Perge Ferencnek, hogy vonattal utazzanak el Tárcáiig, és ha valahol elhagyott vagonokat látnak, azokat törjék fel. A komoly haszonnal kecsegtető „kirándulás” ötletével mindannyian egyetértettek, elinReggeli csúcs I smerőseim közül sokan szóvá tették, hogy a Petőfi rádió könnyed — leginkább fiataloknak szóló — műsorában a Reggeli csúcsban a Hangposta rovat időnként közerkölcsöt sértő szívküldizéseket enged meg magának. Előfordulnak kifejezetten gusztustalan Üzenetközvetítések, nemegyszer utcasarokra emlékeztető felajánlkozások. Igazuk van-e a kritikus megjegyzéseket tevő ismerőseimnek — ebben nem könnyű állást foglalni. Ami engem illet, jó szívvel akkor tudnék valami okosnak tűnőt mondani (esetleg csatlakozni a Hangpostát elmarasztalókhoz), ha egészen pontosan tudnám, hol van a jó ízlés társadalmilag elfogadott határa a 80- as évek második felében? (sz) dúltak hát Tárcái felé. Görögszálláson aztán megtalálták, amit kerestek: az egyik vágányon egy teherszerel- vény állt. Több vagont feltörtek, s belőlük negyven pár női körömcipőt tulajdonítottak el, 32 ezer forint értékben. A zsákmányon megosz- toztaik, majd külön-külön értékesítették őket. Május 3-án éjszaka újabb portyára indultak. Ezúttal, csak ketten — a Bogdán fivérek —, mert Perge Ferenc az előzetes megbeszélések ellenére nem ment el a találkozóhelyre. Ezúttal Deme- cserben szálltak le, s onnan 140 darab gyermekruhával távoztak. További 360 ruhácskát a környéken elrejtettek, azzal a szándékkal, hogy később visszatérnek értük. A ruhák értéke 44 ezer forint volt. Május 26-án Bogdánék új társat vontak be nagyvonalú vállalkozásukba Páter Attila személyében. így, hármasban utaztak ismét Demecserbe, és megint szerencséjük volt. Egy Szovjetunióba tartó szerelvényből 46 női szoknyát, 20 darab sportsapkát, és 31 darab gyermekruhát pakolhattak a magukkal vitt táskákba, mintegy 8 ezer forint értékben. Demecser jó úticélnak bizonyult számukra, mert június 12-én este immár öten látogattak el a községbe. Az ötödik bűntárs Korfanti Balázs volt. Ez alkalommal férfikesztyűkkel, női köntösökkel és gyógyszerekkel teli kartonokat emeltek ki a vagonokból 33 ezer forint értékben. A későbbiek során a társaság hasonló módon lopott még műanyag asztalterítőket, bort, férfi alsónadrágokat, női csizmákat, szandálokat, több mint százezer forint értékben. Utolsó akciójukra — melyen Páter Attila kivételével valamennyien ott voltak — 1986. július 4-én virradó éjjel került sor — ugyancsak Demecserben. Az állomáson veszteglő vagonok közül hetet törtek fel, de egyikben sem találtak olyan holmit, amit érdemes lett volna eltulajdonítani. Viszont az állomáson szolgálatot teljesítő vasutas tetten érte őket. A vonatfosztogató társaság a kerítésen átugrálva próbált elmenekülni, de Bogdán Attila, amikor leugrott a kerítésről, megsérült, így az őket üldöző vasutasnak sikerült elfogni az egyik tolvajt. Az ügyben a Nyíregyházi Városi Bíróság járt el, s Bogdán Zoltánt 2 év 10 hónapi, Bogdán Attilát 2 és félévi, Perge Ferencet 2 év 2 hónapi, Korfanti Balázst 2 évi, Páter Attilát pedig (mint különös visszaesőt) 3 év 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte. Ezenkívül mind az ötü- ket különböző időtartamra eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet csak Perge Ferenc és Korfanti Balázs vonatkozásában jogerős. Brokkoli Ajakról Kétszer annyi brokkoliit ültetnek az idén az ajaki Búzakalász Termelőszövetkezetben, mint 1986-ban. A hatvanhektáros terület termésére változatlanul a miskolci hűtőházzal kötnek szerződést. A tagság háztájiba kapja a szerződött terület nyolcvan százalékát, a többit a közösben művelik. A várható termelési érték mintegy tízmillió forint brokkoliból.
