Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-28 / 23. szám

1987. január 28. Kelet-Magyarország 5 Korszerű, vitázó — és közérdekű — műfajt talált ki a rádió, amikor elkezdte a Szorító című műsorát. Emlékezetes volt a békés­csabai főutca ügyében tar­tott meccsük, amelyben ar­ról volt szó: miért tiltották ki a gépkocsikat a megye- székhely egyik legforgal­masabb utcájából, valóban a köz kívánta így, vagy a megyei tanács egyik veze­tőjének nyugalma. A leg­utóbbi, hétfőn este sorra- került Szorító már nem iz- zott ennyire, bár a témában benne volt a puskapor, de ezúttal az inkább csak sis- tergett... A Szorító témája a tö­megközlekedési járművek vezetőinek túlterhelése volt, amely azért közérdek, mert emberek százezreinek sze­mélyi biztonsága, netán éle­te forog kockán. Márpedig a fővárosi buszok, HÉV-ek és egyéb tömegjárművek vezetőinek leterhelése olyan nagy, hogy aligha hunyhat szemet sokáig fölötte a szakszervezet, még akkor is, ha a járművezetők egy ré­sze maga is akarja — mert többet keres így — a ma­gas túlórát, a már-már em­berfeletti igénybevételt. Az a- helyzet következik be tulajdonképpen, hogy a szakszervezetnek — és a munkahelyi vezetőknek is — a dolgozókat önmaguk­kal szemben is meg kell vé­deni, nem engedve az önki­zsákmányoló túlhajszolást, í még ha kell is a több pénz lakásra, bútorra, telekre A műsor azonban — rész­ben érthetően — nem tu­dott igazi gólokat rúgni, hisz ha ragaszkodik min­denki a kollektív szerződés­ben foglalt óraszámokhoz, egy csomó közlekedési esz­köz csak kihagyásokkal ró- hatná az utcákat, lelassul­na a nagyváros lüktetése, ami viszont megengedhetet­len. így a meccs döntetlennel ért véget és arra inti az ér­dekelteket, valószínű: a je­lenlegi bérek, juttatások sem teszik eléggé vonzóvá a tömegközlekedési jármű- vezetést, olyan nagy a rá­juk nehezedő stresszhatás, felelősség, balesetveszély. Ügy tűnik, nem csak fővá­rosi problémáról van szó, ezért is szurkoltunk a Szorí- tó-nak, hisz elsőrendű köz­érdek, politikai kérdés is minden nagyvárosban a za­vartalan tömegközlekedés. A rádiós műsor, ha nem is kínált kész megoldásokat — nem is lehetett ez a dol­ga — egy szinte mindenkit érintő kérdésre ráirányítot­ta a figyelmet. Ez pedig; az ember terhelhetősége nem végtelen ... Páll Géza Téli álmát alussza a túristvándi vízimalom. (Balogh Géza felvétele) Szervezőüzemmérnök-képzés A miskolci Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az 1987/88-as tanévben levelező tagozaton szervező­üzemmérnök-képzés indul. A levelező tagozat szervező szakára felvettek részére Miskolcon konzultációs köz­pont működik. Jelentkezni március 1-ig lehet a kon­zultációs központban (Mis­kolc, Kun B. u. 10., 3530), A részletes feltételekről a Fel­sőoktatási tájékoztató 1987 című kiadványban olvashat­nak az érdeklődők. Felvételizni matematiká­ból és fizikából (vagy fizikát helyettesítő tantárgyból) kell. A tanulmányi idő 4 év. Az esti, illetve levelező tagozat­ra jelentkezők közül mente­sülhet a vizsgakötelezettség alól az, akinek felsőoktatási intézményben szerzett okle­vele van, illetve főiskolai diplomával egyenlő értékű oklevéllel rendelkezik. Hirtelen lehűlés — rosszullétek Egyházi vezetők állami eskütétele Dr. Fábián János, az esz­tergomi főegyházmegye kor­mányzója és dr. Mészáros Lajos, az egri főegyházmegye kormányzója Miklós Imre államtitkár, az Állami Egy­házügyi Hivatal elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköz­társaság alkotmányára. Az eskütételen jelen volt Paskai László koadjutor érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke. Ugyancsak es­küt tett Kontra Éva, a Ma­gyarok Nagyasszonya Társa­ság Karitatív Női Rend ál­talános főnöknője. Még az egészséges szerve­zetre is hatással lehetnek az időjárás gyors változásai. Az enyhe hőmérsékletű hétfő után kedden reggel jóval hi­degebbre ébredtünk. Néhány óra alatt több fokkal lett hű­vösebb a levegő. Bizonyosan az időjárás hirtelen változá­sával is összefügg, hogy sok dolguk volt január 27-én, kedden a mentőknek. A har­minc—negyven éves korosz­tály soraiból hárman