Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-29 / 305. szám

Vincze István megyei főépítész átveszi a kitüntetést. Ülést tartott az MSZMP MA — az óvoda állítja ki folya­matos megfigyelés alapján azokról a gyermekekről, akik az adott év szeptember 30-ig töltik be hatodik életévüket. E vélemény javasolhatja a gyermek felvételét az általá­nos iskola első évfolyamába, további egyéves óvodai ne­velését, valamint részvételét a nevelési tanácsadó illetve szakértői bizottság vizsgála­tán. A nevelési tanácsadó szakvéleményére van szük­ség akkor is, ha a szülő nem ért egyet az óvoda vélemé­nyezésével, továbbá, ha a gyermek nem járt óvodába. E szakvéleményt nemcsak a szülőknek, hanem az óvodá­nak, illetve a körzeti iskolá­nak is megküldik. ára legyen e szilveszteri pe­csenyének, a húsipar vállal­ta, hogy kilónként 18 forintot ráfizet, az élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalat pedig egyetlen fillér hasznot sem tesz a húsipari árra. így lesz 100 forint a malac kilónkénti átlagára, természetesen az értékesebb hátsó része vala­mivel többe kerül majd. Bár Szilveszterkor keve­sebbszer emlegetjük a tej­ipari termékeket, ezekből is lesz bőséggel, s azt is vállal­ta a tejipari vállalat, hogy január elsején ügyeletet tar­tanak, hogy ha az árusításra kijelölt szórakozóhelyeken elfogyna a tej, nyomban utánpótlást is szállítanak. A sütőipari vállalat is bőséges ellátást ígér, forgalomba hoz­zák a francia kenyeret is, amelyből 8 forint 20 fillér egy kiló. A szilveszter nem elsősorban a disznóvágások ideje, de azért fűszerekből is gazdag választékot kínál a kereskedelem. És lesz mit inni is. Az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat 37 ezer palack pezs­gőt kínál, borból van ele­gendő literes és hétdecis pa­A teríték egy része élő malaccal a Unsipari vállalatnál. (F. Z.) Nem műkődnek e kompok Beálltak megyénk folyói Aki megyénket járja, az látja: a folyók vízszint je vál­tozatlanul alacsony. Amint azt a Felső-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság szakembere elmondta: mindez így igaz, mi több, a Tiszán az eddig mért legalacsonyabb vízál­lás a jellemző. Ez a szomorú rekord lényegében a tavasz­tól tartó szárazság ideje alatt alakult ki, egész évben rend­kívül kis vizet mértek a fo­lyók medrében. A Tisza részben, a Szamos, a Kraszna, a Túr teljes egé­szében beállt, más szóval: jég fedi a folyók felszínét. Nem vastag a jégréteg, éppen ezért különös eréllyel kell figyelmeztetni mindenkit: ne vállalkozzon arra, hogy átkel ezen a jégrétegen. Máskor sem célszerű, mi több, ve­szélyes, de ilyen időszakban egyszerűen istenkísértés a jégre merészkedni, azon jár­kálni, korcsolyázni, játszani, közlekedni. Ezt azért is külön hangsú­lyozni kell, mert a víz beál­lása után a kompok leálltak. Több helyen, ahol rév van, most az utasok kerülőre kényszerülnek. De megéri, hiszen ez biztonságos, a né­hány kilométert kerülő nem kerül veszélybe. A vízügy szakemberei az év utolsó napjaiban is figyelemmel kí­sérik a folyókat, hiszen az alacsony vízállás nem jelent­heti az éberség csökkenését. Jégtörésről egyelőre nincsen szó, a mérséklődő hideg meg­lepetést nem ígér. A MÉSZÖV elnöksége előtt szolgáltatása A takarékszövetkezetiek 1986. I—III. negyedévi tevé­kenységét, valamint a pana­szok ügyintézésére