Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
1986. november 7. SIMON ISTVÁN: Vigasztalan fal. Az ajtó is hol nyílt, hol csukódott, de tárva sose volt. S a cella (amely Uljánovot, Gorkijt benyelte) és a szürke folyosók — Igen, ezek voltak a katedrális égbe, csillámló tű-tornya alatt, ahogy gondolták és hitte a cár is, a szellemen még a biztos lakat. Szorongása csak neki volt, az őrnek; csengette hát patkóját délcegen, magában mormogva: itt ki nem törnek! Pedig ültek csak bent a priccseken. Kergeti mégis az a láthatatlan kétely ördöge, a hideglelés; kardja, mert meghajol, bokája csattan, míg a kémlelőnyíláson benéz. (A tornyok kint az egész órát csengték, elhullajtva, mint fák a levelet, És közelgett, ha lassan is, tizenhét, s látja, hajnal jön, pirkad már kelet.) Elmondjam neki utólag, mit érez? A vas nehéz és nehéz a fogoly téli fákként bepólyált feje; véres foltokat láthat. Tovább rostokol. t De tudja, bármi szűk a cella, gólya ahogy nem hozhat végül gyereket, elgondolja, míg útját föl-le rója hogy minden új még kínban született. S benéz újra ... Mily fényesség vakít! Megtántorul — a gyötrelemtől sárga szempárból gyémánt-tűz ragyog: a hit falat-törő örök világossága ... Leningrad, 1965. október oklott. ása: ledobban vérbe és piszokba! ! öld 'oltnak! AJZA. d ék, ANDREJ GYEMENTYEV: A Volga A Volga nélkül nem létezhetem. Micsoda szép a málna-enyhű hajnal, s partján leülni, lélegezhetem, egész közel, Volga-mély sóhajjal. A Volga engem örvendezve vár. Ha megbántva, búval jövök is én. És megvigasztal, mindent értve már, és elúszik a bánat a vizén. Miként ha elgyengül saját, szelíden hullámtalan folyásán, zajtalan — ám jól tudom, milyen erő van itt lenn. A csend mélyén a szenvedélye van. És nem törődik méltó nagy hírével — ringó hajók, száz széttört jégdarab ... S a Volga, könnyen, semmit nem ígér meg, és könnyedén soha semmit nem ad. fordítása) (Konczek József fordítása) Jelenet a Rolan Bikov rendezte Bocsáss meg Madárijesztő! című filmből. Az idén is november 7-én kezdődik az immár hagyományos ünnepi szovjet filmhét. Az aznapi díszbemutatón Elem Klimov „Búcsú” című filmjét mutatják be, amely Rasputyinnak jó tíz évvel ezelőtt hazánkban is megjelent „Isten veled Matyóra” című kisregénye alapján készült, egy kis faluról, amelyet eltörölnek a föld színéről, hogy helyet adjon egy új vízierőműnek. A történet tulajdonképpen a szülőföldhöz való ragaszkodásról és az annak elvesztése miatti fájdalomról mond poétikus mesét. Ez a film egyébként hosszú ideig a Szovjetunióban is dobozban várt a bemutatásra, a külföldi forgalmazását sem engedélyezték az illetékesek. Most, hogy a szovjet filmművészetben is friss szelek fújnak, a Búcsú a közönség elé került otthon is — hatalmas sikerrel —, és rövidesen a magyar közönség is láthatja majd. Az ünnepi filmhéten még bemutatják Az első lovashadsereg, a Bocsáss meg, Madárijesztő!, A flotta kedvence és az ugyancsak hosszabb „fektetés” után most nyilvánosságra kerülhetett Ellenőrzés az utakon című filmet. A szovjet filmművészet alkotásai egyébként az utóbbi években egyre népszerűbbek hazánkban. 1985-ben összesen hét és fél millióan tekintettek meg különböző szovjet köztársaságokban készült játékfilmeket. Az utóbbi évek statisztikai adatai szerint a legtöbb nézője — 935 ezer — A huszadik század kalózai című produkciónak volt. Közel félmillióan látták a Katasztrófa földön, égen, és az Agónia című filmeket is, de minden korábbi filmsikeren túltesz A kétéltű ember, amelyet jó néhány évvel ezelőtti premierje óta közel két- millióan tekintettek meg. A szovjet filmstúdiókban évente átlag 200 egész estét betöltő játékfilm készült, de ezek egy része — csaknem a fele — „házi fogyasztásra” alkalmas. A másik százból válogatnak — a többi között — a