Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-24 / 20. szám

A romantikus nevű fiatal lány Vietnamból érkezett. Mai Le Hoa, vagyis ha lefordítjuk: Hajnali Harmatos Virág. Ö vezeti azt a szakembercsoportot, amely fél évre érkezett hazánkba Vietnamból, hogy a magyar gyógyszerellátás és -forgalmazás kérdéseivel ismerkedjenek. Az Egészségügyi Minisztérium szervezésében a téma keresztmetszetét kaphatják a magyar gyógyszerészeti intézetek és patikák, megyei központok meglátogatása után.

Mai Le Hoa nem idegenként érkezett hozzánk az ázsiai kontinensről. 1978-ban Szegeden sikerrel fejezte be a gyógyszerészeti egyetemet. Otthon, Hanoiban a gyógynövénykutató intézet technológiai laborjában helyezkedett el, mint kutató. Most örömmel vette a magyarországi utazás lehetőségét, hiszen nemcsak tolmácsol a tíz vietnami gyógyszerész kollegának, hanem ö maga is sok újdonsággal ismerkedhet meg, amelyek alapjai lehetnek hazai kutatásainak.

— Nemcsák udvariasságból mondom, hogy nagyon örültünk a magyar tanulmányútnak — fogalmaz az egész küldöttség nevében. — Vietnamban rendkívül széleskörűen alkalmazzák a magyar gyártmányú készítményeket. Hogy csak párat említsek, a Semi- cillin, Cavinton, Seduxen, Lidocain, Vega- cillin, Maripen, a különböző vitaminok használata igen elterjedt. Világhírű a magyar gyógyszergyártás. Bár a vállalatokhoz, üzemekhez valószínűleg nem megyünk el, mégis sok érdekeset hallunk a magyar gyógyszergyártás és -kutatás főbb irányairól.

— Az lenne a tanulmányút egyik fontos célja, hogy mindazokat a tapasztalatokat, amelyek nálunk is hasznosíthatók, hazavigyük folytatta Mai Le Hoa. — Ám rendkívül nehéz összehasonlítani a két országban kialakult gyógyszerfogyasztást. Nálunk például igen sokféle készítményt állítanak elő gyógynövényekből. Ez nekem is szívügyem, mert a gyógynövények kutatására adtam a fejem. Meggyőződésem, hogy nem kell feltétlenül szintetikus anyagból előállított gyógyszert adni a betegnek, amikor a természetben is meg lehet találni szinte valamennyi anyagot, amely a betegség leküzdésére alkalmas. Csak türelmes munkával, precíz kutatással meg kell találnunk ezeket az anyagokat! Ki hinné például, hogy a kígyó alkalmas a reuma gyógyítására?! De felhasználják Vietnamban a krokodilt, a tengeri sünt és még sok más állatot a gyógyításra. Szárítják, porrá őrlik vagy szeszbe helyezik és úgy fejti ki hatását. A gecko geckóról, (tengeri állat) például azt tartják, hogy javítja a férfierőt bizonyos kor után. Az viszont tény, hogy sokféle krónikus betegség gyógyítására alkalmasak a természetben található növények, állatok.

EztjDizonyítja, hogy Vietnamban igen széleskörűen alkalmazzák az illóolajokat,

Hajnali

Harmatos Virág

gyógynövényéket. A •vietnami balzsam kitűnően csillapítja a fejfájást, nálunk is népszerű volt a patikában. Mentát, eukaliptuszt és még számos növényt alkalmaznak a kórok ellen. Megfázás, köhögés, influenza, viszketés, szunyogcsípés ellen kiválóan alkalmazhatók a nálunk készült szerek.

— A vietnami gyógyszergyártás irányát alapvetően meghatározza, hogy vegyiparunk ma még nem tart lépést a világgal, így kevés a használható alapanyag. A szocialista országokból, döntően Magyarországról importáljuk ezeket. A másik irányzat: a kész gyógyszert vásároljuk meg. A magyar gyógyszerek iránt méltán nagy a kereslet a vietnami piacon.

Amit a tíz vietnami gyógyszerész szeretne elsajátítani a fél év alatt, nem kevés. A megyei gyógyszertári központban például megmutatták nekik, hogyan jut el a készímény á legtávolabbi patikákba is. Tetszett a vendégeknek az a mód, ahogy a betegekkel fog- lalkoznak a patikában. Hiszen a betérő itt nem ügyfél, hanem beteg ember, akinek a medicina mellé tanácsra, életmódbeli útmutatásra, netán vigasztaló szóra is szüksége van. A betegek tájékoztatását magas színvonalúnak tartották a vendégek.

