Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
KU HÉTVÉOI MÍUjKtfT 1986. október 11. Bartal Róbert a nagycserkeszi Kossuth Tsz gépműhelyének művezetője, 1965-ben érettségizett a nyíregyházi Kossuth szakközépiskolában, 70-től a tsz dolgozója, előbb fizikai munkás, majd művezető, illetve műszaki ágazatvezetö-helyettes. Menedzsere és tagja annak a szocialista brigádnak, amely évek óta első a mezőgazdasági brigádok megyei politikai-kulturális vetélkedőjében. Technikusminősítő vizsgát tett, és idén megkezdte felsőfokú tanulmányait a nyíregyházi mezőgazdasági főiskolán — munka mellett. Családjával Nagy cserkeszen él, két gyermeke van. Tavalytól a nagyközség népfronttitkára. A Mit gondol, a környezete Önt művelt w embernek tartja? — (Félpercnyi töprengés után határozottan.) Igen. A És Ön művelt embernek tartja-e ön- w magát?- Igen. Mit tartalmaz Ön szerint ma a műveltség fogalma? — Ha azt vesszük, amit a lexikon megfogalmaz, akkor persze a művelt ember nem lehet az én típusom, hanem attól több, de ha az átlag állampolgár műveltségét nézzük, akkor rendelkeznie kell bizonyos ismeretekkel a politika, a közgazdaságtan területéről, ehhez jön a szakmai műveltség, jártasság a művészetek közül legalább az irodalomban, ehhez olvasni kell, el kell menni a színházba. Ami a napi élet problémáit illeti, a műveltség összefügg a lelkiismerettel, a lelkiismeretességgel, hogy hogyan végzem el a munkámat, milyen állapotban hagyom ott a gépet a műszak végén, hogyan élek a munkahelyemen, az otthonomban, a világban; nem megyek el a másik ember baja mellett, mert „ne szólj szám, nem fáj fejem”. Én nem a papír után ítélem meg a műveltséget, mert lehet valaki nagyon művelt magasabb iskolai bizonyítvány nélkül is, és fordítva. A Műveltségről szólva az Önök brigádja w már évek óta favorit, jelenleg is országos versenyre készülnek megyénk képviseletében. Kérem, ismertesse röviden ennek az előzményeit. — 1970-ben alakult a Petőfi szocialista brigád, és azóta minden évben beneveztünk „A mezőgazdaság szocialista brigádja” elnevezésű politikai-kulturális vetélkedőbe. Eleinte inkább csak próba-szerencse alapon ké- szülgettünk, de az első komolyabb helyezés után már valamiféle tartás, egy kis hiúság, vagy büszkeség, nem is tudom pontosan, mi motivált, szóval, hogy ezek után nem „éghetünk le”. Az utóbbi három évben megnyertük az első helyet, tavaly pedig az ÁFÉSZ-es. és a KISZÖV-ös brigádok győzteseivel is versenyeztünk, azt Ungváron rendezte a Cooptourist. Elsők lettünk. A MÉM ágazatban most lesz először országos verseny, oda jutottunk be 234 szabolcs-szatmá- ri brigád közül, öten versenyezhetünk a brigádból, rajtam kívül Páricsi Mihály, a brigádvezető, Jakubács Gáspár, Magyar Mihály és Németh Sándor, szakmájuk szerint szerelők. A Mi ösztönzi ezt a nagy vetélkedőked- w vet? És mit szólnak hozzá a munkatársak, amikor ma inkább mindenki a pénze után fut? — Az igaz, hogy ebben a pénzhajhászó világban az jár jobban, aki műszak végeztével még jobban megfogja a munka végét, olyan is van, aki esetleg jót nevet rajtunk, hogy már megint a könyvtárt bújjuk, de kell olyan embernek is lenni, akinek ez is fontos, és nem csak a pénz, hanem a közösség,‘a másik ember, vagy a műveltség. Nekünk ebből anyagi hasznunk nem származik, mert a nyereményünk összegét, a hétezer forintot minden