infark­tussal kerültek kórházba. Ezen a napon különösen sok rosszullét fordult elő: első­sorban szívbetegekhez hívtak segítséget. Új magyar zene a rádióban FOGADÓÓRA. Kövendy Lajos, a Mátészalkai Városi Tanács elnöke január 29-én, délelőtt 8-tól 10-ig, majd délután 4-től 6 óráig tartja fogadóóráját hivatali helyi­ségében. SZESZMENTES PRESSZÓ nyílt Nagykállóban, a Bocs­kai úton. Az új vendéglátó- helyen süteményekkel, üdí­tőkkel, fagylalttal kínálják a vendégeket. JOGÁSZOK TANÁCSKO­ZÁSA. Közigazgatási tagozat megalakítását tervezi me­gyénkben a Magyar Jogász Szövetség szabolcs-szatmári szervezete. A szervezet janu­ár 29-i vezetőségi ülésén — melyet délután 2 órakor tar­tanak Nyíregyházán, a tör­vényházban — megalakítják az új tagozat létrehozását előkészítő bizottságot. Emel­lett értékelik a múlt évben végzett munkát, s meghatá­rozzák az idei feladatokat. Az Űj magyar zene a rá­dióban című — a közönség, a kritikusok és a Kórusok Or­szágos Tanácsa 1986. évi dí­jáért rendezett — zenei se­regszemlén a zenekari művek közül a kritikusok zsűrije Dubrováy László Szimfónia című művének, a közönség zsűrije Durkó Zsolt Széche­nyi oratóriumának ítélte dí­ját. A kamarazene kategó­riában mindkét díjat Mártha István Babaházi történet cí­mű alkotása, a KÓTA díját pedig Vajda János Alleluja című kórusműve kapta. A Amerikai könnyűzenei díjak A FA KÖNNYE. (Bodnár István felvétele) Withney Houston és Lionel Richie volt az elmúlt évben az amerikai közönség ked­vence a könnyűzenében. A dí­jakat a közönség szavazatai alapján hétfőn este osztották ki. Az énekesnők közül Whitney Houston mind a le­mezek, mind a videoclipek kategóriájában győzött: a pop-rock és a soul-blues ka­tegóriában összesen öt díjjal tüntették ki. Négy díjat ka­pott a férfiaknál Lionel Richie. Janet Jackson (Mi­chael Jackson húga) és a brit színekben fellépő énekes, Billy Ocean két-két díjjal térhetett haza. A country-zenében három­szor is győztes lett az Ala­bama együttes, kétszer a Judds-együttes: anya és leá­nya. A szólóénekesek között két veterán: Barbara Mand­ren és Willie Nelson kapta a legtöbb szavazatot. A pop-rock együttesek kö­zül Huey Lewis és a News két kategóriában győzött. Magyar Zeneművészek Szö­vetsége elnökségének külön- díját, amelyet a seregszemlén legjobban szereplő fiatal ze- - neszerzőnek ajánlottak fel, Mártha István a Babaházi történet című művével nyer­te el. GYORSAN ELOLTOTT LÁNGOK Tüzet fogott a gerenda Két, szerencsére kisebb kárt okozó tűzeset fordult elő január 27-én, kedden megyénkben. Pe­nészleken, a Petőfi utca 33. szám alatt a lakóépület kéményébe épített gerenda fogott tüzet. A lángok átterjedtek a ház födém- szerkezetére is. Szerencsére a la­kosság gyorsan eloltotta a tüzet, így összesen 2 ezer forint kár keletkezett. Üjfehértón, a Néphadsereg ut­ca 100. szám alatt egy Zsigulit hegesztett a tulajdonosa. A mun­ka közben az autó kárpitja ki­gyulladt. Mire a nyíregyházi ál­lami tűzoltók a helyszínre ér­keztek, a jármű tulajdonosa el­oltotta a lángokat. A kár 4 ezer forint. A tárgyalóteremből Idősek harca Sanghajban tilos a hirdetéses trikó 5 anghajban betiltották minden olyan trikó és tás­ka árusítását, amelyen hirdetés van, mondván, hogy ez tisztességtelenül biztosít ingyen reklá­mot — jelenti a China Daily. A sanghaji Xinmin Eve­ning News megjegyezte, hogy sok utcai standon árusí­tottak olyan trikókat és táskákat, amelyeken külföldi cigarettákat, sört, motorkerékpárt és más cikkeket hir­dettek, ezzel elterelve a keresletet a hazai termékektől. Az erőszak minden formája megdöbbentő, de különösen az, ha élemedett korú emberek gya­korolják saíntén idősekkel szem­ben. A személyiségzavarban szenve­dő és idült alkoholista 73 éves Majercsák Gyula, több szomszéd­jával haragos viszonyban állt, köztük a 62 éves I. Lajossal is. 1986. március 15-én a megint csak ittas állapotban hazafelé tartó Majercsák a nyirkarászi Ságvárl úton összetalálkozott a vele szemben kerékpárral közle­kedő haragosával. Amikor meg­látta. kiabálni kezdett rá. s egy korábbi nézeteltérésükre utaló kijelentéssel elővett