Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
1986. október 11. Kelet-Magyarország 3 Film és előterjesztés A valóság rangja Filmet néz a város párttestület. Nem szóra koztató, hanem ismeret közlő, elemző filmkoc kák peregnek a végre hajtó bizottság tagjai előtt. Olyanok, amelyek rávilágítanak arra, hogy a lakásokból hol és hogyan szökik el a hő. Szemléltető tanulsággal szolgái a testület a távhő és az ingatlankezelő és szolgáltató vállalatnak. Egy írásos (ki tudja hányszor' átdolgozott, kikozmetikázott!) előterjesztés aligha lehetett volna ilyen hatással a testületre. A film érzékelhető módon adta vissza a valóságot. Nem az első eset, hogy a párt Nyíregyházi Városi Végrehajtó Bizottsága ilyen módszert hív segítségül döntéséhez. Felhasználja a modern eszközöket, a videót, filmet, helyszíni tanácskozást, szemlét stb, ahhoz, hogy határozatai valóban megalapozottak legyenek. Napjaink pártirányítási gyakorlatában mind több párttestület él a modern technika vívmányaival. A városi pártbizottság első titkára fogalmazott a következőképpen : „Az írott jelentések, a VB elé kerülő előterjesztések — tisztelet a kevés kivételnek — olyanok, amelyek az ember könyökén jönnek ki. Szinte semmi újat nem nyújtanak”. Márpedig rohanó, az eseményekre, gondokra gyors reagálást, döntést követelő világunkban megalapozott és gyors válaszokat várnak. Ezt segíti elő a politikai gyakorlat, melynek azért van megkülönböztetett szerepe -— mert a valóság rangja illeti meg, és a szüntelen megújulást segíti. Pártunk XIII. kongresz- szusának határozatai erőteljesen hangsúlyozták ennek a szükségességét. Ahhoz, hogy a párttestület igényes, hatékony határozatot fogadjon el, a valóságból kell kiindulni. És nem azt kell látnia, amit szeretne, hanem a valóságot. Ezért is érthető, hogy a sokszor átdolgozott, olykor a hibákat fogalmazással legömbölyítő, a vizsgált üzem, vállalat, intézmény helyzetét előnyösen megszépítő, megcsúfító előterjesztések erre alkalmatlanok. Nem szólva arról, hogy hangvételük éppen azokat a hibákat vagy erényeket hangsúlyozzák, amelyeket az előterjesztésért felelősök sugallnak. A legjobb szándék mellett is túl szubjektivek. De vajon ilyen igényt, ilyen követelményt kell támasztani az előterjesztéssel szemben? Nem száműzni kell az irányításból a párttestületek elé kerülő jelentéseket, előterjesztéseket, hanem megújítani, rangjuknak megfelelően felhasználni. Véleményem szerint csak rangos témákról szükséges írásos előterjesztés. Hogy melyek bírhatnak dokumentálási értékkel, annak eldöntése a párttestület hatásköre. A tömeg- politikai munka lényege az élő beszéd. Ezt nem pótolja, nem helyettesítheti a legokosabban szerkesztett előterjesztés sem, holott az előterjesztések világát éljük. Párthatározat sürgeti: lépni, változtatni kell a módszerekben is. Nem csupán azért, mert kizárólag az előterjesztésekre alapozott vezetés előbb- utóbb elavult lesz. Az igények mást diktálnak, korszerűbb módszereket követelnek a pártirányítástól is. Az írás, a jelentés, az előterjesztés tükörkép. Csak nem mindig a valóságé! Gondolkozni szükséges azon, hogyan, miilyen módszerekkel lehetne még jobban közelíteni a valóság mélyebb, sokoldalúbb tanulmányozása felé. Ennek egyik hatékony eszköze bizonyosan a film, a videó, de mindenekelőtt az élő beszéd, amelyet semmivel nem lehet pótolni. nem helyettesíthető a pártirányíitásban, a politikai gyakorlatban. Különösen most van megkülönböztetett rangja, amikor megnőtt az ember szerepe a gazdasági-társadalmi élet minden területén. Farkas Kálmán Akkubolt Akkumulátorbolt Vá- sárosnaményban. A nyíregyházi Akkuvill kisszövetkezet rövid fennállása alatt már a negyedik akkumulátorboltját nyitotta meg. Vásárosnamény- ban az autójavító bázison, a benzinkút mellett nyitották meg új szaküzletüket, ahol minden típusú gépjárműhöz árusítanak akkumulátorokat, fagyálló folyadékot. (Elek Emil felvétele) Ingyen sem kell senkinek? Aztán amikor mégis véget ért, az elnök minden tudományát előszedve is csak magyarázkodni tudott, válaszolni nem. A téma ugyanis a felvásárlás volt, s neki épp annyi kérdése, épp annyi keserű tapasztalata volt, mint az igazgatóság tagjainak, választ azonban ő sem kapott rá senkitől. R „megértibb” pénztárca — Javaslom, ne tartsunk szünetet, hanem akinek kérdése, véleménye van, mondja el — hangzott az áfész-elnök utolsó mondata az igazgatósági ülésen, s mire leült, már el is hangzott az első kérdés. Aztán egymás után emelkedtek a kezek, záporoztak a kérdések, vége-hossza nem volt a rossz tapasztalatok sorjá- zásának. „Adjam lének? rí — Tessék mondani: kapunk-e ládát az originált- hoz? Amikor az uborkára szerződtünk a konzervgyárral, idehoztak 30 vagon termésnek elég ládát. Az almánál miért nem lehet így csinálni? Ki téríti meg, hogy a három hete exportra csomagolt almát most átcsoma- goltatják, mert azóta áll az udvaron? Hol a vagon? Szerződtünk, vagy nem szerződtünk? Az újság azt írja, ne vágjuk ki a fát, kell az alma. Kell, vagy nem kell? Húszszor permetezem, most adjam lének? És záporoztak tovább a kérdések attól kezdve, hogy mivel segít a szövetkezetekkel szerződésben állókon a MÉSZÖV, a SZÖVOSZ, miért mondják minden évben egészen az almaszedésig, hogy minden rendben, aztán ilyenkor egyik napról a másikra összeomlik minden; miért engedik meg a Zöldértnek, hogy 12 forintos használati díjért roncsládákat adjon; miért írja az újság, hogy jól megy a felvásárlás, amikor az alma itt áll hetek óta az udvaron? Oldalakat tenne ki, ha mindet fel akarnám sorolni, de aki almát termel, tudja, aki nem, annak talán kevesebbet mondanak a kérdések. Mégsem haszontalan dolog ismerkedni a gondokkal, hiszen valamennyien vásárlók vagyunk, s nem árt olykor belelátni: milyen kínszenvedés eladni azt, ami van. Mert hiába a szerződés, a vevő úgy rúgja fel, ahogy neki tetszik. Mátészalkán az almatároló előtt egyetlen kocsi sem áll. Ez aztán szervezés — gondolhatná az ember, ha a panaszáradat egyik elindítója éppen nem az lett volna, hogy elviselhetetlen a várakozás. Egyik sofőr 50 órát állt a kapu előtt, aztán azt mondta az áfész-elnöknek: inkább Börtönben húzza ki az őszt, mint még egyszer odaálljon. És várakozás közben nemegyszer hallotta, hogy összeütköztek a kapuban a kocsik: a jobbról és balról kanyarodó járművek vezetői már nem bírták „cérnával”, s amikor egyik indulhatott, ment mind a kettő. Az erősebb jutott be hamarabb. — Már egyszer eltűnt a koTIZENÜT HEKTÁRON SZAMÓCÁT ÜLTETTEK a tiszaberceti termelőszövetkezet határában. A frissen földbe került palántákat a közeli Bányai-csatorna vizével öntözik, hogy minél hamarabb gyökeret ereszszenek. (BG) — Azt a bolyhos blúzt mutassa meg, legyen szíves. — Nem eladó. Kirakati darab, nem látja? Vegyen fel szemüveget. Az alacsony, középkorú asszony zavarba jött, köny- nyedén elpirult. — Rendben van. Akkor ezt nézném meg . . . — Ugye, ezt nem mondta komolyan . . . Az a blúz fiataloknak való, maga pedig már ... Az asszony körülnézett és visszaakasztotta a blúzt. Arcát elrejtve mért magához egy másikat és bátortalanul megkérte az eladót: — Nem tudom, hogy áll majd ez nekem, megnézné? — Mi vagyok én, mondja? Miért nem jött a férjével. Hát igen ... vék- nyabb is lehetne a dereka. A zavarában fülig piruló vevő szeretett volna mielőbb kívül lenni: — Ezt kérem. De csomagolja be egy kicsit jobban, mert messzire viszem. — Mind ezt mondja. Nincs papírunk. Elfogyott. Az isten se győzné őket papírral. Nyina, ne zárd le a pénztárt, van itt még egy vevő, választott már végre- valahára? A pénztárosnő bosszúsan kapta fel a fejét: — Pedig ideje lenne zárnom. Már csak egy negyedóra van, s csak jönnek és jönnek. Na, mennyit üssek be? A pénztárgép élesen megcsörrent, a pénztárosnő pedig mérgesen odadobta a vásárlónak a blokkot, melynek felső részére nagybetűkkel volt rábélyegezve: KÖSZÖNJÜK! Antal Miklós fordítása csisor — mondta az egyik igazgatósági tag. A múlt héten valamilyen magas