Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-25 / 252. szám

Tarspoharazas, mesterasztal Áz iparosélet szokásai a múlt században Bizonyára nem egykönnyen jutna eszünk­be, hogy a céhesélet szokásaihoz kapcsolódó kifejezésekről van szó, ha azt halljuk, hogy vándorkönyv, legénytársaság, társpohara­zás. A céh az egyazon foglalkozást űző kézművesek középkori eredetű érdekvédel­mi szervezete, amely a verseny kizárására, a piac monopolizálására törekedett, emellett biztosította a szakma kitanulásának feltéte­leit is. Működését, amelynek alapja a kiváltság, évszázados hagyományok határoz­ták meg. Magyarországon a céhalapítások virágkora a XVII. sz. a törökök által el nem foglalt területeken. Az ország más területe­in a XVIII. század elején indult meg a céhek újraszerveződése. ________________ MM k$ cMűib(b f>öBbK)íí!g km Sára,cl <ííirfcfner-iO?ciftcrn i wfcr ictabt bttfxmm w«nt, bojt .jwniwrtujn:üútji^w. ©cjcll, Xgacns wn > ’ • arfwttHj, |ó /.. 3<M>( ált, uoö tea .4- 6kiftir, aurb - — * — £Kwra*Jtt bn> un* allhitt Jolit, if 2St'dicn, in Srl-cit tViianMn, unt> |id) ítldxr ^nf über trru, flnin, fill, fnrttim unb rhrftd>, iwf rí nnem iMÍiítxn rbrfsrisrn .«Smiwatí Pkíllfn >v,uont, m bulim twe ÍKklrfxí iw* und) alti' uttcfnrm, unb btmnt- Dűlbrn «War öm umtliér ?Mm- bitfrn WcSUti) nad) .vunbirrrf" Oxkaud) überall ;u txíortxrcn, «yttcmcnb ajtóra irdlm. Cktóm in iKiKtiibbaP, brn . ,. 4jL an Jutirc isit-r 7 ,A , * a,' •««rí, m itc^u «rfftt fta •’ 0 t \ •—***• r </r-A lun-VOonU» ‘ /■ Német nyelvű bizonyságlevél 1810-ből, Nyíregyháza lát­képével Szabolcs megyében vi­szonylag korán jöttek létre a kézművesek szervezetei, így 1581-ben Nyírbátorban, Kis­várdán 1606-ban, Nagykálló- ban 1616-ban. Nyíregyházán későn, a céhek másodvirág­zása idején, a múlt század elején (1818) alakultak meg az első önálló céhek. Ennek okát Nyíregyháza sajátos tör­ténetében kereshetjük. Jólle­het a betelepülők ígéretet kaptak önálló céhalapításra, erre azonban több mint 60 évet kellett várniuk. A nyír­egyházi kézművesipar tevé­kenységét mégis a céhes ke­retek határozták meg, mert a már XVII. sz. elején kivált­ságot nyert nagykállói céhek­hez tartoztak, azok fiókszer­vezeteiként működtek. Ez számos összeütközés forrása lett a későbbiek során. Ezt példázza az a német nyelvű vándorlevél, amely kelt Nyíregyházán 1810-ben. A nyíregyházi Filiális Szűcs Czéh arra „vetemedett", hogy saját pecsétet csináltatva sa­ját Czéhbeli Társaság neve alatt legényeinek szabaduló és vándorleveleket adjon ki. A céhtörténeten túl kevésbé ismertek a céhszokások, vala­mint, hogy a céh mint társulat miként működött. Az ifjú em­ber 10—12 éves korában, mint kisinas találkozott elő­ször a céhvei. amelynek év- negyedes gyűlésein történt az inasszegődtetés. A mesternek először be kellett jelentenie inasát, s ha a céh jóváhagyta, a próbaidő elteltével a céh előtt megtörtént a beszegőd- tetés. Ehhez szükséges volt egy bizonyos összeg befizeté­se a céhládába és a gyermek keresztlevelének bemutatása, amely bizonyítja, hogy törvé­nyes házasságból származik. Inasszegődtetéskor a mes­terek gyerekei annyi előnyt élveztek, hogy nekik csak az előírt összeg felét, fél taksát kellett fizetni. Az inasélet vi­szontagságai és megpróbálta­tásai csak a próbaidő kitölté­se után következtek. Az inas­nak fizetése nem volt, álta­lában gazdája kosztolta és ruházta. Teljesen a családhoz tartozott, nemcsak a mester­nek, de a mesternének és egész háznépének engedel­meskednie kellett. Az inas­szegődtetés ünnepélyes kere­tek között zajlott a teljes céh­testület és a nyitott céhláda előtt. A céhláda nemcsak a céh kiváltságlevelének, jegy­zőkönyveinek, céhpecsétnyo- mójának és egyéb értékeinek az őrzésére szolgált, hanem magának a céhnek volt szim­bóluma, s mint