vonatko­zó jogszabályok megtartásá­nak tapasztalatait értékelte december 28-i ülésén Nyír­egyházán a Fogyasztási Szö­vetkezetek Szabolcs-Szatmár megyei Elnöksége. Szabolcs-Szatmérban je­lenleg 19 takarékszövetkezet 131 egységet üzemelteit, me­lyek száma az idén tízzel nö­vekedett. A takarékszövetke­zetek egyre több kedvezmé­nyes kamatozású lakásépíté­si, -vásárlási hitelt folyósíta­nak, bővítik szolgáltatásaikat. A taglétszám is tovább nőtt megyénkben, mely ez év szeptemberében meghaladta a 162 ezret, a részjegyaiiap összege pedig kilenc hónap alatt 74 millióról százhetven­három miilliió forintra növe­kedett. A megyében az I—III. ne­gyedévben a lakossági betét­állomány 255 millió forinttal emelkedett, melynek 16 szá­zalékát helyezték el takarék­szövetkezeteiknél. A szövetke­zetek több mint 2,2 milliárd forint összbetótálílomanyának nagy részét a takarékle vél- betétek, a gépkocsifedezeti betétek, valamint az ifjúsági betétek teszik ki. A megyében a takarékszö­vetkezetek az I—III. negyed­évben összesen 637 millió fo­rint kölcsönt nyújtottak, mintegy 153 millió forinttal többet, mint a múlt év ha­sonló időszakában. A hitél- kereslét továbbra is élénk. Csökkent az áruvásárlásra, nőtt a mezőgazdasági terme­lésre, az építésre, a lakásvá­sárlásra és -korszerűsítésre kölcsönzött összeg nagysága. A Szabolcs-Szatmár me­gyei takarékszövetkezetek idei nyeresége 51,5 millió fo­rint, 40 százalékkal több, mint 1985 hasonló időszaká­ban volt. (cselényi) Az egészséges táplálkozás hívei és szószólói nemigen örülnek majd neki: jó ellá­tást ígér az élelmiszeripar és a kereskedelem szilveszterre. A legnépszerűbb étel ilyen­kor a kocsonya, ezért a hús­ipari vállalat gondoskodott róla, hogy mindenki hozzá is jusson, aki szereti. Csak az élelmiszer-kiskereskedelmi vállalat boltjaiban 10 750 ki­ló sertésfejet és -körmöt kí­nálnak, természetesen jut a húsipar szállítmányaiból a szövetkezeti boltokba is. A virsli nemcsak éjfélkor jó borkorcsolya, hanem ja­nuár 1-én is népszerű étel, hiszen ez a korhelyleves egyik alapanyaga, ezért eb­ből is bőséges lesz az ellátás. Az élelmiszer-kiskereskedel­mi vállalat boltjaiban 7140 kiló lesz, sütnivaló kolbász­ból 324 kilót, csemege páros­ból 1190 kilót, hot-dog kol­bászból 975 kilót kínálnak és nem hiányzik majd a malac sem. A húsipari vállalat 250 malacot vág le szilveszterre, de segít az ellátásban a Ság- vári Tsz is. Hogy elérhető Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1986. december 28-án Kádár János eliv- társ elnökletével ülést tartott. A Központi Bizottság megvitatta és elfogadta a műszaki fejlődés gyorsításával és a tudományos ku­tatás eredményességéinek fokozásával összefüggő feladatokról szóló előterjesztést. Az ülésről közlemény jelenik meg. Lakbér számítógépről (2. oldal) Márvány­bányász (3. oldal) FELTÉTEL A TESTI ÉS SZELLEMI ÉRETTSÉG Iskolakezdés — változásokkal Az általános iskolát kezdő gyermekek fejlettségéhez, testi és szellemi érettségük­höz jobban igazodó beiskolá­zási rendszer lép életbe a jö­vőben, a közoktatás-fejlesz­tési programmal, valamint az oktatási törvény célkitű­zéseivel és rendeletéivel össz­hangban. E célok valóra vál­tásának alapvető pedagógiai feltétele, hogy igény szerint minden gyermek részesüljön óvodai nevelésben, hogy tar­talmában és módszereiben