Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-22 / 300. szám
1986. december 22. Kelet-Magyarország T Mérlegen megyénk sportja Szilágyi József beszámolóját mondja. A múló év a testnevelési és sportmozgalom számára fordulópontot jelentő esztendő volt. Még inkább fel kellett ismerni: a társadalom megnövekedett igényei egyre sürgetőbben kényszerítik ki azt, hogy a testnevelési és sportmozgalom hatékonyabban járuljon hozzá az ifjúság, a lakosság fizikai erőnlétének növeléséhez, az egészségesebb életmód kialakításához. XJjra egy esztendő befejezéséhez közeledünk, s mint ilyenkor mindig, most is lázas munka folyik már a legtöbb sportszervezetben, hogy elkészüljön az év eredményeinek és csalódásainak összegezése. A múló esztendő kezdetén szőtt terveket vetik össze a bajnokságokon és versenyeken elért eredményekkel, hogy mérleget vonhassanak a további feladatok tervezésénél. Ez pedig kötelességekkel jár és joggal várja el megyénk lakossága az érdekelt sportegyesületektől és sportszövetségektől, hogy jobban éljenek lehetőségeikkel, javítsák meg munkájukat, követeljenek területükön rendet, fegyelmet, legyenek igényesebbek önmagukkal, de edzőikkel és versenyzőikkel szemben is. Nyíregyházán, szombaton délelőtt sportnagyaktíva keretében értékelték Szabolcs- Szatmár 1986. évi sporteredményeit, határozták meg az elkövetkező időszak legfontosabb tennivalóit. A megyei tanács nagytermében mintegy kétszáz résztvevő előtt Szilágyi József, a megyei sportosztály vezetője számolt be Szabolcs- Szatmár sportmozgalmának eredményeiről. Az elmondottakból többek között kicsendült: Eseménydús, de nehéz esztendőt zárt az ország eme legkeletibb megyéjének sportélete. Társadalmi-gazdasági viszonyaink fejlődésével párhuzamosan növekedett a lakosság szabad ideje. Minőségileg új elemekkel bővült a szabadidő tartalma, funkciója, s ebben jelentős szerep vár az ifjúság és a felnőtt lakosság mozgásigényének fokozottabb kihasználására. A korábbi terveket, célkitűzéseket csak részben sikerült megvalósítani. A céltudatos munka következtében viSzombaton nagyaktívát tartottak Nyíregyházán sportja 1986-ban. Sportéletünk jó néhány területén mutatkoznak eredmények, de az is tény. hogy számos esetben nem az elvárások szerint alakult a helyzet, a szereplés. Az év végi számvetéskor köszönetét mondunk mindazoknak, akik segítettek, minden tőlük tel-1 hetőt megtettek a testnevelés és sport nemes ügyéért. Ha mindenki végrehajtja feladatait, akkor a jövő évben új sikereknek örülhetünk — fejezte be gondolatait Szilágyi József. A beszámolót követően társadalmi aktívák jutalmazására került sor. összesen 105-en részesültek elismerésben éves sportmunkáért, az OSN, az Edzett Ifjúság mozgalom terén végzett tevékenységéért. Befejezésül az „Év sportolója” díjak átadására került sor. Kovács György A megyei sportaktíva résztvevői a beszámolót hallgatják. szont mind jobban társadalmi üggyé vált a megyében az óvodások, az általános és a középiskolák tanulóinak egész éves rendszeres foglalkoztatása. Szabolcs-Szatmár sportegyesületei 65 millió forintból gazdálkodtak az év folyamán. A versenysportban hallatott magáról néhány sportág, így elsősorban az MHSZ-sportok, továbbá a tájfutás, az úszás, és kisebb mértékben a labdarúgás. Az év során rendezett világ- és Európa-baj- nokságon, a magyar bajnoki rendszerben elért eredmények elmaradnak az előző évek teljesítményeitől. A különböző szintű és rangú magyar bajnokságokon 42 aranyat szereztek megyénk sportolói. Ezenkívül 33 ezüst- és 30 bronzérem prezentálja az erőfeszítéseket. Csapatok tekintetében első osztályban a röplabda, a tenisz, a tollaslabda és a salakmotor sportág szerepel. Az NB I B és a másodvonal küzdelmeiben, összesen 26 szabolcsi együttes vesz részt. Egyénileg sok jó eredmény öregbítette a szabolcsi sport hírét. így Orosi János, Venczel Miklósné, Újvári Ferenc, Molnár Tamás, Kovács Rita, Kesse- Iyák Mihály, Petrikovics József, Balogh János és a többiek hallattak legtöbbet magukról. A további siker záloga: a lelkesedés korábbi szintjére való visszatérés, a szakmai ismeretek gyarapítása, a lelkiismeretesen Végzett munka, a jó gondossággal végzett gazdálkodás. Aztán kell — nemcsak aggódni, önmagát sajnálni tudó — sok-sok ember, számba kell venni mire lehetünk képesek. Vissza kell szerezni a testnevelés és a sport régi rangját, hogy főképpen szórakoztasson és ne ellenségeket neveljen. Az elmúlt hónapokban számos fórumon került megtárgyalásra a testnevelés és sport helyzete és azoknak a tennivalóknak a sokasága, amelyeket a ki- szélesítés és a fejlesztés érdekében el kell végezni. Ehhez csatlakozik a magyar diáksport megújulása, bizonyítván, hogy a szőkébb keretű élsport mellett egyre fontosabb helyet kell hogy kapjon az ifjúság sokoldalú nevelése, az emberek egészségvédelmének, kulturált szórakozásának és aktív pihenésének ügye. A felnőtt lakosság tömegsportjának fejlesztése érdekében ösztönözni kell a lakóterületi sportegyesületek, tömegsportcsoportok megalakítását. Elegendő visszapillantani az elmúló évre, megállapíthatjuk, hogy sok nagy sportrendezvény színhelye volt Szabolcs-Szatmár. Itt rendezték a tenisz Nyírfa Kupát, az úszó Szabolcs Kupát, a nemzetközi ifjúsági röplabdatornát. Megyénkből rajtolt a Tisza- túra, itt dőlt el a fogathajtó OB, a rádiós magyar bajnokság. Volt számos salakmotoros verseny, tapsolhattunk legjobb súlyemelőinknek, Nyíregyháza adott otthont a dolgozó fiatalok országos kempingtalálkozójának. Megyénknek nincs szégyenkezni valója e téren, sok külföldi sportoló távozott szép emlékekkel Szabolcs-Szatmárból. A fejlődés érdekében a megyében fokozott gondot kell fordítani a szakember- képzésre. Ezért is szorgalmazzák az edzői, segédedzői képzést, mert a szakemberek számát növelni kell. Csak így valósulhatnak meg azok a tervek, amelyek a megye hosszú távú sportfejlesztésében jelentkeznek. Más, korszerűbb szemléletre van szükség, mégpedig egyéni és társadalmi megfogalmazásban. Társadalmunk jelentékeny része a feltételek oldaláról közelíti meg a tömegsport hazai helyzetét. Van ebben igazság is. Ezzel szemben még mindig drágák a sportszerek, még mindig hiányoznak pályák, uszodák, tornatermek. Mégis ki kell mondani, nálunk a tömegsport mégsem a létesítmények hiánya miatt nincs megfelelő színvonalon, hanem az önmagunkat félrevezető, olykor bürokratikus szemlélet miatt, miszerint ha mindez meglenne. akkor százezrek élnének a lehetőségekkel. Kétarcú esztendőt zár Szabolcs-Szatmár megye A szavazatok alapján 1986-ban a legjobb női szabolcsi csapat a Kisvárdai SE NB II-cs kézilabdagárdája lett. Állnak (balról jobbra): Orosz Enikő, Tóth Ildikó, Tóth Ágnes, Friderikusz Rita, Simon Edit, Simák György edző, Hegedűs Éva, Radványi Ferenc technikai vezető. Guggolnak: Gilányi Gyöngyi, Esik Gabriella, Kató Edit, Ésik Ildikó, Kézi Anikó, Dankóné Labbancz Éva. n társadalmi munkás Ha Racskó Jánosnak, a Szabolcs-Szatmár megyei Birkózó Szövetség elnökének élettörténetét egy mondattal kellene ismertetni, talán ez lenne a legjellemzőbb: Hosz- szú évtizedek óta a sportélet odaadó társadalmi munkása. Elgondolkoztat néha, hogy milyen magától értetődő természetességgel használjuk naponta ezeket a szavakat, kifejezéseket. Ma már nem is dicséretként, közönséges ténymegállapításként hangzik. Mint egy vállon veregetés, vagy annyi sem. S való igaz: a társadalmi aktívák tevékenységének értéke nincs arányban erkölcsi és anyagi elismerésükkel. Gondoljunk bele: a legtöbb sportág szakmai-technikai irányításában óriási szerepük van. Hogy mi történne a sporttal, ha ők egyik napról a másikra eltűnnének a mezőnyből? Klubhűségük, sportszerete- tük nem hagyja őket pihenni sem hétköznapokon, sem ünnepnapokon. Jó tudni, hogy megyénkben egyre kevésbé felejtkeznek meg róluk, ök a sport közkatonái, egy-egy sportághoz a végsőkig ragaszkodó emberek. Jó tudni, hogy megbecsülést kapnak ebben a rohanó világban, nemcsak látják, értékelik is munkájukat. Szükség van rájuk, hiszen ők Szabolcs-Szatmár sportjának erős pillérei. Ülőröplabda Seregben A Nyíregyházi Piremon SE ülőröplabda csapatának bajnoki sikerei nyomán egyre több mozgássérült elhitte, hogy számukra is terem babér a sport színpadán. A Piremon I. után megalakult a Piremon II., nyáron pedig Vásárosnaményban egy újabb színnel gazdagodott a sportág palettája. A kezdetekről Kéninger Istvánt kérdeztük, aki a Piremon 1-ben játszott, s a bővített válogatott keret tagja volt. — Mikor feleségemmel kiköltöztünk Vásárosnamény- ba. az edzésekre, s a mécsesekre bejártam a megye- székhelyre. Rengeteg időm kárba veszett az utazással. Ezzel egyébként nem voltam egyedül, a városban négyen már kezdték kóstolgatni a játék alapjait. S akkor vetődött fel, hogy alakítsunk itt csapatot, s nevezzünk a bajnokságban. A debreceni Piremon Nyomda minket is felkarolt, s a beinduláshoz a helyiek is segítettek. A faforgácslapgyár, a Medicor, a VOR itteni gyáregysége, az üveggyár, a tanács és a kórház támogatása nélkül aligha tudtunk volna csapatot alakítani. A pénzügyi alap rendelkezésünkre állt, a kórház tornatermét biztosította az edzésekhez. A neheze viszont még hátra volt, a játékosok toborzása. Nyáron a város és környékének valamennyi mozgássérültjét felkerestem. Sajnos sokan balesetük után begubóztak, mások teljesen elhagyták magukat, s nem hitték el, hogy a sport az egyik útja a társadalomba való visszailleszkedésbe. Végül velem együtt kilencen megkezdtük az edzéseket. A csapat edzője Gorzás Zoltán, az 1. sz. általános iskola tanára lett, akinek legfőbb célja a kiesés elkerülése mellett, hogy játékosainak fizikai erőnlétét fejlesz- sze, s karbantartsa ép tagjaikat. A szakvezető tanácsai mellett két „vendégjátékos”, Gorzás László és Bartha László is besegít abban, hogy az együttes tagjai minél hamarabb elsajátítsák a röplabdázás fortélyait. Az idei bajnokságban az újonc a Miskolc és a Piremon II. csapatával küzdött, s hajszállal maradt le az osz- tályozóról, amely alapján bejuthatott volna a legjobb hatba. Így tavasszal a gárda a 7—14. helyért küzd. Tarpáról, Pusztadobosról Csarodáról is járnak be tékosok hetente kétszer zésre, s ugyanők a többiek együtt viszik a hírt a tő mozgássérültnek, hogy s, mukra is nyitva áll a csapc.. kapuja. Máthé Csaba A szombati, nyíregyházi síbörze kezdetén több volt az eszkimó, mint a fólka. Mindenki vásárolni szeretett volna, viszont eladni való síléc, korcsolya alig volt. Ügy látszik a 9 órád kezdés túl karainak tűnt, hiszen 10 óra előtt élénkült meg a „piac”. Árultak kétezerért sícipőt, ami gyorsan elkelt, 800 forinttól 1500-ig korcsolyacipőt, amelyre többen alkudtak, de végül sikerült eladni, s gyermek, illetve felnőtt síléceket. Utóbbiak voltak a síbörze slágerei, sokkal olcsóbban cseréltek gazdát, mintha valaki a sportboltban vette volna meg őket. A nagy piaci vásárokkal ellentétben a vevő és az eladó a csere után nem itta meg az áldomást, helyette abban egyeztek meg, hogy a hegyekben találkoznak, s ott próbálják ki új szerzeményeiket. V Síbörze