ilyen, meg­jelenésében is reprezentatív képet mutatott. A ládát szin­te vallásos tisztelet vette kö­rül. A nyitott láda előtt ti­los volt az illetlen beszéd, a veszekedés, könyöklés. köp- ködés, káromkodás, a do­hányzás, a kártya, a kocka­játék, a rendetlen öltözet. Az inas felszabadítása ugyan­csak az egész céh jelenlété­ben, a nyitott céhláda előtt történt. Egy bizonyos összeg lefizetése után megkapta a szabaduló vagy bizonyságle­velet, később vándorkönyvet, amely bizonyította jártassá­gát a szakmájában és jó er­kölcseit. A mesterré válásnak a vándorláson kívül egyéb fel­tételei is voltak. A városi polgárjog megszerzésén kívül mesterremeket is kellett ké­szíteni. A remeklés helyét és idejét a céh határozta meg. Minden mesterség a saját szakmájának valamilyen jel­legzetes termékét szabta meg a mesterjelöltnek remekké­szítésre. A remeket a céh ál­tal kirendelt mesterek ellen-, őrzése alatt kellett elkészí­teni, akiket látómestereknek neveztek. Sokszor meglepték a legváratlanabb időpontban a jelöltet, hogy felülvizsgál­ják a készülő munkát. A remek elkészültével a le­gény bemutatta munkáját a céhnek, amely ha hibát nem talált benne mesternek nyil­vánította. Felvételi díjként egy nagyobb összeget kellett a céh ládájába befizetni, ez volt a mestertaksa. Bár céh­szabályok sok helyen tiltották, az újdonsült mester a céhbe való felvételekor megvendé­gelte a tagságot, ún. mester­asztalt adott. Ha röviden is végigkísértük a mesterré 'Vá­lás grádicsait, az inasélettől a teljes jogú céhtagságig. A mesterek a céh egyenjogú tagjai voltak. Mesterségüket a kiváltságlevélben foglalt szabályok szerint meghatáro­zott keretek között kizáróla­gos joggal gyakorolták. A céh elöljárói voltak: a főcéhmester, aki az elnöki tisztet látta el, összehívta a gyűléseket, betartatta a céh szabályait, pénzt kezelt és nála volt a céhláda egyik kulcsa. Az alcéhmesternél volt a láda másik kulcsa. A nótárius az írnivalókat végez­te, az atyamester a legények vezetője volt, a bejárómeste­rek szintén a legények gyűlé­sein vettek részt. A szolgáló­mester szolgai teendőket lá­tott el. Ezt a tisztséget min­dig az újmesterek látták el egy évig. Ezért fizetség nem járt, A többi tisztségviselő bizonyos fizetést kapott. A céh évnegyedenként tar­tott gyűlést, amelynek egyi­kén választották meg a tiszt­ségviselőket. A gyűlésekre, összejövetelekre céhtáblával járta sorra a tagokat a szol­gálómester és hívta meg őket. Minden céhnek volt ilyen táblája, és a hírvivő ezzel igazolta, hogy hivatalos üze­nettel jön, a főcéhmester küldi. Bár a céheket 1872-ben végleg eltörölték, de szoká­sai még évtizedekig éreztet­ték hatásukat az őket felvál­tó ipartársulatokban. Szabó Sarolta Céhbehívótábla Üszómedence kell neki. Elő? Nem. Tárgy? Igen. Ér­tékes? Igen. Úgysem találja ki. Inkább megmondom. Mű­tárgy. A nyíregyházi múze­um új szerzeménye: XV1IL század eleji flamand szö­vött kárpit, több, mint 7,5 Falusi életkép — gy Új szerzemény a Jósa András rh1, restaurálásához, tisztítá­sához ezért valóságos úszó­medence szükséges. A budapesti tulajdonostól hozzánk került gyapjúból szőtt faHikárpit jellegzetes falusi életképet örökít meg: a középpontban magas, lom­bos fa alatt tanyázó vadász- társaság, az előtérben térd- szalagesokiros fiúcska az ebek nyakörvét fogja, a hát­térben magas tetős 'holland falusi ház, előtte fiatal nő megrakott tálcával, kötényes munkálkodó férfi. Tekinte­tünket finom ritmusban ve­zeti a művész a társaságtól a ház mögött kirajzolódó vízfelülethez, a teheneket terelő pásztorhoz, s onnan a távolban kéklő hullámos dombvonulathoz. A figurák külleme, ruházat«, a kissé mesterkélt tartása, „beállítá­sa" kétségkívül francia hatás­ról 'tanúskodik, s ez termé­szetes is, miután flandriai kisműhelyből származó ba­rokk