Kelet-Magyarország, 1987. január (44. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-19 / 15. szám
1987. január 19. Kelet-Magyarország 3 Az olyasó kérdésére Megússzák-e a halak a hideget? Résen vannak a halászok A kemény tél ellenére ezen a héten is szép számmal érkeztek kérdések szerkesztőségünkbe. Többen névtelenül írják, teszik fel kérdésüket, mások egyéni problémájukra kívánnak megoldást az újság hasábjain. Ezekre a kérdésekre összeállításunkban nem válaszolunk. A személyes kérdésekre levélben adok választ. Veréb László, Nyíregyháza, Kökény u. 82. szám alól négyszáz család nevében teszi fel kérdését. A Lujza, Alma utca a kultúrházig aszfaltborítást kapott. Ennek Igen örülnek, de még könnyebbé válna életük, ha a Volán buszjáratot indítana a kultúrháztól, s nem kellene 1 kilométerre kigyalogolni a Káliói úthoz. — Huba Péter, a Volán személyforgalmi osztály vezetője a következőket válaszolta: a városi tanács műszaki osztályához kell fordulni kérésükkel. A tanács az üzemeltetője az utaknak, ők állapítják meg, indokolt-e a kérés és nékik kell a feltételeket is biztosítani (útszéles- ség, forduló kialakítása). Mindenesetre annyit mondhatok, hogy a városnak ez a térsége, ahol iskolák, közintézmények vannak, ellátatlan ilyen vonatkozásiban. Kiss Teréz a Sarkantyú utcából kérdezi: hány helyen lehet takarékcsekkel fizetni megyénkben? Az OTP megyei igazgatóhelyettese, Kolozs Sándorné válasza a következő: ezt a tevékenységünket szerződés- kötés alapján végezzük a vállalatokkal, kereskedelmi egységekkel. Nyíregyháza nagyáruházaival, élelmiszer- kiskerrel, az utazási irodákkal, a képcsarnokkal, óra-ékszer üzlettel, TÜZÉP-pel, vidéken az áfész-ekkel kötöttünk szerződést. Kevesen tudják, hogy takarékcsekkel az ÁFOR benzinkútjainál, de még a Szabolcs szálloda és vendéglátó éttermeiben is lehet fizetni. Természetesen talkarékcsekkel csak az rendelkezhet, akinek átutalási betétszámlája van. Megyénkben 521 takarékcsekk-tulaj- donos van. Göncz József a 12-772-es telefonszámról kérdezi: vásárolt a nyíregyházi Ofotért üzletében egy Rico KR 5. típusú fényképezőgépet 10 500 forintért. Ehhez a nagy értékű géphez négy nyelvű használati utasítást kapott, csak éppen magyarul nem. Ide tartozik az a felvetés is, amely a nyíregyházi bolt hiányos ellátását kifogásolja. — A problémákra Feleki Árpád, az Ofotért-központ kiskereskedelmi igazgatója válaszolt. Van magyar nyelvű kezelési utasítás, kérjük, keresse fel az üzletet, ahol pótolják ezt. A másik panaszra azt keil mondanom, hogy nemcsiak a nyíregyházi bolt kollektíváján múlik, milyen az áruellátás. Sajnos, a múlt évben is, de az idén is kevesebb import fotóanyagot vásárolhatunk, mint azt szeretnénk. Ez részben meghatározza az áruellátást is. Ez nemcsak nyíregyházi probléma. Keresztesné a Rigó utca 42. szám alól két kérdést tett fel levelében. Érdemes-e márkás fényképezőgépbe pénzt fektetni, később ha el akarja adni, megkapja-e az árát? Harc folyik a dohányzás ellen, arra biztatnak, bogy községek szokjanak le, de mi lesz az államkasszával, ha a fél ország abbahagyná a ciga- rettázást? Elek Emil fotoriporter válaszol — Márkás fényképezőgépet az vásároljon — ha tud —, akinek szüksége van rá. A befektetett értékét évek múlva biztos, hogy nem kapja meg érte, mivel újabb és újabb típusok jelennek meg. A dohányzással kapcsolatos kérdésére, bár ott tartanánk, hogy a fél ország abbahagyná. Jóna Pál, a Dohányfermentáló Vállalat igazgatója szerint a statisztikai