— Megnéztük a brigádnaplókat is — hallottuk a tolmács-kutatótól. — összehasonlíthattuk a vietnami szocialista brigádokkal. Nálunk is vannak ilyen kollektívák, de csak azok lehetnek a tagjai, akik magatartásukkal, életmódjukkal rászolgálnak erre. Vállalniuk kell, hogy a munkahelyen maximális teljesítményt nyújtanak, társaikkal szocialista, emberséges munkakapcsolatot alakítanak ki.

Lassan lejár a fél év és hazatérnek. Mai Le Hoa izgul, hogy a férje, aki matematika tanár a mezőgazdasági egyetemen Hanoiban, hogy birkózik meg a két kisgyermek ellátásának mindennapi gondjaival. A hétéves Minh (Okosság) és a hároméves Mai (Hajnal) talán nem állítja megoldatlan feladat elé az édesapát — reménykedik több ezer kilométerrel arrébb az édesanya. A rendkívüli hideg, hó, jég ugyan nem szerepelt a terveikben, de elmondhatják, láttak ilyet is. Otthon ugyanis 30 fokos meleg járja, s most ötven fokos hőmérséklet-különbséget is el kellett viselniük.

— A várakozásnál jobban sikerült alkalmazkodnunk az európai viszonyokhoz — mondták egybehangzóan. — Az a tény, hogy nem felesleges, hanem igenis hasznosítható, fontos dolgokkal ismerkedünk meg, mindannyiunkat „feldobott”. Utazás előtt tanulmányoztuk a magyar konyhát, leírásokból és a Magyarországon járt ismerősök elbeszéléséből. Bár kevesebb a rizs és a zöldség, mint azt otthon megszoktuk, ízletes, változatos az étkezés. Nálunk is szépek a gyümölcsök, de ilyen almával még sehol nem találkoztunk . .. Vagyunk itt nők néhányan és ha sikerülne otthon egy-két ételt magyarosan elkészíteni és ízesíteni, bizonyára a családjaink is örülnének az új, szolkatlan ízeknek.

A gyógyszerforgalmazás Vietnamban bizonyára nehezebb feladat elé állítja a szakembereket. Mióta a két országrészt egyesítették, negyven megye található itt. Egyelőre a gyógyszerforgalmazási rendszer még nem épült ki olyan szervezetten, mint azt egy szocialista országban természetesnek veszünk. Éppen ezért különös érdeklődéssel hallgatták, hogy nálunk a nehezen beszerezhető, vagy csak központi alapokban megtalálható gyógyszereket postán küldik ki a kis falvakba. Ez nemcsak az elosztást teszi igazságossá, hanem a betegnek sem kell bejönnie távoli helyekről a tablettáért. A vietnami vendégek ezt úgy írták jegyzetfüzeteikbe, mint otthon is könnyen megvalósítható, ám igen fontos dolgot. Bizonyára Vietnam sok megyéjében szorgalmazzák majd ezt a módszert, miután hazatérnek, hiszen a tíz szakember közül néhány Hanoiból, a fővárosból; Ho Shi Minh városból, az egykori Dél-Vietniam fővárosából, Saigonból érkezett. Vannak köztük gyógyszerészek.

tanárok, kutatók.

Tóth Kornélia

Jean Renair-sorozat a televízióban

Rétközi anekdoták (7.)

m/OLT SZEGÉNY, LESZ V IS — tartja a bölcs mondás. Valóban, minden falunak megvoltak és megvannak ma is a maga szegényei, elesettjei. Kit a sors csapásai tettek azzá. kit a felelőtlen, csak a mának élő magatartása.

Borcsa rosszhírű nő volt. Rengeteg gyerekével a falu központjában lakott, az italbolt szomszédságában. A gyereksereg ott téblábolt legtöbbször az iddogáló emberek körül. Egymásra nemigen hasonlítottak, mind-mind más apától származott. Egyik a korcsmáros

Előrelátás

hajszínét hordozta, a másik orrával a tejbegyüjtőre emlékeztetett, a harmadik villogó szeme a kisbírót idézte. és így tovább.

Borcsa gyerekei nyáron csak-csak elvoltak. Pucéron, egy szál madzaggal a derekukon szaladgáltak az úton. A tél azonban mindig megviselte őket. Hónapokig ki sem bújtak az egyetlen fűthető szobából.

Megesett rajtuk a szíve a

falu vezetőinek is. így hát a tanács elnöke, akit mindenki csak Pista bácsinak hívott — látogatóba ment Borosához.

— Te Borcsa — kezdte, itt ez a sok gyerek, gyermektartást meg egyikért sem fizetnek. Mondd meg, melyiknek ki az apja, bepereljük és a tartásdíjakból mindjárt könnyebben fogsz élni. _

Borcsa azonban csak a fejét rázta. — Hova gondol Pista bátyám — mondta — hát kell az emberség máskorra is!

