Kelet-Magyarország, 1986. november (43. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-25 / 277. szám

1986. november 25. Kelet-Magyarország 3 Óriás présgép az almaié- üzemben A szabolcsbákai tér- } melőszövetkezet gesztor- í ságában működő almalé- Qzemben a tervezett 25 ezer tonnánál több aknát dolgoznak fel. A háztáji kisgazdaságokból Is 30 tonnát vettek át a tsz-ek és AFÉSZ-ek almáin ki- vül. Képünkön az óriás í présgép mellett Zsigó Mi- j hály ellenőrzi a műszere- f két. (Elek Emil felvétele) ■ örömszerzés Valamennyi vezető poszton, kulcsfontosságú beosztásban, a termelés parancsnokai túl­nyomó részben nők. — Könnyebb összeszámol­ni, hány férfi vezető van. Ha nem tévedek, velem együtt hat, míg 22 női csoport- és művezetőnk van — fűzi az iméntiekhez kiegészítés­képpen az igazgató. Százezrek képzésre A főmérnök Tibor Károly- né. A napokban érkezett vissza gyermekgondozási sza­badságról. A szabászat! üzem vezetője Fodor Ferencné, a gazdasági osztály vezetője pedig Németh Lászióné. Mégis túlzás lenne azt állí­tani, hogy nőuralom van a 3. Ziszkind Rövid emlékezőtehetség TTárom hónapja ünnepel- f! ték Fjodor Nyikolá- jevics Andrejev nyug­díjba vonulását. Micsoda ün­neplés volt! A faliújságon mezei virágokból font keret­be foglalták 13X,18-as fény­képét és olyan szavakat írtak róla, amilyeneket életének hatvan éve alatt most olva­sott először Andrejev. A búcsúztatás napján mun­katársainak egész serege gyűlt össze a klubban. Fjodor Nyikolájevicset leültették a színpadon egy fotelbe, kar­társai pedig ékesszólási ver­senyt rendeztek. Elsőként az igazgató, Tyi- mofej Pavlovics lépett az emelvényre. Ezúttal papír nélkül beszélt, s a követke­zőket mondta: — Kedves Fjodor Nyikolá- jevics! Végtelenül fájlaljuk, hogy meg kell válnunk öntől a kiváló munkástól és derék elvtárstól. Kedves Fjodor Nyikolájevics, szívből kívá­nunk jó egészséget, jó pihe­nési és sok boldogságot a magánéletben. Megvárta, míg elül a taps­vihar, s így folytatta: — Kedves Fjodor Nyikolá­jevics! Ne feledd — tért át a tegezésre —, ne feledd, hogy a trösztünk szülőházad marad mindörökre. Itt min­denki a barátod, beleértve jómagámat is ... Tudd meg. Fjodor Nyikolájevics, bármi érjen, öröm, vagy ne adj isten, bánat — mi egy em­berként sietünk a segítsé­gedre! E szívhez szóló szavak után az igazgató átölelte és há­romszor megcsókolta Fjodor Nyikolájevicset és átadta ne­ki a munkatársaktól össze­gyűjtött pénzen vásárolt — sast. Igen, egy fából faragott sast! Egy fül nélküli teafő­zőhöz hasonló sziklán ülő tyúk nagyságú sast. A sas kiterjesztette a szárnyát, kis­sé kinyitotta lecsapni kész görbe csőrét, gonoszsággal te­li szemei pedig agresszív gya­nakvással néztek a környező világra. A sas és a szikla barna lakkal volt bemázolva, s úgy ragyogott, mint egy ki­fényesített parkett. Fjodor Nyikolájevics átvette az ér­tékes (pontosabban a sokba került) ajándékot, megkö­szönte Tyimofej Pavlovics- nak és büszkén tekintett ab­ba a2 irányba, ahol a felesé­ge és a lánya ült.. . Andrejev három hónapon át ennek az igen emlékeze­tes esetnek az emlékeiből élt. Szeme a nap minden órájá­ban rátévedt a tálalón elhe­lyezett félelmetes sasra. Eleinte élvezte a pihenést, aztán