Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-06 / 287. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. december 6.^^ «amu A mecenatúrának, a művészek anyagi és erkölcsi támogatásának évezredes hagyorná- nyai varrnak. Ismeretes, hogy anár az ókorban is megbecsü'l.ték az értéket Létrehozó művészeket és többségüket a középkorban is •tisztelet övezte. Néha maguk a művészek is összefogtak, hogy segítsék egymást, sőt olykor céheket is alapítottak. A cári Oroszországban például Tur,genyevék hoztak létre egy irodalmi alapot, hogy a tehetősebb írók és a művészetek pártolói segélyezzék az arra rászorultakat. Magyarországon a múlt század hatvanas éveiben alakult meg a Magyar írók Egyesülete hasonló érdekvédelmi célokból. A két világháború között az IGE (az írók Gazdasági Egyesülete) igyekezett segíteni a szegényebb alkotókon. Ez a nemes hagyomány a felszabadulás után is folytatódott. A Magyar írók Szövetsége 1945-ben alakult meg, majd ennek képződményeként ’az ötvenes éveik elején a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja Irodalmi Szakosztó ,lya. Igazgatójával, Funk Miklóssal beszélgetünk. — Az íróknak és költőknek ma is van szükségük támogatásra? — Az író számára a társadalmi visszaigazolás rendkívül fontos — mondja Fűnk Miklós. A társadalmi elismerés viszont nincs arányban az anyagi elismeréssel. A művészetben az a legcsodálatosabb, hogy annak az alkotásnak, amely esetleg néhány hét vagy hónap alatt készült el, évszázadokig tartó visszhangja, embert és társadalmat formáló hatása, kisugárzása lehet. Eötvös József, a hajdani kultuszminiszter ezt valahogy így fogalmazta meg: az író hasonlatos ahhoz a bányászhoz, aki a föld mélyéből kincseket hoz fel. ö pedig szegény marad. Az író saját agyából' hozza elő a kincseket. A jobb érzésű mecénások erre már korábban ráébredtek. Természetes, hogy a szocialista állam is kötelességének érzi. hogy a művészeket támogassa. Megfizették-e vajon régen József Attilát, legnagyobb költőink egyiket? ismeretes, hogy szinte egész életét szegénységben élte le. Ha ma élne. csupán a korábbi alkotásai után évente több millió forint honoráriumot kapna. Mit jelentett volna ez Józsel Attilának. De említhetjük Németh László példáját is. Ismert regényét, az Égető Esztert mondjuk tíz kiadásban megjelentették. ValószíFűnk Miklós, az Irodalmi Alap igazgatója nüleg több százezren olvasták. Több generáció. Bizonyára ezután iis olvasni fogják. Lemérhető-e, hogy milyen hatása vblt az olvasókra? Hogyan formálták a könyvben leírtak az emberek tudatát? Mennyit változott egy-egy olvasó áz emberi kapcsolatok megítélésében? Vagy ’hány embernek okoz például József Attila Ódája ima is élményt, örömet és továtobszőhető érzéseket. Felmerül a kérdés, megfizethető-e egyáltalán a művészet, mikor a társadalmi értéke szinte megfoghatatlan. Az alkotó tevékenységét tehát értékének megfelelően nem is tehet igazán támogatni. Mégis szükség van arra, hogy anyagilag is elősegítsük a mű megszületését. — Ezt hivatott szolgálni az Irodalmi Alap is. — Igen. Az Alap tulajdonképpen az irodalmi élet anyagi háttérintézménye, társadalmi-érdekvédelmi szervezete. Bölöni György vezetésével alakult meg. Később a Művészeti Alap zenei és képzőművészeti szakosztálya .is létrejött, hasonló célokkal. Az Irodalmi Alapnak most hétszáz tagja van, a zeneinek háromszáz, és közel négyezer a képzőművészetinek. — Konkrétan kiket támogat, és milyen lehetőségei vannak az Alapnak? — Kezdjük talán ott, hogy az Irodalmi Alap tagja csak az lehet, akinek már legalább két kötete megjelent állami kiadásban és a művek jó kritikát kaptak. A kritikusokkal szemben pedig az a követelmény, hogy jelen legyenek az irodalmi életben és folyamatosan publikáljanak. A társadat,mi- iag elismert, szellemi értéket létrehozó író jövedelmének mintegy húsz. százalékát ilyen-olyan formában tőlünk kapja. Jövedelmének néhány százalékát; egyébként ö is köteles ’befizetni az Alapnak. Tudvalevő, hogy vannak termékeny és kevésbé termékeny alkotók. Sikeres írók és sikertelenebbek. Az elismert írók között akad jó néhány, aki műveivel több százezer forintot keres évente', és életmódját igénye szerint alakíthatja. De többségük nem él meg a szerzői jogdijakból. Bár az alkotók nagy része nem csupán írásaiból tartja el magát, de az alkotáshoz szükséges' feltételek megteremtéséhez ez általában nem elegendő. A támogatás lehet ösztöndíj, amit egy kon’kré- tan meghatározott mű megírása céljaiból, kap a szerző, de lehet előleg is, amit majd—a könyv kiadása után a honoráriumból az író visszatérik. Tudvalevő, hagy van Magyarországon né- hány szép alkotóház. köztük a leghíresebb talán a szigligeti. Ezek fenntartása, az itt folyó nyugodt alkotói munka feltételeinek megteremtése szintén a mi feladatunk. Az Alap a szabad foglalkozású idősebb alkotóknak nyugdíjat biztosít, az alacsonyabb nyugdíjat pedig kiegészíti. Az író is esendő ember, különböző anyagi természetű gondjai lehetnek, s ilyenkor szociális segélyben részesítjük őket. Teljes körű társadalmi biz— tosítást nyújt azoknak, akik igénylik. Afféle szakszervezet is egyben. Különböző díjakat is adunk, alapítványokat kezelünk. Irodalmi intézményeket, vállalkozásokat -támogatunk. (Szabolcsi kezdeményezésre is adtunk már támogatást.) — Az Alap tehát a bölcsőtől a sírig elkíséri, vigyázza, lehetőségéhez mérten támogatja az alkotót és családját? — Sőt az is megesik, hogy még a halála u*án. is segít,-. Az író temetési költségeit1; is., magára vállalja, nem ritkán a magára maradott családot is támogatja. A társadalom jó! felfogott érdeke e széles körű támogatási rendszer megszervezése, hiszen - jól .tudjuk, hogy Csokonai óta költészetből megélni nem lehet. Pedig költészet nélkül mennyivel sivárabb volina az életünk. Bodnár István Szépen magyarul — szépen emberül — Az utóbbi időben megszaporodtak a címben fortélyoknak nevezett, nem közismert, ötletes helyesírási fogások. Miről is van szó? Minden bizonnyal sokan ismerik Végh Antal nagy port felkavart Gyógyitöat- lan című könyvét. Én most természetesen nem tartalmi szempontból szeretném megvizsgálni a könyvet, hanem a címben feltűnően eltérő helyesírási mód szempontjából. A címben ugyanis a ható igeképzőt az író egy hatos számmal ihe- ’ iyettesíti, utalva ezzel a világbajnokságon a szovjet válogatottól kapott fiaskóra, a hat gólra. A könyv megjelenésekor e lap egyik munkatársa stílusosan PótoWatlan című rövid írásával jelentkezett, amelyben azon töprengett, vajon miént nem kapni a boltokban az említett könyvet. Bárki mondhatná, hogy V _____________ jómagam is Végh-mizóriá- ban szenvedek, azonban elkerülhetetlenül felkaptam a fejem a Rakéta 1986 47-es számának fedőlapján olvasható címre: A MENETNEK NINCS VÉGHE. A „VÉG” szó h-val való írása természetesen a futbaUkönyv írójára utal. Itt ez a helyesírási fortély már előre jelzi az olvasónak, hogy egy Végh Antalról szóló írást olvashat. Nap mint nap • olvashatjuk a tévéreklámban: Wa- laki. Az Energiatanács reklámjában az eltérő, e szóban szokatlan kezdőbetű a watt fizikai mértékegységre utal. Itt ugyanis az elektramős áram takarékosságára hívják fel a figyelmünket. A felsorolt példák jobbára ötletesek, találóak. Azonban önkéntelenül felvetődik bennünk a gondolat, hogy óvatosan kell ezekkel á jelenségekkel bánni, ezeket használni. Hiszen elkövetkezhet az az idő. amikor a magyartanár vért izzadva bizonygatja, hogyan is kell valójában a „valaki" szót helyesen leírni, vagy — kis túlzással — efféle kiírást láthatunk a boltokon: Fagylalt kap6ó. (Közli egyúttal azt is, hogy egv gombóc 6 forint.) Minya Károly _________-_____J Adalékok a siker természetrajzához Ügy emlékeztem, hogy Ré- bet mi Csimbinek hívtuk, s nem az USA-ból, hanem Kanadából jött vissza néhány röpke napra, Nyikitával pedig a minap futottam össze a huszonöt éves érettségi találkozónkon, de úgy rémlik, őt meg Mikicének neveztük magunk között. A nagy generáció című film a bűnös abban, hogy most összemosódnak és egymásra kopíro- zódnak az emlékképeimben egykor történt és filmbéli események, s az arcok felcserélődnek. A zene pedig, amely két évtizednyi távolságból hallik ide, nemhogy segítene a tájékozódásban, hanem mintha egymásba csúsztatná az egykori valóság és a film mozgóképeit. Túlságosan is a hatása alá kerültem András Ferenc filmjének ahhoz, hogy megkíséreljek szabályszerű értékítéletet adni róla. Azt mindenképp fájlalom, hogy akad a kritikusok között olyan, aki félreértette a címet, s a jelző mögött nem érzékelte a kesernyés öniróniát, amellyel a rendező (és a forgatókönyvet író Bere- ményi Géza) közelít korosztályunkhoz. Akinek a lelki szemei előtt a nagy nincs idézőjelben, nem értheti nyilván pontosan a filmnek azt a jelenetét sem, amelyben — nemzedékünk meghatározó filmélményét, a Hamu és gyémántot idézve — meggyullad az emlékezet lángja, és sok egyebet sem. S leginkább azt fájlalom, hogy a mennyiségi és minőségi apály idején végre mozikba kerül egy film, amely — néhány kevésbé sikerült megoldása ellenére is — klasszissal jobb az év bármelyik magyar játékfilmjénél, és mégis meglehetősen fanyalgó visszhangot kap a sajtóban. Szerencsére a közönség másként szavaz. Van ilyen! — mondom Rébbel, azaz egykori önmagunk akkori divatos közhelyével. S ez a jelenség mindenkepp megéri, hogy elgondolkodjunk rajta. Régi igazság, hogy minden művészi (vagy annak szánt, de félresikeredett) film akkor talál utat a közönséghez, ha a néző meglát az adott műben olyasvalamit, amelyet személyes dolgaihoz, saját sorsához tud kötni, amelyből önmaga számára érvényes következtetéseket tud levonni, vagy amely hozzájárul érzelmi állapota „karbantartásához". Ha ez a személyes kötődés nem teremtődik meg, a befogadó „kívül marad”, és számára érdektelenné válik a találkozás. A szórakoztató film („közönségfilm") a személyes kötődést érzelmi síkon teremti meg a nézővel. Amikor oly sokat hangoztatjuk az ilyesfajta mozik túlsúlyát a mai kínálatban, akkor az összefüggések megértéséig csak akkor juthatunk el, ha a művészeti-esztétikai megközelítés mellett a szociológiai szempontot is érvényesítjük. Nem függetleníthetjük magunkat a jelenség vizsgálata során azoktól a társadalmi kölcsönhatásoktól, amelyeknek a közegében a film megjelenik Tagadhatatlan, hogy ajrle- lassuló társadalmi mobilitás szűkítette a fiatalság mozgásterét, cselekvési .lehetőségeit. A kalandfilm, miként a szórakoztató mozi valamennyi válfaja a vágykieté- gítés terepe, ezért pótszerként funkcionál. Egymás közötti kapcsolatainknak ä manipulált értékviszonyok közepette kialakult rendezetlensége kiigazodni látszik a melodrámákban, fenyegetettségérzésünket csökkenti ). a katasztrófafilmek happy end- je, a vígjátékok társadalmi hibákat leleplező és ezáltal feszültséget oldó ereje elhiteti, hogy ez így történik majd a mindennapok során is. Azt a társadalmi igazságok érvényesülésébe vetett hitet erősíti még a bohózat is, amelyet gyakorta kikezd és megtépáz a napi tapasztalat. Az ilyesfajta filmek sikerének záloga főként az, hogy nem feltételez gondolati azonosulást, csak érzelmit. És ha tekintetbe vesszük, hogy azok akik ma még eljárnak moziba, nem nyolcórai, hánem ennél több munka után jutnak oda, megbocsáthatjuk nekik, hogy fáradó figyelmük ritkán igényli a gondolati tornát. A szórakoztató film sztereotípiákból. állandósult eszköztárból gazdálkodik. A nagy generációban viszont nyoma sincs az amonnan ismerős sablonoknak, tehát közönségsikeréhez nem ez a nyom vezet el. Hiányzik belőle a hagyományos cselekményvezetés tetőpontig ívelő, feszültséget fokozó lendülete, amely a jó befejezéssel nyugtatja meg a nézőt. A találmány utáni nyomozás inkább látlelet egy társadalmi gondról, semmint izgalmat keltő tényező, s ahogy a befejezésben Réb visszaint a reptéren, abban sokkal több a fájdalmas lemondás, mint a remény. Nyoma sincs itt annak a leegyszerűsítő szemléletmódnak, amely az embereket és a dolgokat feketének vagy fehérnek, rossznak vagy jónak ábrázolja, nem ismervén a közbülső lehetőségeket. Ki merné András Ferenc hőseit egyértelműen elítélni vagy felmenteni? A csak szórakoztatásra irányuló mozi nem ismeri a képi áttételeket, az egymásra rétegzett jelentéssíkokat. Az alkotók itt pedig tudják, hogyan lehet a látványt megtölteni gazdag mögöttes tartalommal: a kirakati bábuk arcformája például többet mond el a tulajdonosról, mintha hosszan beszéltetne: a bolondokháza helyszín se véletlenül kerülhetett a filmbe. Ha nincs feloldó hatás- mechanizmus, ha nincs érdekfeszítő vagy mulatságos történet, ha nincs megszokottan szabályos cselekményvezetés. akkor mi az a kapcsolódási pont, amelyet megtalál a néző? Az igazság Nem valamilyen elvont igazság. hanem napjaink magyar valóságának hiteles képe tárul elénk, amely érzelmileg is átélhető. A nagy generáció azt bizonyítja, hogy értéket teremteni úgy lehet, ha az-alkotónak vannak a néző által hitelesíthető gondolatai, s az észhez és szívhez egyaránt el tud jutni Hamar Péter Ki fog repülni? Ez a címe Cserhalmi Imre közelmúltban megjelent új kötetének, amelyben a karnionosok munkája után most a polgári repülés kulisszatitkaiba. vezeti be az olvasót. A repülés — varázs. Sokadik repülőutam után én is mindig izgalommal vegyes várakozással lépek be a repülőtéri csarnokba — gondolom az ilyen érzések alól csak a naponta utazók lehetnek