Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-29 / 305. szám
4 Kelet-Magyarorazág 1986. december 29. Jó éy, rossz éy Jó vagy rossz év volt az idei? Nézőpont kérdése. Ronald Reagan amerikai elnök mindenesetre igen optimistán, „nagyon jó esztendőnek” nevezte. Mások talán nem teljesen így látják, esetleg árnyaltabban fogalmaznak. Reagan azonban nem bajlódott a kételkedésre késztető részletekkel. Igyekezett csupán azokra a tényekre szorítkozni, amelyek szerinte büszkeségre, megelégedésre adnak okot az amerikai kormányzatnak. A világ közvéleménye az 1985-ös genfi csúcsértekezlet és a sorozatos szovjet javaslatok alapján sokkal többet remélt az óesztendőtől, mint amiről a Fehér Ház most beszámolhatott. A reykjavíki Gorbacsov—Reagan tárgyalásokon „világossá vált, hogy a leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontjaink közötti eltérés csökkent” — mondta szokásos év végi rádióbeszédében az amerikai elnök. Arról azonban nem szólt, hogy Washington hibájából mekkora lehetőség maradt kihasználatlanul, s hogy ma is érvényes a szovjet ajánlat, amelynek célja a nukleáris fegyverek teljes felszámolása a 2000. év kezdetéig. Az elnök kincstári optimizmussal arról beszélt, hogy 1987-ben mind az Egyesült Államok, mind a Szovjetunió előtt kedvező kilátások nyílnak a haladásra az alapvető problémák megoldása felé. Csak azt felejtette el megemlíteni, kinek mit kell ahhoz tennie, hogy a derűlátást ne köves- se ismét pesszimizmus, mint például idén ősszel, az izlandi fővárosban. Elsősorban amerikai bel- politikai és gazdasági kérdéseket vizsgálva Reagan eredményként könyvelte el a gazdaság lassú, de egyenletes növekedését, az adóreformot, a kábítószer-kereskedelem és általában a szervezett bűnözés ellen hozott intézkedéseket, viszont nem sok szót vesztegetett az „Irangate” botránysorozatra, amelyet pedig megfigyelők a Nixon lemondásához vezető Watergate óta a legkomolyabb amerikai politikai válságnak tartanak. Jó vagy rossz év volt 1986? A választ mindenki megadhatja saját maga számára. Most már az , á fontos, milyen lesz 1987; szeretnénk osztani Reagan véleményét a lehetőségekről, de éppen ő volt az, aki az idén elsétált a legkedvezőbb alkalmak mellett is/Sajnos, nincs rá garancia, hogy jövőre másként történik majd. Horváth Gábor A Pravda a nacionalizmusról A nemzetiségi viszonyok javításában nagy szerepe van a vezetők helyes kiválasztásának — írta vasárnap a nacionalizmus és az internacionalizmus kérdéseivel foglalkozó vezércikkében a moszkvai Pravda. Rámutatott, hogy a párt az össz-szövetségi állam érdekeiből indul ki, amikor a vezetők kiválasztásáról, értékeléséről, elhelyezéséről, áthelyezéséről, neveléséről és oktatásáról dönt. „Ezeknek az érdekeknek szem elől tévesztése, a helyi, nemzetiségi érdekek előtérbe tolása azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a protekciózás és a só- gor-komaság útjára tévednek a dolgok.” A nemzetiségi viszonyok terén a kommunista párt által elért átalakulásokat a Pravda „a szocializmus egyetemes civilizációt gazdagító vívmányának” minősítette. A szovjet nép minőségileg új társadalmi és nemzetközi egységként lén fel, s ezt az egységet a gazdasági érdekek, az ideológia és a politikai célok kovácsolják egybe — hangoztatja. Az eredmények ugyanakkor nem jelentik azt, hogy a nemzetiségi folyamatok problémamentesek. „Most különösen fontos azzal törődni, hogy valamennyi köztársaság hozzájárulása a társadalmi-gazdasági haladás gyorsításához, az egységes nemzetgazdasághoz megfeleljen a köztársaság megnövekedett gazdasági és szellemi lehetőségeinek. Határozottan meg kell akadályozni, hogy a helyi érdekeket az országos érdekek elé sorolják, akár az országos források felhasználásáról, akár az eredmények felkerekítéséről, a tervek és kötelezettségek teljesítéséről szóló jelentések elferdítéséről legyen szó” — írja. „A gyakorlat bebizonyította ; alapvetően fontos, hogy a vezetőségbe valamennyi nép és nemzetiség képviselőjét bevonják, hogy az egyes területek között állandó legyen a vezetők cseréje, hogy tapasztalt dolgozók váltsák egymást a köztársaságok és a központ, a járások és a városok között, mert ebben rejlik a tapasztalatok gyors átadásának, a vezetői színvonal növelésének kulcsa" — mutat rá a Pravda. Francia sztrájkhelyzet A vonatok negyede közlekedik A kilenc napja tartó francia vasutassztrájk most már ugyanúgy a közszolgálat 1968 óta legnagyobb sztrájkakciójává nőtt, mint a diákmozgalom volt december elején. Jacques Chirac miniszterelnök lemondott év végi pár napos szabadságáról, hogy Párizsban kísérje figyelemmel a fejleményeket. Első helyettese, Edouard Balladur gazdasági, pénzügyi és a magánkézbe adási ügyek államminisztere megrövidítette marokkói szabadságát ugyanezen okból. Ez a két fejlemény jelzi, hogy a kormány aggódik a vasutassztrájk élesedése miatt. Egyrészt attól tart, hogy ha újabb erőpróbára kerül A francia Alpok egyik síközpontjában, Les Orres-ban az egyik tartóoszlop eltörése miatt lezuhant a drótkötélpálya egyik kabinja. Harminchatan sérültek meg, közülük tizen- ketten súlyosan. sor, ugyanolyan megalázó vereség fenyegeti, mint a diákoktól. Másrészt attól, hogy ha enged és a vasutasok jövő évi béremelése áttöri az általa megszabott határt, a vasutasokat követik más közalkalmazott kategóriák és összeomlik egész inflációellenes stratégiája. Vasárnap országos átlagban továbbra is csak a vonatok egynegyede közlekedett, de ez az átlag egész térségek teljes vonalnélküliségét takarja. A szakszervezetek szintén nyugtalanok, mert attól tartanak, hogy a mozdonyvezetők által alulról elindított sztrájkakció teljesen kicsúszik ellenőrzésük alól és alkalmi szélsőséges sztrájkbizottságok hatása alá kerül. A mozdonyvezetők már megalakították a diákok mintájára országos egyeztető bizottságukat a meglévő szak- szervezeti keretek figyelmen kívül hagyásával. Svájci hoteltűz Szombaton éjszaka tűz ütött ki a berni üdülőkörzet egyik patinás szállodájában. A közelmúltban újjáépített 120 ágyas szálloda felső emeletein keletkezett a tűz. A lángok eliharapózása előtt szerencsére sikerült kimenteni a vendégeket, így személyi sérülés nem történt. A keletkezett kár jelentős. Gépeltérítés fagy roham? A pilótával és segédpilótá- val együtt 44 túlélője van a múlt csütörtökön szaudi területen történt repülőgép-ka- taszítróf áriak. A szerencsétlenség azután történt, hogy az iraki légiforgalmi társaság egyik repülőgépe, fedélzetén 91 utassal és 15 fős személyzettel felszállt - a bagdadi légikikötőből, és megkezdte útját Amman Jelé. A gépet libanoni síita csoportokhoz tartozónak mondott légi kai ózok kerítették hatalmukba a felszállás után 15 perccel. Az eltérítők és a biztonsági személyzet között lövöldözés tört ki, s közben a négy légikalóz egyike kézigránátot hajított a pilótafülkébe. A rendőröknek sikerűit a merénylőket ártalmatlanná tenni, miközben a négy gépeltérítő közül három életét vesztette. A pilóta kényszerleszállást hajtott végre a szaud- arábiai Arar repülőtér kifutópályáján, de a gép felborult, kettétört és kigyulladt. Közben a r.ijadi hatóságok erélyesen cáfolták azokat a Bejrutban elterjedt híreket, hogy a szaud-arábiai hadsereg egyik különítménye a leszállás után rohamot intézett a repülőgép elten, és a mészárlást — hatvankét ember halálát —. ez a támadás okozta volna. A rijadi kormány szóvivője kijelentette, hogy az ülyeníajita híresztelések minden alapot nélkülöznek, és az eltérített repülőgép közvetlenül a földet érés után felrobbant és kigyulladt. Gázrobbanás az NSZK-bai Hét halálos és tizenkét sebesült áldozata van már az NSZK egyik legdivatosabb téli üdülőhelyén, Garmisch- Partenkirchenben szombat délután történt robbanásnak. Az eddigi vizsgálatok megerősítették azt a korábbi fel- tételezést, hogy a szerencsétlenséget gázrobbanás okozta. Az áldozatok mindegyikét még nem sikerült azonosítani, de az eltűntek számbavételéből kitűnt, hogy a halottak és sebesültek legtöbbje nyugatnémet állampolgár. Az azonosítást bonyolítja az a körülmény, hogy a robbanás az üdülő úszómedencéjében történt és az áldozatok fürdőruhát viseltek. Az eddigi vizsgálat szerint a fűtőrendszert a gáztartály- lyal összekötő vezetékből kiszökött gáz okozta a robbanást a nyugatnémet szállodában. A robbanás teljesen tönkretette a szálloda uszodáját és tornatermét. A 320 ágyas, két éve elkészült szállodában a baleset idején teltház volt. Vonatszerenesétlenség Japánban Hatan életüket vesztették Japánban vasárnap, amikor egy vasúti szerelvényt a szél a völgybe sodort. A Kiotótól északkeletre haladó, hét kocsiból álló vonatszerelvény hatfőnyi személyzettel éppen szolgálatba tartott, utasok nélkül, amikor a völgyet átívelő Amarube vasúti hídról KOSSUTH RÁDIÓ 8,20: Nyugdíjasok műsoré. — 9,00: A hét zeneműve. — 9,30: Kandúr Kázmér kar (om) mester kornyikaórái. — 9,40: Ki kopog? — 10,05: Nyitnikék. — 10,35: A hét költője: Dante. — 10,47: Furulyamuzsika. — 11,00: A cifraködmönök és subák mesterei. — 11,20: Az MRT énekkara énekel. — 11,34: Valami történt. 13. rész. — 12,45: Mi van a köcsögben? Riport. — 13,05: Magyar előadóművészek albuma. — 14,10: Operettkeringők. — 14,43: Erzsébet színházba megy. — 14,55: Édes anyanyelvűnk. — 15,00: Világablak. — 15,30: Kóruspódium. — 16,05: Ringató. — 16,30: Nyelvemlékező. — 17,00: Ecomix ’86. Gazdasági magazin. — 17,30: Hallgassuk együtt. — 18,15: Hol volt, hol nem volt. — 18,25: Könyvújdonságok. — 18,30: Esti magazin. — 19,15: Celladam. Dokumentumműsor. — 20,55: Archívumok mélyéről. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Halló, itt vagyok! — 23,30: L. Simoneau operaáriákat énekel. — 0,15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 8,05: Tíz perc külpolitika. — 8,15: Népdalcsokor. — 9,05: Zenés délelőtt. — 12.10: Könnyű fúvósmuzsika. — 12,25: Kis magyar néprajz. — 12.30: Népi zene. — 13,05: Slágérmúzeum. — 14,00: Kettőtől ötig. — 17,08: Könnyűzenei felvételek. — 17,30: ötödik Sebesség. — 18,30: Tip-top parádé. — 19,05: 1986. december 29., hétfő Népdalok. — 19,30: Sportvilág. — 2e;05: Rockújság. — 21,05: PAF-műsort kérünk! — 21,33: Nagy nevettetők. — 22,30: Hernádi Judit énekel. — '23,20 : A mai dzsessz. — 24,00: Régi fú- vúszene. — 0,15—4,20: Ejfél után. 3. MŰSOR 9,08: Fúvósötösök. — 9,47: Operaáriák. — 10,20: Kamarazene. — 11,34: Bruckner: VIII. szimfónia. — 13,05: Saintré lovag története. — 14,05: Üj lemezeinkből. — 14,45: Operafinálék. — 15,30: Zenekari muzsika. — 17,30: Rodgers zenés játékaiból. — 17,57: Magyar zeneszerzők. — 18,30: Bizet: Carmen. — 19,05: Üj lemezeinkből. — 19,45: Zenekari muzsika. — 20,30: Verdi operáiból. — 21,05: Rock- stúdió.^ — 21,35: Népzene sztereóban. — 22,05: A Drezdai kamarazenekar hangversenye. NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ 17,00: Hétnyitó. Hétfői információs magazin. A tartalomból Hírek. — Sportösszefoglaló. — Programajánlat. — Hallgatóink leveleire dr. Orosz Gyula válaszol. — Fészekrakás ’86. — 18,00—18,30: Északtiszántúli krónika. — Lapszemle. — Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Kolláth Adrienne) . MAGYAR TV 9.10: Tévétorna. — 9,15: Süsü a sárkány. Zenés bábjáték. 1. rész. — 10,10: Éva, Éva. Lengyel kisfilm. — 10,40: Csodálatos állatvilág. Amerikai filmsorozat. — 11,05: Dixieland Drezdában. NDK zenés film. — 12,05: Képújság. — 15,10: Hírek. — 15,15: Korcsolyázik a cirkusz. — 16,05: Frédi és Béni a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. — 16,30: Betüreklám. — 16,35: Afrikai mese. Japán film. — 18,10: Képújság. 18,15: Kilenc ember faluja. Dokumentumfilm. — 18,55: Reklám. — 19,05: Tévétorna. — 19,10: Esti mese. — 19,20: Reklám. — 19,30: Híradó. ^— 20.05: Isten teremtményei. Tévé- film. — 21,05: Száz híres festmény. — 21,15: Hírháttér. — 22,00: Neville Brothers a Pori Jazz ’86 fesztiválon. — 22,30: Híradó 2. — 22,40: Himnusz. SZOVJET TV 13,30: Hírek. — 13,40: Anyák iskolája. — 14,10: A varjú (tévéjáték). — 16,15: Üj gazdasági formák az építőiparban. — 16,45: Világhíradó. — 17,00: Jégkorongtorna: Szovjetunió —Csehszlovákia. A szünetben: Hírek. — 19,00: Híradó. —19,40: I. nemzetközi ifjúsági dalfesztivál. — 20,40: Világhíradó. — 21,05: Münchausen (tévéfilm). — Közben, 22,16—22,21: Hírak. — 23,12: Zenés interjú. SZLOVÁK TV 15,20: Mesefilm. — 16,00: Sportmagazin. — 16,30: Korall- sziget (angol sorozat). — 16,55: Katonák műsora. — 17,45: Látogatás a világűrben. — 18,20: Esti mese. — 18,30—19,10: Vitaműsor. — 19,30: Híradó. — 20,00: Don Carlos (tévéjáték). — Közben, 21,15: Aktuális kérdések. — 22,35: Charlie Pride énekel. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: TÁMADÁS A KRULL BOLYGO ELLEN. Béke mozi: de.: KISLÁNY A VAROSBÓL. Du. :----Zártkörű archív filmklub december 29-én 16, 18 és 20 órától. Móricz mozi: NYOMÁS. UTÁNA. egy széllökés hat kocsit a 41 méteres mélységbe taszított. Japán második legmagasabb hídjáról a vagonok a település házaira és egy rákkon- zerv-készítő üzemre zuhantak. A vonatkísérők közül ketten, az üzemben dolgozók közül pedig négyen életüket vesztették. A szerencsétlenséget okozó szél 30 méter másodpercenkénti sebességgel tombolt, amikor a vonat a hídra ért. Lapzárta Gázimport a Szovjetunióból A MINERALIMPEX Külkereskedelmi Vállalat és e SZOJUZGÁZEXPORT szov jet külkereskedelmi egyesülés vezetői vasárnap Budapesten aláírták az 1987. évi szovjet földgázszállításra vonatkozó szerződést. Ennek értelmében jövőre a korábbi években szállított mennyiségnél több földgáz érkezik Magyarországra a Szovjetunióból a Testvériség gázvezeték rendszeren, s így a hazai gázfelhasználás 40 százalékát fedezi. Az 1975-ben kezdődött szállítások révén az új szerződéssel együtt már 35 milliárd köbméter szovjet földgáz érkezik hazánkba. Kubai Nemzetgyűlés A Kubai Nemzetgyűlés szombaton ismét Fidei Cast- rót választotta meg az államtanács elnökévé, és megerősítette az államtanács első elnökhelyettesi tisztségében Raul Castrót. Az új összetételű nemzetgyűlés, amelynek tagjait novemberben választották meg ötéves időszakra, szombaton tartotta első ülését. Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt főtitkára betölti egyben a miniszterelnöki tisztet is. Karácsonyi rablótrükkök — A rabló egyszer csönget, de kétszer jön — állapíthatták meg azok a floridai rendőrök, akik karácsony első napján Miami közelében egy kirámolt ékszerboltban helyszíneltek, miután alaposan lóvá tették őket. A módszer pofonegyszerű: a rablók működésbe hozták a riasztóberendezést és elbújtak. A rendőrség kiviharzott, majd — mivel semmi gyanúsat nem észlelt — távozott. Ekkor már nyugodtan össze lehetett csomagolni a zsákmányt. Ennél sokkal brutálisabb, de épp oly eredményes módszert választott az a banda, amely egy londoni galériából emelt el három értékes francia festményt. A „különlegesen erős ütéseket is kiálló” kirakatüveget egy még különlegesebben kialakított lőfegyver segítségével acélgolyókkal szétlőtték, s így jutottak be az üzlethelyiségbe. A zajos eljárás döntő tényezője a gyorsaság: az egész akció mindössze két percig tartott. Munkában a felső-egyiptomi magyar expedíció Az Eötvös Loránd Tudományegyetem felső-egyiptomi régészeti expedíciója, élén Kákosy László professzorral, egy ókori nemesi sír feltárása közben nagybecsű művészeti leletekre bukkant. Telefoninterjúban Kákosy tanár elmondotta, hogy a kutatói csoport ezekben a napokban a II. Ramszesz fáraó korában élt Dzsehuti- mesz előkelőség gurnai sírjának előterét igyekszik megszabadítani az évezredes törmeléktől s lejutni a főbejárat előtti udvar legmélyebb rétegeihez. A csoport e munka közben érdekes ábrázolásokat talált az udvar sziklafalát borító mészkőlapokon. Előkerült II. Ramszesz virágokkal ékesített domborműve is. A hajdani magtárfelügyelő, Dzsehutimesz arcmása szinte teljesen épen maradt a száraz homokban — jelentette ki Kákosy. A magyar táborban a legnagyobb örömet mégis egy olyan korabeli műalkotás előbukkanása okozta, amelynek műkincs-kereskedelmi értéke szinte felbecsülhetetlen. Egy majdnem életnagyságú női szobor fejének szép vonásai az óegyiptomi szobrászat legszebb alkotásai közé sorolják ezt a leletet. A kezében lótuszvirágot tartó szobor megtekintésére nyomban kiszállt a helyszínre Luxor városának régészeti igazgatója. A nemesek temetője, ahol a magyarok dolgoznak, a mai Luxorral átellenben levő Nekropolisz része, az újbirodalmi Théba főváros temetkezési helye.