nyomasztani kezdte a kényszerű tétlenség. Nem éreti meg még sem a domi­nózásra, sem a folyamatos tv-nézésre, viszont mindent elolvasott, amit el akart ol­vasni. S ekkor Andrejev elhatá­rozta, hogy elmegy a tröszt­höz, az ö „szülőházához” és felajánlja szolgálatait, ha egész napra nem is, de egy ■jelre mindenképpen. — Tessék — hallatszott a kagylóban Tyimofej Pavlo­vics hűvös hangja. — Jó napot kívánok, ked­ves Tyimofej Pavlovics — rebegte izgatottan Fjodor Nyikolájevics. — Andrejev zavarja önt. — Kicsoda? — Andrejev. — Miféle Andrejev? — Fjodor Nyikolájevics! Akinek ön sast ajándékozott. — Miféle sast? — Egy fából faragottat. A nyugdíjba vonulásom alkal­mából — kezdte sietősen ma­gyarázni Fjodor Nyikoláje­vics. Még mondta is: „... bármi érjen is, öröm, vagy ne adj isten, bánat...” — A, Andrejev — emléke­zett végre az igazgató. — Fjodor? ... Nyikolájevics — súgta Andrejev. — Persze, persze, csak­ugyan. Fjodor Nyikolájevics. De hát mi történt magával? — Semmi! — mondta hal­kan _Andrejev és letette a kagylót. Ford.: Antal Miklós Sokszor kettős teher nehe­zedik, a vezető beosztásban dolgozó nők vállára. Fő ré­szeseik a családi gondok meg­oldásának, a gyerek nevelé­sének. Közülük sokan a ve­zetést emiatt nem vállalják. Ha igen, előbb-utóbb a gyár­ban, vagy a családban ke­rülnek „kutyaszorítóba”. — Gond a továbbtanulásuk. Néhány napos tanfolyamot még csak elvállalnak, hosz- szabbat alig. A család miatt lemondják. így több értékes nődolgozónk kényszerül „helybenjárásra” — sorolja a dilemmákat Jenei Sándor. Az élet válaszút elé állít­ja a vezetésre alkalmas nő­ket : továbbképzés, vezetői beosztás, hivatás, vagy csa­lád. És legtöbb esetben az utóbbi mellett döntenek. A sok nőt foglalkoztató gyár­ban a nő vezetők megértőb­bek a dolgozó nők gondjai iránt. — Kilenc esztendeje kímló- dok azzal a körforgással, ami az új munkásnők betanításá­val, szakképzésükkel, a szü­léssel, az egy és a több mű­Két megye, Szabolcs-Szatmár ér, Hajdú-Bihar közül «telné! üzemelő több mint száz Infotee típusú gyorsmásolódén szer ­vizmunkáit látják el az Információtechnikai Vállalat nyír­egyházi szervizében. Képünkön: Nagy Béla egy gyorsmáso­lót javít. (Császár Csaba felvétele) Valamit valamiért A z egyik nyíregyházi gimnázium lelkes és fölöttébb tisztességes tanárnője minden év végén, így karácsony felé akciót hirdet. Beszerez több száz UNICEF képeslapot, s azt a diákoknak kínálja. A do­lognak kettős haszna van. A nebulók segítenek azokon a szerencsétlen gyermekeken, akik a világ különböző ré­szén rászorulnak mások ada­kozására, ugyanakkor az ünnepi jókívánságokra az ENSZ gyermekszervezetének művészi lapjait használhat­ják fel. Van egy harmadik, nem azonnal látható haszon is: a diákok, ha csak egy percre is, de kénytelenek gondolni arra, hogy élnek a földön olyanok is, akiknek minden nap ajándék. A szo­lidaritás érzése tehát meg­mozdítja valahol, ott benn, a szíveket is. Nem tagadom, kicsit elszo­ruló szívvel és végtelen öröm­mel hallom, hogy az idén több mint hatezer forint ér­tékű lap talált gazdára. Le­het, hogy ez a világ nyomo­rával egybevetbe csepp a tengerben, de a sok ilyen csepp állhat össze tengerré. De tudom azt is, hogy az egy­értelműen