adatok nem ezt bizonyítják. Mindenesetre, ha egyik napról a másikra bekövetkezne — amit levélírónk feltesz —, az komoly hiányt jelentene a népgazdaság kasszájában. De ettől a veszélytől nem kell tartani. A másik dolog, hogy a dohánytermelés jelentős részét exportáljuk. Csak a nyíregyházi vállalat 2 millió dollár értékben ad el dohányt. Németh László telefonált, hogy Nyíregyházán a Derkovits és Dugonics utca sarkán legalább fél éve betört az üvege a telefonfülkének. Most a nagy havazások ideje alatt még a készüléket is a hóból kell előkeresni. A megyei távközlési üzem vezetője, Juszku Sándor a múlt hét közepén megígérte, hogy megnézi telefonálónk problémáját. Válaszában azt közölte, hogy igaz, hogy nincs üvege a fülkének, ezeket a munkákat egy kisiparossal végeztetik, aki még december elejére vállalta, hogy elvégzi ezt a munkát, sajnos ez eddig nem történt meg. Újból felszólítják a munka elvégzésére. A hóeltakarításról intézkedtek. A Nyíregyházi Számítástechnikai Intézetből kérdezik, nem sajnálják-e az illetékesek a hideg téli napokban a Zrínyi utcai „meztelen” nőket és a Benczúr téri Vénusz-szobrot? — Veres István városi főépítész válaszában elmondta, amelyik köztéri alkotást meg kell védeni az időjárás viszontagságaitól, azt meg is védjük. Az említett két mű bronzból készült és nem szükséges a letakarása. Ha erre mégis sor kerül, az azért történik, hogy a vízvezetékrendszert védjük a hidegtől. K. J.-né rohodi levélírónk nem közölte, melyik vállalatnál dolgozik, annyit mondhatunk, hogy a törzsgárdatagsággal járó jutalmat a vállalati kollektív szerződés szabályozza. A gyes folyamatos munkaviszonyt jelent. Svéda János, Nyíregyháza, Sarló u. 13. szám alatti lakos és Kiss László, aki harminc nyugdijastársa nevében tette fel a Malom utcai fürdojegyek árával kapcsolatos kérdését. — Lapunk e heti számában bő információt találhatnak a Szavicsav igazgatójával készített, a jegy árával kapcsolatos beszélgetésben. Balogh Attiláné, Árpád u. 60. sz. alatti lakos a járdatakarítással kapcsolatban feltett kérdésére is lapunk más cikkeiben olvashatott. Alulról is és felülről is hízik a jég. Ezt a tényt Radóczi Jánostól, a Szabolcsi Halászati Közős Vállalat igazgatójától tndtam meg az új esztendő első napjaiban. Már akkor vastagabb volt a tavakon a páncél húsz centinél, de azóta tovább hízott. Aggódás volt a hangjában: „nem tart sokáig az oxigénkészlet”. A félelem jogos volt. Amikor a hét második felében kocsiba ültünk, hogy a kemecsei és a nagyhalászi tavakon megnézzük a lékelést, riasztó hírek jöttek: veszélyben a hal. Levegőt a jég alá A Kemecséről Nyírturára vezető út mellől csak a magas gátak látszanak, víz nemigen. A vakító fehérségben távoli fekete foltok mozognak. Vastagon öltözött emberek teszik a dolgukat, erős motorok zúgása hallatszik. A parti kompresszorok dolgoznak, gumicsöveken fújják a friss levegőt a jég alá. — A vízügytől kértünk és kaptunk segítséget — ad magyarázatot a látványra Radóczi János. — A lékeknél vett vízmintából megállapítjuk, hogy melyik tóban legveszedelmesebb a helyzet, és odaállítjuk a kompresszort. Belenézünk a lékbe. Az erős fekete gumicső mélyen nyúlik a jeges vízbe, és mindent betölt a sustorgás, amelyet a bepréselt lévegő hangja kelt. A felszínre szökő buborékok a lék szélére csapódva azonnal megfagynak és bizarr alakzatokat öltve szegélyezik a fagyos felszínt. A gumicső mélyen belefagy a frissen keletkezett üveges domborzatokba. A vízügyesek jégbaltával bányásszák