a zsebéből egy hét centiméter pengehosszú­ságú zsebkést. Ezután leborítot­ta kerékpárjáról I. Lajost, majd — mikor az már a földön volt — bal oldalába szúrta a kést, úgy, hogy közben 6 is elesett. Ezt kö­FÓRUM — IFJÚ MEZŐ­GAZDÁSZOKNAK. Pálya­kezdő mezőgazdasági szak­emberek részére szerveznek fórumot január 29-én 13 óra­kor Nyíregyházán a Tudo­mány és a Technika Házá­ban. A programra méghívót kapott az a 39 szakember, akik legfeljebb hároméves szakmai gyakorlattal rendel­keznek. Ezúttal három témá­ról hallanak a résztvevők. A megye mezőgazdaságáról szó­ló tájékoztató után szó lesz a pályakezdő fiatalok bér- és jövedelmi viszonyainak ala­kulásáról, majd egyes ifjú­ságpolitikai kérdéseket vitat­nak meg a meghívottak. ARANY LAKODALOM. Fél évszázaddal ezelőtt kötött há­zasságot Plásztán János és Kuprák Mária. A Penészle­ken élő idős házaspár az el­múlt hét végén ünnepelte a jeles jubileumot gyermekei, unokái, családtagjai körében. A szexzsarolás ellen F elkérték az angol kor­mányt, lépjen fel a fenékben csípés, ta- pogatás, a kihívó pillantá­sok, valamint azok ellen a kéjsóvár és sikamlós meg­jegyzések ellen, amelyek­nek a nők munka közben ki vannak téve. Az angol szakszervezet részéről azt is szorgalmazták, hogy a munkáltatókkal kötött megegyezésben törekedje­nek olyan záradékokra, amelyek elismerik, hogy a szexuális zaklatás „fenye­geti a nők állásbeli, előlép­tetési és képzési lehetősége­it. egészségét és jólétét”. Szakszervezeti vélemény szerint minden erőfeszítést ki kell fejteni, hogy megfe­gyelmezzék és áthelyezzék a zaklatókat, ne pedig a zak­latott nőket. vetően mindketten távoztak a helyszínről, de Majercsák ké­sőbb, mikor észrevette, hogy hiányzik a zsebkése, visszament megkeresni azt, s miután megta­lálta, házának kertjébe elrejtette. I. Lajos bal mellkasán közvet­len életveszélyes állapotot ered­ményező sérülés keletkezett, ezenkívül az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló zúzó- dásos sérülést szenvedett az ar­cán. A Szabolcs-Szatmái- Megyei Bíróság életveszélyt okozó testi sértés miatt mondta ki bűnösnek, és egy év hathonapi szabadság- vesztésre ítélte, valamint két évre eltiltotta a közügyek gya- k óriását ól. Az ítélet ellen vádlott és védő­je jogos védelem megállapítása érdekében felmentésért fellebbe­zett, a Legfelsőbb Bíróság azon­ban helybenhagyta a Nyíregyhá­zán hozott határozatot. Aztán nehogy nekimenj egy fá­nak, mert kapsz a fejedre a ter­mészetvédőktől ! FALUGYŰLÉSEK. Január 29-én, csütörtökön Méhtele­ken és Hetefejércsén tarta­nak falugyűlést. A rendez­vény mindkét településen es­te 6 órakor kezdődik a mű­velődési házban. KRÓNIKA KAROLY, KAROLA NAPJA A Nap kél 7 óra 17 perc­kor — nyugszik 16 óra 38 perckor. A Hold kél 6 óra 59 perc­kor — nyugszik 14 óra 52 perckor. Száz éve született Arthur Rubinstein (1887—1982), len­gyel származású amerikai zongoraművész. Alig volt 12 éves. amikor először hangversenyezett Berlinben, ahol egy nagy­szabású zenekari koncerten mutatkozott be a közönség előtt. 1904-ben debütált Pá­rizsban ; 1906-ban turnézott először az Egyesült Álla­mokban, ahol azután ké­sőbb letelepedett. Kamara­zenészként is működött, de mindenekelőtt a J. Heifetz- cel és E. Feuermannal (ké­sőbb Piatigorskyval) alakí­tott trióban. Koncertturnéit hihetetlen energiával még a 70-es és a 80-as években is szorgalmasan folytatta. Várható időjárás ma es­tig : éjszaka országszerte erősen megnövekszik a fel­hőzet és sokfelé várható hó- szállingózás, havazás. Dél­utántól az átvonuló felhő­zetből szórványos hózápor várható. Eleinte délnyugati, nyugati, északnyugati, észa­ki szél valószínű. A szél­erősödés miatt az északi és a keleti országrészben hó- átfúvások várhatók. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet —4 és lusz 1 fok kö­zött alakul. — Tudod, kik takarít­ják meg a legtöbb ára­mot? — Nem. Kik? — A bűnügyi tisztvi­selők. Mindig a sötét­ben tapogatóznak. Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: HÁZI ZSUZSA Boti ügyeflet: 15-124 Szorító 28., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents