Kelet-Magyarország, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-18 / 297. szám

4 Kelet-Blagyarország—Nyíregyházi Élet 1986. december 18. iWHjií—mí ‘lÉSnr1 ümurr^iir t ——— v' . Tanya a városban? A Kisteleki szőlő Különös, ám a helyzetet nagyon is vilá­gosan tükröző felszólalást emlegetnek még ma, jóval az eset után is a Kisteleki szőlő­ben. Egy tanácskozáson, ahol ott volt a kör­zet képviselője, a tanácstagok, a városi ta­nács egyik vezetője is, felállt valaki, és azt mondta: „Kisteleki szőlőben lakunk jelen­leg, a Debreceni út keleti oldalán, de min­denképpen szerettünk volna saját házat épí­teni. Mivel itt nem lehet, telket vettünk Rozsrétszőlőben. Így aztán, ha felépül a há­zunk, a tanyáról beköltözünk a városba ... ” Ezt csak úgy értheti a helyzetet nem isme­rő, ha gyorsan vázoljuk a körülményeket. Ha ránézünk a megyeszékhely térképére, mindjárt látni, hogy a Nyíregyháza—Vásá- rosnamény vasútvonal szinte leválasztja a város központjától a déli részeket a Debre­cen felé vezető úttól keletre. Itt található Borbánya is, mely ma már virágzó kertvá­ros — és itt vannak a Kisteleki szőlők. A vasúttól lejjebb húzódik a Tünde utca, mely átszeli e területet — s itt található Nyíregy­háza déli iparnegyede, sok üzem sorakozik itt, szinte felfűzve a Tünde utcára. Nos, az a fura helyzet alakult ki, hogy a Tünde utcától délre eső rész, a valahai „Kis- teleki-szőllők” nagyobbik fele még a mai nap is külterületnek számít (ha akarjuk: ta­nyának . . .). Ugyanakkor belterület öleli kö­rül, hiszen Borbánya is, a Debreceni út túl­oldalán található Rozsrét is azzá lett nyilvá­nítva — míg Kisteleki szőlő maradt. Ezért mondhatta hát az említett ember, hogy elég, ha átköltözik a Debreceni úton, és máris a városba került... Az ok, ami miatt ez a fura helyzet kiala­kult: a hatvanas évek lendületes ipartelepí­tési láza, a nagy elképzelések lángja azt eredményezte a városrendezési tervben, hogy a kiépülő iparnegyed körül tekintélyes sáv­ban tartaléknak számító területeket rajzol­janak a távolabbi tervek térképeire — a ter­jeszkedésre számítva. Így aztán a vasútvo­naltól a Tünde utcáig, valamint az ettől dél­re fekvő részek tiltott zónának számítanak az építkezni vágyók részére. A sávon túl pedig, dél felé, ahol a Kisteleki szőlő tekinté­lyes része fekszik, egyszerűen nem nyilvá­nították belterületté a város vezetői, mert... Mert nem. (Bizonyára találtak elegendő in­dokot.) ­Úgyhogy most a megyeszékhely területé­be ékelődve lényegében ott egy „tanya”. A terület egyébként már régóta Nyíregy­háza határának része. Ma ugyan „Kisteleki Üjkert'' néven szerepel a térképeken, de mint olvashatták, eddig nem emlegettük másképp, mint „szőlő”. Történt pedig ez azért: az itt élők nyelvére csak így jön a név, ha sietősen mondják, csak így hallani: „a szőlőben”. Egy kiadványban, mely Nyír­egyháza utcaneveit dolgozta fel (Urbán Te­réz munkája) ez áll: „...régi szőlőtelep, ne­ve azonban csak az 1975-ös térképen szere­pel így (mármint az Üjkert utótaggal — TGY). Ma már Borbányához hasonlóan be­épített városrész...” Hát ez utóbbiban van némi túlzás! Min­denesetre annyi biztos: a városban élő gazdák alapította tanyabokrok egyike volt Kisteleki-bokor. Erről kaphatták aztán ne­vüket a bokortanya és a város Jcözött bete­lepített szőlőskertek is. (Kisteleki-bokor egyébként a tanyabokrok között újnak szá­mít, hiszen mintegy 1931-es monográfia írja, egy 1784-ből származó katonai térkép sze­rint Kisteleki-bokor kivételével már vala­mennyi ma meglévő tanya létezett, ez tehát később alakult ki.) A szőlőtelepítés után a kertek felé veze­tő1 utak a mai Ady Endre és Váci Mihály ut­cák voltak, régi nevüket is innen kapták — Kistelek utca, illetve Kisteleki, utca. Két részből állt e terület: Ókisteleki és Űjkiste- leki szőlők néven emlegették, nyilván utal­va ezzel a szőlőskertek korára. Ami a szőlőt illeti, erről bizony nem a leg­fényesebb híradások szólnak. 1858-ban igen lesújtó véleményt írt egy bizonyos Jeszensz­ky László: „A nyíregyházi szőlősgazda egyéb­iránt nagyon hitvány bort termeszt, mert polyhos fajú a szőlője, melynek sok a leve, de csakis lé az; pedig ha jobb fajtát ültet­ne, ő is e homokföldben oly jó bort ter­meszthetne, mint a csongrádi vagy halasi ember, kinek szőlője szintén homok...” A szőlőskertekben egyébként gyorsan meg­indult az építkezés is. 1930-ban Ókisteleki szőlőben már hetvenkét házat és 253 lelket számláltak, Üjkisteleki szőlőben pedig jóval többet: 184 ház 589 lakóval. Ma nem könnyű számba venni, hogy hányán élhetnek e terü­leten, de kétezernél bizonyára többen. Mint­egy félezerre tehető a lakóházak száma. Hi­vatalosan. Ez utóbbi kitétel azért került ide, mert a már emlegetett építési tilalom nem gátolta meg, hogy új házak épüljenek. Végigsétálva a mai Kisteleki szőlő (par­don: Újkert...) zegzugos utcáin, itt is, ott is frissen vakolt, láthatólag nemrég épült ki- sebb-nagyobb házakat lát az erre járó. A ki­sebbek vannak többségben: szoba-konyhás lakások tágas udvarral, nagy kerttel, mely­ben gyümölcsfák és a hagyományokhoz hí­ven szőlősorok találhatók. Ezeket engedély nélkül építették gazdáik. Olyanok, akik fel­tehetően többnyire örökölték vagy a család­tól kapták, netán (éppen az építési tilalom miatt) vásárolták a területet, s lakásgond­jaik enyhítésére nem láttak más kiutat, mint suba alatt egy kis házat felhúzni, „majd csak lesz valahogyan!” jelszóval. Ha már az előbb sétát emlegettünk, hát hozzá kell tenni: sáros-latyakos időben aján­latos nekiöltözni e sétának. Az utcák közül ugyanis (a Tünde utcát kivéve) csak a terü­let kellős közepén húzódó hosszú Palánta utca kapott eddig aszfaltburkolatot, másutt csak földutak vannak. Ez már eleve jelzi a „külterület” minősítést. Ugyancsak ennek je­le, hogy közművekkel sem ellátott a Kis­teleki szőlő: vízvezeték, szennyvízelvezető stb. nincs egyelőre. Nagyjából a Szeder utca határolja kelet felől é részt, azon túl már Borbánya található, mely belterületi státusa révén lényegesen kiépültebb. A Szeder ut­ca éppen e hetekben kapott vízvezetéket (bár a házaknál még nem élvezhetik ennek ál­dásait a lakók, mert a bekötés várat magá­ra az elhúzódó munkák, s beköszöntő fa­gyok miatt). Utcaneveket emlegettünk, s hadd folytassuk egy kis listával. Tarka, változatos a Kistele­ki szőlő utcanévadása. íme egy csokor: Tá­bor, Szerén, Mohács, Hegedű, Lapály, Gömb, Koszorú, Folyóka, Lomb, Vércse utca. Aztán a szőlöskerti hangulathoz igazodó nevek: Szüret, Bor, Vincellér utca. De van itt Gyík, Tégla, Vaskapu, Kisdiófa és Lejtő utca, sőt, honnan, honnan nem, erre keveredett egy Matróz is... ’ A településrészen iskola, óvoda is talál­ható, bár az iskolások közül a felső tagoza­tosok bejárnak a 14. számú iskolába. (A 3A jelzésű busz egyébként külön az iskolába já­rók kedvéért indult, csak -reggel és délután közlekedik.) A Koszorú utcán létesítették az óvodát is, a volt szolgálati pedagóguslakást alakították át. A kereskedelmi ellátással se dicsekedhet a városrész (illetve: még nem igazi városrész .. .) Négy kis üzlet található itt, egy az áfész kezelésében, három magán­kézben van. Alapvető cikkekből megfelelő az ellátás, de minden másért be kell menni a városba! A jövő eddig még nem került szóba. A Kisteleki szőlő lakóinak régi és nagy bána­ta ez a sajátos helyzet, a tilalom, az „elha- gyottság”, A városi tanácson érdeklődésünk­re elmondták: készül Nyíregyháza új ren­dezési terve, s ennek alapján 1987-ben belte­rületté nyilvánítják a Kisteleki szőlőket! Megmarad persze egy sáv az ipartelepnél, oda nem lehet építeni, de másutt rendezik a területet, utcákat mérnek ki, amely ház en­nek akadálya (főképp az engedély nélküli­ek), annak sorsa megpecsételődött. Az viszont már biztos: ezzel a változással újra „termő­re fordulnak” a Kisteleki szőlők . . . Tarnavölgyi György Üj házsor & Kisteleki szőlőben. öt évvel ezelőtt szinte mindannyian úgy éreztük, kötelességünk tenni valamit a moz­gássérültekért — 1981 a rokkantak nemzet­közi éve volt. Az esztendő elmúltával azon­ban alábbhagyott az érdeklődés, miközben egészségükben megrokkant embertársaink száma egyre nőtt, hiszen szedik áldozataikat a balesetek, a különféle, tartós elváltozást okozó betegségek, sok a születési rendelle­nesség. Hazánkban kb. 350 ezerre tehető a mozgá­sukban kisebb-nagyobb mértékben korláto­zottak száma. Gondjaikat tehát távolról sem lehet pusztán az ő „magánügyükének tekin­teni. Annál kevésbé, mert hiszen legtöbbjü­ket szülő, testvér, házastárs, gyermek vagy más hozzátartozó segíti, s velük együtt már a lakosságnak szinte egyötödét érinti, fog- lálkoztatja a rokkantak számos problémája. A többség sajnos kívül ősik Ezek a gondok egyébként jórészt hason­latosak azokhoz, amelyekkel az egészsége­seknek is meg kell küzdeniük. Hasonlato­sak, mert számukra is létkérdés, hogy meg­felelő munkájuk, otthonuk legyen — ám nem azonosak, mert sokkal nehezebben meg­oldhatók. A legtöbbet talán a néhány éves múltra visszatekintő megyei egyesületek (s azok he­lyi csoportjai) teszik ezekért az emberekért. Annál sajnálatosabb, hogy az érintetteknek még egytizede sem tag, azaz a túlnyomó többség kívül esik az egyesületek figyelmé­nek körén. Itt, Szabolcs-Szatmárban az országos át­lagnál sokkal jobb az arány, a tagok száma meghaladja a 30 százalékot. A mozgássérül­tek életéről, körülményeiről is elsősorban a megyei egyesület tapasztalatainak, felméré­seinek segítségével tájékozódhatunk. Az adatok szerint a tagság egyharmada aktív kereső, a másik harmad rokkantsági nyug­díjat kap (emellett esetleg dolgozik is), míg a többiek segélyből, járadékból élnek, vagy eltartottak. A mintegy 250 nyíregyházi mozgássérült egyesületi tag helyzete nem különbözik lé­nyegesen a megye más településein élőké­től. Vagyis az egyik legnagyobb gond a me­gyeszékhelyen is a megfelelő és folyamatos munka hiánya. Nemcsak azok szeretnének dolgozni, akik jelenleg semmittevésre van­nak kárhoztatva — azoknak is szükségük lenne a jövedelemre, akik kapnak ugyan nyugdíjat, segélyt vagy járadékot, de az nem olyan jelentős összeg, amihez ne jönne jól egy kis kiegészítés, hiszen sokan csalá­dosak, és olyan is van, aki egyedül neveli gyermekét. Hajdani lehetőség... Különösen a bedolgozói munkának lenne nagy keletje, mert egészségi állapota miatt (vagy mert például beteg gyermekét gondoz­za) nem mindenki járhat el a munkahelyre. Sajnos, éppen az ilyen munkából van a legkevesebb, ebben nagyon elkelne az üze­mek segítsége. Nem jótékonykodásra számí­tanak. Azt szeretnék, ha a vállalatok fel­mérnék, van-e olyan munka, ami ott, az üzemben gazdaságtalan, de bedolgozókkal érdemes és lehetséges volna elvégeztetni. Az utóbbi időben azért sikerült gyarapí­tani a munkahelyek számát: a debreceni Pi- remon Kisvállalat, amely kizárólag megvál­tozott munkaképességűeket foglalkoztat, a mi megyénkben is bábáskodott két munka­hely létrejötténél. Kölesén a tanács által rendelkezésre bocsátott épületben, Nyíregy­házán pedig a mozgássérültek megyei egye­sületének klubjában helyezték el a szüksé­ges gépeket, szerszámokat. A munkát a me­gyeszékhelyen a Gelka adta — akkumulátor- töltők összeszerelésével bízta meg a jelent­kező 25 embert, akik fizetésüket a Pire- montól kapják. A tanárképző főiskola fölöslegessé vált munkaasztalokat, székeket adott át az egye­sületnek, a honvédség elektrojavító üzeme műszereket, gépeket ajánlott fel. Egyelőre inkább csak majdani — viszont rendkívül komoly — lehetőség bontakozik a mezőgazdasági főiskola jóvoltából: az ősz­szel tíz embert hozzásegítettek ahhoz, hogy megismerkedjenek a számítógépekkel. Ezt követően a főiskola, valamint