Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-29 / 281. szám

KM hétvégi melléklet

Jókay László Debrecenben született, de hároméves kora óta Nyíregyházán él, a Krúdy gimnáziumban érettségizett, majd ezt követően a Veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett mérnöki diplomát. Első munkahelye a Taurus nyíregyházi gyára, ahol művezetőként debütált a kerékpártömlő gyártásánál. A hengerüzemben már főművezetői beosztásba került és 1981-ben a keverőüzem vezetését bízták rá. Az egyetemi évek alatt kapcsolódott be az ifjúsági mozgalomba: szervező titkári posztot is betöltött Veszprémben, majd a Nyíregyházi Gumigyárban alapszervi KISZ-titkár és a KISZ vezetőségi tagja volt. Négy éve választották meg a KISZ megyei bizottság tagjává és titkárává: a gazdaságpolitikai területen kamatoztatta közvetlen gyári tapasztalatait. Az idén áprilisban választották a KISZ megyei bizottság első titkárává. Nős, felesége tanárnő, egy gyermekük van. Most is tanul, a közgazdasági egyetem mérnökközgazdász szakán gyarapítja tudását.

0 Fél évvel ezelőtt ülésezett a KISZ XI. kongresszusa, amelyet a megújulás kongresszusának is szoktak nevezni. Egyesek úgy vélik, egy kicsit túllőtt a célon a KISZ, amikor kegyetlen önkritikát gyakorolt. Ön szerint miért kell hát megújulnia a KISZ-nek?

— Én nem szeretem a megújulás kifejezést, merít utóbb nagyon elkoptattuk, már mindenre ráhúzzuk. Inkább azt mondanám, hogy a KISZ igyekszik leszállító a földre, s a korábbiakhoz kéipest jobban egyeztetni az igényeket, az adottságokat, a lehetőségeket és így jelöl meg a fiataloknak vonzó célokat. Ebben benne van az is, thoigy sajnos az utóbbi években mintha az élet elhaladt volna az ifjúsági mozgalom mellett, a KISZ vagy lekésett bizonyos társadalmi jelenségekről, vagy túlságosan formális vonások jelentek meg a valóságtól egyre messzebb került mozgalmi munkában. Persze mesz- szemenően osztom azoknak a véleményét is, akik va'Mják: a tengernyi gond ellenére a KISZ azért eredményeket is fel tudott mutatni, nagyon sokszor képes volt mozgósítani az ifjúságot országosan és itt a megyében is. fontos társadalmi célokra.

Q Gondolom e téren ,az sem közömbös, hogy a nehezülő társadalmi-gazdasági viszonyok egyáltalán nem könnyítették az ifjúsági mozgalom számára a feltételeket.

— Nem bizony, és sajnos erről gyakorta megfelejtkezünk, pedig az érdekvédelmi munka, amit felvállalt a KISZ, aligha hoz látványos eredményeket akkor, amikor csökkennek a beruházások, kevesebb az elosztásra kerülő lakás, drágább a házépítés, ritkábban teremtődnek új munkaalkalmak, s amikor a pályakezdés igen gyötrel- mes. Ezek pedig tények, miként az is való, hogy az úgynevezett második gazdaság térnyerése — gmk-lk, mellékfoglalkozások, stb. — azt a szabad időt kurtították és rövidítik, amelyet a mozgalmi munkára lehetett korábban felhasználni. Félreértés ne essék: nem akarom felmenteni a korábbi rossz, formális, meghaladott módszereket, csupán a reálisabb kép miatt tartom fontosnak mindezt fölemlíteni. Tehát legutóbbi kongresszusunk azért tekinthető egy változás kezdetének, mert — nem várván arra, hogy mások szava érje az ifjúsági mozgalom házának elejét — a KISZ bátran szembenézett a valósággal és nem takargatta saját gyengeségeit, hanem őszinte, tiszta szívvel állt a társadalom elé, fejezte ki szándékát a jobbra, és remélte az egész nép támogatását etihez.

a Mondják persze azt is, hogy olyan túl~ ságosan nagy változások nem következtek be az elmúlt fél esztendő során, bár valami mintha mozdulna. Mi erről az ön véleménye?