nemes, önzet­len, emberséges tett nem mindenkiből váltotta ki a helyeslést, az öröm érzetét. Volt, aki kicsit sajnálkozva nézte a tanárnő erőfeszíté­sét, a gyerkőcök között is akad, aki mérsékelt lelkese­déssel kapcsolódott a vállal­kozáshoz. Igaz az is, nem ez volt a jellemző. Még azt is felté­telezem, hogy nem a mérsé­kelt anyagi hozzájárulás kész­tette őket fanyalgásra. Sok­kal valószínűbb, hogy ez is póz. Mert manapság nem sikkes dolog jónak látszani. Mostanság úgy tűnik szégyell­jük kifejezni azt, hogy van­nak érzelmeink, hogy van szívünk, hogy jólesik tenni valakiért. Okát kutatom, ér­telmes válaszig nem jutot­tam. Pedig nem szégyen az, ha valakinek vannak érzel­mei. Nem kell tagadni, hogy az önzetlen tett olyan benső örömöt szerez, amihez ha­sonló nincsen. Kár tehát a világ felé a spleenes, blazirt, kétkedő, fanyalgó arcunkat mutatni. Nem leszünk tőle se szebbek, se különbek, mint más. így aligha marad más tisz­tem, minthogy megköszön­jem az önzetlenségüket titok­ban tartani akaró tisztessé­geseknek, hogy vállalták má­sok segítését. Hogy tudtak örömmel lemondani pár fo­rintról — másokért. Lehet, hogy a lapokon másoknak kívánnak boldogságot, bé­két. De az is biztos, minden megvásárolt lap önmaguk karácsonyát is szebbé teszi. (bürget) Olvasónk írja Hz alkoholista gyermeke Pár gondolatot szeretnék írni a Léptek című cikkük­kel kapcsolatban, ami a no­vember 4-i számban jelent meg. Sokaknak — talán — elgondolkodtató lesz. Végre határozott lépést tett a miskolci tanács, ami re­méljük sikerrel is fog járni. De nekünk, szabolcsiaknak is rendkívül fontos érdekünk, hogy kevesebb alkoholista le­gyen. Nézzük meg a családokat! A hátrányos helyzetű és ve­szélyeztetett tanulók tömege kerül ki az ilyen családok­ból. Magukon hordják alko­holista szüleik bélyegét — ezt én is naponta tapaszta­lom. E tanulóknak durvább a magatartásuk, nem érdeklőd­nek a szép és jó iránt. Az alkoholista családokból ki­került gyerekek legnagyobb százaléka az előttük járó rossz példát követi, s csak kevés gyerek az, aki elveti ezt az életformát, és felnőtt­ként küzd ellene. Célunk tehát, hogy min­den lehető eszközzel küzd- jünk az alkoholizmus ellen! Ha megszüntetni még nem is sikerül, de legalább csökkent.- sük. Mi pedagógusok, szülők formáljuk a holnap felnőtté­it, tehát tőlünk függ a jövő. Szűcs Mária Kékese Hivatás és család Kök válaszút előtt a ruhagyárban — Nők nélkül bezárhatnánk a gyárat — summázza véleményét Jenei Sándor, a Vörös Október Férfiruhagyár nyíregyházi gyárának igazgatója, amikor szóba kerül, mi­lyen szerepe van a női vezetésnek az üzemben. VOR-ban, hiszen a gyári munkáslétszám 546, közülük csak minden ötödik férfi. Fő­leg a nőkön, minőségi mun­kájukon múlik, milyen elége­dettek az amerikai, a holland, a francia piacon, de a szov­jet, a magyar és más part­nereik is. Kölcsönös áldo­zatvállalás nélkül ez alig volna elérhető. Sőt, mint az igazgató mondta: a jövőben még nagyobb amerikai és más nyugati megrendeléssel szá­molnak. Kiváló minőséget csak jól képzett szakmunkásokkal le­het produkálni. A munka­erő jelentős része szakkép­zettség nélkül kerül a gyár­ba. Egy-egy évben 20—22 szakmunkás taníttatásának te­remtik meg a feltételeket. Le­hetőséget