ki, amikor odébb települnek egy tóval. Erre gyakran sor kerül, mert percről percre romlik a helyzet. Félholt busák A szomszédos tavakon a halászok gyarapítják a lékek számát. A három halászon Stefán Ferenc jégtől ropogó ruhájában. (A szerző felvételei) vastag jégréteg recseg-ropog. Részben a rájuk fröccsenő víztől, részben pedig az időnként meginduló ónos esőtől. A kedvük ennek ellenére nem rossz. Egyikük, Stefán Ferenc: — Titka van a jégvágásnak — roppant meg a sarkával egy nagyobb szilánkot. — Először is nem akármilyen balta kell, hanem ilyen hosz- szú vasú. hogy bele lehessen akasztani a tábla aljába. Aztán hárman megfogjuk, és egy nagy rántással felcsúsztatjuk. Egy összehangolt mozdulat és kicsúszik a jégtábla. Nekiveselkednek és be is mutatják. A sötétlő vízben fehér árnyak tűnnek elő. Félholt busák keringenek kábán, némelyik — az erősebb- je — a felszínre küszködi magát és kétségbeesetten tá- tog. Akad, amelyik már hasával van felfelé, de olyan is, amelyik egy farokcsapássaí kint terem a jégtáblán. Az egyik csuklyás halász óvatosan lapátra veszi és visszadobja a vízbe. Szerencsére ezek még megmaradnak, állapítják meg a mélységbe meredve a halászok, és már mennek is újabb léket kezdeni. Radóczi János a kezében lévő kémcsőbe vízmintát vesz. — Tegnap még olyan hideg volt, hogy a markomban szétfagyott a mintavevő üveg — mondja. Most azonban már melegebb van, „csak” mínusz tíz fok lehet. Oxigén- tartalom: 0% A gátak közötti hófúvások között bukdácsolva szemügyre vesszük a többi tavat. A helyzet nagyjából mindenütt ugyanaz. A halászok elmesélik, hogy a két esztendővel ezelőtti tél volt ennyire szigorú, akkor nagy volt a hal- pusztulás. Most remény van arra, hogy jelentősebb veszteség nélkül megússza a halállomány. Radóczi János számba veszi a kilátásokat, ami annál is inkább könnyű, mivel hogy éppen mérleg előtt vannak a vállalatnál. — A jég alatt 4,5 millió forint mérleg szerinti értékű hal telel. Ebben benne van az áruponty és a busa, valamint a tenyészállomány. Ez utóbbi fájdalmasabb lenne, ha elkezdene pusztulni. A katasztrófa megakadályozása érdekében a halászok állandóan résen vannak. A Tisza menti falvakból reggelente busz szedi össze őket és oda mennek, ahol a legnagyobb szükség van rájuk aznap. Cudar munka kint a jégen, a szélben és a fagyban ... Tudják azonban, hogy a késedelem sok millió forint kárt okozhat. Jönnek tehát és vágják a léket, hogy a kompresszorok préselhessék az életet jelentő oxigént a jég alá. Kemecsét elhagyva még megnézzük a nagyhalászi tavakat is, ahol könnyebb a helyzet, mert van a csatornában víz. Innen is vesznek vízmintát, aztán irány Nyíregyháza, a laboratórium. A kémcsövek egy részében a kémiai vizsgálat oxigénnek nyomát sem lelte. Az igyekezet fokozandó — állapították meg és üzenték visz- sza az urh-hálózaton a tavakhoz. S zót kérek — mondta enyhe erőszakkal Stohanek, majd javasolta, hogy sürgősen (al)- koholdinációs bizottságot hozzanak létre. — Ne csak a zsebeket, a táskákat, de a bőrbutyko- sokat is vizsgáljuk meg végre. Kartársak, nekem az a véleményem, hogy a piát úgy is mint szeszt, itt egyesek a bőrük alatt hordják. — Ki vagy be? Stohaneket ez a keresztkérdés csak egy pillanatra zökkentette ki nagyívű szónoklatából. Bár becsülte a kérdésfeltevő éleslátását, tisztelte korát, most mégis vegyített némi iróniát a válaszába: — Kartársam, hát ki az a bolond, aki egy szeszgyárba piát hoz be? Aki még nem itta hülyére az eszét, az innen csak kivisz. Úgy visz ki konyakot és likőrt, hogy megissza. Teheti, semmit sem kockáztat, hiszen a mi derék portásaink a bejövőkét szondázzák, a kimenőket motozzák. Jól van ez így? Gondolkodjunk el ezen kartársaim! A többes számú sokada- lom úgy vélte, Stohaneknek igaza van. Megalakult az al- koholdinációs bizottság és azon mód üléseztek. Négyórás szájtépés után megszületett a határozat. A jövőben fordított ellenőrzést végeznek a portások. A műszakba érkezőket motozzák, a kimenőket szondázzák. Az életre való javaslatért Stohanek (bérstop lévén) rendkívüli és differenciált kézfogást kapott. Beszámít majd a nyugdíjába. Viszont a portások kifelé menet most őt is szondázzák, de ezt soha sem állja meg szó nélkül: — Tudhatná már Jani bátyám, az én börbutyko- som üres. Különben hány volt ma a palimadár? Huszonöt ... Mondhatom, szépen állunk! Mindig mondtam, ne igyon az olyan ember, akinek színes a leheleté. Stohanek megy és elégedett. Csak a karja fáj, nehéz a táska. Megerőltető nap mint nap hazacipelni a pár üveg konyakot. Seres Ernő Magyar ötös! írásra, szólásra ihletett már újságírót, panaszos polgártársat, helytállást elismerő politikust a múlt hét — avagy az évszázad (?) tele — úgyhogy még ma is erről szólni talán már kissé túlzás is. Hogy mégis ezt teszem, arra rádiós múltam késztet. Ezen a kemény téli héten ugyanis megújulását, szemléletváltását bizonyította a Magyar Rádió. Jómagam, aki ma sem tudok úgy rádiót hallgatni, hogy a bemondó hangjához ne társítsam a számomra jól ismert arcot, hogy ne lássam magam előtt a hajnali kávén frissült technikus kolléganőt, hogy a két hír között a szokásosnál több másodpercig tartó szünetet ne tudnám megfejteni: köhögni vagy tüsszenteni kellett... szóval jómagam az egész hetet együtt szurkoltam végig a rádiós időjárás-stábbal. Igaz. ők ott. a Bródy Sándor utcában, én itt, nyíregyházi lakásomban, borotválkozás, reggelizés közben és amikor sikerült elindulni, autórádiómon. Az első megállapításom, hogy rádiósaink a helyzet magaslatán álltak: tájékoztattak, percről percre közölték a fontos és még fontosabb információkat. Ebben nincs is semmi újdonság. Ezt a Magyar Rádió munkájáról úgyszólván mindig — normális hétköznapokon, s rendkívüli helyzetben — el lehet mondani.-Szemléletváltás vagy valamiféle új szerkesztési elv tette-e, nem tudom, mindenesetre a múlt hét hajnali, reggeli, déli, esti krónikái, hírblokkjai igazolták, hogy a központi műsorok el tudnak szakadni a budapesti belvárostól. Sőt ennél többet tettek: jó szerkesztési arányokat találtak, képesek voltak figyelembe venni, hogy hazánk lakosságának négyötöde vidéken él. Kitűnően tájékoztatott, szolgáltatott a rádió fővárosnak és vidéknek egyaránt. Természetesen ha a főváros és a vidék arányait összevetjük, még mindig a budapesti helyzetnek szentelt műsorpercek dominálnak, de így — a vidékkel való alapos törődés jóvoltából — még mi, vidékiek is megértőén fogadjuk a vitathatatlan realitást: azt, hogy Budapest, a metropolis a maga bonyolultságával több figyelmet érdemel, s azt, hogy fővárosunkat mi, vidékiek is „használjuk” — nemcsak az ott lakók. így aztán még mi, vidékiek is egyetérthetünk Domány András ugyancsak múlt heti aggodalmával: rádiósjegyzetében a budapesti 12-es busz megszünetését kifogásolta. Való igaz: a mi gondunk is a pesti belváros gondja. Ami pedig a rádiót illeti: erősítse bennünk továbbra is ezt az igazságérzetet a múlt heti szerkesztői elvek tartósításával. Szilágyi Szabolcs Esik Sándor