— Örülök a kérdésnek, mert így legalább kertelés nélkül mondhatom sokunk nevében: mi nem látványos sikerekre vállalkoztunk, mert ez csak álmodozás volna, ehelyett az a szándékunk, hogy megbecsüljük

Hétvégi

interjú

Jólcay Lászlóval

A KBZ-MB ELSŐ TITKÁRÁVAL

ifjúságpolitikánk

megélénküléséről

a kis részcélokat és eredményeket is. Ha így pillantunk vissza az eltelt hat hónapra, akkor már korántsem mondhatjuk, hogy semmi sem történt. Az a szándék, amelyik a megyei küldöttértekezletünkön is kifejeződött, hogy tudniillik éliményszerűbbé tegyük az 'ifjúságipolitikai munkát, egyre inkább jó (példákat eredményez. Egy példa: kinyilvánítottuk, hogy nem sablonok kellenek a fiataloknak, hanem jó módszerekre várnak, s hogy vitaköröket nem lehet parancsszóra rendezni, például a középiskolákban, hanem akkor kell tartani és arról, ami a fiatalokat érdekli, amikor izgatja. Igen sok gondunk volt és van még jelenleg is a középiskolákban, nem ok nélkül. Korábban például kéthetenként tanóraszerűen rendezték a politikai vitaköröket, de hasonló jelleggel került sor több helyütt taggyűlésre. Ez tarthatatlan! S nem is csodálkozunk azon, hogy egyesek eltávolodtak a mozgalomtól. Tetézte ezt a rossz módszert a számonkérő jelleg, tehát csaknem „feleltették” a fiatalokat egy-egy megvitatott anyagból. Nem tudtak felszabadulni ilyen körülmények között a fiatalok, a legritkábban mondták el őszintén gondjaikat, örömeiket, holott az alapszervezet igen jó keretet és alkalmat kínálhat az ilyen közösségi életre.

Említette, hogy többen csalódtak. Igaz-e, W hogy volt példa rá: testületileg lépett ki a KISZ-ből egy-egy középiskolai osztály megyénkben?

— Volt rá példa, de hadd tegyem hozzá, hogy ezt nem gondolták végig kellően' azok a fiatalok, aztán majd revideálták is álláspontjukat. Miért tagadnám: egyidőben divat lett agyba-főbe bírálni a KISZjt, és ez több jó szándékú fiatalt is megzavart. De hát, ismétlem, a tények tények és az igazság végül is érvényesül. Volt kilépés, amit bizonyít, hogy a korábbi negyvenhétezerrel szemben jelenleg negyvenhárom-negyven- négyezer KISZ-tag él és dolgozik Szaboles- Szatmár megye 1750 alapszervezetében. De nem ritka Kisvárda példája, ahol nőtt a lakóterületi KISZ-tagok száma.

£ Változott valamit a „háttér”, javultak-e a lehetőségek egy másfajta, színesebb ifjúsági munkához megyénkben?

— Országunk gazdasági helyzete nem teszi lehetővé az anyagi feltételek korlátlan javítását. Azt azért tudni kell, hogy saját bevételből, központi támogatásból bizonyos pénzeszközök állnak a KISZ rendelkezésére, hogy programokat szervezzen, eseményeket bonyolítson. Itt is új feladat hárult ránk: Ügy osszuk be a kevés pénzit, hogy fokozzuk a vállalkozói kedvet, valóban a fiatalokat érdeklő programokat sikerüljön szervezni. Rájöttünk: az által is személytelenné vált a KISZ-munka korábban, hogy mi nagyobb megyei rendezvényeket tartottunk, amelyek látványosak voltak ugyan, de a résztvevők idegenül érezték magukat. Ezért a zajos, nagy rendezvények helyett olyan megyerészeket érintő eseményeket sürgettünk, amelyekhez jobban kötődnek a fiatalok. Pályázatokat írtunk ki, különböző események 'megrendezésére — mondván, ha jól megcsináljátok, akkor mi ennyi pénzzel támogatunk benneteket.

Igaz az is, hogy a kongresszus után némi visszafogottságot lehet tapasztalni, különösen az értelmiségi fiatalok körében. Ezt a várakozó álláspontot igyekeztünk oldani azzal, hogy egyre több fórumot teremtettünk és teremtünk ezeknek a fiataloknak. Létrejött például — és egyre jobban funkcionál — az Értelmiségi Fiatalok Tanácsa. Igaz ez a tiszta szándékú testület jórészt még helyzetfelméréssel foglalkozott, ami igen fontos, hogy tisztán lássunk, de most már azt is joggal várjuk, hogy mondják el, miként tudnak ők kapcsolódni a megyei bajok orvoslásához.

0 Visszakanyarodnék egy kérdés erejéig a formalitáshoz: korábban úgy tűnt, hogy minden alapszervezet szinte mindennel foglalkozik, ami köztudottan csak kudarccal fenyeget. Ezen sikerült változtatni?

— Tény, hogy korábban a sok irányelv — központi, megyei utasítás, javaslat — szinte leszoktatta az önálló gondolkodásról sok helyütt a KISZ vezetőit. Azt mondták: ami íelülröl jött, aat csináljuk meg, mert különben szégyent vallainánlk. így aztán valóban azzal foglalkozott a rozsályi alapszervezet, amivel mondjuk a nyíregyháza-jósavárosi, vagy az angyalföldi KISZ-szervezet, holott teljesen más feltételek között más gondok- kal-problémákkal küzdöttek ezek a fiatalok. A formalitás egyik szülőágya éppen ez volit, amivel, mint mondtam szakítunk és nagyabb önállóságot élveznek az alapszervezetek. Eközben persze nem csökken az irányító szervezeték szerepe isem: a különböző szintű bizottságok közvetlenebb és hathatósabb segítséget kell, hogy adjanak a gyengébb alapiszervezeteknek.

Megemlítem példáiul, hogy a lakóterületi munkában szeretnénk előbbre jutni, amire már jó példák is sorakoznak. Ilyen volt a fényesliitkei falusi ifjúsági nap, vagy a „TYUHÉJ”, a Tyukodi Ifjúsági Hét, az előteleki tanyasi nap: ezek a regionális találkozások, vetélkedők jobban megmozgatják az ifjúságot, nagyobb a rivalizálás, sokan éreznek felelősséget az ilyen rendezvények sikeréért. Vagy megemlíthetném a vállalkozások között a Nyíregyházán létrehozott IFI-tanyát, amely nem csak a szesz- mentes szórakozás rövid idő alatt megkedvelt helye, hanem reményünk szerint vetélkedők, egy-egy intézmény bemutakozásá- nak is jó színtere lesz. Nos, az ilyenfajta kezdeményezéseket szeretnénk mi a jövőben erkölcsileg és anyagilag is támogatni.

0 Az iskolákban nagy a várakozás és a remény a mozgalmi munka frissülésére. Hol tartanak?

— A már említett formalitásokat szeretnénk teljesen elhagyni, s olyan öntevékeny

diákkörök létrehívását segíteni, ahol a fiatal nem csak tanulhat, szórakozhat, de be is mutathatja képességét. Mátészalkán például már több, mint 30 diákkör jött létre, Vá- sárosnaményban 10—15. És ezekben megtalálható a kajak-kenu kör, a divat-öltözködési kör, vagy a barkácskör. örömünk, hogy az üzemek támogatják ezt a színesedő ifjúsági munkát. Vásárosinaiményban például a forgácslapgyár alapanyaggal segíti a barkácSkört, a rádiósoknak az MHSZ-szer- vezetek nyújtanak segítséget. Attól pedig egyáltalán nem félünk, hogy ez elhomályosítja a KISZ-munkát, sőt: szmasíithiati azt, hiszen nem kívánunk és nem is lehet választóvonalat húzni a KISZ-munka és a KISZ által is patronált ifjúsági körök közé.

0 Ha már idáig jutottunk, nem tart-e a KISZ attól, hogy potenciális ellenfélre talál a szakszervezetek által létrehozandó ifjúsági tagozatokban. Válaszából szeretnénk megtudni, hol tart az ifjúsági tagozatok létrehozása megyénkben?

— Nem volnék őszinte, ha elhallgatnám, hogy amikor az ifjúsági tagozatok létrehozása felvetődött, volt egy kis presztízsféltés sokunkban. Például az üzemi KlSZ-bizott- sági titkár joggal fogalmazhatott úgy: mi lesz most már azzal a pénzzel, amit eddig a KISZ kapott a vállalattól? Az igazság, hogy még ma is sok a nyitott kérdés, de már ezen az aggodalmon túl vagyunk. Érezhetően felgyorsult az utóbbi hetekben a törekvés a szakszervezetek ifjúsági tagozatainak létrehozására, néhány üzemünkben már meg is alakultak ezek a tagozatok. Lényegesen jobb az egyeztetés az SZMT és a KISZ megyei bizottsága között e kérdésben. De még mindig nincs egységes ütemezés a tagozatok létrehozásának idejében. Tény viszont, hogy egyre több helyütt azt kutatják, mivel lehet az együttműködést szorossá tenni a KISZ és az ifjúsági tagozat között. Hasonlóak reményeink a népfronttal kapcsolatban is. De beszámolhatok konkrét eredményekről is, ami jelzi, — hogy az ön kifejezését használjam —, a megújulást. Az SZVT Fiatalok Bizottságával közösen Nyíregyházán szerveztük meg a „Piac, verseny, kockázat” címet viselő országos konferenciát a KISZ-kongresszus után, — ennek anyaga igen szép kötetben meg is jelent.

A Értem én ezt, de még mindig nem érzem kézzel foghatónak a változtatást. Számolnak önök például azzal, hogy nagyon sok fiatal mellékmunkára, gmk-ra kényszerült, mert másként nem tudja tartani a színvonalat, képtelen takarékoskodni, lakásra, másra?

— A vállalatok is nehéz helyzetben vannak, miként a népgazdaság is súlyos gondokkal küzd, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy lemondjunk azokról a bizonyos kis lépésekről, a részsikerekről. Csak egyetlen példa: augusztus óta a KISZ-bizottságok amolyan sajátos gmk-kat alakíthatnak, amit mi „szerződéses közösségi munkavállalásnak" nevezünk. Ezen belül a fiatalok munkahelyükön, munkaidőn túl a lemezgyártástól, az útépítésen át a villanyszerelésig minden munkát vállalhatnak, s a bevétel 40 százaléka közös célra megy, ez adómentes. A kiosztható 60 százalék — megfelelő adózás után — a fiatalok zsebébe vándorol, tehát őket gyarapítja. Ügy vélem ehhez hasonló megoldások már sokkal életközelibbé teszik gazdasági téren is a KISZ munkáját, ami természetesen nem jelenti a társadalmi munka elhagyását sem. Vagy megemlítem, hogy Nyíregyházán, ahol legnagyobb a fiatal házasok lakásproblémája, olcsóbb technológiával készülő úgynevezett referenciaházak építéséről is gondoskodnak a KISZ városi vezetői, mert segíteni akarnak.

A Sok ilyen akciót kívánok önöknek, és köszönöm a válaszait.

Angyal Sándor

... mi rosszul hasznosítjuk külföldi utazásainkat. Ugyan már, legyinthet erre bosszankodva az olvasó, hiszen honfitársaink közismerten gyakorlatiasak és leleményesek; bonyolult, néha egyenesen hajmeresztő tranzakcióik eredményeképpen manapság egy-egy hazánkfia a hajdanvolt kalandozások résztvevőit is megszégyenítő zsákmánynyal tér haza Bécsből és „olaszból”, Moszkvából és „törökből” egyaránt.

Való igaz begyújtjuk, amit lehet és érdemes (számítógépet, b arkácsf,elszerelést, magnós rádiói) — és persze azt is, amit nem

V

__________________

(szexmagazint, videokazettán pornófilmet és horrort).

Még csak azt sem állíthatjuk, hogy turistáinkat nem érdekli más, mint aminek értéke pénzben kifejezhető, amit meg lehet vásárolni, haza lehet hozni. Jóllehet, ha teszem azt a Burg és a Mariahilfer Strasse között kell választani, akkor bizony az előbbi húzza a rövidebbet (vagyis egy óra jut az egykori császári palotára és fél nap az üzletekre, áruházakra), mégis, személyes tapasztalatom is az, hogy honfitársaink többsége valóban kíváncsi a látnivalókra, és általában lelkiismeretesen — mi több, lelkesen — végigjárja, megtekinti az útikönyv és az idegenvezető által figyelmébe ajánlott nevezetességeket, gyönyörködik a természet pompázatos „alkotásaiban”.

De éppen itt, erényeink árnyékában búvik meg

egyik fogyatékosságunk, amivel tisztában vagyunk ugyan, gyakran föl is emlegetjük, mégis nagyon lassan és nehezen szabadulunk tőle. Arra gondolok, hogy külföldön mi — még mindig — sokszor a világvárosba tévedt falusi kislány módjára ámulunk-bá- mulunk. Áhítattal csodáljuk a milánói Scala épületét, s magunkban csírájában elfojtjuk a már-már megfogalmazódó gondolatot, hogy a mi Operánk mégis szebb ... „Ó, milyen gyönyörű", suttogjuk a sokadik templomban is, mert eretnekség lenne bevallani (pláne hangosan ki is mondani!), hogy a nyírbátori református templom gótikája jobban tetszik ennél az agyondíszített rokokónál. „Jaj, de aranyosak”, mondja a zürichi utcákon látható, színesre festett

oroszlánokra az is, aki pedig magában egyszerűen ízléstelennek tartja őket. Azt már csak épp megemlítem — hiszen közhelynek számít —, hogy honfitársaink egy része előbb lát malmot Hollandiában, mini Turistvándiban, hamarabb eljut a Costa Bravára, mint a Tisza-partra.

Ennél is nagyobb kárnak érzem, hogy nem hozzuk haza a hétköznapok kultúrájának azokat a megnyilvánulásait, amelyeket pedig nagyon is érdemes lenne importálnunk.

Méltányoljuk a svájciak tisztaságát, de a szálloda mellékhelyiségeiben már a második napon észrevehető a jelenlétünk, s hazaérkezvén is változatlanul szórjuk a szemetet úton-út- félen, akkor is, ha szinte kerülgetnünk kell a szemétgyűjtőket (Zürichben utca hosszat egyet sem látni

belőlük, mégis ragyog a város a tisztaságtól).

Ausztriában megcsodáljuk a házak erkélyéről alá- omló virágzuhatagot, de itthon alig követjük a példát. Városainkban sokszor a beépített virágládák is üresen árválkodnak.

Elismeréssel nyugtázzuk, hogy a kis panzióban is szívélyes kiszolgálás, szép teríték, ropogós zsemle, hideg ásványvíz fogadja a kevésbé pénzes vendéget is. Aztán az étkezés végeztével nem restelljük elővenni a nylonzacskót, belerakni, ami megmaradt. Nem azért, mintha szükségünk lenne rá, hiszen itthon is van (és nem rosszabb, legfeljebb kevésbé csinosan van csomagolva) májkrém, dzsem, minivaj, felvágott ... De hazavisszük, megmutatni a gyerekeknek, a szomszédoknak — és különben is, ki van fizetve ... A pincér ugyan némi sajnálkozó mosollyal nézi mindezt, otthon restellnénk is a dolgot, de „úgyse látnak többet”. Meg sem fordul a fejünkben, hogy megint hozzátettünk valamit a magyarokról, hazánkról kialakult képhez. Amit tovább árnyal hajnalig tartó hangoskodásunk (nem azért jöttünk, hogy aludjunk, azt otthon is lehet” — ugye, ismerősen hangzik?)

Ezért gondolom én úgy, hogy sok minden hiányzik a poggyászunkból, amikor külföldről megjövünk. Pedig lenne mivel megtölteni.

1986. november 29.^^