adnak a szakkö­zépiskolai képzésükhöz is. Évente közel 600 ezer forin­tot fordítanak a szakmunká­sok és a szakközépiskolások képzésére. — Két vezető beosztású nő kivételével valamennyi nő vezetőnk saját nevelésünk — mondja az igazgató, de pa­naszként hozzáfűzi, hogy a rengeteg befektetés nem mindig térül meg. Jelentős részük elmegy a gyárból, máshol keres munkát. El­sősorban otthonukhoz köze­lebb és ahol egy műszakba járhatnak. Kéttűs teher szakkal van kapcsolatban — mondja Nagy Jánosné a za­kószalag művezetője. Hatvannyolcán dolgoznak felügyelete alatt. Ebből öt­vennyolc a nő. Évente a lét­szám fele cserélődik. — Elképzelhető, milyen ne­héz az igényes tőkés export­követelményeket így teljesíte­ni. Hiszen az elmenők és a gyesen lévők helyett újak jönnek. Egy hónap a betaní­tás, s utána exportra varr­nak! — magyarázza. — Ez a körforgás az aggasztó. Nem tudom, meddig bírjuk, hogy ne romoljon a minőség. Visszaadta kinevezését Kovács Lászióné háromhó­napi megbízatás után vissza­adta a művezetői kinevezést. — Nem bírta. Azért nem marasztaltuk el,' most. is ér­tékes dolgozónk és megbe­csüljük — jellemzi az igaz­gató. — Egyszerre egy időben több negatív hatás ért. Egyik napról a másikra beteg lett az a művezető társam, akitől tanulhattam volna a vezetést. Nem kaptam a kellő támoga­tást a vezetés részéről. És ak­kor változtatott munkahelyet a férjem is. így nem volt le­hetőségem a két műszakot sem vállalni. Összeesküdött ellenem minden. Ráadásul tartottam is, mert úgy érez­tem, hogy segítség nélkül nem fogadtak el a munkások sem — magyarázza kineve­zése „kudarcának” körülmé­nyeit a szimpatikus fiatal­asszony. Ügy döntöttem: visz- szalépek, maradok az egy műszaknál. Igaz a pénzem jó­val kevesebb lett, de így a két gyerekemmel többéi tu­dok foglalkozni. Azt hiszem családoentrikus vagyok. Első­sorban miattuk mondtam le a művezetésről. Azért nincs elveszve minden, hiszen fia­tal vagyok még. Kárpa Józsefné hetedik hó­napja ízlelgeti a művezetői beosztással járó gondokat, te­endőket. — Bízunk benne, saját ne­velésünk — vélekedik róla az igazgató. — Hogy miért vállaltam el ezt a beosztást? Talán azért, mert lát bennem valamit a gyár vezetése. Büszke va­gyok arra, hogy megbecsül­nek. A művezetés előtt me- ósként dolgoztam. Ez nehe­zebb. Két gyermek mellett vállaltam. Az igazsághoz tar­tozik, hogy hét hónap óta nem tudok velük annyit fog­lalkozni, mint korábban, ami­kor egyműszakos voltam. Csak hétvégén van együtt a család. Olykor még akkor sem. Első az export, a mun­ka. A férjem látja el a gye­rekeket. Áldozatokkal jár a nők részéről a vezetői poszt ellátása, bármilyen legyen is az. Valamiről minden női ve­zető kénytelen lemondani. Pénzem több van, de időm kevesebb — mond látleletet a női vezetők gondjairól Kár­pa Józsefnél. Szókimoadó asszony Agilis „jószemű”, szóki­mondó fiatalasszony, akinek van elképzelése a jövőjéről. — Mindenképpen szeretnék továbbtanulni, elvégezni a szakközépet. Erre szükségem van, ha ezen a poszton jól helyt akarok állni. Ez újabb áldozatokat követel, tőlem is, férjemtől is, a családomtól is. Valamit valamiért. Áldo­zatok nélkül nem lehet előbbre jutni. Farkas Káimái

Next

/
Thumbnails
Contents