évben átutalta a művelődési ház a tsz-nek és azt közösségi célokra fordítottuk. Tehát nem ezért csináljuk. Hanem azért, mert az évek során történt valami, Hétvégi ■ ■ ■ r interjú Bartal Róbert művezetővel a műveltségről amit már nem tudunk abbahagyni. Most már nem csak egy-egy teljesítendő feladatnak látjuk a vetélkedő kérdéseit, amit a megoldás után ki lehet pipálni, őszinte érdeklődés alakult ki bennünk, és tényleg kíváncsian várjuk például azt a közös könyvtári programunkat, amikor összegyűjtünk képzőművészeti alkotásokat, és eígyönyörködünk majd a szép festményekben, szobrokban, műalkotásokban, ahogy a festők, szobrászok a paraszti életet, a mezőgazdaság eseményeit megörökítették. Most Veres Pétert olvassuk, mert téma a mezőgazdaság ábrázolása az irodalomban, de mi még külön felvállaltuk Váci költészetének tanulmányozását és ismertetését is. Magunk intéztük két film kölcsönzését, itt fogjuk vetíteni a Talpalatnyi földet és a Húsz órát, és utána megbeszéljük. De említhetném a szakmai, munkavédelmi, vagy politikai témaköröket is. Most már ott tartunk, hogy a brigádtagok körében a legtermészetesebb az érdeklődés és az igény a mind szélesebb körű tájékozottságra, és magától értetődik, hogy vetélkedő nélkül, a legegyszerűbb hétköznapi kérdések között tárgyalunk meg egymás közt például nemzetközi problémákat. Miért nem kötötték meg a Salt II-t? Miért kell Laosz- ban kormányválság? Miért nem vették át a szarvasmarhát? A motívum persze maga a vetélkedő, de most már annál több, valami belső késztetés is. A Rossz nyelvek szerint könnyű vetélkedni — munkaidőben. — Aki ezt mondja, azt ideállítanám az olajos szerelők mellé, hogy lássa, itt, a csarnokban, munkaidőben mással nemigen lehet foglalkozni. Csakis a szabad időből jut újságokra, könyvekre, mozira, vetélkedőre, amikor más éppen géemkázik. A Milyennek látja munka és műveltség w kapcsolatát? Például: szakmai kultúra, önképzés, újítások, munkahelyi-környezeti kultúra stb. — A mezőgazdaságban dolgozó munkások most olyan speciális helyzetben vannak a munkásság egészén belül, ami már az alap- követelményekben is megmutatkozik, a gyakorlatban pedig csak a rendszeres önképzés segít. Megvettük a több milliós értékű nyugati gépeket, a John Deer-eket, a Ciaas Do- minátorokat, és ezekhez sajnos a mi mező- gazdasági gépészeti ismereteink egy kicsit hiányosak. A szerelő azt se tudja, hogy fogjon hozzá ezeknek a modern gépeknek mondjuk a hidraulikarendszeréhez, teljesen összezavarodik, mi is most ennek a javítási- technológiai folyamata, de nem tudja a főnöke sem, szóval, csak a magunk kárán tanulhatunk. A három ipariskola ma már nem elég, mert látjuk, amikor nekifog, fél tőle, de félünk mi is, mert nem ismerjük. Űjabban már itt-ott foglalkoznak ilyen technológiai leírások szerkesztésével, mi figyeljük, mik jelentek meg, abból kiválasztjuk, ami bennünket érdekelhet. Nem csak azt, amivel ma dolgozunk, hanem a külföldi újdonságokat is szemmel tartjuk, mert nem tudhatjuk, mivel fogunk dolgozni holnap. — Vagy a másik véglet: üzemeltetünk olyan gépeket, amelyeknek az amortizációs szintje: nulla, vagy ahhoz közel van. Itt meg az a kérdés; hogyan dolgozik rajta az ember? Ha tudja, hogy én ezzel a géppel •most kimegyek, és ezen fogok dolgozni a tavaszon, meg az őszön is, akkor úgy fog rá vigyázni, ahogy csak tud. Szinte