kivételek. Cserhalmi Imre könyvéből szintén ezt érzem ki: számára is szinte minden út hoA repülés - nagyítóval zott uj élményt — pedig sokszor repült. A szerző szerencsés, hogy az életnek egy ilyen érdekes szeleiét választotta témául, ráadásul sokan segítették a háttér megismerésében is. Mert az minden repülőutas számara nyilvánvaló lehet, hogy amit ő lát a repülésből. az csak a „jéghegy csúcsa". Mert itt van mindjárt, a pilóta, akinek foglalkozása sok kisgyerek álma. Akár egyetlen ‘ napon megfordulhat Londonban és Rómában, híres embereket visz gépén, s gyönyörű nők veszik körül. miközben passzióból vezeti gépét. Végül is a látszat ilyen. De mi van a kabinajtó mögött, ahol a pilótafülkében műszerek garmadáit kell figyelni, ahol egyszerre kell lenni meteorológusnak, műszerésznek és pszichológusnak. És mi történik a repülés előtti ólakban, egyáltalán ki vezeti az utasgépet Prágába vagy Kairóba, s ki visz bábolnai csirkét vagy birkát üranba. (mert az is pilótamunka;. Es egyáltalán: mi van, ha baj van a levegőben? — ilyesmin az átlagutas Legfeljebb csak morfondírozhat, ha van ideje; keüve- A jo kérdező Cserhalmi Imre azonban kikutatja a választ is. Ha kell névvel, ha kell titoktartást ígérve, ha úgy szükséges, évtizedes dokumentumokat aprólékosan tanulmányozva. És ilyenkor — ahogy az már lenru szokott —. kiderül: a pilóta ugyanolyan hús-vér ember, mint bárki más, neki is lehetnek rossz napjai, neki is vannak főnökei, ő sem csak olyanokkal dolgozik, akit szeret, sőt nem is csak akkor. amikor szeret. És megtudhatunk egyet s mást ,.a pilóta három másodpercéről" is, amelybe egy élet tapasztalata sűrűsödött, s amely több. mint nyolcvan utas életét jelentette. Külön fejezet a könyvben a szép, csinos, müveit stewardesse- ké, akiket a nők közül sokan irigyelnek, a férfiak közül pedig sokan meghódítani igyekeznek. Ismerkedhetünk ezen kívül repüléstörténettel.- balesetekkel (amelyek krónikájában Nyíregyháza is szerepel) gépeltérítésekkel, technikával, földi személyzettel, új repülőterünkkel és egy sor érdekes emberrel. Szórakoztató olvasmánynak találtam a kötetet, miközben — az utolsó lapot behajtva — az is eszembe jutott, hogy amit olvastam, annak tulajdonképpen nincs is meghatározható műfaja. Van. ahol portré, másutt jegyzőkönyv, egy további részben interjú vagy éppen riport. De végül is nem ez a lényeg, mert jó szemű, érdeklődő, a témát értő és szerető szerző rajzol szubjektív képet egy, sokak számára megközelíthetetlen — és talán éppen ezért (?) csodálatos — világról. Más kérdés, hogy vajon ki. milyen következtetést von le, amikor leteszi a „Cserhalmi-nagyítót", s visszazökken hétköznapi realitásaiba. Mert a szerző nemcsak a szépet, hanem a hibát is jócskán kinagyítja, nem egy esetben kíméletlenül, amihez nem vagyunk hozzászokva. Azt hiszem, a könyv mégsem de- heroizálja a MALÉV-et, inkább emberközelbe hozza. Az pedig erejét bizonyítja: megengedheti magának, hogy valaki (mégpedig egy szókimondó újságíró), „nagyítóval” közlekedjék ott is. ami a kívülállóknak egyébként szigorúan tiltott terület. És ettől lett ez a kötet a puszta érdekességen tűhegyben közéleti is. Mert életünk sok más területére ráférne a „nagyító" és a nyilvánosság erejének mozgósító hatása. (Cserhalmi Imre: Ki fog repülni? Kossuth Könyvkiadó, 1986.) Marik Sándor Helyesírási fortélyok