a Neumann János Számítógéptudományi Társaság há­rom Primót kölcsön is adott az egyesületnek, amelynek tehát három tagja így otthon gya­korolhat. Fontolgatják, hogy aki kedvet kgp ehhez a munkához, és érzéke is van hozzá, Minden segítség Rokkantak közelről Akiknél elkel a segítség. Már 250 egyesületi tag van Nyíregyházán. azoknak számítógépes tanfolyamot szervez­nek. Minden kínálkozó alkalmat szeretnének megragadni, leginkább azok érdekében, akik — mivel még nem dolgozhattak — nem jo­gosultak nyugdíjra, és csak segélyre, illetve hozzátartozóik támogatására számíthatnak. Nyugodtabban nézhetnének a jövő elé (ami­kor esetleg támasz nélkül maradnak), ha munkájukkal megszerezhetnék ezt a jogo­sultságot. Ugyancsak létkérdés a lakás. Az előírások, rendelkezések sajnos nemigen mérlegelnek: mindössze öt plusz pont „előnnyel” indul az, aki mozgássérült. Ez rendkívül kevés, hiszen egyéb körülményeik folytán nagyon lassan, nehezen szaporíthatják pontjaikat. A tanács, ha teheti, még ezzel az alacsony pontszám­mal is megpróbál lakásmegoldást keresni. Sajnos, ez gyakran csak félmegoldás, mert másnak nemigen tekinthető az az eleve ide­iglenesnek szánt, komfort nélküli lakás, ahol a víz, a vécé az udvaron van, és onnan kell behordani a tüzelőt, hogy befűthessen a cserépkályhába. Képzelhető, mit jelent ez az egyébként hétköznapi tevékenység egy tolókocsival élő, közlekedő embernek... Hikorra jön az ideális megoldás? Pedig lenne rá mód, hogy az egyesület vissza nem térítendő kölcsönt adjon a szük­séges átalakítások elvégzéséhez. A komfor­tosításon kívül a mozgássérültek speciális igényeit is ki lehetne elégíteni, pl. eltüntet­ni a lakásból a tolókocsi mozgását akadá­lyozó küszöböket, alacsony konyhaszekrényt beépíteni, a szokásosnál nagyobb méretű fürdőszobát kialakítani. A jelenlegi, kom­fort nélküli lakásokban mindez szóba sem jöhet, nem is engedélyeznék, no meg kár is lenne ilyesmire költeni, mert ezeket a há­zakat le fogják bontani. Az ideális megoldás — ami egyelőre csak vágyálom— az lenne, ha felépülhetne egy, a már említett speciális követelményeknek megfelelő lakótömb, közelében a közös he­lyiségekkel, munkarehabilitációs központtal. Bár ennek egy része több is vágyálomnál, hiszen a jelenlegi, szanálásra kerülő épület­ből a jövő év tavaszán tágasabb otthonba, a Körte utcára költözik az egyesület, és ott lesz (külön épületben) a rehabilitációs mun­kahely is. Nagyon sok mindenről lehetne még szólni, így az alacsony rokkantsági nyugdíjakról, amit, ha lehetséges, a társadalombiztosítá­si igazgatóság segítségével meg-megtolda- nak 2—300 forinttal. Vagy a telefonról, a Hycomat1 gépkocsikról, amelyekből a szük­ségesnél kevesebb van ugyan (különösen ér­vényes ez a telefonra), de az elosztásnál szava van a mozgássérültek egyesületének is. Aztán megemlíthetnénk a szakszervezeti beutalókat — ezeket a vállalatok bocsátják az egyesület tagjainak rendelkezésére. Viszont az sem hallgatható el, hogy az együttérzés, a segítőkészség mellett a kö­zöny, az érdektelenség jeleit is tapasztalniuk kell. Hol vagyunk még attól, hogy — mint külföldön több helyen — a mozgássérültek­re is gondoljanak, amikor lépcsőket, járda- szegélyeket építenek, művelődési és egyéb intézményeket terveznek ... Egyelőre azzal is megelégednének, ha például a Nyíregyhá­zán számukra kijelölt parkolóhelyeket sza­badon hagynák azok a gépkocsivezetők, akik nem szorulnak rá a társadalom figyelmessé­gére, jóindulatára. De jelenleg még a ren­delőintézet előtt sem tartják tiszteletben a mozgássérültek jogait. Szép gesztus lenne az illetékesektől, ha a Malom utcai fürdőben lehetővé tennék — ezt bizonyára meg lehet­ne oldani —, hogy legalább heti egy-két órá­ra a mozgássérülteké legyen a medence, so­kuk számára az úszás lévén az egyetlen ajánlott vagy lehetséges testmozgás. Gönczi Mária

Next

/
Thumbnails
Contents