magyar filmátvételi bizottság tagjai is, akik egy évben átlag 30—35 szovjet filmet vesznek át itthoni bemutatásra. A napokban ismét Moszkvában járt filmátvételi küldöttségünk, és tíz új alkotást szemelt ki a hazai közönség számára, moziforgalmazásra, négyet pedig a televízió számára. Melyek ezek a filmek? Elsőnek említsük meg Egy halott levelei című tudományosfantasztikus filmet, amely egy nukleáris világkatasztrófa utáni évekről szól, azoknak a történetéről, akik valamely szerencsés körülmény folytán még életben maradtak. Ez a film egyébként a nagydíjat nyerte el a minap véget ért manheimi (NSZK) nemzetközi filmfesztiválon. Ugyancsak jelentősnek ígérkezik Konsztantij Lopusansz- kij új filmje, A téma, amely egy író alkotói válságát járja körül. A kalandfilmek kedvelői bizonyára jól szórakoznak a Kazahsztáni asszony titkai című izgalmas bűnügyi történeten, ugyancsak a kalandfilmek sorába tartozik a tad- zsik Csapda a sakáloknak, mai társadalmi dráma A kígyóvadász, amely már csak azért is tarthat számot érdeklődésre a hazai közönség körében is, mert egy moszkvai ún. zöldséges maffiáról szól. Vígjáték a Férjhez menni egy kapitányhoz című film, és a fiatalabb közönség számára készült az üzbég Isten veled, zöldellő nyár. A televízió képernyőjén láthatjuk .majd a közeljövőben a Műanyag karácsonyfa című filmet, a Régimódi csínyek, az Egymillió a menyasszonyi kosárban és a Házam a zöld dombokon című új szovjet filmalkotást. nek magyarul — majd oroszul, ukrá- • való megjelentetését. Csakhogy ekkor még lámpással se nalehetett ilyen alkotókat találni. Fel kel- uitatni, rá kellett ébreszteni őket a le- ;gre — folytatta. Ebben ő maga mu- követendő példát, 1951-ben jelent meg rerseskötete, Zengj hangosabban címtvenes évek elejétől mind nagyobb erő- lseket tesz azért, hogy a magyar lakosellássák magyar nyelvű irodalommal, -gyűjteménnyel, irodalmi olvasókönyv- \z utóbbit jómaga írta, és a Halotti be- >1 Kónya Lajosig dolgozta fel korszerű íézeti, szemléleti alapokon a magyar om történetét. Ekkor már kezdték szárat bontogatni a magyar nyelvű középiskolák, csak éppen nem volt magyar nyelvű könyv a tanárok, diákok kezében. Két magyar nyelvű irodalmi tankönyvet is írt. Ez a munkásság mind sürgetőbbé vált, hisz az ötvenes évek közepén már alakulóban volt az Ungvári Egyetem önálló magyar tanszéke, ahol később, egészen 1962-ig ő is tanított... S ekkor már-már tragikus fordulatot vesz életútja. Ez az, amiről eddig nemigen beszélt, mert elmondani aligha lehet. Hogyan is lehet arról prózai szavakkal szólni, hogy igen közel került a másik léthez, azaz a nemléthez? A túlfeszített, már-már önpusztító munka felőrölte szervezetét. Súlyosan megbetegedett, az orvosok eltiltották mindennemű munkától. Néhány évig — 1960-tól 65-ig rendkívül rossz fizikai állapotban volt, s ekkor egy nem mindennapi esemény hatására megtörtént a csodával határos eset... — Ekkor került napirendre az önálló magyar nyelvű napilap létrehozása, mert a korábbi évékben csak fordítások segítségével tájékozódhatott a magyar lakosság a világban és az országban történtekről. Engem kértek fel, vállaljam el a magyar nyelvű lap megszervezését és elindítását. A betegségről megfeledkezve láttam munkához és 1965. június 1-én az utcára került a Kárpáti Igaz Szó, a kárpátaljai magyar lakosság lapja. Megtörtént a csoda — Megtörtént a csoda. Az orvosok nem akartak hinni a szemüknek és a vizsgálati eredményeknek. Néhány héttel, hónappal ezelőtt még egy szinte a sír szélén álló ember voltam, s amikor az orvosok mégis becitáltak nagy fenyegetésekkel, egy teljesen egészséges ember állt előttük. Ez az eset, amikor két lehetőség van, magyarázták később az orvosaim. Vagy az történik, hogy a szervezet parányi tartalékát is feléli, vagy valaminek