szellemű darabnak tartjuk. A kárpitot keretélő bordűr — növényi minta — alsó sávja hiányzik, illetve toldott. Sajnos, ui. többnyi­re ezeken a helyeken jelez­ték szignóval a mesterek nevüket, a műhelyt, áhol a kárpitot szőtték. Minden­esetre a szövés technika, a téma, a komponálásmód, a színvilága alapján feltéte­lezhetjük, hogy a kánpitterv alapjául az ifjabb David Teniers (1610—1690) valame­lyik festménye szolgálhatott. Teniers, miután a mestersé­get a szintén festő atyjától elsajátította, 1632-ben az antwerpeni festőcéh mestere lett. 1651-től fogva Brüsszel­ben — a legjelentősebb kár­pitszövő központban — Lá­pot Vilmos főherceg udvari festője és képgyűjteményé­nek igazgatója. A szövött kárpitok — pon­tatlan szóhasználattal: gobe­linek — legrégebbi emlékei német földről származnak, de a legjelentősebb közpon­tok Észak-Franciaországban a XIV—XV. században ala­kultak. A XV. században Párizsban nyílt meg a Gobe­lin család fonal- és kelme­festő műhelye, ahöl ekkori­ban még nem foglalkoztak kárpitszövéssel, csak későbbi utódaik. Colbert — XIV. Lajos, a „Napkirály" minisz­tere — a műhelyt 1662-ben megvásárolta a királyi udvar számára (Királyi bútormű­hely), mely ma is működik a párizsi Gobelin körúton. A másik híres gobelin-szövő műhely Brüsszelben műkö­dött, ahol többek között Raffaello kartonjait szőtték le X. Leó pápa megrendelé­sére. Ugyancsak itt készül­tek Rubens kartonjai után faliképek. Ezek már nem sík. dekoratív gobelinek voltak, hanem gazdag színvilágú, festői kompozíciója és távlat- ábrázolású szőnyegek. Ebbe a csoportba tartozik a mi kárpitunk is, jóllehet felfe­dezhetjük rajta a szövés sa­játosságaihoz kötődő, régebbi egyszerű, dekoratív formálás­módot is. Hazánkban a falikárpitok története hosszú múltra nyú­lik vissza, bár a történelem viharai miatt leginkább csak írásos adatokból Ismerjük ezeket, mint pl, Zsigmond és Mátyás király palotáját dí­szítő failikárpitokat. Főura­ink lakóhelyein is voltak már un. képes kárpitok: a régi leltárakból, végrendele­tekből kitűnik, hagy pl. Thurzó György kincstárában sok gobelin, közöttük is 8 db flandriai kárpit szerepelt. Bethlen Gábor erdélyi feje­delem gyulafehérvári palotá­jában 167 db kárpit volt, többségük Flandriában ké­szült. Bethlen István, (ki rö­vid ideig szintén fejedelem volt) Ecsed várában számta­lan kárpitot őrizhetett, me­lyekről végrendeletében ak­ként intézkedik, hogy leá­nyai: „ölszámra megmérvén, Flamand szövetkárpit (részlet) 18. század eleje. s rajtok való históriákat áb­rázoló állapot szerint osszák három felé, s az amennyire, vessenek nyilat rá, s a nyíl szerint osszák három félé." A műfaj megújítására irá­nyuló kísérletek W. Morris angliai manufaktúrájához fű­ződnek a XIX. század máso­dik felében. A köré csoporto­suló un. praeraffaelita fes­tők a kárpitok, üvegablakok, bútorok tervezésénél közép­kori minták után nyúlnak, Hatásuk kimutatható a szá­zadforduló táján kialakult gödöllői iskola képző- és iparművészeinek tevékenysé­gében (Kőrösfői Kriesch Ala­dár. Nagy Sándor), ök te­remtették meg nálunk a kár­pitszövést, s emelték magas művészi színvonalra. (Nagy­méretű kárpitjaikat nemrég megcsodálhattuk a Nemzeti Galéria Lélek és forma 1896—1914 c. kiállításán.) A későbbi évtizedek magyar kárpitművészetét egyetlen nagy név fémjelzi a Feren- czy Noémié. 1916-ban mutat­kozott be hét fal iszony egével az Ernst Múzeumban meg­rendezett Ferenczy-család ki­állításán. Emberközpontú művészete a párizsi gobelin- műhelyben tanultakkal pá­rosult. Síkban komponált, dekoratív és monumentális igényű faliszőnyegeit nem­Flamand szövetkárpit, 18 Szombati galéria Mözsi-Szabó István: Utcai beszélgetés. (A Zichy Mihály Galéria gyűjteményéből KM HÉTVÉGI MELLÉKLET

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents