Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-20 / 299. szám

1986. december zu.

Vajon lehet-e még többet rakni az amúgy is túlterhelt pedagógus vállára? Nem Horváth József né teszi fel a kérdést, pedig talán ő is megkockáztathatná. Helyette arról beszél, hogy évtizedeken át részt vállalt Kó- taj társadalmi életében. Vezette a községi énekkart, a pávakört. Az ő unszolására állt közönség elé az akkor 82 esztendős Zsidai Pista bácsi, majd az Operaház nézői tapsoltak az idős kótaji dalosnak.

Gyűrűsujján arany- és ezüstkarika villog. Férjével — aki szintén pedagógus, magyar— történelem szakos tanár — harminc éve állnak a katedrán és ugyanennyi esztendeje esküdtek egymásnak örök hűséget. Ritka szerencsét mondhatnak magukénak, gyerekszerelemből lett tartós házasság segíti át őket az élet nehézségein.

Mert abból is (két kézzel osztott nekik a sors. Giziké asszony ötgyermekes családban született. Állomásfőnök édesapja Tiszatele- ken igyekezett előteremteni a mindennapi kenyeret és a taníttatás tetemes költségeit. Orvostanhallgató bátyját egy önfeledt fürdőzés pillanatában ragadta el a halál a Tiszán. Testvérei messzire kerültek, az idősödő szülők gondját Giziké vállalta magára. Amint átvették a líceumban a tanítói oklevelet és szövetséget kötöttek egy életre a férjével, a környékbeli tanyabokrokban, majd Beszterecen, Kétérközben álltak először gyerekek elé. Világossá vált, hogy a szülőkről csiak ők tudnak gondoskodni, így megtakarított forintjaikból vettek egy szoba- konyhás, pöttömnyi házat. Rendbe tették, otthont varázsoltak az idős szülőknek.

Egyetlen gyermekük, Attila orvos lett. A kisvárdai kórházban sebésznek készül. Akárcsak ők. a fiuk is hamar megtalálta szive választottját. Attila az esküvőjét még medikus korában tartotta. Hamarosan megszületett Gergő. A gyermek édesapját épphogy kinevezték a kórházban, Zsuzsa mama még utolsó évét járta a fogorvosi karon, a gyér—

Horváth Józsetné

tanítónő

mek a debreceni orvosi bölcsődében. Ám alig-alig fejlődött, betegség, láz, gyógyszerek nehezítették a kicsiny emberpalánta életének első hónapjait. Nagy gondban érkezett haza az orvosfiú a szülői házba.

Töprengését édesanyja egyetlen szóval oldotta meg:

— Hozd haza, fiam, Gergőt, és amíg kell, anyja leszek a kicsinek. Ti pedig intézzétek a feleségeddel a dolgaitokat legjobb belátásotok szerint...

A fiatal nagymama fizetés nélküli szabadságot kapott az iskolától. Tavaly karácsony előtt pár nappal toppantak be a szülőik Gergővel. Nem is tudták hogy megköszönni a segítséget. Az édesanya ezután nyugodtan készülhetett vizsgáira, az ifjú orvos nagy lendülettel vetette magát a pályakezdők ezernyi tennivalójába. A nagymama hivatalosan gyermekgondozási szabadságra ment és nagy-nagy szeretettel ápolta, nevelte unokáját. A gondoskodást ugrásszerű testi gyarapodással, szellemi fejlődéssel hálálta meg a kisfiú.

Horváthné ma ismét a katedrán megszokott osztálya előtt. Fia és családja önálló otthonhoz jutott Kisvárdán.

— Manapság nem divat azt mondani, hogy valaki boldog. Márpedig én ezt a régi, talán sokak által porosnak vélt szóval tudom magunkat jellemezni. Hiába feicsinyelik le sokan a falusi tanító rangját, úgy higgye meg, ezek a gyerekek sokkal tisztelet tud óbbak, mint városi társaik. Itt lakunk egy kőhaji- tásnyira a megyeszékhelytől, de én nem mennék semmi pénzért oda. Itt még becsülete van a felnőtt szavának, más talajra hullanak itt a tudás magvai. Megkockáztatom, jobbra, mint bárhol másutt... Itt nem tesz úgy a gyerek, ha megkérem, hogy vegye fel a folyosón heverő szemetet, hogy nem én dobtam el... Ebben a kicsiny iskolában kicsordult padok, olajos padló miatt kesereghetne az ember, vagy kereshetné objektív okokban a nevelés esetleges kudarcát. Ám panaszkodás helyett inkább előre nézünk. Különösen sokat foglalkozunk a rossz családi körülmények közt élőkkel, az állami gondozottakkal. Nem mondjuk egyikükre sem, hogy nehezen nevelhető, mert ott sok esetben a felnőttel is baj van.

Horváthné táskájából számtalan könyv, ábra, mesefigura kandikál ki. Asztalát zsúfolásig megtöltik a könyvek, dolgozatfüzetek. Függönyös szekrényében díszletek, szemléltető eszközök, valamennyi a tanítónő keze munkája és nem gyári „alkotás”.

Az energikus, fiatalos külsejű tanítónő imádja a virágokat. Kiskertje pipaccsal, búzavirággal, zsályával, borsfűvel, kikericcsel pompázik késő ősszel is. Az egyszerűséget, a harmóniát, az egymás megbecsülésének érzését megőrizték önmagukban a negyedik, közösen felváltott X-ig. Nem gyűjtöttek vagyont, nem vettek házat, autót. Gyűjtöttek viszont számtalan könyvet. Esténként a szépirodalom röpíti őket csodás világba. A férj szebbnél szebb versekben fejezi ki gyengédségét társa iránt. Horváthék kincsei megszámlálhatatlanok. Az egykori tanítványoknak ma már a gyermekei emlékeznek a tőlük kapott, életre szóló intelmekre.

Tóth Kornélia----------------------------------------------------------------------N

y

Szépen magyarul — szépen emberül

Romlik a nyelvérzékünk?

Az utóhbi időben elszaporodott néhány magyartalanság, amely talán nem is figyed m et 1 enségb ől, hanem valamilyen megmagyarázhatatlan divat, fellengzős stílus hatására iát (hart.) napvilágot.

A magyar nyelv ékes öröksége az ige alanyi és tárgyas ragozása. A finnugor nyelvekben kialakult ősi szabály szerint: az

egyik ragozás csupán az alany számát és személyét mutatja (látok — „én”), a másik ezenkívül a határozott itárgy személyére is utal (látom — „én”, „öt”). Ezt a két ragozási rendszert a magyarul) egészen jól beszélő külföldiek nem tudják teljesen elsajátítani, mert nem sikerül eldönteniük, mikor határozott és mikor határozatlan a mondat tárgya. A kérdés számunkra sem túl egyszerű, az egészséges nyelvérzék azonban mindig helyesen

dönt. Mindig? Ha így lenne, nem sántítanának a következő mondatok: „Szívbeteg nő szeretne (helyesen: szeretné) igénybe venni egy megértő, türelmes, alkalmazkodni tudó társalkodómé segítségét.” — „Válasszuk ki (azaz: vdlasz- szunk ki) bibidre egy tetszőleges példát!” — „Fe- szítőhuzalt és szállításit vidékre is ingyen kapja” vagyis: kap). — „...az

osztrák autóklub úgynevezett sárga lapot ad, amely segít az lesetleges megértési problémák tisztázását” (helyesen: segíti vagy segít a problémák tisztázásában). Aki így fogalmaz, annak is legalább egy sárga lap járna.

Érthetetlen „nagyzási hóbortot” fogalmaztak bele az alábbi mondatokba is: „Az áruház kollekciója úgy volt összeállítva, hogy reggelitől estig, férfiaknak és •nőknek az elegáns öltözetet

tükrözte.” — „A tájékoztatóról sok új ismeret birtokában és a jelentősebb külpolitikai események összefüggésében történő megismerésével (távoztunk.” Az alábbi megfogalmazás viszont mintha a piaci Mariska nénitől származna: „A paradicsom szépjéért tehát nem mutatkozott túl nagynak az ár: 18—20 forintba esett kilogrammja.” Ne járjon a nyelv gyorsabban az észnél! — tartja bölcsen a mondás. -És ha mégis gyorsabban jár, akkor még jobban kificamodik nyelvérzékünk. Nagy kár lenne érte, mert akinek még van „kificamítani való” nyelvérzéke, annak különösen fájna ... Egy másik mondás úgy tartja, hogy amely követ sokat forgat- nak sosem mohosodik meg. Forgassuk meg hát a gondolatokat is, mielőtt kimondanánk vagy leírnánk!

Szinkronnal vágj anélkül?

Valljuk be, néha bosszankodunk azon, hogy egy-egy külföldi film amúgy is hosszú stáblistájának végén toldalékként még olvasható vagy hallható a szinkronizálásban részt vevő magyar alkotók neve. Egy filmes kvízjátékban pedig •minden bizonnyal nehéz feladat lenne, ha a legjelentősebb hazai szinkronrendezők nevét kellene felsorolnia a versenyzőknek. Ugyanakkor a mozikban azonnal hallható a bosszankodó moraj, ha /kiderül, hogy az éppen pergő film szereplői nem magyarul szólalnak meg, hanem a dialógusokat olvasni kell a vászonról. 'Nyilván felesleges lenne közvéleménykutatást tartani arról a kérdésről, ami e jegyzet címeként olvasható, mert a nagy többség egészen biztosan ragaszkodnék a jelenlegi állapothoz, ahhoz, hogy a külföldi filmek magyar hanggal kerüljenek a moziba.

Alapjában véve a televízió kényeztetett el bennünket, hiszen ott a feliratos film fehér holló-száimba megy, pedig a környező országok (többségében nem ez a gyakorlat, vagy legalábbis nem ilyen mértékben.

Igazságtalanság lenne nem hangsúlyozni, hogy a magyar szinkron egyenletesen magas színvonalú. Természetesnek vesszük, hogy a filmhősök magyar színészek hangján szólalnak meg, és hogy ritka kivételektől eltekintve hitelesnek érezhetjük a figurákat, mert az eredeti hang hiánya nem teremt disszonáns helyzeteket. Ennek ellenére mintha kevés fény esnék az alkotókra. Elég sajnálatos, hogy a korábbi években (rendszeresen megrendezett debreceni szinkronszemle 1979 tavaszán az

utolsó alkalmat biztosította az eredmények összehasonlítására és mórtlegeléséne.

Arra, hogy mit jelent a jő szinkron, leginkább olyankor figyel az ember, ha a hiánya jelentkezik. A hazai videoszalag-kínálat szépen gyarapszik, de biztosak lehetünk abban, hogy a magánhasználatú 'készülékek programján még hosszú ideig nagy kon- kurenciát jelentenek a külföldről behozott kazetták. Élelmes üzletemberek már megtalálták a módját, miként lehet az eredeti hangcsíkira rákopírozni a magyar hangot, a szinkrontolmácsét. De amikor minden szereplő hangját ugyanaz a személy közvetíti, nyilvánvalóan csökken a .mű hatása. (Illúzió lenne azt hinni, hogy nyelvoktatásunk majd megoldja a problémát. A jelenlegi igényit az ország egyetlen idegen nyelvű mozija is meggyőzi.)

Szinkron vagy felirat? A vita időről időre újra előkerül, ibár sohasem a közönség kezdeményezésére. Mi élteti ezt a vitát? A válasz egészen leegyszerűsítve az, hogy mind a feliratozás, mind a szinkronizálás egyaránt hordoz .előnyöket a másikkal szemben, és a viszony megfordítva is igaz: mindkettőből következnék olyasfajta hátrányok, amelyeknek a kiküszöbölésére nincs lehetőség. S bár a technika fejlődése már-már csodákat eredményezett az elmúlt időkben, de ettől sem várható, hogy ezt az ellentmondást ki tudja küszöbölni. Sem egyik, sem másik nem oldható meg oly módon, hogy ne szegé- nyítse valamiképpen az eredeti alkotást, ezért biztosak •lehetünk benne, hogy az eltérő álláspontokat képviselő két tábor megmarad, s a vita tárgya az marad, hogy a szinkron vagy a felirat

okoz-e kevesebb veszteséget. A vita lehetőségét az még inkább növeli, högy a kérdést általánoséágban megvitatni aligha lehet, mert minden film hanganyaga más, ezért néhol az egyik, néhol a másik megoldás látszik kézenfekvőnek, néhol pedig megoszlanak az érvek.

A feliratozással még optimális esetben sem lehet elérni azt, hogy az elhangzó mondatoknak akár a felét is inzerten rögzítsék, így eleve megfosztják a nézőt az információk jelentős hányadától. Többre részben azért nincs lehetőség, mert az írás nagy képrészt eltakarna, részben mert számolni kell az egyszerűbb néző olvasási sebességével. Ugyanakkor megmaradnak azok a hangsúly- és hanglejtésben információk, amelyek a szinkronnal eltűnnek, és megmarad az az eredeti hangszín és hanghordozás is, amely uitánozhatatlanúl a játszó színész sajátja, s amelyet a legtökéletesebbre sikerült szinkron sem itud produkálni.

A szinkronmegoldás esetében megőrződik a teljes szöveg, bár ez sem mindig változatlan formában. A magyar szöveget hozzá kéül igazítani a filmszínész szájmozgásához, de ehhez néha a fordító és a szinkronrendező „bűvészmutatványára” van szükség. Mert ha például az eredetiben ez hangzik el, hogy er macht sich auf den Weg, ezt aligha fordíthatják szó szerint, hiszen az útra kel lényegesen kevesebb artikulációt igényel, mint az eredeti.

Mi, nézők, egyet tehetünk: rábízzuk a dolgot a szinkronmunkát végzőkre. Közös a célunk: minél teljesebb élményt adni, illetve kapni.

Hamar Péter

Vallomások

szülőföldről, hazáról

Mennyi reményt, életví- vásra és felemelkedésre való erőt, jó szándékú árték- i'gényt fejez ki egyetlen fogalom: szülőföld. Lehet a

jövőt hordozó vágyak forrása, a szellemi útravalók eredője, a sorsformáló erők ébresztője, s lehet az őszinte szándékok és életfordulatok szépítője Is. Mert hogyan is van? „Az ember kötődik. Tájakhoz, ősökhöz, anyanyelvhez. Tárgyakhoz, emlékekhez, hagyományokhoz. Ez a kötődés át meg átszövi érzelmi életünket, s meghatározza értelmi fejlődésünket is ... ” (Száraz György).

Az ember a társadalmi életfolyamatait megélve buj- dokol a személyes harcai, a sorsa útvesztőm. S mióta az ember ezt az útját járja, az életvitelét és maga tartását elsősorban meghatározó hellyé lett — a valóságos vagy fogadott — szülőföld. A szellemi hatásai hosszú időn át útitársai lettek, de a későbbi értékgyarapodások is erősítették: a hely szelleme fokról fokra gazdagított egyéniséget érzelemben és értelemben egyaránt. így lett a szülőföld a régen volt élményeiből táplállkazóan az a hely, amely a Tamási Áron megfogalmazta „otthonlétet” elsődlegesen kínálja.

Minderről, s a szülői öld - érvényű szellemi hatások egyéni tükröződéséről egy szép kiállítású kötet — — „Szülőföldem Magyarország” — lapjairól olvashatunk 63 érett alkotást. Erki Edit igényes válogatása magyar költők és írók versben és prózában írott lírai vallomásait nyújtja át sorsformá- Jó, sorsfordító helyekről,

azok szelleméről, s a szülőföld ajándékozta útravalóről. Tágas rónák és meredek bércek személyes fogantatású titkait közvetítik.

Megismerjük „... azt a kicsiny és mégis tágas világot, amit a tájegységek nyelvén Kelet-Közép-Európá- nak nevezünk...” (Száraz György). Iszkáz és Budapest, Véménd és Pápa, Bia és Debrecen, Dunavecse és Pécs, de Erdőd, Gyergyóre- mete, Rozsnyó is emberi sorsfolyamók elindítói voltak, s „egy országnyi réten” kötelékjelzőként illeszkednek európaiságot igénnyel hordozó tájképbe. Éppen ez a felismerés mutatja meg, hogy nem valamiféle szubjektív elhatározás szükségéből, hanem a dolgok ésszerű rendjéből fakad a provincializmus megkerülése, jóllehet a szubjektív elem léte sem tagadható: „... a szülőhelyet ... kinagyítja az emlékezés a legfakóbb negatívokról is ... ” (Cseres Tibor).

Falvak, városok üzennek a helyek és hangulatok közvetítésével, s így szabnak zsinórmértéket. A legben- sőbb érzések forrásai: Bor Ambrusnak „Helyszínek”, Ágh Istvánnak „A világ közepe”. Rab Zsuzsának „A hazahívó város”, Kertész Ákosnak egyszerűen „Kövek”, míg Császár Istvánnak „A múlt kövületei”. Fodor Andrásnak hangulatot jelent „A hazai táj igézete”, Szent- kuthy Miklósnak pedig „A Varázskert”-et. Ratkó József „Szűkebb hazám Magyaror- szág”-a Száraz György horizontot tágító értelmezésében „Tornyok és Temetők” vidéke, s Kardos G. György életében „Sorsfordító pillanatok” hagytak emléknyomokat. Az olvasót pedig a szépséges élmény ajándékaival lepik meg mindahány an.

Közös bennük a személyesség, s az a szemlélet,

hogy „Egyszerre kell érezni a múltat és jövőt”, mert a falvak és városok szavakkal rajzolt villanóképei a zsige- rekbe mélyen ivódott hangulatokat, emlékképeket szabadítanak. A tájról, ahol születtünk, a vidékről, ahol éltünk. Ahol a seregek jöttek- mentek, ahol hódítók csizmái dübörögtek, felszabadítók fegyverei ropogtak, ahol a munka és a helytállás nyújt esélyt túlélésre. Ahol Miroslav Krleza vallomása szerint is „városok szuny- nyadnak bennünk”, mert •mindegyik az útravalóval eligazító szellem kisugárzásának helyszínévé emelkedett. Reális tehát a felismerés: „Marad hát fix pontnak, szűkebb hazámnak Magyar- ország, Európa anyajegye ...” (Ratkó József).

63 írás. Közös alapéntékük a hitvallás a tények mellett, az emlékek leltára a 93 ezer négyzetkilométernyi otthonunkról, a fizikai és szellemi létünk eredetéről, a megélt emberi (.helyenként embertelen) viszonyokról, s a meghatározó tanulságokról. Jelesül arról, hogy élhetünk bárhol, a szülőföld emléke elkísér, s egy élet cselekvés- tere a legnemesebbekért táguljon úgy, hogy hittel és •emberséggel lakhassuk meg ezt a hazát.

A tartalmi azonosság sokszínű formai megoldásban rendeződik egységgé, a közös mondanivaló erősítő hangsúllyá. Novella, prózavers, riport, pamflet érzelmi töltéssel mutatja szép hazánk •úgyszólván valamennyi vidékét, tájegységét, s azok természeti és emberi értékeit, de egyúttal azt a ragaszkodást és azonosulást, amely minduntalan a hazát tünteti ki.

(Kossuth Könyvkiadó, 1986.)

Miklós Elemér

KM HÉTVÉGI MELLÉKLET