a sajátjának tekinti. De ha ma egyik, holnap másik ember, vagy gép, akkor kit érdekel, ha időnek előtte szétesik? Lelkiismeret dolga, és itt függ össze a munka a műveltséggel, ki hogyan bánik a géppel, eszközzel. A De bizonyára munkaszervezés dolga is. Nem? — Beruházás és munkaszervezés dolga. Kérdezte az újításokat. Na ezt röviden el tudom intézni, mert nálunk úgy alakult: egyszerűbb megcsinálni, mint dokumentálni. Túl bonyolult az adminisztráció ahhoz, hogy a dolgozó kedvet kapjon ide-oda levelezget- ni, feljegyzéseket készíteni. Ehhez egy ösz- szeszokott kollektíva mellett is kellene egy olyan menedzser, aki ezt szívesen végzi. így aztán néha meglepődünk, ha valamelyik szaklap bemutatja X cég újítását. Szabály- szerű leírás, fotó, és akkor látjuk, hiszen ezt mi már régen megcsináltuk magunknak, mert így sokkal észszerűbb, csak nem vertük nagydobra. Itt említem meg, hogy dolgozóink rendszeresen olvassák a szaksajtót. Itt a műhelyirodában található meg például az Impulzus, a HVG, a Mezőgazdasági Technika, a Piacszolgálat, a Szabad Föld, a Magyar Mezőgazdaság. A Szép felsorolás, de vajon ráérnek-e ma az emberek olvasni, olvasnak-e egyáltalán, vagy tágítsuk egy kissé a művelődés fogalmát: van-e idejük, igényük a művelődésre? Mi történik itt azon kívül, hogy ez az egy brigád öt személy- lyel rendszeresen vetélkedik? — Sajnos, meg kell mondanom, hogy egyéb szinte nem történik, ha művelődésre gondolunk. Csak a vetélkedő. Ha az nem volna, nem lenne semmi. A mi brigádunk egyébként mégsem csak vetélkedik. A 14 emberből hárman munka mellett leérettségiztek, de abból a világon semmi előnyük a munkahelyen nem származik, azért egy fillérrel se lett több a fizetésük. Egy dolgozónk technikus minősítőt tett. Többünknek van színházbérletünk, a családdal együtt. Tavalyig a felét a tsz fizette, most amikor nincs rá pénz a közösből, természetes, hogy magunk megvettük. Minden előadást láttunk eddig Nyíregyházán. De ha körülnézünk, sajnos kevesen követik a példát. — Maga a község lakossága egyébként derék, szorgalmas nép, más faluban délután ötkor már a kispadon ülnek, itt nemhogy rajta ülnének, de még kispad sincs. Itt csak a munka, meg a munka. Mire marad idő? Legfeljebb az újságot átböngészni, bekapcsolni a tévét, de sokszor a műsorra már nem telik az erőből. A nyolcórás munkaidőből 10—14 lett, és valahogy úgy vagyunk most vele, hogy a megélhetés a legfontosabb, és ami azon kívül esik, az nem fontos. A legfőbb érték a pénz lett, és más értékek csak messze-messze lemaradva következnek. Nem a mozi és nem a színház és nem a műveltség érdekli az embereket, hanem csak a megélhetés. Nem tud a művelődési ház olyan rendezvényt szervezni, amire az emberek eljönnének. Nagy névre nem telik, a kisebb nem vonzó. Itt volt a múltkor egy szlovák nemzetiségi népi együttes. Mindent elkövettünk a propagandáért, körbeküldtük előadás előtt a faluban a buszt, belépődíj se volt — tízen jöttek el, olyanok, akiket előre nem mozgósítottunk, és a hivatalos személyeken kívül. A könyvtárunk elég jól felszerelt, külön szlovák nyelvű szakkönyvtárral, az itt élő nemzetiségiek miatt — jobbrészt csak a gyerekek használják, a felnőtt lakosságnak nem több, mint I, egy százaléka látogatja. A köznép művelődése manapság inkább a negatív oldalra tehető. A Ön szerint, aki munkáskörnyezetben él, hová vezet, ha a társadalom alapvető osztályának tagjai körében ez az újfajta értékrend tartósan eluralkodik, illetve lemondanak az olvasásról, művelődésről a megélhetés jelszavával? — Hová vezet? Egy példa: van itt egy fuvaros, reggel hétkor már javában úton van, este hétkor, amikor azért már mindenki otthon van, még mindig megy. Talán észre se veszi, hogy kisütött a Nap, vagy közben megnő a gyereke. És nem csak a család rovására mehet a nagy hajtás. Nem igaz, hogy egészséggel bírni lehet. Idő előtti elfáradáshoz vezet, és egy állandó stressz kialakulásához az állandó készenlét miatt: jaj, itt még abba se hagytam, amott már amaz vár. És máris ott tartunk: oda vezet, hogy egyre erősebben tapasztalható az egymás iránti nemtörődömség. — Felteszi magában a munkás a kérdést — ha felteszi egyáltalán — mit papolnak itt a munkások művelődéséről, amikor a gyakorlat épp az ellenkezőjét igazolja: a gyors felemelkedés, a hiratelen nagy haszon nem a tudáshoz, a műveltséghez, vagy a tisztességgel, szorgalommal elvégzett munkához társul, hanem ahhoz, aki nyolc általánossal elkezd kereskedni, mondhatnám kupeckodni. Itt megveszi az árut olcsón, elviszi Borsodba, eladja duplájáért. Itt hadd mondjam el, az embereket nem az bántja, ha valaki rendes munkával, túlmunkával, géemkával, akármivel jogos jövedelmet szerez, hanem az, hogy az ilyen kis ügyeskedők még többet szerezhetnek. Tele v'an az egész magyar sajtó azzal, hogy javítsuk a munkakultúránkat, a munkafegyelmet — laza a munkafegyelem stb. Én például azt nem tudom megérteni, hogy ugyanaz a dolgozó, aki fő munkaidejében nem tudta elvégezni a munkáját, a géemkában hogyan teljesíthet kétszáz százalékot? Nekem személy szerint sérti az erkölcsi alapérzékemet az, hogy egyéni célok ennyire előretörhettek, mert véleményem s-zerint a szocialista társadalomban a megélhetésnek mindig az az alapja, amit a társadalom számára végzett munkának nevezünk. A Anélkül, hogy egy ilyen beszélgetéssel w mi „megváltanánk a világot”, Ön szerint milyen műveltségi örökséget hagyunk gyermekeinknek? — Sajnos, sok gyermek nem lát jó példát, és nekünk azért a felnövekvő nemzedéket úgy kellene felnevelni, hogy feltétlenül boldogok legyenek. Azért bízom abban,' hogy mindig vannak olyan emberek, akik lelkiismeretesen akarnak élni, remélem, hogy a többség ilyen, és akkor nem mehetünk el a dolgok mellett szó nélkül... ^ Köszönöm a beszélgetést. Baraksó Erzsébet ... igen nehéz dolog manapság egy-egy felelősre bukkanni. Alaposabb vizsgálódások nyomán rendre kiderül, hogy a szálak sokkal távolabbra nyúlnak, mint első látásra vélné az ember — és ha keresgélni kezd, egyre vastagabb falakba ütközik. Nem kell messzire menni a példákért: körülöttünk vannak nap mint nap. Írja az újság példának okáért — a szerző magam voltam —, hogy óvakodjunk a kontároktól a magánház építésénél, mert a szakszerűtlen, sietős munka nagy veszélyeket rejthet magában. „Ki lesz a felelős, ha magára dől a háza?" — kérdezte az ellenőrzést végző szakember a ház leendő urát. — „Ki megy a börtönbe, ha baj történik?" S az építtető a kezét széttárva válaszolta: az egyik rokonom segíti az építést (értsd: ő építi!), minek hát ide adminisztráció, szerződés, papírok hada? Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy felelősnek lenni kell, ha neadjisten báj lesz, valakinek tartania kell a hátát, ha már a házat nem tartotta ... Azt mondtuk: ha jogosítvánnyal rendelkező kisiparos építi a házat, akkor minden rendben, hiszen szerződés van, vita nem lehet. Hogy mégis van? Az már más kérdés. Mert mutat a barátom egy sor fényképet: az épülő házáról készítette — bizonyítéknak. A téglák úgy sorakoznak a falban, mint részeg vadlibák, az alapról arasznyira lelóg a ház, ferdék a falak és így tovább. Csapnivaló munka. Az építtető egy idő után megunta, és elküldte a kisiparost, mondván: nincs szüksége ilyen tre- hány munkára. Sőt, mivel nem a megállapodott minőségben készült el, ami elkészült, visszakért a pénzéből. Szó szót követett, az iparos legfeljebb a kért összeg felét volt hajlandó visszaadni, barátom pedig köti az ebet a karóhoz. Vizsgálatok, szakértői vélemények következtek (ellentmondó eredménnyel), s a vita most bírósági úton folytatódik. Ilyen is van, mondhatjuk. De sajnos, hogy van. Egyáltalán nem erősiti a hitet az emberekben, hogy igenis iparossal építsenek ... Vagy a másik eset: munkavédelmi ellenőrzésen jártam nemrég, építkezéseket néztünk meg. Egy sor olyan szabálytalanságra derült fény, melyek egyáltalán nem a dolgozók hibájából következtek be. Az örökösföldi lakásépítéseknél a tízemeletes házak tetején minden biztosítás nélkül dolgoznak az emberek — veszélyben. A panelekre szerelhető védőkorlát helye már rég megvan — csak éppen a korlát nincs még elkészítve. Ezt valahol valaki „fent” nézte el s engedte útjára. De hasonló a helyzet a munka- (illetve: munkás-) védelem más területein is. Sok helyütt nyűgnek tekintik az ellenőrzést, elhanyagolható apróságnak a komoly balesetet okozó hanyagságokat, mint a rosszul felépített állvány, a csupasz elektromos vezeték és így tovább. Aztán, ha felelőskeresésre kerül sor, jön az egymásra mutogatás — ki f izesse a büntetést? ! Nem jobb a helyzet a kereskedelemben sem. Panaszkodik a vevő: üres a hűtőpult, nincs elég felvágott. Panaszkodik a kereskedő: nem szállít rendesen a gyártó. Panaszkodik a gyártó: nem rendelnek tőlük eleget. A kör bezárult — felelős nincs, csak kárvallott vásárló. Vagy: hüledezve nézi a boltba betérő a kirakott bútorokat. Csorba, repedt, ütött-kopott egy csomó közülük — borsos áron. Arról már nem is beszélve, hogy mennyi a divatjamúlt, ormótlan bútor. A kereskedő megint csak panaszkodik: ezt kapta, nem tehet semmit. A gyár ilyen meg olyan indokkal jön elő — nincs igény, tönkreteszik a bútort a boltok raktáraiban, az átvételnél stb. A vevő megint csak hoppon marad. Vagy a még rosszabb példa: hibás, csapnivaló minőségű építőanyag érkezik a Tüzép-telepre. Mondja a naív vásárló: kérem, miért veszik át, ha ilyen rossz? Válaszol a kereskedő: muszáj átvenni. Mert a múltkor nem vettük át — és utána jó ideig nem is kaptunk árut. . ■ Szomorú dolgok ezek, és a megoldás sem látható. Mintha egy bűvös körben forognánk: a gond megvan, de nem tudni, hol a gyökere. Holott többnyire nagyon is jól tudja mindenki — csakhogy darázsfészekbe nemigen akarózik belenyúlni. Inkább hagyjuk, hadd menjen (mit menjen: bukdácsoljon!) minden a maga útján — úgy még nem volt, hogy sehogy se legyen. Pedig szerintem előbb vagy utóbb elkövetkezik, hogy megálljt kell parancsolni mindezeknek, és tiszta vizet kell önteni a pohárba. Csakhogy ahhoz előbb tiszta pohár is kellene ...