a hatására még tesz egy utolsó nagy erőpróbát, mozgósítja minden apró tartalékát, az ember átbillen a veszélyes szakadékon, életben marad. Velem ez történt. Akár azt is mondhatom, az életem a lapnak köszönhetem ... S ennék már huszonkét éve. Magyar kórus és könyykiadás Ettől kezdve élete, munkálkodása elválaszthatatlan az ungvári magyar nyelvű újság küldetésjellegű, közéleti tevékenységétől. A lap napi politikai funkcióján túl egyben a magyar kulturális hagyományok és a mai értékteremtés ápolásának, fejlesztésének fórumává vált. Az újság nemcsak a napi élet, a politikai tájékoztatás nélkülözhetetlen eszközévé, „családtagjává” vált a magyaroknak, hanem rendszeresen gondozza az irodalmi ízlést, helyt ad az ott élő magyar írók, költők, különböző alkotók műveinek is. — Elég szokatlan, mégis teljesen érthető, hogy egy újság, egy szerkesztőségi kollektíva arra is vállalkozik, hogy énekkart szervez és gondoz. Ez pedig a Kárpáti Igaz Szó Petőfi Sándor énekkara. Fontosnak tartottuk és tartjuk ezt a tevékenységet is. Megalakítottuk a magyar alkotók számára a József Attila Stúdiót is, amely a magyar nyelvterületen ma már egy ötven tagot számláló és mintegy 15—20 profi alkotót tömörítő közösség. Van a stúdiónak egy popzenét művelő csoportja is, tagjai főként megzenésített verseket adnak elő a magyar lakosságnak. De említhetem a könyvkiadásunkat is, vagy a lapunk hasábjain megjelenő, kivágható novellák, versek mellékletét, melyet követendőnek találtak a Szovjetunióban megjelenő napilapok, és magas helyről részesültünk elismerésben ezért is. — Valamiben mások akartunk lenni, mint a Szovjetunióban megjelenő 283 napilap. Az újság tematikáját, belső arculatát sikerült úgy kialakítani a több mint két évtized alatt, hogy ezt a célt jórészt el is értük. Jó érzés erre gondolni: az indulásnál ketten írtuk és szerkesztettük a lapot — hiszen nem volt könnyű tollforgató embert találni. — Azóta egy számban és szellemiekben is erős szerkesztőségi kollektíva nőtt fel Ungváron, akik közül többen az irodalom művelésében is jeleskednek. Bállá László, a fordító, tankönyvszerkesztő és író, lapszerkesztő, irodalomszervező az irodalmi élet elismert alakja a Szovjetunió- UUn. 1953 óta tagja a Szovjet Írószövetségnek. Nem egy könyve moszkvai és kijevi könyvkiadóknál jelent meg — és áll ma is megjelenés alatt. Regények, novellás és verses kötetek, színdarabok. „Totális fényben", „Ismét az élet” és más művei széles olvasó- közönségre találtak a magyar olvasókon kívül az orosz, ukrán közönség körében is. Hazánkban is ismerik és számon tartják alkotásait. Válogatott novelláinak gyűjteményes kiadása az idei karácsony egyik meglepetésének ígérkezik, — ez közös magyar—szovjet kiadásban jelenik meg. Ugyancsak megjelenés előtt áll egy magyar vörös katonaszázad történetét feldolgozó regénye, amely annak a százhúsz magyarnak állít emléket, akik a Tanácsköztársaság bukása után nem tették le a fegyvert, kalandos utakon vágták árt magukat szovjet osztálytestvéreinkhez és a szovjethatalomért folytatták a harcot. Ezt színpadi változatban is feldolgozta. Egy sereg tehetséget nevelt fel az évtizedek során, köztük a kárpátaljai magyar irodalom egyik számon tartott művelőjét, fiát, Balia D. Károlyt és másokat, Horváth ván • dort, Dupka Györgyöt, Füzessi Magdát stb. Mindig is az volt a célja, hogy minden tehetséges embert felkaroljon, alkotásra buzdítson. Mindezt teszi azzal az emberi, politikusi tisztességgel, amely fontosnak tartja a magyar nemzeti kultúra ápolását, továbbfejlesztését. A Kárpátalján élő magyarsághoz anyanyelvén szólni, tehetségét, alkotó, szellemi energiáját élesztgetni olyan felelősséggel járó kötelesség, melyről soha nem akar nagy szavakat mondani, csak nagy-nagy türelemmel tenni a dolgát... Páll Géza