vezető érkezett, aztán, hogy ne lássa, mi történik itt, bevezényelték az útról az almával rakott kocsikat a tároló göngyölegtelepére. Tökéletesen — rossz — Most már nem lesz sorbanállás — mondja a hűtőtároló áruforgalmi vezetője — mert hétfőtől ütemezzük a szállítást. Amit az előző napok kálváriájáról mond, az zavarba ejti az embert, mert korábban mindenki kérte: ütemezzék a szállítást, de fülük botját sem mozdították. Azt ugyanis elfogadják az emberek, a szövetkezetek, hogy egy héten például kedden és csütörtökön vihetik az almájukat, de hogy kedden kelljen beállni a sorba, s csütörtökön szé- deleghetnek ki onnan, az már maga a tökéletes (tökéletesen rossz) szervezés. Hogy mit mondott az áruforgalmi vezető? Augusztusban nem volt baj, mert ahogy jött, úgy ment az alma. Csak az utóbbi időben nem megy, csak jön, csak jön, csak jön ... Aztán a minősítés! Mondják: a szovjetek úgy minősítik az almát, hogy levesznek pl. 10 ládát, leminősítik és súlyra állapítják meg, a vett minta alapján mennyi a 2 A-s, az A-s és a gyengébb minőség. A tárolóban kivesznek ötvenet, megminősítik, megnézik hány kiló volt a két A-s, az A-s, ezeket megmérik és így vetítik rá az egész mennyiségre. De mi van, ha mondjuk a vett minta épp a kisebbekből kerül a minősítő kezébe? Vagyis azt mondják, így rosszabbul jár a termelő. A ládákról ne is beszéljünk. Illetve beszéljünk, mert az is egy sor gond forrása. Ügy tűnik mindig, hogy elég lesz, aztán, mikor kellene, akkor nincs. De van más ládagond is. Mondják, hogy a kis hűtőládát 6 kiló 80 deka súlyban számolják el a mérésnél, ám ezek az elöregedett ládák már legalább egy kilóval könnyebbek. Az elszámolás azonban nem változik. Bezzeg, ha esős időben viszik az almát! A tárolóban mindjárt lemérnek tízet, s az átlagsúly nyomban megemelkedik. Most, a szárazságban nincs ládamérés. Az áfész-elnök mondja: száz vagon alma esetén ezzel legalább 300 ezer forintot vesznek ki a termelők zsebéből. — Hozzon 10 ládát a termelő, s ha kéri, lemérjük — mondja az áruforgalmi vezető. Percenként 1,80-ért Számolgatunk az áfész-el- nökkel. Mondja, hogy egy Volán-kocsi percenként 1,80- ért áll, vagyis ötven óra belekerül 7000 forintba. A szövetkezetnek egy rakomány almán 1300 forint a haszna, kifizeti a 7000-et, aztán az ilyen-olyan értekezleteken mondják, hogy „a munkaidő- alap kihasználása mindennél fontosabb”. Persze, a vagongond is vastagon szóba került. Az igazgatósági ülésen is, a szálkái hűtőtárolóban sorban álló gépkocsivezetőkkel is, az áruforgalmi vezetővel is és a végeredmény mindig az volt: keveset adnak a szovjetek. És persze követte a tényszerű megállapítást a kérdés; miért nem adnak, ha kell az alma? De hol az az áfész- elnök, aki erre tudja a választ? Illetve tudja. A szerződés szerint november 30-ig veszi át tőlük az almát. De hol tárolja a kistermelő, ha a gyümölcs augusztusban megérett? Mert — ahogy mondják — a hűtőtárolóban bútor áll. Nem tudom pontosan, melyik napon, de a múlt héten hallhattuk a tévéhíradóban, hogy a mezőgazdaságnak két nagy problémája van. Az egyik, ha kevés a termés, a másik, ha bő termés van. Most ez utóbbi a baj, s úgy tűnik, ez a nagyobb, mert ha kevés a termés, a feldolgozóipar szívja a fogát, most pedig — velük együtt — valamennyi termelő is. A fogyasztóknak mindegy, ha sok, ha kevés, az ára csak azért nem ugyanaz, mert évről évre többet kell fizetni érte, legfeljebb egy szűk esztendőben megértőbben nyitjuk nagyobbra a pénztárcát. Ugyan mivel magyarázható például most a paradicsompüré áremelése, amikor 10 éve 2,80-at adnak a termelőnek érte, vagy a paprikáé, amikor most ingyen sem kellett senkinek. Taktikából legalább addig halogathatták volna, míg az őszi szántás eltünteti a földön pusztult maradványokat. Balogh József Utóirat: A szövetkezeti elnök és az igazgatósági ülés nem kitalált, de az elnök azt kérte: ne szerepeljen a nevük, mert nekik holnap is el kell adni az almát. VIKTOR JEFIMENKOV: Fő az udvariasság