(Nagy Ferenc gyűjtése)

Ha a Renoir nevet halljuk, még a művészeti életben tájékozottak többségének tudatában is inkább telt idomú hölgyek elmosódó körvonalú aktképe jelenik meg, mint Dita Par- loé, Jean Gabiné. A hagyományos értelemben vett általános műveltség körébe ma sokkal inkább beletartozik a jelentős festők világának ismerete, mint a filmművészet csúcsteljesítményeié. Ennek a helyzetnek a gyökerei többek között a középiskolában zajló művészetoktatás kiegyensúlyozatlanságára vezethetők vissza.

Ennek az ellentmondásos helyzetnek a mérlegelésére a tévében most elkezdett Re- noir-sorozat ad alkalmat. A két Renoir: a festő és a filmrendező a lehető legszorosabb rokoni kapcsolatban van egymással, apáról és fiáról van szó. A festő Renoirról köny- nyen találhat önálló kötetet az érdeklődő, több album és stílusösszefoglaló elemzés foglalkozik részletező módon pályájával. De kísérelje meg valaki a filmrendező Renoir- ra vonatkozó magyar nyelvű irodalmat összegyűjteni. Bizony mondom, a legügyesebb se talál néhány oldalnyinál többet. Pályaképet (annak is inkább csak a második világháború előtti szakaszát) a Gregor—Patalas szerzőpár

filmtörténeti munkájában találhatunk (1966-ban jelent meg), ezt egészíti ki néhány elemzés, főként A nagy ábrándról. Amiatt, hogy a film- művészeti ismeretterjesztésben nem fehér foltok, hanem inkább csak fekete szigetek léteznek, a könyvkiadás felelőssége is felvethető; keveset segít ugyanis egy valós értékrend elfogadtatásában.

Hogy a művészetekben mi tekinthető maradandó értéknek, azt megnyugtató módon csak az időtávlat tisztázhatja. Nincs az a tekintély, aki klasszikussá avathat akár szerzőt, akár alkotást, ha értékítéletét az utókor nem fogadja egyetértéssel. Ma már megmosolyogtató, ha arra gondolunk, hogy a Herczeg Ferenc Nobel-díját kezdeményező javaslatot Móricz Zsig- mond fogalmazta meg. Renoir legjelentősebb filmjei fél évszázaddal ezelőtt készültek, s ez már elegendő idő ahhoz, hogy a kortársi bírálat esetleges túlzásai jelentőségüket veszítsék. Arra a „minősítésre”, amely őt a film egyik klasszikusává avatja (ha ilyenről egyáltalán szabad beszélni a legköny- nyebben avuló művészet kapcsán), két pecsét is került.

Az egyiket az 50-es évek közepén, végén azok a honfitársai nyomták rá, akik a Cahiers du Cinema című folyóiratban közölték a mozgóképírás megújításáról szóló gondolataikat a hagyományos törekvésekkel szemben, s akik mesterüknek a régiek közül csak Hitchcockot és Renoirt fogadták el. Az új hullám későbbi nagy rendezői ezek: Truffaut, Godard és a többiek.

A másik pecsétet 1958-ban Brüsszelben kapta Renoir. Mindmáig az itt és ekkor készült értékrangsor a leggyakrabban említett hivatkozási alap. Erre 9 néma- és 3 hangosfilm került fel, ezeket tartotta egy sok országot képviselő testület az addig készült legjelentősebb alkotásoknak. A 3 hangosfilm egyike Renoir A nagy ábrándja.

Hogy ez az 1937-ben készült film, amely nem nélkülöz bizonyos önéletrajzi elemeket sem (a rendező hadi- repülőként vett részt a világháborúban, majd fogságba esett), jelenti-e az életmű csúcsát, avagy az 1939-ből való Játékszabály, amelyet egyik-másik méltatója még fontosabbnak tart, mindenki számára eldönthető lesz, mert mindkettő vetítésre kerül a sorozatban. Az természetes, hogy még egy ilyen televíziós vállalkozás sem teszi lehetővé az életmű teljességének

bemutatását. A Renoir-oeuv- re egyébként is elég egyenetlen, akadnak benne — különösen az elején és a végén — gyengébb darabok, ezért ez feleslege:: is lenne. Fontosabb filmjei közül nem szerepel a sorozatta vben a Zola regényéből készült Állat az emberben.

Mi adj i A nagy ábránd különleges rangját? Miért érezhető elkészülte után félszáz esztendővel is frissnek? Elsősorban gondolatiságának egyeteme", érvényűsége miatt. A téma rgyan első világháborús, de keletkezésének ideje a második világháborút közvetlenül megelőző időszak, amikor már elegendő jel mutatott a közelgő veszélyre.

Hogy a Játékszabály Renoir legjobb filmje-e, azon lehet vitatkozni, ázon viszont aligha, hogy ez a leggazdagabban hangszerelt”, s hogy a filmes eszközök (a bonyolult kameramozgások, a mélységbeli tagolás, a montázsformák) bravúros alkalmazása tekinestében a leginkább előre mutató.

A Ton; (1934) igazolja a fiatal Renoir atmoszférateremtő erejét és társadalmi érzékenységé:; a Gorkij drámája alapján készült Éjjeli menedékhely (1936) kevésbé jelentős, de Jean Gabin és Louis Jouvet játéka miatt mégis számot tarthat az érdeklődésre; a Mulató a Montmartre-on (1955) kritikai megítélése elég ellentmondásos, de a szándék egyértelmű: tisztelgés apja és az impresz- szionista iskola szelleme előtt.

Hamar Péter

„Fogadjunk!” — ez a címe annak a színes, szinkronizált olasz filmvígjátéknak, amelyet Pasquale Festa Campanila rendezett. Főszereplői: Enrico Montesano és Adriano Ce- lentano.

Arcok és művek

Rövid időn belül már a második kötetét vehetjük kézbe a Móricz Zsigmond megyei könyvtár Téka sorozatának. Futaky László Könyvespolc című recenzió kötete után Nagy István Attila „Arcok és művek” című füzete látott napvilágot a hasznos sorozatban. A szerző nem könnyű feladatra vállalkozott a felszabadulás után megyénkből indult, vagy itt élő írók és költők portréjának, művészi életútjának felvázolásával.

A kötet már csak terjedelmi okokból sem törekedhetett teljességre, de így is gazdag színképét rajzolta meg az utóbbi négy évtized me- gyénkhez kötődő irodalmának. A szerző Rákos Sándor, Váci Mihály. Sipkay Barna. Csák Gyula, Galambos Lajos, Végh Antal, Ratkó József, Bényei József, Kurucz Gyula, Aczél Géza, Balázs József, Osztojkán Béla. Vár- konyi Anikó és Szőllősi Zoltán írói, költői portréját, vagy egy-egy jelentősebb alkotását igyekszik bemutatni.

Az egyes írások között lényeges különbségek találhatók, így például Csák Gyuláról, Kurucz Gyuláról és Sipkay Barnáról az életmű teljes áttekintésére törekvő részletes tanulmányokat olvashatunk a kötetben. Másokról viszont (Aczél Gézáról, Bényei Józsefről, Balázs Józsefről, Ratkó Józsefről és Végh Antalról) afféle miniportrékat kapunk, míg a bemutatott szerzők egy részéről inkább csak egy-egy megjelent művük kapcsán mondja el a tanulmányíró a véleményét.

A tanulmányok és recenziók egy részét az elmúlt években olvashattuk már a Szabolcs-Szatmári Szemlében és más folyóiratokban, újságokban. Mégis feltétlenül örülnünk kell annak, hogy most összegyűjtve, együtt láthatjuk megyénk irodalma legújabb évtizedeinek tudományos igényű és kritikai feldolgozását. A szerzőnek biztosan megvolt az oka, hogy miért csak azokról írt, akik e kötetben szerepeltek — valószínűleg elsősorban terjedelmi problémák miatt — és miért hagyott ki néhány költőt és írót, akiről ugyanolyan szívesen olvastunk volna, mint azokról, akik a kötetben találhatók. Gondolunk itt mindenekelőtt Fábián Zoltánra és Mester Attilára, de szívesen lapoztuk volna fel Bo da

Istvánról, Békési Gyuláról vagy a megyénkben élő műfordító Antal Miklósról szóló fejezeteket is. Szintén hiányoljuk Kiss Ferenc és Képes Géza életművének bemutatását is. (Igaz, az ő kimaradásuk indokolható azzal is, hogy a szerző inkább csak a felszabadulás után megyénkből induló írók, költők munkásságának feldolgozását tekintette feladatának.)

összegzésül mégis azt mondhatjuk, hogy hasznos volt és mindenképpen dicséretes e tanulmányok kötetbe gyűjtése, hogy a megyei könyvtár ezt a füzetet megjelentette. Jól hasznosíthatják mindazok, akik a szőkébb haza irodalmi életének közelmúltja és jelene iránt érdeklődnek.

Hasznos kiegészítést, tájékoztatást és információs anyagot kapunk a kötet végén található függelékben: a bemutatott szerzők rövid életrajzát a legfontosabb bibliográfiai adatokat olvashatjuk Zselinszky Lászlóné munkája révén.

(A könyvet a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár a Pedagógusok Szakszervezete Szabolcs- Szatmár megyei Bizottságának támogatásával adta ki 1986-ban.)

Bodnár István

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Ír >7. január 24,