szívonalasabbá váljon az óvodai nevelési munka, a gyermek folyamatos megfi­gyelésére alapozva erősödjön a differenciált egyéni bánás­mód. A fejlődésbeli problé­mák korai felismerésével — az orvosok, szülők, nevelési tanácsadók együttműködésé­vel — ugyanis alapvetően megnőhet a kompenzáció esé­lye is. A gyermekek fejlett­ség szerinti beiskolázásához nagy segítséget nyújtanak az Országos Pedagógiai Intézet szakmai-módszertani aján­lásai, valamint az a komplex egészségügyi vizsgálat, amely nemcsak a négy és fél, öt­éves óvodásokra, hanem az óvodába nem járó gyerme­kekre is kiterjed majd. A gyermekek testi és szel­lemi alkalmasságát figyelem­be vevő iskolakezdéshez — ennek megállapításához és az ezzel kapcsolatos tanácsi, óvodai és iskolai feladatok ütemezéséhez — a Művelő­dési Minisztérium szakmai útmutatót ad ki, amely a kö­zeljövőben a Művelődési Közlönyben is megjelenik. A jogszabályok a gyermek beiratását, megfelelő életko­ra mellett, a fejlettségét ta­núsító szakvéleményhez kö­tik. E szakvéleményt — amely támaszkodik a rend­szeres és kötelező orvosi vizsgálat megállapításaira is Szeptember végén adták át rendeltetésének Gyulaházán az ifjúsági és honvédelmi há­zat, melynek létrehozásában példás társadalmi összefogás jött létre. Tegnap a megyei tanácson kis ünnepséget ren­deztek, ahol a létesítmény születésénél bábáskodó intéz­mények, szervek és szemé­lyek részére kitüntetéseket, elismeréseket nyújtottak át. Bánóczi Gyula megyei ta­nácselnök köszöntő szavai után Légrádi László ezredes, a honvédelmi miniszter meg­bízásából a „Haza Szolgála­táért Érdemérem” arany fo­kozatát adományozta Vincze István megyei főépítésznek, az érdemérem ezüst fokozatát Magyar Andrásnak, a megyei tanács vb közlekedési osztá­lya főmunkatársának. A Honvédelmi Minisztérium di­csérő oklevelét és jutalmát vették át tizennégyen. A me­gyei tanács elnöke emellett Kiváló Dolgozó és Kiváló Társadalmi, Munkáért kitün­tetéseket adott át hat sze­mélynek. Az ünnepségen részt vett Farkas Bertalan, az első ma­gyar űrhajós is, és meleg szavakkal méltatta a szülőfa­lujában létesült ifjúsági és honvédelmi ház jelentőségét, kiemelve: a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelésében kiemelkedő fontosságú ez az új, úttörő jellegű létesít­mény: Ekler György, a me­gyei pártbizottság titkára is köszönetét mondott az intéz­mény létrehozásában szere­pet vállalóknak, és a megyei pártbizottság nevében kívánt eredményes munkát a közel­gő új esztendőben is. GYULAHÁZA PÉLDÁJA Gazdag teríték szilveszterre Virsli, kocsonyahús • Malac kilónként százért Itt a francia kenyér • 37 ezer üveg pezsgő pukkanhat Elismerés a társadalmi összefogásért XLiIII. évfolyam, 305. szám ÁRA; 1,80 FORINT 1986. december 29., hétfő lackozású is, sörből pedig a Borsodin és a dobozos sörö­kön kívül ötféle osztrák, né­met és csehszlovák sör is kapható. A tizennyolc éven aluliaknak sem kell szomjaz­niuk, a literes üdítőkből leg­alább tízféle található a bol­tokban, de az élelmiszer-kis­kereskedelmi vállalat üzletei­ben négyféle dobozos rostos­lé is vevőre vár. A déligyü­mölcsök közül narancsot fo­lyamatosan árulnak, és érke­zik banán is. Aki vendéglátóhelyen szil­veszterezik, Nyíregyházán öt helyen várják műsorral és természetesen gazdag és spe­ciális ételekkel.

Next

/
Thumbnails
Contents